Pick Szeged (kézilabda)
OTP Bank - Pick Szeged (korábban Szegedi Előre, Szegedi Volán, Tisza Volán, illetve rövid ideig MOL-Pick Szeged) férfi kézilabda klub. Jogelődjét, a Szegedi Előrét 1961. december 16-án alapították, és innen vált a csapat az ország és Európa egyik leghíresebb férfi kézilabdacsapatává.
OTP Bank - Pick Szeged | |
Csapatadatok | |
Mottó | Csak előre! |
Székhely | Szeged, Magyarország |
Alapítva | 1961 |
Klubszínek | kék, fehér |
Stadion | Pick Aréna (8143 fő), Szeged |
Vezetőedző |
![]() |
Bajnokság | NB I |
Nemzeti sikerek | |
![]() | 5 alkalommal |
![]() | 7 alkalommal |
Nemzetközi sikerek | |
EHF-kupa | 1 alkalommal |
Csapatmezek | |
Hivatalos honlap | |
OTP Bank - Pick Szeged honlapja |
A Pick Szeged története szerkesztés
A kezdet szerkesztés
A Szegedi Előrét Bérczi Mihály, a Tisza Volán főkönyvelője, majd igazgatóhelyettese és Ludányi Márton testnevelőtanár alapították 1961-ben. 1962-től szerepelt a csapat a városi bajnokságban, ahol rögtön az első helyezést érte el, majd nem találtak erősebb csapatot az 1963-as megyei bajnokságban sem, így két év alatt az NB II-be jutott a klub. Az NB II-ben (vagy az NB I/B-ben, mikor hogy hívták) változatos szereplést ért el a csapat, ám többnyire a biztos bennmaradó helyet szerezték meg. 1970-től Szegedi Volán néven szerepelt, és 1975-ben ezen a néven jutott fel az NB I-be. Az első osztályba feljutó csapat tagjai többek között Oláh Béla, Skaliczki László, Farkas József, Dobó Károly, Tamás Sándor és Giricz Sándor voltak Kővári Árpád edző vezetésével.
Az első osztály szerkesztés
1976-ban szerepelt a Szegedi Volán először az első osztályban, amikor is nehezen, de sikerült megőrizni NB I-es tagságát. 1977-ben a csapat könnyedén bent maradt az NB I-ben, és elhódította a Magyar Népköztársasági Kupát is. Ekkor már Lele Ambrus és Buday Ferenc vezérelték a csapatot. Első Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) mérkőzését a Szegedi Volán 1977. november 10-én játszotta a Barcelona együttesével, s ezt az akadályt sikeresen vette a csapat, ám a lengyel Łódź csapata már megálljt parancsolt. 1978 és 1982 között új meghatározó játékosok épültek be a csapatba, mint Bartalos Zoltán, Szabó "Sonka" László[1] vagy Tóth Géza, és 1980-tól új edző ült a kispadra Buday Ferenc személyében. 1979-ben harmadik lett a Szeged az NBI-ben, majd 1982-ben a csapat újra elhódította a Magyar Népköztársasági Kupát, és elindulhatott a Kupagyőztesek Európa Kupájában.
A változatos 1980-as évek szerkesztés
A csapat 1982-ben a KEK elődöntőjéig jutott, ám ott legyőzte őket az SZKA Minszk gárdája. A bajnokságban harmadik helyet, a Magyar Népköztársasági Kupában újfent első helyet szerzett a Szegedi Volán. 1984-ben mindössze ötödik helyezést ért el a csapat, ám a KEK-ben újfent az elődöntőig meneteltek. 1985-ben második, majd 1986-ban már Tisza Volán néven a harmadik helyezést szerezték meg a bajnokságban. Az 1980-as évek végére erősen visszaesett a csapat kilencedik, majd hetedik helyezést elérve, hogy azután az 1990-es években felérjen a csúcsra.
