Pekcse

ókori koreai királyság

Pekcse (hangul: 백제handzsa: 百濟, RR: Baekje?; i. e. 18 – i. sz. 660) a koreai három királyság néven emlegetett egyik királyság volt Kogurjo és Silla mellett, a Koreai-félsziget délnyugati részén. Tongmjong kogurjói király fia, Ondzso (온조) alapította.[1][2] A 4. században élte virágkorát, területe ekkor a Han folyótól egészen a félsziget déli csücskéig tartott. 384-ben lett buddhista állam, művészetére a kínai államok voltak hatással, melyekkel szoros kapcsolatot tartott. Jó viszonyt ápolt Japánnal, ahová közvetítette a kínaiaktól átvett kultúrát. Az ötödik századtól területe csökkenni kezdett, harcokat vívott Kogurjóval és Sillával, végül 660-ban Silla végleg meghódította a területeit. 2015-ben a korszakból fennmaradt épületeket és sírokat Pekcsei történelmi régió néven a Világörökség részévé nyilvánították.

Pekcse
백제 (百濟)
i. e. 18660. augusztus 29.
Pekcse címere
Pekcse címere
Pekcse (Baekje) 375-ben
Pekcse 375-ben
Általános adatok
Fővárosa Ürje (i. e. 18 – i. sz. 475)
Ungdzsin (476–538)
Szabi (538–660)
Hivatalos nyelvek pekcsei nyelv
Vallás buddhizmus
konfucianizmus
sámánizmus
Kormányzat
Államforma monarchia
Uralkodó király (lista)
ElődállamUtódállam
 Pujo (állam)Silla 
 Kogurjo
 Mahan államszövetség
A Wikimédia Commons tartalmaz Pekcse témájú médiaállományokat.

Története szerkesztés

 
Pekcsei buddhista szobor Szong király arcmásával

Tongmjong kogurjói király fia, Ondzso (온조) alapította a Szamguk szagi szerint i. e. 18-ban. Az alapító legenda szerint amikor féltestvére, Juri lett a kogurjói trón várományosa, Ondzso és testvére Pirju délnek vándoroltak, hogy saját törzset alapítsanak. Pirju Micshuhol (a mai Incshon) területén telepedett le, Ondzso pedig a mai Szöul környékén. Pirjunak azonban nem sikerült az államalapítás a mocsaras tengeri területen, emiatt öngyilkos lett, népe pedig Ondzsóhoz csatlakozott. A legenda valódiságára nincs bizonyíték, azt azonban szemlélteti, hogy a pujóiak egy része délre vándorolva hozta létre Pekcsét.[3]

Először csupán egy kis városállam volt, egyike az 54 városállamból álló Mahan államszövetségnek, majd lassanként növelte a területét más városállamok meghódításával a konföderáción belül. A 3. században Koi király tovább növelte a területet Lölang (koreaiul 낙랑, Nangnang) és Tajfang (koreaiul 대방, Tebang) körzetek, valamint a moho nép (koreaiul 말갈, malgal) északabbra szorításával. 369-ben Kuncshogo király a maradék mahani államokat is meghódította, Kajától is szerzett területeket, 371-ben pedig Kogurjóba is benyomult, ahol Phenjanban megölte Kogugvon királyt.[4][5]

A 4. század közepére így már jelentős kiterjedésű királyságként, a Han folyó medencéje is hozzá tartozott, itt volt megtalálható első fővárosa, Ürje is.[6] Az állam barátságos viszonyt ápolt a Csin-dinasztiával, és a va (japán) néppel is, átemelte a kínai találmányokat és közvetítette őket Japán felé. Kuncshogo megerősítette a királyságot azzal, hogy bevezette az utódlásos monarchiát, melyben a király fia örökli a trónt. A trónörökösök rendre a Csin klánból választottak feleséget maguknak. Ekkortájt született a Szogi (서기, 書記), mely Pekcse történetét írta le.[4] Ma már nincs nyoma ennek a feljegyzésnek, csak a Szamguk szagi említi.[7]

Az 5. században Kogurjo agresszív terjeszkedése megfosztotta Pekcsét északi területeitől, és a székhelyt délebbre, Ungdzsinba (a mai Kongdzsu) kellett áthelyezni. A Han folyó területének elvesztése végzetes csapás volt a virágzó kereskedelemmel rendelkező királyság számára. Szong király idejében (523–554) a főváros átkerült Szabiba (a mai Pujo megye). A folyóparton fekvő város kereskedelmi szempontból jobb fekvésű volt, mint a hegyekben elzárt Ungdzsin. A király országa nevét is megváltoztatta: Nambujo (Dél-Pujo) lett. Ebben az időszakban megerősödött a kapcsolat a kínai Liang-dinasztiával és a japánokkal is.[6][8]

