Pankráció

harcművészeti események professzionális sportolókkal, akik lehetővé teszik a dobások, ugrások, birkózás és ütési technikák használatát

A pankráció a birkózás egy műfaja, melyben a küzdő felek látványos külsőségek között verekednek egy ringben – és nem ritkán mellette.

Pankrátorok küzdelem közben

Helyszín szerkesztés

A pankrációs versenyeket négyzet alakú emelt küzdőtéren tartják, mely igen hasonló az ökölvívó mérkőzéseken használtra. Mérete változó, egy-egy oldala 14 és 20 láb között változhat. Körben három sávban erős gumikötelek találhatók, melyek nekifutásra visszalökik a játékosokat. A sarkokban kipárnázott rögzítők tartják a köteleket. A padlózat merev, de egyidejűleg ruganyos, a ráesés energiáját elnyeli, ráütésre igen erős hanghatást kelt. A mérkőzéseket általában jellegzetes hanghordozású műsorvezetők konferálják fel, csíkos mezt viselő játékvezetők felügyelik, a ring széléről bírók figyelik. Az egy menetből álló mérkőzés addig tart, amíg az egyik játékost két vállra nem fektetik annyi időre, míg a játékvezető háromszor a ring padlójára csap.

Jellege szerkesztés

A múltban az amerikai és kanadai pankráció jellemzője volt, hogy a mérkőzések végeredményét előre eldöntötték, és a pankráció (más néven wrestling vagy hivatásos birkózás) kifejezést később már csak az ilyen, előre eltervezett kimenetelű mérkőzésekre használták, melyeket worknek hívnak, azaz „megdolgozott mérkőzés”-nek. A mai pankrációra jellemzőek a különböző ütések, dobások, ugrások és feszítések, melyek a klasszikus birkózáson kívül különböző egyéb harcművészetekből és küzdősportokból származnak.

A modern pankráció egyfajta előadóművészet, ahol a résztvevők egy olyan műsort hoznak létre, mely egy küzdősport jellegű mérkőzést vagy mérkőzés-sorozatot szimulál, de az eldöntött eredményt nem nézik jó szemmel a résztvevők és maguknak akarják pl. a bajnoki címet. A valós küzdelem mértéke a mérsékelttől (például az egyesült államokbeli World Wrestling Entertainment promóció) az igen valósághűn át (például a japán stílus) a látványosan valószerűtlenig terjedhet (például a mexikói lucha libre, mely jellemzően színpadias és stilizált). A tag team mérkőzéseket négyen, kettő kettő ellen tartják.

Külsőségek szerkesztés

A küzdő felek úgy teszik a mérkőzéseket még izgalmasabbá, hogy különböző, más sportágtól átvett ruhákat, látványos jelmezeket, vagy egyéb kiegészítőket (láncot, maszkot, palástot, sőt van, hogy gitárt) viselnek, jó illetve rossz figurák számukra kiosztott szerepeit játsszák. A jófiúk a közönség lelkes tombolása, a rosszfiúk meg hangos füttykoncert közepette vonulnak a négyszögbe. A mérkőzéseket többnyire a jófiúk nyerik. A mérkőzések között látványos, sokszor botrányba és verekedésbe hajló interjúk lehetnek, ezek egyik nagy egyénisége a fehér öltönyben, vörösre festett arccal fellépő Brother Love (Bruce Prichard) volt.

Az ismert pankrátorok többnyire hosszabb távon ugyanazt a felvett figurát alakítják (pl. Big Bossman (Nagyfőnök) rendőrnek öltözött, The Undertaker (Sírásó) egy sejtelmes, sötét figurát alakít, a Nasty Boys (gusztustalan fiúk) tag team duó kirívóan gusztustalan dolgokat művelt. Időnként szerepváltás is előfordul.

A versenyzők a mérkőzés előtti promóció során a nézők legnagyobb tetszésére artikulálatlan üvöltözéssel és mintegy állatias viselkedéssel szidják, fenyegetik egymást, ebben sokszor menedzsereik is közreműködnek. A mérkőzést a közönség által is tudottan egyfajta előadásként vagy színjátékként kezelik, ami a modern pankrációnak éppen a lényege. Az esésekre, ütésekre tudatosan rájátszanak, azokat veszélyesebbnek és sokkal fájdalmasabbnak mutatják, mint amilyenek valójában.