A legnagyobb sikerek időszaka szerkesztés
1990-ben harmadik, '91-ben viszont újfent csak tizedik helyezett lett a klub. 1991-ben ismételten Kővári Árpád ült a kispadon, akivel szépen lassan haladt a Szeged a létrán felfelé. 1993-tól a Pick Szeged néven szerepelt az egyesület, s ebben az évben megnyerték a Magyar Kupát, és harmadikok lettek a bajnokságban. Az 1993/94-es szezonban a csapat elődöntőig jutott a KEK-ben és ezüstérmet szerzett a bajnokságban, majd az 1995-ös harmadik helyet és City-kupa elődöntőt követően 1996-ban Skaliczki László vezetésével bajnoki címet szerzett a csapat. Első Bajnokok Ligája indulása során a Pick Szeged egészen a negyeddöntőig jutott, ahol is az FC Barcelona állta útját a menetelésnek. Az 1990-es évek végére a Pick Szeged "kibérelte" magának a bajnokság harmadik helyét, a csapatban pedig feltűntek az új, kimagaslóan tehetséges fiatalok: Nagy László, Buday Dániel és Laluska Balázs, illetve az idegenlégiósok: a közönségkedvenc kapus, Puljezević Nenad, Vladan Matić, Nikola Eklemović, később Daniel Anđelković és Ratko Đurković.
Az új évezred csapata szerkesztés
A XXI. század új Pick Szegedet hozott magával, köszönhetően többek között a kimagasló vezéregyéniségeknek (Buday Dániel, Nikola Eklemović) és a klub történetének egyik legnépszerűbb edzőjének, Dragan Đukić-nak. A csapat a bajnokság második helyét szerezte meg rendre a legyőzhetetlennek tűnő ősi rivális Fotex Veszprém mögött, és eleinte az EHF kupában, majd a KEK-ben indult a csapat. 2003-ban a bajnoki második helyezés ellenére az új szabályoknak köszönhetően a Bajnokok Ligájában indulhatott a csapat (Magyarország két klubot indíthatott a sorozatban innentől). A Bajnokok Ligájában már az egykori kézilabda-legenda Kovács Péter vezette a csapatot,[2][3] ahol az első évben sikerült a címvédő Montpellier csapatát kiütve a negyeddöntőbe jutni,[4][5] ahol a Magdeburg állította meg a szegedieket.[6] Kovács Péternek sem sikerült a Szegedből bajnokcsapatot csinálnia, a Bajnokok Ligájában pedig rendre elbukott a csapat, így 2006-ban nem hosszabbították meg a szerződését,[7] még annak ellenére sem, hogy a csapat megnyerte a Magyar Kupát.[8]
A Szeviép-korszak szerkesztés
2005-ben új főszponzor, a Szeviép Zrt. érkezett,[9] a klub tulajdonosa Pistrui László lett, aki három éven belül bajnokcsapatot akart összerakni. A klub vezetése is megváltozott: a Pick Szeged a Tisza Volán SC Hivatásos Kézilabda-szakosztálya lett. A Santé Kézilabda Kft., tehát a csapat ügyvezető elnökévé a korábbi szegedi klasszist és sportigazgatót, Lele Ambrust választották. A társadalmi elnöki posztot Ujhelyi István töltötte be. Az elnökség tagja lett a többségi tulajdonos Pistrui László, a másik tulajdonos (Tisza Volán) képviselője, Dr. Szeri István, a csapat korábbi vezetője, Kővári Árpád, valamint a csapatkapitány, Mezei Richárd.[10]