A királyság közben Sillával próbált szövetkezni, Tongszong király még sillai feleséget is választott magának. Szong király is kötött Sillával katonai szövetséget, abban a reményben, hogy visszaszerezheti a Kogurjo által elfoglalt területek egy részét, 551-ben sikerült is elfoglalnia a Han-folyó alsó területét, a felsőt pedig Silla szerezte meg. 553-ban azonban váratlanul Silla felbontotta a szövetséget és elfoglalta az alsó szakaszt is. Pekcse ekkor korábbi ellenségével, Kogurjóval és a japán Jamato-udvarral, valamint Kajával kötött szövetséget Silla ellen és véres csaták sorozata kezdődött. Végül azonban 660-ban Silla beolvasztotta a királyságot, majd Kogurjót is legyőzve egyesítette a Koreai-félszigetet.[6][9][8]

Közigazgatása szerkesztés

 
Földfal-maradvány Szöulban, azon a területen, ahol egykor a pekcsei főváros, Ürje állhatott.

Öt adminisztratív egysége létezett, a kormányban 16 hivatalos rangfokozat volt, az első fokozat hat tisztviselője egyfajta kabinetet alkotott. A legmagasabb rangú tisztviselő a szangdzsvaphjong[10] volt, akit három évre választottak.[6] Az Ungdzsinba költözést követően a közigazgatási rendszert is átalakították, 22 körzetet (담로, tamno) hozva létre, egy-egy körzetben a királyi család valamely tagjának volt hűbérbirtoka. Szabiban Szong király új rendszert állított fel, öt fővárosi kerületet (부, pu) és öt vidéki tartományt (방, pang).[8]

Gazdasága szerkesztés

 
Pekcse-kori falusi vásár makettje

A három királyság korában rizst, kölest, tarka cirokot, Ázsiában honos babfajokat és szójababot, ginzenget, szezámmagot, kendert termesztettek, és állatokat is tenyésztettek. Folyt a selyemkészítés, és a bőrárukkal való kereskedés is. A földek a királyi család birtokában voltak, a buddhista templomok is nagy földterületekkel rendelkeztek, melyeket a nemesektől kaptak ajándékba (használati jogként).[11] Négyféle birtoktípus létezett: a királyi birtok, mely a királyi család közvetlen tulajdonát képezte; a nemeseknek és katonai vezetőknek ajándékozott föld, melynek azonban csak a használati jogát élvezhették; a helyi klánfejeknek adományozott föld, melynek továbbadásába a király nem szólt bele; valamint a falvak által megművelt közös földterület, ahol a közösségi munkában termelt gabonát elosztották a közösség tagjai között. A föld tulajdonjoga a királynál maradt minden esetben.[12]

Pekcse jelentős öntözőrendszerrel rendelkezett, ami hozzájárult a mezőgazdaság fejlődéséhez. Megmunkálták a vas mellett az aranyat és az ezüstöt is, de a kézművesség is fejlett volt. Az adót áruban vagy terményben kellett megfizetni. Nincs bizonyíték arra, hogy ebben a korban rendszeresen vertek volna fémpénzt a Koreai-félszigeten, de kínai érméket használtak a fővárosi vásárokban, ahová kínai és japán kereskedők is ellátogattak.[11] Ugyanakkor a Miruksza templom feltárásakor a 2000-es években aranypénzt találtak, melyre az volt vésve: „1 rjang (량) arany” – ez utalhat arra is, hogy pénzként használták.[13]

Társadalma szerkesztés

 
Paraszti ház rekonstrukciója Pujo megyében

Az uralkodó és a nemesi réteg a Kogurjóból ide vándorolt pujóiakból tevődött össze, míg a parasztságot a már a területen korábban élő hanok[* 1] alkották. A nemesek közé a helyiek nem kerülhettek, csupán katonai rangokat érhettek el, illetve alacsonyabb civil rangban szolgálhatták az uralkodó osztályt. A nemesek palotái egyben adógyűjtő hivatalként és katonai központként is működtek, a nemesek a parasztoktól elkülönülve éltek. A parasztok a földet bérlőként művelték. A háborúban elfogott ellenséges katonákból rabszolgák lettek, akiket a manufaktúrákban, építkezéseken és a földeken dolgoztattak, de rabszolgák lettek a bűnözők is (például a lopásért, házasságtörésért vagy adósság vissza nem fizetéséért elítéltek). Ha valaki rabszolgává vált, visszaút már nem volt, leszármazottai is rabszolgasorba kerültek. A nobik voltak a személyi rabszolgák, akik a háztartásokban dolgoztak, de ide tartoztak a mutatványosok, táncosok is. A társadalmi rétegek felépítése, jellemzői mindhárom államban hasonlóak voltak.[14]