Időnként a mérkőzés eldurvulhat, a közönség szórakoztatására olykor a mérkőzésvezetőt és a többnyire a négyszög mentén tartózkodó és a mérkőzésbe beleszóló menedzsereiket is belekeverik, esetenként látványos tömegverekedés tör ki, egymást székekkel ütik, vagy a közönség soraiba dobják. Időnként különösen alaposan megrendezett jeleneteket adnak elő, ilyen volt többek között Ultimate Warrior kinyithatatlan fémkoporsóba zárása The Undertaker (Sírásó) és menedzsere Funeral Parlor (Temetkezési vállalat) által 1991-ben.

Pankrációban használt szakkifejezések szerkesztés

Face Turn és Heel Turn szerkesztés

A pankrációban, az előre megírt történetek miatt vannak gonosz (heel)[1] és jó (face)[2] karakterek. "Face Turn"-nak nevezik, hogy egy adott pankrátornak megváltozik a személyisége, és az eddig megszokott gonoszságokat már nem csinálja. Beáll a jó oldalra, és újra a közönség kedvence lesz. A "Heel Turn" ennek a fordítottja: egy korábban jó pankrátorból gonosz lesz, vagyis szembefordul mindenkivel, viszályt kelt, és a nevéből adódóan gonosz dolgokat csinál.

Feud szerkesztés

A "Feud" a pankrátorok közötti viszályt jelenti. Ennek alapja lehet korábbi sérelem, vereség, szakmai nézeteltérés. Egy viszály több hónapig, de akár egy évig is eltarthat.[3]

A-Show szerkesztés

A pankrációs szervezet legtöbb bevételt hozó műsora. (Például a Smackdown)

A-team szerkesztés

Azok a pankrátorok, akik a legtöbb bevételt hozó műsoron fellépnek.

Abort szerkesztés

Magyarázat nélkül befejezni egy feudot, angle-t vagy gimmicket. Általában arra használjuk, amikor a közönség nem mutat érdeklődést a dolog iránt és ezért fejezik be azt.

Ace szerkesztés

Japán szervezetek speciális szakzsargonja a szervezet legnépszerűbb face pankrátorára.

Agent szerkesztés

Általában korábbi pankrátor, aki segíti a mostani birkózókat. Ötletekkel áll elő a meccs elemeivel kapcsolatban. Közvetítő szerepet tölt be a szervezet és a birkózó között. A WWE producereknek hívja az Agentjeit.

Angle szerkesztés

A két birkózó közötti sztorivonal. Különböző hosszúságú lehet egy meccstől akár egy fél éven át is tarthat.

Apron szerkesztés

A ring legszéle, ahol a szerkezet a legkevesebbé ruganyos, ezért az itt végzett mozdulatok kifejezetten fájdalmasnak számítanak.

Backstage szerkesztés

A színfalak mögötti rész az arénában, ahol az öltöző, az interjúhelyszínek, és a vezetőség állása kap helyet.

B-Show szerkesztés

Az a műsor ahol a szervezet közép és alsó kategóriás pankrátorai lépnek fel. (Például Superstars)

B-Team szerkesztés

Értelemszerűen azok a birkózok, akik a B-Shown szerepelnek.

Babyface szerkesztés

A jófiút, a hőst alakító pankrátor. Röviden Face-ként hivatkozunk rá.

Bathroom Break szerkesztés

Magyarul Pisiszünet meccs, általában két nagyobb összecsapás közé rakják, hogy a közönségnek legyen ideje kipiheni magát. A női forradalom előtt hagyományosan a Dívák töltötték be ezt a szerepet.

Blading, Blade job szerkesztés

Pengézni. Az a technika, mikor a birkózó egy hagyományos borotvapengével felvágja a saját homlokát, így elérve azt, hogy vérezzen.

Blind tag szerkesztés

Csapat mérkőzésben olyan bepacsizás, amikor vagy a csapattárs, vagy az ellenfél nem veszi észre a pacsit.