Kovács Péter menesztése után 2006 nyarán új vezetőedző érkezett Szegedre a szerb Zoran Kurteš személyében,[11] aki az amúgy is szerbközpontú csapatot próbálta feljebb juttatni a bajnoki ranglétrán.[12] A Bajnokok Ligájából és a Magyar Kupából való kiesés,[13] valamint a bajnoki rangadók elvesztése[14] után úgy döntöttek a vezetők, hogy menesztik Kurteš edzőt, és helyette az addigi balszélső, Vladan Matić irányítja a csapatot.[15] Hol jobb, hol rosszabb játékkal, de sikerült a csapatnak elvergődnie a bajnoki döntőbe, ahol hatalmas szívvel és győzni akarással sikerült felülmúlniuk a motiválatlannak tűnő veszprémi gárdát, megszerezve ezzel a klub történetének második bajnoki címét (2007). Az alaposan átalakult, megfiatalodott keret[16] 2008-ban megnyerte Magyar Kupát a szegedi csarnokban.[17]
Azonban a 2008-2009-es szezonban már problémák jelentkeztek. Nem sikerült az újabb győzelem sem a bajnokságban, sem a kupában, ráadásul a Bajnokok Ligája csoportkörében búcsúzott a kissé demoralizálódott csapat. A csoportharmadik hely után KEK-ben folytathatták, de a negyeddöntőben a Nordhorn parancsolt megálljt a szegedi egyesületnek.[18] A vereség után Matić lemondott, de a csapat élén maradhatott egészen a 2009 októberében a kecskeméti nyolcgólos vereségig.[19][20] Ebben az évben a gazdasági válság miatt a csőd felé tartó Szeviép Zrt. nem tudta biztosítani a korábbi fizetéseket, így többen távoztak. A meggyengült csapat rendbe tétele a korábbi közönségkedvenc, jelenleg nagy-britanniai szövetségi kapitány Dragan Đukić edzőre várt.[21] A csapatnál lévő gondokat jelezte az is, hogy 2010 februárjában a Ghionea-ügy miatt Lele Ambrus ügyvezető lemondott,[22] majd a Móravárosi körútra rendezvénycsarnokot és buszportot álmodó Pistrui László is eladta a tulajdonrészét.[23] Az új ügyvezető elnök a korábbi Tisza Volán-játékos, majd utánpótlásedző, illetve gazdasági szakember Bella Árpád lett.[24]
A Pick Szeged jelene szerkesztés
Bella Árpádnak meg kellett küzdenie a szűkülő forrásokkal, így egy szerethető, fiatal, főként magyar játékosokból álló csapatot tervezett. Nem tudtak megegyezni Djukiccsal,[25] így a korábbi sikerkovács, Skaliczki László visszatért a Tisza-parti városba.[26] A csapat jelentősen átalakult: közel tíz játékos távozott, köztük Daniel Anđelković, Luka Žvižej, helyettük olyan játékosokat szerződtettek, mint Tatai Péter, Mikler Roland, František Šulc, Lékai Máté.[27]
Ebben a helyzetben Csányi Sándor, a Bonafarm-csoport (melynek a Pick Szeged Zrt. is a tagja) tulajdonosa vette meg a klubot. A Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatójává a korábbi csapatkapitány Mezei Richárdot, az igazgatótanács elnökévé pedig Dr. Szűcs Ernő Pétert nevezték ki. Az igazgatóság további tagjai Fülöp Attila, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgató-helyettese és Fasimon Sándor, a Mol Nyrt. ügyvezető igazgatója lettek.[28] Célul tűzték ki a szponzorok és a szurkolók bizalmának visszaszerzését és a Veszprém megelőzését három év alatt. Ezt szolgálta az utánpótlásbázis megerősítése, egy kézilabda-akadémia létrehozása, melynek irányítására Velky Mihályt szerződtették.[29] Tehetséges játékosok is érkeztek: Rajko Prodanović és Ancsin Gábor többek között. A terv jó úton haladt, a csapat a 2011-2012-es szezonban kétszer legyőzte a Veszprémet Szegeden,[30][31] de a bajnoki címet nem sikerült megszerezni. A Magyar Kupa döntőjében is csak egy gól választotta el a csapatot a sikertől.[32] Azonban a nemzetközi porondon nem sikerült az áttörés, a Bajnokok Ligája halálcsoportjából[33] nem tudtak a továbbjutni.[34] Az európai kupasikereket és a jelentősen megerősödött Veszprém utolérését szolgálta a csapat megerősítése és a svéd nemzeti kerettag Jonas Erik Larholm Szegedre csábítása, aki az első skandináv játékos a Pickben.[35]