Külkapcsolatai szerkesztés

 
Vang In

A pekcsei királyok aktívan keresték a kapcsolatot más államokkal, például a Csin-dinasztiával (265–420), az északi Vej-dinasztiával (386–535) és eleinte Sillának is küldtek ajándékokat. A kínai dinasztiákkal való kereskedés révén került be a pekcsei kultúrába a buddhizmus és a taoizmus. 652-ben Idzsa király szakított meg minden kapcsolatot a kínaiakkal, amikor a Tang-dinasztia felszólította, hogy ápoljon barátságos viszonyt az akkor már ellenséges Sillával.[5][15]

Japánnal hosszú időn át jó kapcsolatuk volt, számos pakszát (kiváló mesterember vagy akadémikus) küldtek oda, akik átadták tudásukat.[5] A Nihonsoki és a Kodzsiki szerint 400 körül Pekcse Vang In (왕인) tudóst küldte Japánba, aki kínai nyelvű könyveket vitt magával.[16] Létezésére egyéb említések nincsenek, valószínűleg kitalált személy.[17] A Silla elleni harcokban a japánok segítették a királyságot.[15]

Számos pekcsei telepedett le Japánban, a Soku Nihongi szerint például Takano no Niigasza (ca. 720–790), Kammu japán császár anyja Murjong király (501–523) egyik leszármazottja volt.[18]

Kultúrája szerkesztés

Művészetek szerkesztés

Pekcsében virágzott a buddhizmus, mely 384-ben egy kínai szerzetes révén került az országba, de a konfuciánus eszmék is szabadon terjedtek. A királyság a kínai déli dinasztiákkal ápolt szoros kapcsolatokat, melyek a művészetére is hatással voltak. Jól példázzák ezt az arányosan kidolgozott buddhista szobrok, melyeken a jellegzetes mosolyra „Pekcse-mosoly” néven hivatkoznak a művészettörténészek.[19][6] A legelső ismert koreai buddhista szobor az úgynevezett Ttukszom-buddha, mely az ötödik századi Pekcséből származik.[20]

A hetedik században, a mai Észak-Csolla tartományban épült a Miruksza templom, melynek egyik pagodája fénykorában Kelet-Ázsia legmagasabb kőpagodája lehetett.[21]

A királyság jelentős szerepet játszott a buddhizmus közvetítésében Japán felé.[22] Emellett a kulturálisan virágzó Pekcse számos tudóst, kézművest, festőt, építészt küldött Japánba, akik átadták a tudásukat. A fémmegmunkálásban is jelentős eredményeket értek el, a jellegzetesen pekcseinek tulajdonított „hétágú kard” (칠지도, cshildzsido) is Japánba került.[23] A három királyság közül technikailag Pekcse valószínűsíthető a legfejlettebbnek.[24]

Nyelv szerkesztés

Pekcse nyelvéről nagyon kevés információ maradt fenn, jelenleg a besorolatlan nyelvek közé tartozik, azt sem sikerült bizonyosan megállapítani, melyik nyelvcsaládhoz tartozhatott. Mivel a királyságot Pujo származásúak alapították, ezért a nyelvet szokás pujo-pekcsei nyelvnek is hívni.[25][26]

A három királyság korában kezdtek el terjedni a Koreai-félszigeten a klánnevek kínai mintára, Pekcsében olyan klánnevek bukkantak fel, mint a Csin (진), a Pek (백), a Sza (사) vagy a Jon (연), melyeket kínai írásjegyekkel írtak.[27]

Irodalom szerkesztés

 
A Szathek Csidzsok pi kőtábla

A kor irodalmában a meghatározó műfaj a hjangga (향가) volt, melyet népdalként lehetne leginkább definiálni. A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni.[28] Számos óriás kőfaragvány született ebben a korszakban, melyekre neves személyek, királyok tetteit vésték fel, kínai írással. A konfucianizmus és a buddhizmus terjedése az irodalmi témaválasztást is befolyásolni kezdte. A pekcsei irodalomból nem sok emlék maradt fenn,[29] az egyetlen megmaradt hjanggát Mu királynak tulajdonítják, a címe Szodongjo (서동요, c. 600), és feltehetően a sillai hercegnő Szonhvának címezték.[30] A pekcsei szövegek közül egy levél maradt még fenn, amit Kero király küldött Kínába, egy kőtáblára vésett szöveg (사택지적비, Szathek Csidzsok pi) 654-ből, valamint a Murjong király sírkövére vésett hatsoros szöveg.[31]