Blow off szerkesztés

Egy viszály utolsó mérkőzése.

Booking szerkesztés

Összeállítani egy pankrációs esemény mérkőzéslistáját. Az ezt végző személyt hívjuk Booker-nek. A bookingot használjuk arra is ha egy aktuális esemény felépítéséről, vagy egy mérkőzés kulcspontjairól beszélünk.

Botch szerkesztés

Hibásan végrehajtott mozdulat, vagy promóban hibásan elhangzott szavak.

Broadway szerkesztés

Időlimites döntetlen.

Bump szerkesztés

Gyakorlatilag a földet érés, legalapvetőbb formája, amikor a birkózó a hátára esik a ringben.

Burial, Bury szerkesztés

Arra használatos kifejezés, amikor a booker vagy egy tapasztalt birkózó ellehetetlenít egy feltörekvő pankrátort.

Business szerkesztés

Maga a pankráció.

Busted open szerkesztés

Elkezdeni vérezni.

Butts in seats szerkesztés

Magyarul beültetni az embereket a székekbe. Olyan eseményt csinálni, amire az emberek kíváncsiak ezért megnézik a szervezet műsorát

Call szerkesztés

Informálni az ellenfelet hogy melyik mozdulat következik. Call the match azaz hívni a mérkőzést: amikor egy birkózó folyamatosan irányítja a meccset. Magyarul a hívni, illetve a behívni kifejezést használjuk rá.

Canvas szerkesztés

Ringszőnyeg, a ringet fedő borítás neve.

Catchphrase szerkesztés

Olyan sokszor megismételt szöveg, ami az adott birkózó szlogenjévé, védjegyévé válik.

Card szerkesztés

Egy pankrációs esemény meccslistája, amit három fő részre szoktunk bontani: lowcard/undercard, midcard és a main event (lásd lentebb).

Carry szerkesztés

Magyarul cipelni valakit. Amikor a képzettebb birkózó átsegíti a kevésbé tehetséges vagy éppen sérült pankrátort a mérkőzésen.

Championship advantage szerkesztés

Azaz a bajnokok előnye, bajnoki címet nem lehet diszkvalifikációval vagy kiszámolással megszerezni, hacsak erről külön stipuláció nem rendelkezik.

Cheap heat szerkesztés

Gyors negatív reakciót kiváltani a helyi közönségből. Például a helyi sportcsapatot vagy hírességet becsmérelve.

Cheap pop szerkesztés

A Cheap heat ellenpontja, amikor hasonló módszerekkel pozitív reakciókat váltunk a közönségből. Például a helyi sportcsapatot vagy hírességet dicsérve.

Cheap shot szerkesztés

Illegális taktikák használata: például mélyütés vagy valamilyen eszköz használata.

Clean finish szerkesztés

Olyan mérkőzés befejezés, amikor nem történik csalás, külső beavatkozás vagy bármilyen ellentmondásosság a győztes kilétét illetően.

Clusterfuck szerkesztés

Eredetileg félresikerült hadászati manőverekre használt szó, birkózásban főleg a sokemberes, összecsapott mérkőzésekre használjuk, amik teljes katyvaszt hoznak és nincs semmi értelmük történetmesélés vagy karakterépítés szempontjából.

(Get) Color szerkesztés

Vérezni a mérkőzéseken.

Comeback szerkesztés

A mérkőzés egyik szakasza, amikor a face visszatér a meccsbe a heel dominancia után. (leghíresebben talán Hulk Hogan csinálta, akinek ezt a szekvenciáját Hulking up-nak nevezzük)

Crimson Mask szerkesztés

Amikor a pankrátor olyan erősen vérzik hogy az egész arcát elborítja a vér, és az izzadsággal összekeveredve egy karmazsin színű álarcot hoz létre.

Dark match szerkesztés

TV-ben nem közvetített mérkőzés egy televíziós adás felvételén. Műsor előtt új birkózók felmerésére, műsor után a helyi közönség kielégítésére használják.

Double team szerkesztés

Páros mérkőzésen az a szekvencia, mikor az egyik csapat mindkét tagja támadja az egyik ellenfelet.

