Pünkösti Árpád

magyar író, újságíró, szociográfus

Pünkösti Árpád (Debrecen, 1936. április 21.Budapest, 2014. június 9.) magyar író, újságíró, szociográfus.

Pünkösti Árpád
Született Pünkösti Árpád
1936. április 21.
Debrecen
Elhunyt 2014. június 9.[1] (78 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar[2]
Nemzetisége magyar
Házastársa Szakács Eszter
Foglalkozása író, újságíró, szociográfus
Kitüntetései Táncsics Mihály-díj (1990)
Tekintet-díj (2001)
Joseph Pulitzer-emlékdíj (2002)
SablonWikidataSegítség

Élete Szerkesztés

Pünkösti Árpád Debrecenben született 1936. április 21-én Pünkösti Mihály és Vadász Irén gyermekeként.

1954-től 1959-ig a Veszprémi Vegyipari Egyetem hallgatója volt.

Ösztöndíjat kapott a Magyarország Felfedezése sorozattól és a Soros Alapítványtól. 1959–1960 között az Egyetemünk főszerkesztője, a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanársegédje. 1960 és 1969 között a veszprémi Napló ipari rovatvezetője. 1969-től 1976-ig a Népszabadság szegedi tudósítójaként dolgozott. 1976–1981, illetve 1984–1989 között az Új Tükör rovatvezetője, főmunkatársa, végül munkatársa. 1979-ben a veszprémi tv-fesztiválon az Ellentétek című filmje a zsűri és a közönség díját is elnyerte. 1981 és 1984 között a Jel-Kép főszerkesztő-helyettese volt. 1990-től a Népszabadság főmunkatársa volt.

Művei Szerkesztés

  • Ím, béjöttünk nagy örömmel (dokumentumregény, 1979)
  • A kihegyezett ember (szociográfia, 1981)
  • Az elithez tartozni. A téeszelnökök kapcsolatrendszere; TK, Budapest, 1986 (Tanulmányok, beszámolók, jelentések. Tömegkommunikációs Kutatóközpont)
  • Az önkormányzat lépcsői. Elnöki tájékozottság, tájékozódás és a döntési fórumok a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben; TK, Budapest, 1986 (Tanulmányok, beszámolók, jelentések. Tömegkommunikációs Kutatóközpont)
  • Kiválasztottak (riportok, 1988)
  • Pofa be! (dokumentumpróza, 1988)
  • Vasalt ruha mángorolva. Meghúzom magam (szociográfia, 1989)
  • Vörös vándorlámpás (riport-szociográfia, 1990)
  • Rákosi a hatalomért 1945-1948 (1992)
  • Rákosi a csúcson 1948-1953 (1996)
  • A kor szerelme (publicisztika, 1997)
  • A Fidesz megalakulása (2000)
  • Rákosi bukása, száműzetése és halála 1953-1971 (2001)
  • Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa; Európa, Budapest, 2004
  • Szeplőtelen fogantatás. Történelmi szociográfia; Népszabadság, Budapest, 2005
  • Az alsó fiók. Családtörténet; Népszabadság, Budapest, 2007
  • Kék egér; Népszabadság, Budapest, 2009
  • Az alsó fiók. Családtörténet képmelléklettel; Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010
  • A kereszt gombja. Az ORFI esete az Istenes Szent János Betegápoló Renddel; Osiris, Budapest, 2010 (Magyarország felfedezése)
  • Egyperces Fischerek. A szökött filmes életei; Noran Libro, Budapest, 2011
  • A Horn. Angyalföldtől a pártelnökségig, 1932-1990; Kossuth, Budapest, 2013

Díjai Szerkesztés

Források Szerkesztés

Jegyzetek Szerkesztés

  1. MTI: Elhunyt Pünkösti Árpád. hirado.hu, 2014. június 9. [2014. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 9.)
  2. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2017. március 25.)

További információk Szerkesztés