Zene szerkesztés

A korabeli zenéről keveset tudni, az azonban bizonyos, hogy a pekcsei zenészek gyakran jártak a kínai dinasztiák udvarában, és cseréltek tudást. Feljegyzések megerősítik, hogy Pekcse a dél-kínai dinasztiáktól vette át a maszkos táncokat, melyeket Japán felé közvetített (gigaku). Az egyik átvett, népszerű kínai hangszer a hárfához hasonlító kunghou (箜篌; hangul: 공후, konghu) volt. A királyság zenészei, hangszerkészítői Japánba is gyakran látogattak, így feltételezhető, hogy fejlett és sokrétű zenei tudással rendelkeztek.[32][33][34]

Ruházat szerkesztés

 
Pekcsei követről készült kínai rajz

A pekcsei ruházat színeiről és mintáiról írásos emlékek, rajzok, valamint sírokban fennmaradt kelmedarabok tanúskodnak. A kender mellett többféle szövésű selymet és ramit is felhasználtak. A színeknek már ekkor is nagy jelentősége volt, a hivatalnokok ruházata rang szerint más-más színű volt. A király színei közé tartozott a lila, a fekete, a fehér és a zöld, a tisztviselők vöröset, lilát, zöldet, feketét, fehéret és sárgát viseltek. A lila volt a legrangosabb szín, utána a vörös következett, emiatt e két színt a parasztok nem viselhették. A ruházat és a kiegészítők (aranyozott bronzcipők[* 2], övek, koronák, ékszerek) mintázataiban geometriai alakzatok, virágminták, hosszanti és keresztvonalak, T alakú minták és állatformák (például sárkány, főnix, varangy) köszönnek vissza. Emellett szörnyalakok, természeti motívumok (felhők, hegyek, fák) és buddhista szimbólumok is megjelennek.[35]

Gasztronómia szerkesztés

Pekcse korában már ismerték a fermentált ételeket, a szójababkrémet, a szójaszószt, létezett a kimcshi is, ekkor még csilipaprika nélkül. Buddhista hatásra a nabak kimcshi is elterjedt.[36] Régészeti leletek alapján elmondható, hogy többféle edényt használtak, ismerték a hosszú alagútkemencét.[37] Korábbi feljegyzések alapján valószínűsíthető, hogy már ismerték a ttokot, melyet vallási rituálékban is felhasználtak. Az is feltételezhető, hogy a buddhizmus megjelenésével terjedt el a teázás szokása.[36]

Emlékezete szerkesztés

 
Baekje Cultural Land

2010-ben a Pekcséhez kapcsolódó műemlékek és történelmi területek (Kongdzsu és Pujo) felkerültek az UNESCO világörökségi javaslati listájára.[38] Ezt követően a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (CHA) a helyi önkormányzatok segítségét kérte az örökségvédelmi program megvalósításához, így 2012-ben létrejött a Pekcse Történelmi Területek Jelölési Irodája, ami 2014-ben alapítvánnyá alakult át. A Pekcse Történelmi Területek Megőrzéséért és Igazgatásáért Alapítvány (Baekje Historic Areas Conservation and Management Foundation) két érintett tartomány és három város felügyelete alatt áll.[39] Az alapítvány feladata a világörökségi listára való felkerülés elősegítése, és a kulturális értékek megőrzése, gondozása.[40] 2015 májusában a CHA bejelentette, hogy az ICOMOS javasolta az UNESCO-nak a „pekcsei történelmi régió” felvételét a világörökségi listára. A Világörökségi Bizottság június végi ülésén döntött a kérdésről és a világörökség részévé nyilvánította.[41][42]

Pekcse és a három koreai királyság korszakát a modern művészetek is megörökítik, számos film, televíziós sorozat készült. Ilyen például a 2003-ban bemutatott Once Upon a Time in a Battlefield (황산벌) című filmvígjáték, mely a Sillával vívott hvangszanboli csatát mutatja be,[43] a televíziós sorozatok közül a The King of Legend (2010–2011, KBS), mely Kuncshogo királyról szól,[44] a Kjebek (2011, MBC), mely Pekcse utolsó királyát mutatja be,[45] míg a The Daughter of the Emperor (2013, MBC) történetének főszereplője Murjong király lánya.[46] 2010-ben az EBS csatorna Sabiseong, the Lost City címmel dokumentumfilmet készített a királyság utolsó fővárosáról.[47]