2013 nyarától nagy változások történnek a csapat háza táján. A klub nem hosszabbította meg Skaliczki László mesteredző szerződését, helyette Juan Carlos Pastor lett az edző.[36] Spanyol játékosok is érkeztek: Parrondo és Mindegia.[37] A Pick Szeged megnyerte a 2013–2014-es férfi EHF-kupát, ezzel története első nemzetközi kupasikerét aratta.[38]
A 2014-2015-ös idényben a MOL-Pick Szeged a bajnokságban és a Magyar Kupában is a második helyet szerezte meg. A VELUX EHF Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutott, ahol a német THW Kiel állította meg a csapatot. A csoportból a lengyel Kielce mögött a második helyet szerezte meg a Pastor-csapat, majd a legjobb 16 között a német Rhein-Neckar Löwen ellen kettős győzelemmel harcolta ki a továbbjutást. A következő idény előtt távozott a csapat ikonikus alakja, és csapatkapitánya, Vadkerti Attila. A bajnokok ligájában sikerült a továbbjutás a csoportból, majd a nyolcaddöntőben a THW Kiel elleni szoros vereség kiesést jelentett (össz. 62-65). A kupagyőzelem is apróságokon múlott, végül hetesekkel kaptak ki az MVM Veszprémtől, és nagy csatában a bajnoki cím is a bakonyaiaké lett. A szezon végén a keret nagy változásokon ment át.[39][40]
A 2015-2016-os bajnokságban három év elteltével, kétszer is sikerült meccset nyerni a rivális Veszprém ellen, de a bajnoki és kupaaranyról döntő találkozókat szoros küzdelemben ismét a címvédő nyerte. A Bajnokok Ligájában egyik legjobb szezonát produkálta a csapat, magabiztosan menetelt a legjobb nyolc közé, ahol a későbbi ezüstérmes Paris SG állította meg, nagy nehézségek árán.
A 2017–2018-as szezonban kellemetlen eredmények mellett bravúrgyőzelmeket is aratott a Szeged, legyőzte többek között a világhírű FC. Barcelona csapatát. A Magyar Kupában újra a Veszprémmel mérkőzött meg az aranyéremért a csapat, és újabb nagy csatában szenvedtek 23-21-es vereséget.[41] A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőben esett ki a csapat, csakúgy, mint két éve a német THW Kiel ellen, 56–50-es összesítéssel.[42] A bajnokság döntőjének első találkozóján, 2018. május 12-én hazai pályán négy góllal győzte le riválisát a Szeged, majd május 20-án a veszprémi visszavágón egy gólt sikerült megőríznie előnyéből, így tizenegy év elteltével újabb bajnoki címet ünnepelhettek a Tisza-partján.[43]
A 2018–2019-es szezonban tizenegy év elteltével újra sikerült megnyernie a Magyar Kupát, miután 2019. április 7-én a Debrecenben rendezett négyes döntő fináléjában 28-27-re legyőzte a Veszprémet.[44]
A koronavírus-járvány miatt a 2019-2020-as bajnokságot és Magyar Kupa-sorozatot sem fejezték be. A 2020-2021-es idényben a szegedi csapat ismét a Veszprémmel játszott a Magyar Kupa döntőjében, és szoros mérkőzésen 28-26-ra kikapott.[45] A bajnoki döntőben kettős győzelemmel, összesítésben négy góllal győzte le a Veszprémet és negyedszer is magyar bajnok lett.
2021. december 9-én átadásra került a csapat új otthona, a PICK Aréna.[46] Az arénaavató mérkőzésen 8300 néző előtt a THW Kielt győzte le a Bajnokok Ligájában a szegedi csapat.
