Palladianizmus

európai építészeti irányzat

A palladianizmus európai építészeti irányzat, ami Andrea Palladio itáliai építész (1508–1580) életművéből ered. A „palladiói” kifejezés rendesen olyan stílusú épületekre vonatkozik, amiket Palladio saját munkái inspiráltak. Nagy népszerűségnek örvendett a 16. századi Itáliában, főleg Venetóban, ahol munkáinak nagy részét alkotta.

Villa portikusszal, Palladio IV. könyvéből (I Quattro Libri dell'Architettura), viszonylag olcsó angol fordításban (London, 1736)

A stílus a 17. század közepén rövid időre népszerűvé vált Európában. Különösen Angliában volt népszerű, de virágzását megszakította az angol polgárháború kitörése és az azt követő megszorítások. A 18. század közepén újra divatba jött, nemcsak Angliában, hanem Írországban és sok észak-európai országban is, így Poroszországban, Oroszországban is. Ekkortól már a neopalladianizmus kifejezést használjuk. Később, amikor a stílus veszített jelentőségéből Európában, népszerűsége Észak-Amerikában újjáéledt, különösen a Thomas Jefferson által elképzelt épületeknél.

A stílust Európában a 19. században és a 20. század elején is alkalmazták, ahol gyakran volt jellemző a köz- és önkormányzati épületek tervezésében.

JellemzőiSzerkesztés

 
Palladio-motívum

A palladianizmust sokan kapcsolatba hozták a klasszicizmussal, de valójában inkább a reneszánsz nagyon késői hajtásának tekintendő, mint erre Nikolaus Pevsner rámutatott Az európai építészet története c. munkájában.

Szorosan kötődik az ókori római építészethez, ezért csökkenti a homlokzat dekorációját, és tiszta, szigorú arányokra törekszik. Jellemzőihez tartozik a nagyoszloprend és a Palladio-motívum.[1]

A palladio-motívumot másképp velencei ablaknak (vagy Angliában Serlio-motívumnak is) nevezik: falnyílás, amelynél az oszlopokon vagy a pilléreken álló ívnyílást két keskeny négyszögű nyílás keretezi, az utóbbiak gerendázata az ív boltvállának magasságában fut.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Wilfried Koch: Építészeti stílusok, 476. o. (2005)

ForrásokSzerkesztés

  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
  • Nikolaus Pevsner: Az európai építészet története, Bp., 1972