Double turn szerkesztés

Amikor a mérkőzésben résztvevők meccs végére szerepet cserélnek. Vagyis az a pankrátor aki heelként érkezett a mérkőzésbe faceként távozik. Míg a facenél fordítva. Leghíresebb példa: Hart kontra Austin, WrestleMania 13.

Draw(1) szerkesztés

Az a pankrátor vagy sztorivonal akire/amire kíváncsi a közönség, ezáltal a legtöbb pénzt hozza.

Draw(2) szerkesztés

Döntetlen eredmény, például dupla kiszámolás vagy dupla leszorítás esetén.

Drop szerkesztés

Elveszteni a bajnoki címet.

Enforcer szerkesztés

Egy csapat legerősebb és legnagyobb tagja. Más esetekben olyan személy, aki a ringen kívüli speciális bírói szerepet tölt be és a fő feladata a rend fenntartása.

Face-in-peril szerkesztés

Magyarul "veszélyben lévő babyface", a páros mérkőzések jellegzetes vonása, amikor a heel csapat elszigeteli az ellenfél egyik tagját a csapattársától, és dominanciát gyakorol felette, miközben hiábavalóan próbál kipacsizni a ringből. Jellemzően a hot taget (lásd lentebb) megelőző periódus.

Fall szerkesztés

A mérkőzés befejezése.

Fallout show szerkesztés

Egy PPV-t (fizetős vagy különleges adást) követő első televíziós adás.

False finish szerkesztés

Olyan két vállra szorítási kísérlet amiből a birkózó kirúg. Jellemzően azokra az esetekre használjuk, ahol a tust kezdeményező félnek reális esélye van a győzelemre (pl. egy signature vagy finisher mozdulat, esetleg csalás után).

Feud szerkesztés

Viszály két birkózó vagy csoport között. Ezek a sztorivonalakba vannak ágyazva a tévés adásokban. Van, amelyik csak pár hónapot él meg, de ritkább esetben évekig is tarthat.

Fighting champion szerkesztés

Olyan bajnok aki gyakran védi meg a címét.

Finish szerkesztés

A mérkőzés tervezett befejezése.

Finisher szerkesztés

A pankrátor azon mozdulata amivel megnyeri a mérkőzést.

Foreign object szerkesztés

Olyan fegyver aminek a használata nem megengedett a mérkőzésben.

Gimmick szerkesztés

A birkózó által alakított karakter amit megszemélyesít. Minél kevésbé valószerű, amit játszik, annál „gimmickesebb”.

Gimmick Match szerkesztés

Olyan mérkőzések aminek van valami specialitása (Hell in a Cell, Elimination Chamber, Money in the Bank, WarGames stb.)

Go Home szerkesztés

A mérkőzés szereplői (vagy a döntéshozókkal kapcsolatban álló bíró) ezzel a kifejezéssel jelzik egymásnak hogy ideje elkezdeni a mérkőzés befejező szekvenciáját.

Go-home show szerkesztés

A PPV (fizetős vagy különleges adás) előtti utolsó televíziós adás

Gold szerkesztés

A bajnoki cím maga.

Go over szerkesztés

Legyőzni valakit.

Gorilla position szerkesztés

Az entrance függöny mögötti utolsó hely. Gorrilla Monsoonról, a legendás kommentátorról lett elnevezve, akinek ez a volt a kedvenc helye.

Green szerkesztés

Zöldfülű, kezdő birkózó

Hardcore wrestling szerkesztés

A profi birkózás egy különösen véres és brutális ága ahol az eszközhasználaton van a hangsúly.

Hardway szerkesztés

Természetes úton vérezni, vagyis nem pengézni.

Heat (1) szerkesztés

Negatív közönség reakció, fújolás.

Heat (2) szerkesztés

A mérkőzés azon szakasza, mikor a heel dominálja a mérkőzést.

Heat (3) szerkesztés

Valódi ellenszenv a birkózóval szemben a színfalak mögött (pl. magaviseleti probléma, vagy rivális szervezettől való átigazolás esetén).

Heel szerkesztés

A gonosz karaktert alakító birkózó, akinek a feladata a közönségből negatív reakciót kiváltani.

