Palcsó Sándor

(1929–2021) magyar színész, operaénekes (tenor)

Palcsó Sándor (Pécs, 1929. november 8.2021. március 4.) kétszeres Liszt Ferenc-díjas (1962, 1971) magyar operaénekes (tenor).

Palcsó Sándor
Született1929. november 8.[1]
Pécs
Elhunyt2021. március 4. (91 évesen)[2]
Állampolgárságamagyar
HázastársaKomár Ildikó (1983-)
GyermekeiSándor (1952–2017)
Ildikó (1985)
SzüleiPalcsó László
Kovács Margit
Foglalkozása
Iskoláigyönki Református Gimnázium (1940-1948)
Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Kar (1948-1949)
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Palcsó Sándor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Szülei: Palcsó László (1889–1951)[3] és Kovács Margit voltak. 1940–1948 között a gyönki Református Gimnázium diákja volt. 1948–1949 között a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1949-ben származása miatt eltávolították az egyetemről. 1949–1952 között segédmunkás, mezőgazdasági munkás, tisztviselő, gépkocsivezető és katona (1951-1952) volt. 1952–1957 között a Honvéd Művészegyüttes Zeneiskolájában tanult Kis István és Érsek Mária osztályában, és ennek a férfikarnak a szólistája is volt ugyanebben az időben. 1957–1979 között az Operaház magánénekese volt. 1979 óta nyugdíjas. 1980-1986 között szerződéses operaénekes volt. 1991 óta Érden élt.

Életpályája alatt sok új magyar opera ősbemutatóján szerepelt. Sokoldalú énekes, kiváló színészi adottságokkal. Több európai országban volt vendégszereplő. Rádió- és tévéfelvételeket is készített.

Magánélete szerkesztés

1983-ban házasságot kötött Komár Ildikóval. Két gyermeke van; Sándor (1952–2017)[4] és Ildikó (1985).

Színházi szerepei szerkesztés

 
A Vidróczki népopera szereplőivel és alkotóival (balról a harmadik)
* Offenbach: Hoffmann meséi....Nathaniel

Tévéfilmjei szerkesztés

  • A palacsintás király (1973)
  • Gianni Schicchi (1975)
  • Hunyadi László (1977)
  • Barrabás (1977)
  • Pomádé király új ruhája (1979)
  • A montmartre-i ibolya (1988)
  • Esküdtszéki tárgyalás (1991)
  • A csengő

Műve szerkesztés

  • "Én a pásztorok királya... Palcsó Sándor emlékei" (Bartos Csilla szerkesztésében, 2011)
  • "A többi, néma csend." Palcsó Sándor portréja (Bartók Gergely szerkesztésében, 2017)

Díjai, kitüntetései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. Elhunyt Palcsó Sándor operaénekes
  3. Édesapja gyászjelentése. [2014. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 8.)
  4. Elhunyt ifj. Palcsó Sándor Színház.org. [2017. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 26.)
  5. Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetések. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010. március 15. (Hozzáférés: 2015. október 23.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Bp., Zeneműkiadó, 1983-1985
  • Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné, Kis Tamás. Bp., Kossuth, 1969
  • Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. Bp., Zeneműkiadó, 1979, 1988
  • Leszler József: Nótakedvelőknek. Budapest, Zeneműkiadó, 1986
  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András. Budapest, Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999
  • Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. ISBN 963-9257-11-7  
  • Révai új lexikona XV. (Nem–Rab). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2005. ISBN 963-955-623-8  
  • Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerk. dr. Bartha Dénes, szerk. Tóth Margit. Bp., Zeneműkiadó Vállalat, 1965