A Bajnokok Ligájában a negyedik, a Magyar Kupában harmadik helyen zárta a szezont a Szeged. A magyar bajnokság alapszakaszát a második helyen végzett a csapat, így ismét döntőt játszhatott. A szegedi egygólos vereség után Veszprémben 30–29-re nyertek, így idegenben lőtt találattal bajnokok lettek, megvédve címüket, megszerezve ötödik aranyérmünket a magyar élvonalban.[47]
Otthona szerkesztés
2021 előtt a 3600 néző befogadóképességű újszegedi Városi Sportcsarnokban játszott a Pick Szeged. 2021 decemberében avatta fel a csapat az új Pick Arénát, amely 8100 néző befogadására alkalmas.[48]
Eredmények 1976 óta szerkesztés
Bajnoki helyezések szerkesztés
- 5x (1996, 2007, 2018, 2021, 2022)
- 19x (1985, 1994, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019, 2023)
- 10x (1979, 1983, 1986, 1990, 1995, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001)
Magyar Kupa-szereplés szerkesztés
Szezon | Eredmény | Dátum | Helyszín | ||
---|---|---|---|---|---|
1976 | Elektromos SE | Tatabányai Bányász | 29:28 2*hueg | 1976. 04. 20. | |
1977 | Szegedi Volán 7p | Debreceni Dózsa 7p | 4-es körm. | 1977. 03. 11. | |
1978 | Tatabányai Bányász 11p | Elektromos SE 6p | 4-es körm. | 1978. 04. 06. | |
1979 | Debreceni Dózsa | Ferencvárosi TC | 26:17 15:21 |
1979. 03. 30. 1979. 04. 01. |
|
1980 | Elektromos SE 10p | Bp. Honvéd 8p | 4-es körm. | 1980. 03. 09. | |
1981 | Elektromos SE | Tatabányai Bányász | 25–26 22–20 |
1981. 04. 03. 1981. 04. 05. |
|
1982 | Szegedi Volán | Veszprémi Építők | 30–22 26–31 |
1982. 04. 11. 1982. 04. 14. |
|
1983 | Szegedi Volán 8p | Tatabányai Bányász 5p | 6-os körm. | 1983. 03. 20. | |
1983 | Bp. Honvéd 6p | Veszprémi Építők 6p | 3-as körm. | 1983. 12. 20. | |
1984 | Veszprémi Építők | Tatabányai Bányász | 28–15 30–35 |
1984. 12. 19. 1984. 12. 21. |
|
1985 | Rába ETO | Bp. Honvéd | 18–20 20–18 b |
1985. 12. 20. 1985. 12. 22. |
|
1986 | Rába ETO | Veszprémi Építők | 25–22 30–20 |
1986. 12. 19. 1986. 12. 21. |
|
1987 | Rába ETO | Veszprémi ÁÉV-Bramac SE | 19–20 21–14 |
1987. 09. 11. 1987. 09. 13. |
|
1988 | Veszprémi ÁÉV-Bramac SE | Debreceni Dózsa | 10–14 22–16 |
1988. 05. 27. 1988. 05. 29. |
|
1988–89 | Veszprémi ÁÉV-Bramac SE | Tatabányai Bányász | 19–22 28–17 |
1989. 05. 26. 1989. 05. 28. |
|
1989–90 | Veszprémi ÁÉV-Bramac SE | Pemü-Honvéd SE | 21–20 23–14 |
1990. 05. 10. 1990. 05. 17. |
|
1990–91 | Bramac Veszprémi SE | Rába ETO | 26–20 20–20 |
1991. 05. 04. 1991. 05. 07. |
|
1991–92 | Bramac Veszprémi SE | Győri Rába ETO | 25–16 22–22 |
1992. 03. 25. 1992. 04. 01. |
|