High-flyer szerkesztés

Általában kisméretű, viszont gyors és akrobatikus mozdulatokat használó pankrátor

Hope spot szerkesztés

A mérkőzés azon pillanata, amikor a heel által dominált face karakter előtt látszólag remény nyílik a comebackre (lásd fentebb), azonban a heel ezt meghiúsítja.

Hooker szerkesztés

Olyan birkozó, akinek megvan az a képessége hogy egy mérkőzést befejező valós fogást bevigyen az ellenfelének, így kényszerítse azt a vereségre.

Hotshot szerkesztés

Siettetett viszály, amikor egy feudot a rövid távú előnyök miatt rövid idő alatt visznek véghez.

Hot tag szerkesztés

Csapatmérkőzésben egy hosszú heel dominancia után bekövetkező pacsi amikor a face csapat frissen mérkőzésbe lépő tagja átveszi a kezdeményezést.

House show szerkesztés

Tévében nem közvetített esemény.

Impromptu match/promo szerkesztés

Olyan meccs vagy promo ami előzetesen nem szerepelt a pankrációs esemény programjában.

Independent promotion szerkesztés

Független szervezet. Olyan kisebb pankrációs szervezet, ami nem rendelkezik országos televíziós társaságon futó műsorral.

IWC szerkesztés

Internet wrestling community, magyarul internetes pankrációs közönség. Azok a szociális média felhasználok (legtöbbször smarkok), akik megbeszélik és véleményt alkotnak a pankrációs adásokról az interneten vagy szociális médiában.

In-ring (skills) szerkesztés

Egy pankrátor nyers technikai tehetsége. Mozdulat repertoár szelessége, és azok kivitelezésének szabályossága.

Jerk the curtain/opener szerkesztés

Az első mérkőzés egy pankrációs eseményen. Curtain jerker pedig egy olyan birkózó, akit gyakran az első mérkőzésbe bookolnak.

Juice szerkesztés

Kéféle használata van, egyrészt a szteroidokra, máskor pedig a vérre hivatkoznak vele.

Jumping ship szerkesztés

Egy birkózó elhagyja a pankrációs szervezetet egy másik kedvéért.

Job /do the job szerkesztés

Elveszteni egy mérkőzést.

Jobber szerkesztés

Olyan birkózó, akit arra használnak, hogy más pankrátorok ellen veszítsen. A WWE az „enhancement talent” kifejezést használja rájuk.

Kayfabe szerkesztés

Azt mutatni hogy a pankráció egy igazi sport, és ezt az illúziót fenntartani. Az 1980-as évek előtt minden promóció és szervezet betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a pankrációt valódi sportként kell ábrázolni.

Kick-out szerkesztés

Amikor a pankrátor kirúg egy leszorítási kísérletből.

Legit szerkesztés

A legitim rövid formája. A valós dolgokra használjuk, ami nincs előre megírva. Például valódi sérülés vagy valódi viszály a színfalak mögött.

Low-carder szerkesztés

Alacsony profilú birkózó, aki nem kerül be a fő sztorivonalakba és mérkőzésekbe. A pankrációs gála első felének résztvevője.

Lucha libre szerkesztés

A pankráció mexikói ága. Gyors, akrobatikus mozdulatok jellemzik.

Mat szerkesztés

Azaz matrac. Gyakorlatilag a ring padlóját hívjuk így.

Main event szerkesztés

A legjobban reklámozott mérkőzés egy pankrációs eseményen. Általában az utolsó mérkőzés a cardon. A gála fő eseménye.

Main eventer szerkesztés

Az a birkózó, aki általában a gálák fő eseményeiben birkózik. A cég legnagyobb sztárjai, akik a legtöbb bevételt hozzák.

Manager szerkesztés

Olyan nem birkózó karakter, aki segíti a közönségnél elfogadottá tenni az adott pankrátort. Általában heel szerepet töltenek be.

Mania szerkesztés

Rövid kifejezés a WWE WrestleMania PPV-ra.