Pujo megyében található a 3,2 km²-en elterülő, turistalátványosságként funkcionáló Baekje Cultural Land, ahol korabeli épületeket igyekeztek reprodukálni a pekcsei kultúra bemutatásához, megőrzéséhez. Itt forgatták a Running Man televíziós vetélkedő egyik epizódját is.[48]

2013-ban Szamcshon (삼천) címmel musicalt állítottak színpadra Dél-Koreában, mely a Pekcse királyság bukását mutatja be.[49]

 
Pekcse-ihlette lámpáskiállítás Szöulban, 2014-ben

Megjegyzések szerkesztés

  1. Nem tévesztendő össze a han kínaiakkal
  2. Kép: Gilt Bronze ornamental Shoes. Baekje Museum. (Hozzáférés: 2015. május 4.)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Doosan
  2. Nahm 29. o.
  3. Kim 38. o.
  4. a b Kim 38-40. o.
  5. a b c BHACMF 1
  6. a b c d e Britannica
  7. 서기 (koreai nyelven). Doopedia. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  8. a b c Kim 40-42. o.
  9. Nahm 30. o.
  10. Sangjwapyeong 상좌평(上佐平). Korean History Thesaurus. (Hozzáférés: 2015. május 3.)
  11. a b Nahm 34-35. o.
  12. Choy 41-42. o.
  13. Buddhist Relics from the Stone Pagoda of Mireuksa Temple. Koreana. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  14. Choy 37., 39., 41. o.
  15. a b BHACMF 2
  16. Lee 23. o.
  17. Seki Akira 関晃: Kodai no kikajin 古代の帰化人, 1996.
  18. The emperor's new roots. The Guardian, 2001. december 28. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  19. Korean Buddhist Sculpture, 5th–9th Century. Timeline of Arts History. The Metropolitan Museum of Art. (Hozzáférés: 2015. május 3.)
  20. MET
  21. The Stone Pagoda of Mireuksa Temple. Koreana. (Hozzáférés: 2014. április 25.)
  22. Miller 5. o.
  23. Pak 42-43. o.
  24. Pak 30. o.
  25. Miller 3. o.
  26. Puyo-Paekche. The Multitree. (Hozzáférés: 2015. május 3.)
  27. Nahm 33. o.
  28. Namh 49. o. Lee 60–61. o.
  29. The Three Kingdoms period and unification: 57 bce–935 ce. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2013. december 8.)
  30. Lee 70., 86. o.
  31. Lee 87., 91. o.
  32. Don Michael Randel. The Harvard Dictionary of Music. Harvard University Press, 273. o. (2003). ISBN 9780674011632 
  33. Keith Pratt, Richard Rutt. Korea: A Historical and Cultural Dictionary. Routledge, 298. o. (2013). ISBN 9781136794001 
  34. Ki-baek Yi. A New History of Korea. Harvard University Press, 62. o. (1984). ISBN 9780674615762 
  35. Suh, Mi Young and Park, Kil Soon: Traditional Textile Materials of Baekje Kingdom. Universitz of Nebraska-Lincoln, 2008. (Hozzáférés: 2015. május 4.)[halott link]
  36. a b Food of Baekje. Songpa-gu Office. [2015. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  37. Sunhwa Rha. Pottery: Korean Traditional Handicrafts. Ewha Womans University Press, 111. o. (2006). ISBN 9788973006823 
  38. Gongju and Buyeo Historic Sites. UNESCO. (Hozzáférés: 2015. május 6.)
  39. History. Baekje Historic Areas Conservation and Management Foundation. [2015. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 6.)
  40. Conservation and Management Foundation. Baekje Historic Areas Conservation and Management Foundation. [2015. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 6.)
  41. Ancient Korean sites likely to be listed as UNESCO world heritage. Yonhap News, 2015. május 4. (Hozzáférés: 2015. május 6.)
  42. Baekje Historic Areas. whc.unesco.org. UNESCO World Heritage Convention (Hozzáférés: 2015. július 4.)
  43. 황산벌 (Once Upon a Time in the Battlefield). Twitch Film. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  44. King Geunchogo. Hancinema. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  45. Gyebaek. Hancinema. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  46. The Daughter of the Emperor. Hancinema. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  47. Baekje revived through TV documentary. The Korea Times via Hancinema. (Hozzáférés: 2015. május 4.)
  48. Baekje Cultural Land (백제문화단지). Korea Tourism Organization. [2014. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 6.)
  49. Musical Samcheon. SkyNews. (Hozzáférés: 2015. május 4.)[halott link]

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Pekcse témájú médiaállományokat.