Főmenü megnyitása

Nemzetek Szövetsége mandátum

(Palesztinai Brit Mandátum szócikkből átirányítva)
Mandátumok Nyugat- Ázsiában és Afrikában, köztük: 1. Szíria, 2. Libanon, 3. Palesztina, 4. Transzjordánia, 5. Mezopotámia, 6. Brit Togo, 7. Francia Togo, 8. Brit Kamerun, 9. Francia Kamerun, 10. Ruanda-Urundi, 11. Tanganyika, 12. Délnyugat-Afrika.
Mandátumok a Csendes-óceánon: 1. Dél-Csendes-óceáni Mandátum, 2. Új-Guineai Terület, 3. Nauru, 4. Nyugat-Szamoa

A Nemzetek Szövetsége mandátum bizonyos területek jogi státusza volt, amelyek az első világháború után egyik ország ellenőrzése alól egy másiké alá kerültek, illetve az a jogi keret, amely tartalmazta azokat a nemzetközileg elfogadott feltételeket, amelyek alapján valaki a Nemzetek Szövetsége nevében igazgatott egy területet.

Az ilyen mandátumok egy egyezmény és egy alkotmány vonásait egyaránt viselték, tartalmaztak kisebbségi jogi klauzulákat és a Nemzetközi Bírósághoz való fordulás jogát.[1]

A népszövetségi mandátumok rendszerét a Nemzetek Szövetsége Egyezségokmányának 22. cikkelye hozta létre és 1919. június 28-án lépett hatályba. Miután a Népszövetséget a második világháború után feloszlatták, a jaltai konferencia úgy döntött, hogy a megmaradt mandátumokat helyezzék az ENSZ gondnoksága alá, és később vitassák meg és döntsék el a sorsukat. A legtöbb mandátum így – Délnyugat-Afrika kivételével – Egyesült Nemzetek gyámság lett.

A mandátumrendszer két alapelven nyugodott: az egyik, hogy a területet nem foglalták el, a másik, hogy a területet civilizációs kötelességként őslakói javára igazgassák.[2] A Nemzetközi Bíróság Délnyugat-Afrika ügyében 1950-ben adott tanácsadó véleményében kifejtette, hogy a mandátum nem jelent sem területátadást, sem az afeletti szuverenitás átruházását.[3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. (1971. június 21.) „Legal Consequences for States of the Continued Presence of South Africa in Namibia (South West Africa) notwithstanding Security Council Resolution 276 (1970)”. International Court of Justice, 28–32. o. [2015. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 28.)  
  2. Matz, 2005, p.70-71, "Primarily, two elements formed the core of the Mandate System, the principle of non-annexation of the territory on the one hand and its administration as a “sacred trust of civilisation” on the other... The principle of administration as a “sacred trust of civilisation” was designed to prevent a practice of imperial exploitation of the mandated territory in contrast to former colonial habits. Instead, the Mandatory’s administration should assist in developing the territory for the well-being of its native people."
  3. Kovács Péter: Nemzetközi közjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2011, ISBN 9789632762104; 228. o.

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a League of Nations mandate című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.