Mark szerkesztés

Hagyományosan olyan pankráció rajongó, aki elhiszi, hogy a pankráció nem megrendezett. Gyakorlatilag vakon követi a műsort, és nem akar tudomást venni a megrendezettség tényéről. Mára javarészt elvesztette ezt a jelentését, inkább azokra a fanokra értjük, akik nem olvasnak utána a pankráció híreinek, és nem foglalkoznak vele az adáson kívül. Napjainkban a „Casual Fan” kifejezés az elfogadott. A kifejezés tovább él a Product Mark-ban, ami azokat a nézőket takarja, akik csak egy szervezetért rajonganak és a többit egyáltalán nem nézik.

Mechanic szerkesztés

Gyakorlatilag a legjobb technikájú birkózó a rosteren, akit gyakran mások betanítására használnak.

Mid-card / Mid-carder szerkesztés

A pankrációs esemény középső része. A kevésbé nagy presztízsű övek körül zajló viszályok. A Mid-carder pedig az a birkózó, aki ezekben részt vesz. Középkategóriás pankrátor.

Money match szerkesztés

Olyan mérkőzés egy pankrációs eseményen, amire a nézők legnagyobb része kíváncsi. Gyakran ez adja el a gálát a nézőknek.

Monster szerkesztés

Általában hatalmas termetű pankrátor, akit úgy bookolnak, hogy szinte legyőzhetetlennek tűnik, a mérkőzései többsége pedig egyoldalúan zajlik az ő gyors győzelmével.

Mouthpiece szerkesztés

Az a Manager. aki a birkózó helyett promózik, hogy ellensúlyozza a hiányosságait.

Near-fall szerkesztés

A mérkőzés vége felé zajló leszorítás kísérletek, amiben a birkózó megvárja az utolsó pillanatot, és csak akkor rúg ki. Gyakran false finishként is hivatkozunk rá.

No contest szerkesztés

Olyan mérkőzés ami döntetlennel, vagy a győztes definiálása nélkül ér véget.

No-sell szerkesztés

Amikor egy pankrátor nem reagál az ellenfele mozdulataira, és nem mutatja ki hogy az fájdalmas.

No-show szerkesztés

Amikor egy birkózó nem jelenik meg egy adott eseményen, amire reklámozták. Lehet sztorivonalba tartozó lépés, de előfordul, hogy a pankrátor tényleg nem megy el az eseményre.

Nuclear heat szerkesztés

A negatív reakciók olyan magas szintje ahol a közönség már lázadás közeli állapotba kerül.

Number-one contender szerkesztés

Első számú kihívó. A következő pankrátor, aki versenybe szállhat a bajnoki címért.

Over szerkesztés

Az elsőszámú definíció szerint az a pankrátor aki népszerű a közönségnél. A második szerint pedig az a pankrátor aki működik a közönség előtt, vagyis a face-t élteti a közönség, míg a heelt kifújolja.

Over-sell szerkesztés

Bizonyos mozdulatok túljátszása. A birkózó egy ütést vagy mozdulatot túlságosan színpadiasan játszik el.

Payoff szerkesztés

Egy sztorivonal vagy angle befejezése amiből a közönség és a szervezet is profitál. Például egy face hosszú viszály után legyőzi a domináns heelt

Pinfall szerkesztés

Kétvállra fektetés. A mérkőzés befejezésének egyik módja, mikor a pankrátor ellenfele vállát a bíró háromig tartó számolásáig a ringszőnyegre nyomja.

Pop szerkesztés

Pozitív közönségreakció, éljenzés.

Potato szerkesztés

Olyan ütés, ami valódi kontakttal jár.

Powerhouse szerkesztés

Erősként ábrázolt pankrátor, általában tekintélyes méretű izmokkal, akinek a birkózói stílusa legfőképp nagy ütésekből és dobásokból áll.

Program szerkesztés

Olyan mérkőzéssorozat amikor azonos pankrátorok harcolnak.

Promo szerkesztés

A birkózó monológja, vagy párbeszéd az ellenfelével. Az eredeti célja a következő esemény eladása volt. Ma a történetmesélés egyik legfontosabb eszköze.

Puroresu szerkesztés

A birkózás japán stílusa. Az erős ütésekre és rúgásokra épít.

Push szerkesztés

Egy birkózó feljebb emelése a cardon.

