A paviai csatát 773 őszétől 774 nyaráig vívták Észak-Itália földjén, közel Ticinum-hoz, a mai Pavia városához. A csata a Nagy Károly vezette frankok győzelmével, Desiderius longobárd király legyőzésével és Lombardia megszállásával végződött.

Paviai csata (773)

KonfliktusFrank-Longobard háború
Időpont773. szeptember – 774. június
HelyszínTicinum (Pavia), Milánótól délnyugatra
Eredményfrank győzelem
Szemben álló felek
Frank BirodalomLongobárd Királyság
Parancsnokok
Nagy Károly és BernárdDesiderius
Szemben álló erők
??
Veszteségek
??
Térkép
Paviai csata (773) (Olaszország)
Paviai csata (773)
Paviai csata (773)
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 45° 11′ 07″, k. h. 9° 09′ 18″45.185281°N 9.155000°EKoordináták: é. sz. 45° 11′ 07″, k. h. 9° 09′ 18″45.185281°N 9.155000°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Paviai csata (773) témájú médiaállományokat.

Történelmi háttér

szerkesztés

Nagy Károly 768-ban foglalta el a Frank Birodalom trónját, öccsével Karlmannal együtt. Ám ekkoriban nem csak a két fivér között feszült ellentét, de Desiderius longobárd király és a pápaság között is. 772-ben I. Adorján pápa kiűzte a longobárdokat a pápai székhelyről. Válaszként Desiderius lerohanta a pápai államot és elfoglalta Otriculumot (a modern Otricolit) és másnap Róma ellen vonult. Adorján Nagy Károly segítségét kérte.

Károly szövetséget kötött a longobárdokkal, amit azzal pecsételt meg, hogy elvette Desiderius egyik lányát, akit valószínűleg Gerpergának hívtak. Karlmann 771-es halála után Desiderius rejtette el annak feleségét, saját lányát, Desiderádát és gyermekeit Károly elől. Károly felbontotta a házasságát Gerpergával és hazaküldte őt apja udvarába, Paviába. A frank–longobárd szövetség felbomlott. Így már semmi nem tartotta vissza a longobardokat hogy ismét Róma ellen vonuljanak. Válaszul Károly 773 nyarán sereget gyűjtött és megindult Itália felé.

Károly seregeinek mérete ismeretlen. A frank csapatok két részre oszlottak, az egyik felét maga a király vezette, a másikat pedig átadta nagybátyjának, Bernárdnak. Így vonultak át az Alpokon. Károly a Susa völgyön és a Mount Cenisnél kelt át, Bernárd pedig a Nagy Szent Bernát-hágón. A hegyek lábánál Károly találkozott Desiderius előörseivel, de a felderítők találtak egy elkerülő utat. A kavalkád lehetővé tette, hogy a frankok hátba támadják a védőket és Bernárd seregei megközelíthessék őket keletről. A longobárdok meghátráltak a megerődített Paviába. A frank csapatok szeptemberben érték el Paviát.

A teljes frank sereg odaérve körbevette a longobárd fővárost, de nem kezdtek hozzá az ostromhoz. A védők is elkéstek a készületekkel. A városban nem volt elég élelem és a környező területek mind frank kézben voltak. Desiderius Paviában maradt. Ám fia, Adelchis, elmenekült a jobban megerősített Veronába. Károly elküldött néhány kisebb csapatot Verona ostromára. Adelchis feladta a várost és Konstantinápolyba menekült. Károly 774 elején megszállta az összes területet Pavia körül és húsvétkor meglátogatta a pápát Rómában. Egy longobárd herceg vagy gróf sem próbálkozott kitöréssel és Desiderius sem tett kísérletet ellentámadásra. Az ostrom tizedik havában éhínség tört ki Paviában. Desiderius érzékelve a helyzet súlyát, megnyitotta a város kapuit Károly előtt és júniusban feladta területeit.[1]

Legitimitás

szerkesztés

A győzelem után Károly felvette a rex Langobardorum címet, nem sokkal később pedig a frankok és longobardok királynak hívatta magát. Ez volt az egyedüli alkalom a sötét középkorban hogy egy hódító felvette a meghódított terület uralkodói címét.

Huszonhat év múlva, 800. december 25-én, a karácsonyi misén a pápa a rómaiak császárává koronázta Károlyt.