1992–93 | Pick Szeged | Fotex Veszprémi SE | 23–21 20–19 |
1993. 06. 20. 1993. 06. 23. |
|
1993–94 | Fotex Veszprémi SE | Elektromos SE | 23–17 20–22 |
1994. 04. 23. 1994. 04. 26. |
|
1994–95 | Fotex Veszprémi SE | Győri Gardénia ETO KC | 22–24 23–16 |
1995. 03. 30. 1995. 04. 05. |
|
1995–96 | Fotex Veszprémi SE | Pick Szeged | 17–15 | 1996. 06. 17. | |
1996–97 | Elektromos SE | Fotex KC Veszprém | 28–26 b | 1997. 03. 30. | |
1997–98 | Fotex KC Veszprém | Elektromos SE | 25–21 | 1998. 04. 13. | |
1998–99 | Fotex KC Veszprém | Dunaferr SE | 25–23 | 1999. 04. 25. | |
1999–00 | Fotex KC Veszprém | Pick Szeged | 20–19 | 2000. 05. 15. | |
2000–01 | Dunaferr SE | Fotex KC Veszprém | 22–21 b | 2001. 05. 17. | |
2001–02 | Fotex KC Veszprém | Pick Szeged | 25–22 | 2002. 05. 19 | |
2002–03 | Fotex KC Veszprém | Pick Szeged | 30–28 | 2003. 05. 25. | Szolnok |
2003–04 | Fotex KC Veszprém | Pick Szeged | 29–24 | 2004. 05. 22. | Szolnok |
2004–05 | Fotex KC Veszprém | Pick Szeged | 28–24 | 2005. 05. 28. | Balatonfüred |
2005–06 | Pick Szeged | MKB Veszprém KC | 32–30 | 2006. 05. 28. | Pécs |
2006–07 | MKB Veszprém KC | Dunaferr SE | 34–31 | 2007. 04. 15. | Balatonfüred |
2007–08 | Pick Szeged | MKB Veszprém KC | 27–22 | 2008. 04. 20. | Szeged |
2008–09 | MKB Veszprém KC | Pick Szeged | 32–23 | 2009. 04. 19. | Budapest, SYMA csarnok |
2009–10 | MKB Veszprém KC | Pick Szeged | 30–28 b | 2010. 04. 10. | Balatonfüred |
2010–11 | MKB Veszprém KC | PLER KC | 37–19 | 2011. 04. 17. | Budapest, Sportkastély |
2011–12 | MKB Veszprém KC | Pick Szeged | 27–26 | 2012. 04. 15. | Budapest, Sportmax2 |
2015–16 | MKB Veszprém KC | Pick Szeged | 27-26 | - | Debrecen |
2016–17 | Telekom Veszprém KC | Pick Szeged | 23-22 | - | Debrecen |
2017–18 | Telekom Veszprém KC | Pick Szeged | 23-21 | - | Debrecen |
2018–19 | Pick Szeged | Telekom Veszprém KC | 28-27 | 2019. 04. 07. | Debrecen |
2020–21 | Telekom Veszprém KC | Pick Szeged | 28-26 | 2021. 04. 12. | Szigetszentmiklós |
Nemzetközi kupaszereplés[50] szerkesztés
- s = selejtező
- cs, cs 1 = csoportkör
- cs 2 = középdöntő (második csoportkör)
- 1/16 = 16 közé jutásért
- 1/8 = nyolcaddöntő
- 1/4 = negyeddöntő
- 1/2 = elődöntő
- D = döntő
Szezon | Kupa | Forduló | Ország | Ellenfél | Eredmény |
---|---|---|---|---|---|
1977–78 | KEK | 1/8 | FC Barcelona | 27–22, 13–15 | |
1/4 | Anilana Lódz | 26–22, 20–25 | |||
1982-83 | KEK | 1/8 | KFUM Fredericia | 27–16, 29–27 | |
1/4 | SC Leipzig | 25–29, 27–19 | |||
1/2 | SKA Minsk | 25–24, 19–37 | |||
1983–84 | KEK | 1/8 | VS Košice | 27–32, 30–23 | |