Ref bump szerkesztés

Olyan eseménysorozat, amikor a bírót kiütik, így az lemarad egy csalásról vagy egy két vállra fektetési kísérletről.

Rematch clause szerkesztés

A visszavágó jóga. Amikor egy bajnok elveszti a bajnoki címét akkor a „szabály” szerint jár neki egy 1-az-1 elleni visszavágó az övért. Ezt a sztorivonalak érdekében gyakran elhagyják.

Repackage szerkesztés

Egy birkózót újracsomagolni, új karaktert adni neki.

Resthold szerkesztés

Pihentető fogás, ahol a birkózok kicsit kifújhatják magukat vagy megbeszélhetik egymás között a következő szekvenciát. Tévés adásokon általában a reklámszünet alatt zajlik ez.

Rib, ribbing szerkesztés

Öltözői ugratás.

Ring general szerkesztés

Az a birkózó, aki teljesen tudatában van annak, hogy mit kell tenni egy mérkőzés alatt, ezért általában ő hívja a mérkőzést, ő dönti el a mozdulatok sorrendjét.

Ring psychology szerkesztés

A pankráció igazi művészi része. Úgy birkózni, olyan gesztusokat és mozdulatokat használni és azokat úgy időzíteni, hogy a közönség érzelmileg benne legyen a mérkőzésben.

Ring rust szerkesztés

A birkózói képességek megkopása, főleg egy hosszabb kihagyás következtében.

Run-in/ interference szerkesztés

Bezavarás. Általában a heelek taktikája hogy a face-t megzavarva megfosszák a győzelemtől.

Rushed finish szerkesztés

Hamarabb befejezni a mérkőzést a tervezettnél. Általában valós sérülés vagy televíziós adás esetén a műsoridőből való kifutás következtében.

Sandbag szerkesztés

Az ellenfél mozdulatainak szabotálása, azzal a szándékkal, hogy ezáltal az gyengébbnek nézzen ki. A technika lényege, hogy az emelő mozdulatoknál nem segítünk az ellenfelünknek, nem működünk vele együtt egy beleugrással, sőt még a testsúlyunkat is úgy helyezzük, hogy nehezebb legyen felemelni minket. Ez rendkívül sérülésveszélyes.

Script szerkesztés

A műsor előre megírt vázlata. Egyszóval a forgatókönyv.

Sell szerkesztés

Reagálni az ellenfél mozdulataira, eladni, hogy a támadásai fájnak, sőt sérülést is okoznak.

Shine szerkesztés

A mérkőzés azon szakasza (többnyire eleje), amikor a face karakter villog, és általánosságban jobbnak tűnik heel ellenfelénél.

Shoot szerkesztés

Amikor egy pankrátor eltér az előre megírtaktól, akár interjúszegmensben, akár mérkőzésben.

Signature move szerkesztés

Egy birkózó jól ismert mozdulatai, amit minden egyes mérkőzésében használ.

Slow burn szerkesztés

Egy olyan sztorivonal, vagy karakterfejlesztés ami lassan fejti ki a hatását.

Smark szerkesztés

Eredetileg a rövid formája a smart marknak: olyan rajongó, aki tudatában van annak, hogy a pankráció megrendezett, de ezt nem saját tapasztalatból tudja. Mára ez a fogalom is átalakult, inkább azokra a rajongókra értjük, akik az adásokon kívül is foglalkoznak a pankrációval akár a szociális médián, fórumokon vagy egyéb online felületen keresztül, és a vélt vagy valós háttérinformációik alapján alkotnak érzelmi véleményt a termékről. Aktív tagjai az IWC-nek.

Smart szerkesztés

Olyasvalaki, akinek van belső információja a bizniszről, általában első kézből.

Spot szerkesztés

Előre megtervezett jelenet a mérkőzésben, általában a csúcspontokra használjuk. High spot valami különösen látványos vagy éppen veszélyes jelenet.

Spotfest szerkesztés

Olyan mérkőzés, ami a történetmesélés helyet az egymást követő high spotokra helyezi a hangsúlyt.

Squared circle szerkesztés

Maga a ring.

Squash szerkesztés

Egyoldalú, gyors mérkőzés, általában egy új karakter vagy mozdulat befuttatására használják.

