Pásztory Móric Miklós

magyar filmrendező

Pásztory Móric Miklós (Brassó, 1875. november 2.Budapest, 1922. május 9.) magyar filmrendező, producer.

Pásztory Móric Miklós
Pásztory Móric Miklós (1895 körül)
Pásztory Móric Miklós (1895 körül)
Született 1875. november 2.[1]
Brassó
Elhunyt 1922. május 9. (46 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Házastársa Pinterics Gizella (18791946)
Foglalkozása rendező, producer, filmforgalmazó, fodrász, virágkereskedő

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Szülei nem tudták iskoláztatni, ezért már igen fiatalon szakmát tanult, fodrász lett. Egy ideig a Nemzeti Színház fodrászmestere is volt. 1898-ban Pásztory alapította Budapesten az első virágcsarnokot. 1909-ben "cs. és kir. udvari szállító"-i címet kapott. A virágkereskedelemből szerzett vagyonát később szenvedélyébe, a filmezésbe forgatta, előbb mozit nyitott (Eldorado, a VIII. kerületi Népszínház utcában), majd 1914-ben létrehozta a Nemzeti Filmvállalatot, ahol elsősorban népszínműveket dolgozott át filmre. Többször is pereskedett Janovics Jenővel különféle művek (Tóth Ede: A tolonc, Abonyi Lajos: A betyár kendője) megfilmesítési jogáért. 1917-ben társult Korda Sándorral, és a Corvin Filmgyár igazgató-rendezőjeként működött. Néhány hónappal a halála előtt kilépett a Corvinból, és Pásztory Filmvállalat néven saját céget alapított.

Rendezései szerkesztés

 
A csikós (Garay Ákos plakátja, 1917)

Díjak, elismerések szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. június 23.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés