Peter Mansfield

Sir Peter Mansfield (London, Lambeth, 1933. október 9. – Nottingham, 2017. február 8.) brit fizikus. 2003-ban Paul Lauterburral közösen orvostudományi Nobel-díjban részesült a mágneses magrezonancián alapuló képalkotás (MRI) kifejlesztéséért.

Peter Mansfield
Született	1933. október 9. Lambeth (London)
Elhunyt	2017. február 8. (83 évesen) Nottingham
Állampolgársága	brit
Foglalkozása	fizikus
Iskolái	Londoni Egyetem
Kitüntetései	Orvostudományi Nobel-díj (2003)
Sírhelye	Beeston
A Wikimédia Commons tartalmaz Peter Mansfield témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tanulmányai

Peter Mansfield 1933. október 9-én született a London melletti Lambethben (azóta a főváros kerülete) Sidney George Manfield gázszerelő és Rose Lillian Mansfield pincérnő három fia közül a legfiatalabbként. Peter London Camberwell negyedében nőtt fel. A második világháború alatt a bombázások elől háromszor is vidékre költöztették, először a londonközeli Sevenoaksba, majd kétszer a devoni Torquay-be. Tizenegy évesen az elemi iskola utáni vizsgán megbukott és csak egy rosszabb középiskolába vették fel. Tizenöt évesen otthagyta az iskolát és nyomdászsegédként kezdett dolgozni.

Tizennyolc évesen érdekelni kezdték a rakéták és jelentkezett a hadsereg ellátásért felelős Utánpótlási Minisztérium Rakétameghajtási Osztályára. Másfél évvel később behívták, elvégezte kétéves katonai szolgálatát, majd 1954-ben visszatért a minisztériumba. Munkája mellett két év alatt leérettségizett, 1956-ban pedig felvételizett a Londoni Egyetem Queen Mary College-ének fizika szakára. Harmadik évének végén diplomamunkájában épített egy hordozható tranzisztoros NMR-spektrométert és megmérte vele a Föld mágneses mezejét. Témavezetője, Jack G. Powles felajánlotta neki, hogy végezze az ő NMR-laboratóriumában a doktori tanulmányait. Mansfield 1962-ben szerezte meg a PhD-ját, majd posztdoktori ösztöndíjjal két évet az Egyesült Államokban, az Urbanában lévő Illinois-i Egyetemen töltött. Itteni kutatómunkája a szennyezett (dópolt) fémek NMR-es vizsgálatára irányult.

Munkássága

Mansfield 1964-ben visszatért Angliába, ahol a Nottinghami Egyetem ajánlott neki egy oktatói és kutatói állást; végül – bár a későbbiekben sok helyről kapott ajánlatot – egészen pályafutása végéig az egyetemen maradt. A 60-as évek végén és a 70-es évek elején pulzáló NMR-es kutatásokat végzett és kidolgozott egy számítógépes programot, amely Fourier-transzformációval elemezni tudta a mérési eredményeket. Ennek eredményeképpen jóval gyorsabban tudták analizálni a kísérleti anyagokat, kezdetben a kalcium-fluorid kristályait. 1972-ben kutatói szabadságát a Heidelbergi Egyetemen töltötte és demonstrálta, hogy a mágneses mező grádiensével jelentősen javítani lehet a mérőmódszere felbontóképességét; bemutatta, hogy a módszerével el lehet különíteni a vékony műanyaglapok közé zárt kámforrétegeket.

1973-ban egy krakkói konferencián tartott előadást, amikor felhívták a figyelmét az amerikai Paul Lauterbur munkájára, aki nagyon hasonló kísérleteket végzett, de nem szilárd anyagokkal, hanem vízzel és szerves objektumokkal. Mansfield és csapata is meglátta a lehetőséget egy orvosi felhasználású képalkotó berendezés megalkotására és sikerült megnyerniük egy jelentős összegű pályázatot az első készülék kifejlesztésére. Miután kidolgoztak egy gyorsabb szkennelési módszert, 1976-ban sikeresen szkennelték Mansfield egyik PhD-diákjának ujját, 1977-ben sor került a teljes testet befedő berendezés tesztelésére: bár a szakértők figyelmeztették, hogy az erős mágneses tér veszélyes lehet, Mansfield maga mászott be a berendezésbe és készíttetett magáról egy hasi képet. A prototípus belsejében ekkor még nem volt világítás és a kutatónak 50 percet kellett várnia a sötétben mozdulatlanul, míg a szkennelése elkészült.

1979-ben Mansfieldet professzorrá nevezték ki. A következő tíz évben továbbfejlesztette készülékét, felgyorsította a mérést és az adatok feldolgozását és a 80-as évek végére az MRI a klinikai gyakorlatban is alkalmazható módszerré vált. 1994-ben nyugdíjba vonult, de tovább folytatta kutatómunkáját az egyetemen.

2003-ban a Nobel-díj Bizottság Peter Manfieldnek és Paul Lauterburnak ítélte az orvostudományi Nobel-díjat "a mágneses rezonanciás képalkotás terén elért felfedezéseikért".

Díjai, elismerései

• 1983 az Orvosi Mágneses Rezonancia Társaságának aranyérme
• 1984 a Royal Society Wellcome Alapítványának aranyérme
• 1988 a brit Fizikai Intézet Duddell-díja
• 1988 a Brit Radiológiai Intézet Silvanus Thompson-érme
• 1989 a Nemzetközi Radiológiai Társaság és a francia Antoine Béclère Intézet Antoine Béclère-érme
• 1990 a Royal Society Mullard-érme
• 1992 a Nemzetközi Mágneses Rezonancia Társaság díja (Lauterburral közösen)
• 1993 a királynő lovaggá ütötte
• 1993 a British Journal of Radiology Barclay-érme
• 1993 az Európai Orvosi és Biológiai Mágneses Rezonancia Társaság ezüstérme
• 1995 Garmisch-Partenkirchen-díj
• 1995 a Journal of Clinical MRI aranyérme
• 2003 Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj (Lauterburral közösen)

1987-ben felvették a Royal Society-be. 1987-88 között ő volt az Orvosi Mágneses Rezonancia Társaság elnöke. Díszdoktorává fogadta a Strasbourgi Egyetem (1995), a Kenti Egyetem (1996), a krakkói Jagelló Egyetem (2000) és a Nottinghami Egyetem (2004). 2013-ban Nottingham díszpolgárává avatta és róla nevezte el egyik villamosát.

Családja

Peter Mansfield 1962-ben vette feleségül Jean Kibble-t. Két lányuk született, Gillian és Sarah Mansfield. Szabad idejében érdeklődött a repülés iránt, maga is repült helikopterrel és kisrepülőgéppel és támogatta az emberi erővel felszálló helikopter fejlesztését. Jól beszélt németül és oroszul.

Peter Mansfield 2017. február 8-án halt meg Nottinghamben, 83 évesen.

Források

• Sir Peter Mansfield – Facts NobelPrize.org
• Sir Peter Mansfield obituary The Guardian 2017. február 20.
• MRI pioneer and Nobel laureate Sir Peter Mansfield dies BBC News 2017. február 9.
• Peter Mansfield (1933–2017) Nature Vol 543, 180 (2017.03.09.)