Standing tall szerkesztés

Ezt arra használjuk, aki állva marad egy fizikális jelenet, meccs vagy szegmens végén. Jellemzően az a célja, hogy az adott birkózót erősnek láttassa.

Stable szerkesztés

Olyan csapat ami három vagy több tagból áll és hosszabb távra együtt marad. A birkózók pedig segítik egymást és részt vesznek egymás sztorivonalakban (vagy közös viszályokban).

Stiff szerkesztés

Olyan birkózó, akinek az ütései és mozdulatai a kelleténél több fájdalmat okoznak. Időnként a „snug” szót is használjuk rá.

Strike szerkesztés

Rúgás vagy ütés, olyan kontaktalapú manőver, ami nem fogásokat vagy dobásokat használ.

Strong style szerkesztés

Egy japán ihletésű pankrációs stílus, ami továbbra is megrendezett, viszont harcművészeti mozdulatokra épít, amelyek sokszor valódi kontaktokkal járnak.

Tap out szerkesztés

A birkózó ezzel jelzi, hogy feladja a küzdelmet. Az ellenfél testrészén vagy a ringszőnyegen végzett gyorsütemű kopogás.

Turn szerkesztés

Face karakterből heel karakterré válás és fordítva.

Tweener szerkesztés

Olyan birkózó aki se nem tisztán heel, se nem face karaktert alakít.

Transitional champion szerkesztés

Átmeneti bajnok, akinek a feladata az „A” birkózótól elvenni az övet hogy azt „B” birkózó tőle vegye el. Azért használjak, hogy elkerüljék vele „A” és „B” összecsapását.

Vacant szerkesztés

Olyan bajnoki cím, amit épp egy birkózó sem birtokol

Valet szerkesztés

Általában vonzó hölgy, aki egy férfi birkózót a ringhez kísér, és manageri feladatokat lát el.

Vignette szerkesztés

Rövid videóanyagok, amik az adott birkózót vagy történetet hivatottak bemutatni.

White meat babyface szerkesztés

Az a fajta pozitív karakter, akinek egyáltalán nincsenek negatív tulajdonságai, nincs a jellemében szürke árnyalat, hanem száz százalékig pozitív dolgokat képvisel.

Work (főnév) szerkesztés

Bármi, ami előre megrendezve történik.

Work (ige) szerkesztés

Egy bizonyos testrészt támadni, imígyen előkészítve a birkózó finisherét

Worker szerkesztés

Más szóhasználat a birkózóra. Általában a birkózó tehetségét leíró jelzővel szerepel együtt. Pl.: kiváló Worker.

Worked shoot szerkesztés

Egy birkózó látszólag eltér a szkripttől, gyakran kayfabe-törő utalásokkal, így elérve a valóságosság látszat, de igazából minden úgy történik, ahogy az meg volt előre tervezve.

X jelzés szerkesztés

Amikor valódi sérülés történik, a bíró karjait X-alakban feltartva jelzi azt az orvosi személyzetnek.

[4]

A sportág veszélyei szerkesztés

 
A ringben

A közönség általi elvárások és fizikai teherbíró-képesség egyaránt megköveteli a hatalmas izomtömeg létrehozását, ezért a hivatásos pankrátorok igen gyakran használnak izomtömeg-növelő és erőnlétet fokozó, gyakran illegális szereket.

Noha a pankráció sok tekintetben szimulált, az ellenfélre mért hatás inkább csak látványos, számos pankrációbeli manőver okoz valódi fájdalmat és akár súlyos sérülést is, ha helytelenül hajtják végre. Minden elővigyázatosság ellenére gyakoriak a fájdalmas sérülések, ezért szinte általános a fájdalomcsillapítók szedése, sokan közülük tartósan kokaint használnak. Az erős és egészséges külső sokszor súlyosan károsodott belsőt takar. Meglepően gyakori körükben a kábítószer-fogyasztás és a korai halál, de több öngyilkosság is előfordult már. A mérkőzés alatti halálos baleset igen ritka, ezek közül az egyik legrettenetesebb Owen Hart balesete volt 1999. május 23-án.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Pankráció témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés