Palotás Ágnes (színművész)

magyar színésznő

Palotás Ágnes (Marcali, 1985. szeptember 7. –) magyar operett-musical színész.

Palotás Ágnes
Született1985szeptember 7. (38 éves)
Marcali
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiShakespeare Színművészeti Akadémia Szakgimnázium (–2007)
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Már gyermekkorától központi helyet foglalt el az életében a zene, és a színház. 1996 óta foglalkozott az énekléssel; énekmestere Gencsy Sári, a Magyar Állami Operaház magánénekese volt.

2004-ben felvételt nyert a Shakespeare Színművészeti Akadémia operett-musical színész szakára. Tanárai többek között Nagy Viktor rendező, Horváth Péter rendező, Borbás Gabi, Bánfalvy Ágnes, Medgyesi Mária, Tímár Éva, Papp János, Simorjay Emese, Gyenes Ildi, Papp Csaba, Gyöngyösi Tamás, Farkas Kati voltak.

2007/2008-ban a Rockszínházban, 2008/2009-ben a Show Színházban, 2009-től a Musical Színpadon lépett fel. 2007-től nagyszabású operett- és musicalgálák, különböző rendezvények, külföldi turnék kiemelt szereplője.[forrás?] 2010-ben Siófokon az V. Kálmán Imre nemzetközi versenyen első helyezést ért el.

Szerepei szerkesztés

Év Cím Szerep
2005 Apácák Mária Amnézia
2005 Rocky Horror Picture Show tánckar
2005 Csongor és Tünde Kurrah
2005 A néma levente Zilia
2006 Chicago (musical) Mary Sunshine
2007 A Tündérlaki-lányok Malvin
2008 Made in Hungária (musical) Hella
2010 Grease (musical) Rizzo
2010 István, a király (rockopera) Gizella
2010 Egri csillagok (musical) Cecey Éva
2011 Romeó és Júlia (musical) Júlia

Források szerkesztés