Placodermi

fosszilis páncélos őshalosztály
(Páncélos őshalak szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. március 16.

A Placodermi a gerinchúrosok (Chordata) törzsének és a gerincesek (Vertebrata) altörzsének egy kihalt osztálya. Testük nagy részét borító pikkelypáncéluk miatt – más ősi, páncéllal rendelkező halakkal együtt – páncélos őshalaknak is nevezik őket.

Placodermi
Evolúciós időszak: szilurdevon
Dunkleosteus terrelli
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Placodermi
McCoy, 1848
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Placodermi témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Placodermi témájú kategóriát.

Fejük és mellkasi részük ízesült páncéllal borított, míg testük hátsó része vagy pikkelyes vagy teljesen sima volt.

A késő szilurban jelentek meg, ezáltal a legősibb állkapcsos halak közé tartoznak. Az állkapocs kialakulásának kezdeti fázisait mutatják az egyes csoportok, és a késői alakoknál az egyedfejlődés szakaszai is. A primitív páncéloshalak szája még a körszájúakhoz hasonló, később a fejpáncél körbevette a szájnyílást, majd ennek tagolódásával és mozgatható ízület képződésével alakult ki a nyitható száj. Később a száj belső csontos vázat is kapott a módosult elülső kopoltyúívekből, amelyek a külső váz eltűnésével átvették a mozgatás szerepét is. A csoport rendkívül sikeres volt, de idővel a páncélzattól megváló mozgékonyabb utódjaik vették át helyüket. Jelentőségük a késő devon kihalási esemény során drámaian csökkent, a devon végére pedig teljesen kihaltak.

Általában 10–40 cm-es állatok voltak. Akárcsak az Ostracodermi (páncélos állkapocsnélküliek) csoportnál náluk is külső csontos pikkelyekből álló páncél borította a testet, azonban az Ostracodermik külső merev páncéljával ellentétben a Placodermiknél a fej és a testpáncél mozgatható ízület révén kapcsolódott egymáshoz. Jellemző rájuk az erős, állkapocsszerű szájfelépítés, bordák nélküli porcos váz, primitív kopoltyúfedő, páros úszók (has és mellúszó), heterocerk farokúszó, a belső fülben 3 félkörös ívjárat (az Ostracodermik-nél és a körszájúaknál csak 2 van). Számos csoportnál a felső állkapocs az agykoponyához szilárdan kapcsolódott, így náluk a szívó táplálkozás nem jöhetett létre. A fogakat csontos lemezek helyettesítették, ami primitív tulajdonság. Kezdetben tengeriek, később azonban számos csoport az édesvízhez alkalmazkodott. A legtöbb fajnak alsó állású szája volt és ragadozó életmódot folytattak.

Két jellegzetes csoportjuk létezett:

  • Az Antiarchi csoport tagjai, amelyek kisebb tesű édesvízi állatok voltak. A páros végtagoknak nem volt belső váza, az izmok a páncél belső oldalára tapadtak. A fej és a test közötti ízesülési rész nem volt mozgatható, feltehetően rovarokkal és puhatestűekkel táplálkoztak.
  • Az Arthrodira csoport tagjai tengeri ragadozók voltak, fejlett mozgatható ízülettel a fej és a test között.

A csoport két legnagyobb és legismertebb képviselője a Dunkleosteus terrelli és a Titanichthys agassizi (~ 10 m), amelyek a legnagyobb testű állatok voltak a Devon földtörténeti korban.

A devon és karbon időszakban az édesvizek uralkodó csúcsragadozói voltak (de a tengerekben is éltek), nagy méretbeli és alakbeli változatossággal. A paleontológusok 10 rendjüket ismerik. A karbon közepéig váratlanul kihaltak, ennek oka tisztázatlan.

Több nagyméretű (5–10 m) faj is tartozott közéjük. Arckoponyájuk a tövises őscápákénál jóval fejletlenebb, kopoltyúikat kopoltyúfedő (operculum) fedte. Fejüket és a törzs elülső felét bőr eredetű csontokból álló, egységes páncél védte. Testük farki része csupasz vagy pikkelyes volt. A fejüket mozgatni tudták. Az ősi formák váza csontos, a későbbieké porcos volt.

Ide tartozik például a Pterichthys milleri. A skóciai középső devonból (kb. 300 millió éve) ismert. Nem tekinthető egyetlen ma élő halfaj ősének sem, leszármazottak nélkül halt ki. Kb. 20 cm nagyságú állatok. A fejet és a törzset lemezekre tagolt csontpáncélzat borította, a farki rész pikkelyezett. A farok erősen heterocerk. A törzs mérsékelten magas. Egy hátúszó van, amely a farokhoz közelebb található. Fejüket „igenlő” irányban tudták mozgatni. A szemüregek és a kopoltyúfedők viszonylag kicsik. A szájnyílás a hasi oldal harántrése. Az első kopoltyúív állkapocsszerű, mozgatható szájszervvé alakult. Az „állkapcson” fogak is vannak. A mellúszók nem érik el a páncélzat hátulsó szélét. Ezek a végtagok, a test elején található páros, mozgatható, páncélozott karszerű nyúlványok. Feltehetően nem azonos eredetűek a halak mellúszóival, az aljzaton való mászkálásban lehetett szerepük.

A páncélos őshalak édesvízi virágkorával egyidőben, a devon időszakban már csontos halak is voltak, és a tengerekben gazdag élővilág (korall, csiga, tüskésbőrű, ammonoidea) élt. A növényzet nagyjából ebben az időszakban hódította meg a szárazföldet.

Rendszerezés

szerkesztés

Az osztályba az alábbi rendeket és családokat sorolják:

  • † Antiarchiformes sensu Zhu & Janvier, 1996
    • Bothriolepidae
  • Arthrodiriformes sensu Janvier, 1996
    • Camuropiscidae
    • Dinichthyidae
    • Titanichthyidae
  • Brindabellaspida Young, 1980
  • Petalichthyiformes Janvier, 1996
    • Macropetalichthyidae
  • Phyllolepiformes Stensiö, 1934
  • Ptyctodontiformes Forey & Gardiner, 1986
  • Rhenaniformes
    • Asterosteidae
  • Acanthothoraciformes sensu Zhu & Janvier, 1996
    • Palaeacanthaspidae
    • Weejasperaspididae
  • Stensioelliformes Goujet & Young, 2004
  • Pseudopetalichthyiformes

Toyen.uio.