Főmenü megnyitása

A Peidl-kormány 1919. augusztus 1. és augusztus 6. között volt hatalmon. Kinevezése a Magyarországi Tanácsköztársaság bukását is jelentette. A „szakszervezeti kormánynak” is nevezett kabinet hatalomra kerülése után nekilátott visszavonni a kommunisták rendeleteit, így egyebek mellett Magyarország megnevezése újból Magyar Népköztársaság lett (a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság helyett).

Peidl-kormány
(1919. augusztus 1.augusztus 6.)
Időhossz 5 napig
Kormányfő Peidl Gyula (miniszterelnökként)
Államfő nem volt
Államforma köztársaság

Pártok Magyarországi Szociáldemokrata Párt
Előző kormány
Következő kormány
Forradalmi Kormányzótanács
Hivatalnokkormány
A Peidl-kormány tagjai
Álló sor: Peyer Károly, Takács József, Miákits Ferenc, Dovcsák Antal
Ülő sor: balról jobbra: Haubrich József, Ágoston Péter, Peidl Gyula, Garbai Sándor, Knaller Győző

A kormány megalakulásaSzerkesztés

A kormány megalakulásának előzményei 1919 júliusára nyúlnak vissza. Az un. "jobboldali szociáldemokraták" (Garami Ernő, Buchinger Manó, Peyer Károly, Peidl Gyula) kezdettől ellenezték a kommunistákkal való együttműködést, a centrista szociáldemokraták (Kunfi Zsigmond, Böhm Vilmos) pedig az akkori helyzetben nem tartották fenntarthatónak a proletárdiktatúrát. Böhm Vilmos – Kun Béla tudtával és beleegyezésével – július közepén Bécsbe érkezett, azzal a céllal, hogy elképzelésükhöz támogatást szerezzenek az ottani antant missziótól.

Sir Thomas Cunningham ezredes és Borghese herceg Peyerrel és Weltner Jakabbal nem hivatalosan abban állapodtak meg, hogy a gazdasági blokád felszámolásáról és az előrenyomuló román csapatok megállításáról csak abban az esetben lehet szó, ha a Forradalmi Kormányzótanácsot eltávolítják a hatalomból, a proletárdiktatúrát megtagadják és egy olyan átmeneti szociáldemokrata kormány jön létre, mely a későbbiekben - polgári pártok bevonásával - koalíciós kormánnyá alakul át és kiírja a parlamenti választásokat.

Július 31-n a szakszervezetek és augusztus 1-n a Forradalmi Kormányzótanács és a Budapesti Munkás- és Katonatanács sem látott más kiutat, így aznap megalakult a zömmel jobboldali szociáldemokratákból álló kormány, melyben a korábbi tárgyalásokat vezető Böhm Vilmos sem kapott helyet.[1]

A kormány tagjaiSzerkesztés

A kormány működéseSzerkesztés

A kormány működését egyrészt a tanácsköztársasági intézkedések és intézmények leépítése jellemezte:

  • Augusztus 2-n elhatárolta magát a proletárdiktatúrától, visszaállította a népköztársaságot, feloszlatta a forradalmi törvényszékeket, szabadon bocsátotta a letartóztatott ellenforradalmárokat.
  • 3-án megszüntette a vörös őrséget és visszaállította a régi bírósági szervezetet.
  • 4-én hatálytalanította a bérházak köztulajdonba vételét, valamint a lakbérek leszállítását kimondó rendeletet.
  • 5-én csökkentette a közalkalmazottak március 21-e után felemelt fizetését.
  • 6-án az ipari és kereskedelmi vállalatok államosítását érvénytelenítette, valamint elkészítette a csendőrség visszaállításáról, valamint a közép- és nagybirtokok magántulajdonba való visszaadásáról szóló rendelet tervezetét.[2]

Ugyanakkor megkezdte a koalíció megteremtésének előkészítését is. Tárgyalásokat kezdeményezett a kisgazda Nagyatádi Szabó Istvánnal, megkísérelte felvenni a kapcsolatot a néppárti Huszár Károllyal, valamint tárgyalt a keresztényszocialista Giesswein Sándorral. Felvetődött a károlyi-párti Lovászy Márton bevonása is a kormányba.[3]

A kormány azonban nem rendelkezett szélesebb társadalmi támogatással és nem élvezte a nagyhatalmak bizalmát sem. Augusztus 2-án Párizsban a békekonferencia Ötös Tanácsa - Clemenceau nyomására - elutasította a kormány elismerését. A román kormányt pedig "kérte", hogy állítsa meg csapatait jelenlegi pozíciójukon. A román királyi csapatok azonban augusztus 4-én elfoglalták Budapestet és ellenőrzésük alá vonták a közigazgatást. Vidéken pedig elősegítették, hogy a megmaradt tanácsok helyett a forradalom előtti közigazgatás álljon helyre. Ugyanekkor a nemzeti hadsereg egységei is átlépték a demarkációs vonalat és megkezdték a "rendcsinálást".[4]

A kormány bukásaSzerkesztés

Ennek hatására - az egész ország megszállásának elkerülése érdekében - a kormány fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett a román főparancsnoksággal. A román fél - a Tanácsköztársaság megdöntése és a megszállás költségei fejében súlyos hadisarcot követelt. Az ajánlatot sem elfogadni, sem elutasítani nem tudta a kormány

Augusztus 6-án ugyanis a magát Fehérház Bajtársi Egyesületnak nevező ellenforradalmi csoport, Friedrich István vezetésével, Habsburg József főherceg jóváhagyásával, az olasz megbízottak tudtával és a román csapatok asszisztálása mellett megszállta a miniszterelnökség épületét és az éppen ülésező kormányt lemondatta.[5]

Friedrich István és a Friedrich-kormány rövid időre átvette a kormányzást. Csak a román hadsereg kivonulása után érkezett meg a Nemzeti Hadsereg, Horthy Miklóssal az élén.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 45-46. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  2. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 46-47. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  3. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 48. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  4. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 49-51. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  5. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 51. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8

ForrásokSzerkesztés