A Pauler Gyula-díj azoknak a levéltárosoknak adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő.

A díjat évente, augusztus 20-án, négy személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Jutalomösszege 200 000 Ft/fő. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az érem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Pauler Gyula domború arcképét ábrázolja, és PAULER GYULA-DÍJ felirattal van ellátva. A kitüntetést első ízben 1992. augusztus 20-án osztották ki.

"A Pauler Gyula-díj – a művelődési és közoktatási miniszter által felkért – kuratóriuma a beérkezett javaslatok értékelése során egyhangúlag megerősítette azt a korábbi kuratóriumi állásfoglalást, amelynek értelmében a Szabó Ervin Emlékérem és a Pauler Gyula­ díj között fennálló jogfolytonosság alapján annak a személynek, aki a Szabó Ervin Emlékérmet már megkapta, Pauler Gyula-díjat nem adományoz."[1]

Díjazottak szerkesztés

2023 szerkesztés

  • Mózessy Gergely levéltáros, a Székesfehérvári Egyházmegye gyűjteményigazgatója. Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként[2]

2022 szerkesztés

  • Balogh Béla, Románia Nemzeti Levéltára Máramaros Megyei Igazgatóságának nyugalmazott főlevéltárosa.[3]

2021 szerkesztés

2020 szerkesztés

2019 szerkesztés

2018 szerkesztés

2017 szerkesztés

  • Dr. Koltai András, a Piarista rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának levéltárosa, Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének titkára

2016 szerkesztés

  • Kujbusné dr. Mecsei Éva, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára igazgatója

2015 szerkesztés

2014 szerkesztés

  • Dr. Géczi Lajos PhD, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának főlevéltárosa

2013 szerkesztés

  • Szabadi István főlevéltáros, igazgató, Tiszántúli Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltára[7]

2012 szerkesztés

2011 szerkesztés

  • Dr. Horváth J. András főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára
  • Dr. Hudi József igazgató, Dunántúli Egyházkerület Levéltára
  • Dr. Lakos János főlevéltáros, vezető szakfelügyelő, Magyar Országos Levéltár
  • Dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltára levéltárosa, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke

2010 szerkesztés

2009 szerkesztés

2008 szerkesztés

2007 szerkesztés

2006 szerkesztés

2005 szerkesztés

  • Erdmann Gyula igazgató, Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Levéltára
  • Érszegi Géza főlevéltáros, főtanácsos, Magyar Országos Levéltár
  • Horváth Erzsébet igazgató, Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára
  • Sipos Antal Gézáné főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

2004 szerkesztés

  • Dr. Á. Varga László főigazgató, Budapest Főváros Levéltára
  • Dr. Novák Veronika elnök, Szlovák Levéltáros Egyesület
  • Dr. Szegőfi Anna főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára
  • Dr. Zádorné Zsoldos Mária igazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár

2003 szerkesztés

2002 szerkesztés

  • Bán Péter igazgató, Heves Megyei Levéltár
  • Nyulásziné Straub Éva főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár
  • Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár marosvásárhelyi igazgatója
  • Soós László főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

2001 szerkesztés

  • Dr. Egey Tibor igazgató, Pest Megyei Levéltár
  • Tirnitz József ny. levéltáros, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára
  • Kiss András romániai magyar levéltáros, jogtörténész, történész

2000 szerkesztés

  • Molnár József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Levéltári Osztályának vezetője
  • Turbuly Éva, a Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltár igazgatója

1999 szerkesztés

  • Hőgye István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltárának igazgatója
  • Körmendi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese

1998 szerkesztés

  • Dr. Alföldi Vilma osztályvezető, Egészségügyi Minisztérium (a Magyar Levéltárosok Egyesületének volt titkára)
  • Dr. Koroknai Ákos főigazgató-helyettes, Magyar Országos Levéltár

1997 szerkesztés

1996 szerkesztés

  • Dr. Beke Margit nyugalmazott igazgató, Esztergomi Prímási és Főkáptalani Le­véltár
  • Dr. Balogh István nyugalmazott igazgató, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár

1995 szerkesztés

1994 szerkesztés

  • Böőr László fióklevéltár-igazgató, Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Fióklevéltára
  • Szili Ferenc igazgató, Somogy Megyei Levéltár

1993 szerkesztés

1992 szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám, 78. oldal
  2. Szerk, A.: Már elérhető az állami művészeti és tudományos díjazottak listája (magyar nyelven). Librarius.hu, 2023. augusztus 20. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  3. „Akik vállukon viszik nemzetünket” – Újabb állami díjakat adtak át (magyar nyelven). kultúra.hu, 2022. augusztus 19. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  4. Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adtak át (magyar nyelven). kultúra.hu, 2021. augusztus 27. (Hozzáférés: 2021. december 29.)
  5. "Példaképek sokak számára a településen vagy a szakmában, hiszen tudtak másokért tenni vagy élni". Magyar Levéltári Portál, 2020. augusztus 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  6. Augusztus 20.: ők kaptak kitüntetést – Itt a teljes lista. Válasz.hu. 2015. aug. 19.
  7. Szakmai kitüntetéseket és miniszteri elismerő oklevelek adtak át nemzeti ünnepünkön. kormany.hu, 2013. augusztus 19. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 19.)
  8. Közművelődési és közgyűjteményi díjakat adtak át augusztus 20. alkalmából. nol.hu, 2012. augusztus 16. (Hozzáférés: 2012. augusztus 17.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés