Pavao Ritter Vitezović

horvát író, történész, nyelvész, térképész és kiadó

Pavao Ritter Vitezović (Zengg, 1652. január 7.Bécs, 1713. január 20.) horvát író, történetíró. Tulajdonképpeni neve Paul Ritter, akit Vitezovicsnek neveztek, mely a Ritter név horvát "fordítása".

Pavao Ritter Vitezović
Született1652. január 12.[1]
Zengg[2]
Elhunyt1713. január 20. (61 évesen)[1][3][4]
Bécs[2]
Foglalkozása
Halál okabetegség
A Wikimédia Commons tartalmaz Pavao Ritter Vitezović témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
A Vitezović-címer

Egy végvári katona családjába született. Apja elzászi német származású volt. Belgiumban nevelkedett. Az első hat osztályt a zágrábi jezsuita gimnáziumban végezte, majd Rómában, az Illír Kollégiumban tanult. Itt találkozott Ivan Lučić-csal. Ezt követően a Litija melletti Wagensberg (Bogenšperk) várába került, Krajna tartományba, ahol Valvasor hatására tanulmányozni kezdte a horvát történelmet és geográfiát. Itt ismerkedett meg a német nyelvvel, a könyvnyomtatással és a metszetkészítéssel.

Felismerte, hogy mennyire fontos a szerepe a családi büszkeségnek. Ezért heraldikával kezdett foglalkozni, családfákat állított össze etimológiás és költött alapon, valamint dicsőítő költeményeket írt. Ezzel nagy népszerűségre tett szert. 1677-ben értekezést írt a Gusić családról, melyet 1681-ben adott ki. Ugyanezen évben több verset is írt Aleksandar Mikulić, zágrábi kanonok számára. Tekintélye annyira megnövekedett, hogy Zengg városa őt választotta követnek az 1681-es soproni országgyűlésre. Sikerült elérnie, a zenggi ősi városi kiváltságok megerősítését, mely védelmet jelentett Herberstein kapitány, a vidék parancsnoka ellen, aki terrorizálta a polgárokat. A következő két évben városa követe volt a bécsi udvarban, ahol különösen népszerű lett a császárt és minisztereit dicsérő dicshimnuszaival, anagrammáival és elnyerte gróf Kollinich László püspök jóindulatát is.

A törökellenes harcokban Erdődy Miklós bán parancsnoksága alatt Međimurje várában szolgált. Az 1683-as felszabadító háború kezdetekor részt vett Lendva és Szigetvár ostromában, melyet költeményben is megörökített. A háború után Erdődy Miklós udvarának tisztje lett, ahol találkozott Zrínyi Ádámmal, Zrínyi Miklós fiával is. 1687-ben, I. József soproni koronázásán aranysarkantyús lovaggá ütötték. 1691-ben megválasztották Lika és Korbávia vármegye alispánjának, királyi tanácsos és báró lett. A horvát sabor kinevezte a birodalmi bizottság tagjává, melynek feladata a határok megállapítása volt Velencével és Törökországgal szemben. Minden igyekezete ellenére a határokat a horvát érdekekkel szemben vonták meg, ami nagyon kiábrándította.

A bécsi és a pozsonyi birodalmi, illetve magyar országgyűléseken sok horvát személyiséggel találkozott. Arra vágyott, hogy Zágrábban telepedhessen le. Barátját, a zágrábi püspökké kinevezett Aleksandar Mikulićet rávette az elhagyatott püspöki nyomda üzembe helyezésére. Hamarosan kalendáriumokat és röpiratokat kezdett nyomtatni, majd 1694-ben a horvát sabor kinevezte a nyomda vezetőjévé. Bécsbe utazott, ahol megvásárolt egy új könyvnyomdát, melyet Valvasorhoz hasonlóan „Múzeum”-nak nevezett. Itt latin és horvát műveket adott ki.

I. Lipót idején megbízást kapott levéltári kutatások folytatására a magyar korona történelmi jogainak igazolására az illír tartományok fölötti uralom tekintetében. Szerencsecsillaga azonban ugyanolyan gyorsan lehanyatlott, mint ahogyan felemelkedett. 1705-ben meghalt pártfogója, I. Lipót császár. Horvátországi házát és birtokait el kellett adnia és üldözői elől Bécsben keresett menedéket, majd itt is halt meg.

Műveihez szorgalmasan gyűjtötte a forrásokat, ezt azonban inkább személyes érdekből tette. A horvát nyelv előmozdítására törekedett. Értékes heraldikai és archontológiai munkásságot fejtett ki. Cronologia banorum (1710) című kéziratáról Ljudevit Gaj tett említést a Danica ilirska 1863. évfolyamában. Ez a magyarországi archontológia első jelentős műve. A tisztségviselők kronológiája mellett életrajzi, működési és heraldikai leírásokat is tartalmaz.

Művei legteljesebb jegyzéke Engel és Šafárik műveinek függelékében, valamint a Széchényi Könyvtár katalógusában található (Catalogus Bibliothecae hungaricae Francisci com. Széchényi, II. kötet, 259. lap).

  • Pavel Jozef Šafárik: Geschichte der südslavischen Literatur. Kiadta: Jos. Jireček (Prága 1865, Friedr. Tempsky) II. Illyrisches und croatisches Schriftthum, 307, 312, 326, 227, 334, 336, 341. l.
  • Franz Sartori, historisch-ethnographische Uebersicht der wissenschaftlichen Cultur, Geistesthätigkeit und Literatur des österreichischen Kaiserstaates u. s. w. (Wien 1830, Carl Herold) I. 94. l.
  • Johann Christian Engel, Geschichte des ungarischen Reichs und seiner Nebenländer (Halle 1797) I. 288-290 l.; II. 146, 155-157. l.
  • Gliubich de Città vecchia (Simeone Abb.), Dizzionario biografico degli uomini illustri della Dalmazia (Vienna e Zara 1856) 268. l.
  • Constantin Wurzbach: Ritter, Paul. In: Biographisches Lexikon des Kaisertums Österreich 26. kötet, Wien 1874, 189–192. l.
  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  2. a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999. (Hozzáférés: 2024. április 23.)
  3. BnF források (francia nyelven)
  4. Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999. (Hozzáférés: 2024. április 23.)