Főmenü megnyitása

Pásztor Béla (rendező)

rendező, dramaturg, forgatókönyvíró, színész, producer (1895–1966)

Pásztor Béla, Berger Béla (Ákos, 1895. január 2. – New York, 1966. december 31.)[1] rendező, dramaturg, forgatókönyvíró, színész, producer.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Berger Jakab és Frank Etelka fia. Középiskoláit és a színészakadémiát Budapesten végezte, majd a soproni és pozsonyi színházban Polgár Károly, később Szabó Ferenc társulatánál mint színész és rendező működött. A színészettel nemsokára felhagyott és újságíró lett. Mint ilyen a Világ és a Népszava hasábjain írt politikai cikkeket. 1919-ben filmíró volt a Starnál, 1922-ben pedig a Royal Orfeum főtitkárának nevezték ki. 1923. március 25-én Budapesten feleségül vette Funk Erzsébetet,[2] akitől 1939-ben vált el.[3] 1924-ben Hollandiában filmszínházakat vezetett, 1925-ben az Ufa Filmszínház igazgatójává nevezték ki. 1929-ben megalapította a Bethlen-téri Színházat, de nemsokára visszavonult onnan. Ezután két évig volt a Páramount budapesti dramaturgja, itt mintegy félezer külföldi film magyar feliratainak írását végezte. Bérbe vette és öt évig vezette a Nagymező utcai Radius filmszínházat. 1935-ben megalapította saját filmvállalatát Pásztor Film Kft. néven, s ezzel betársult az általa rendezett nagyjátékfilmekhez. 1938. október 14-én áttért a római katolikus vallásra.[4] Miután meghozták a zsidótörvényeket, hivatalosan már nem dolgozhatott a filmszakmában, s mivel ezt megszegte, 1941-ben az Értelmiségi Munkanélküliség kormánybiztosa másokkal együtt internálta. A második világháború során bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, 1945-ben kinevezték a MAFIRT művészeti igazgatójának. 1949-ben Izraelbe emigrált, itt hozta létre 1953-ban az első magyar színtársulatot. Itt ő rendezte Molnár Ferenc Az ördög című darabját, amelyben a címszerepet is ő maga játszotta 1954. július 6-án. 1955-ben Shaw Pygmalionját rendezte. Több cikket is írt Izraelben a magyar színészet történetéről. Az 1960-as években továbbköltözött az USA-ba.

RendezőSzerkesztés

  • Lesz maga juszt is az enyém (1922, szkeccs)
  • Forog az idegen (1936)
  • A sárga csikó (1936)
  • Hol alszunk vasárnap? (1937, rövid)
  • A falu rossza (1937)
  • A piros bugyelláris (1938)
  • Vadrózsa (1938-39)

ProducerSzerkesztés

  • A sárga csikó (1936, vitéz Ónody Frigyessel)
  • A falu rossza (1937, Gerő Istvánnal)
  • A piros bugyelláris (1938, Teichmann Ernővel)
  • Vadrózsa (1938-39, Teichmann Ernővel)

SzerepeiSzerkesztés

  • Éva (1919)
  • Cigányszerelem (1919)
  • Mackó úr kalandjai (1921)
  • Csárdáskirály (1958, NSZK) - Béla, cigányprímás

DramaturgSzerkesztés

  • Nick Winter négy új kalandja (1920, francia-magyar)

ForgatókönyvSzerkesztés

  • A vörösbegy (1920-21)

Meg nem valósult filmforgatókönyveSzerkesztés

  • Enyém a tied! (193?, Kardos Andorral)

JegyzetekSzerkesztés

  1. A Magyar színházművészeti lexikon szerint december 24.
  2. A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 174/1923. folyószáma alatt.
  3. Budapesti kir. tszék 1P.33.837/1939-3. sz. végítélete.
  4. A Paduai Szent Antalról nevezett budapesti plébánia 958./1938. sz. tanúsítványa szerint.

ForrásokSzerkesztés