1/4 | Helsingör IF | 23–25, 31–21 | |||
1/2 | Slogabosnaprevoz Doboj | 24–26, 26–25 | |||
1984–85 | IHF | 1/8 | BR Alicante | 24–29, 31–33 | |
1986–87 | IHF | 1/8 | Slavia Praha (kézilabda) | 18–23, 22–21 | |
1987–88 | IHF | 1/16 | VIF Sofia | 16–25, 23–28 | |
1990–91 | IHF | 1/16 | Minaur Baia Mare | 16–23, 27–21 | |
1992–93 | IHF | 1/16 | Steaua Bucureşti | 21–16, 21–27 | |
1993–94 | KEK | 1/16 | Swetotechnik Brovary | 17–29, 30–17 | |
1/8 | BK 46 Karis | 31–24, 21–23 | |||
1/4 | Selfoss | 30–18, 20–32 | |||
1/2 | FC Barcelona | 22–24, 14–19 | |||
1994–95 | EHF | 1/16 | Grammas School Nicosia | 23–18, 30–17 | |
1/8 | Montpellier HB | 27–24, 20–22 | |||
1/4 | Polyot Cheljabinsk | 21–23, 27–25 | |||
1995–96 | City | 1/16 | Beşiktaş Istanbul | 35–17, 30–22 | |
1/8 | TV 08 e. V. Niederwürzbach | 33–31, 29–29 | |||
1/4 | HC Sisak | 27–20, 38–22 | |||
1/2 | SG Vfl BHW Hameln | 22–26, 26–27 | |||
1996–97 | BL | 1/16 | Steaua Bucureşti | 27–17, 23–25 | |
cs | ID Runar Sandefjord | 20–29, 33–23 | |||
cs | Principe Trieste | 30–22, 29–25 | |||
cs | Badel Zagreb | 22–22, 29–29 | |||
1/4 | FC Barcelona | 25–26, 17–40 | |||
1997–98 | City | 1/16 | RK Metković | 18–19, 29–26 | |
1/8 | Paris St. Germain | 19–24, 26–19 | |||
1/4 | TuS Nettelstedt | 22–25, 26–29 | |||
1998–99 | City | 1/16 | Handballclub Tongeren | 29–18, 33–14 | |
1/8 | CSKA Kiev | 40–14, 35–25 | |||
1/4 | TuS Nettelstedt | 25–28, 29–28 | |||
1999–2000 | EHF | 1/16 | Alingsas HK | 33–20, 24–26 | |
1/8 | Viking | 31–29, 25–27 | |||
2000–01 | EHF | 1/16 | Beşiktaş Istanbul | 34–24, 35–27 | |
1/8 | CSKA Moskva | 26–19, 23–28 | |||
1/4 | Bidasoa Irun | 28–27, 23–26 | |||
2001–02 | EHF | 1/16 | BM Galdar | 33–28, 30–36 | |
2002–03 | KEK | 1/16 | De Groot Groep E&O | 31–26, 31–21 | |
1/8 | HT Tatran Prešov | 36–22, 30–25 | |||
1/4 | TBV Lemgo | 32–40, 30–34 | |||
2003–04 | BL | cs | Sandefjord TIF | 24–26, 30–26 | |
cs | Filippos Verias | 31–26, 23–24 | |||
cs | RK Zagreb | 27–26, 25–26 | |||
1/8 | Montpellier HB | 29–22, 26–27 | |||
1/4 | SC Magdeburg | 30–31, 24–28 | |||
2004–05 | BL | cs | Vardar Vatrost Skopje | 24–24, 25–18 | |
cs | HCM Constanța | 27–24, 23–21 | |||
cs | FC Barcelona | 22–21, 26–35 | |||
1/8 | Celje Pivovarna Laško | 23–23, 20–21 | |||
2005–06 | BL | cs | ZTR Zaporozhye | 36–28, 24–22 | |
cs | FC Barcelona | 20–27, 26–28 | |||
cs | HRK Izvidac Ljubuski | 22–23, 33–22 | |||
1/8 | BM Ciudad Real | 31–32, 27–36 | |||
2006–07 | BL | cs | BM Ciudad Real | 20–25, 25–32 | |
cs | Brest HC Meshkov | 30–24, 28–23 | |||
cs | Kadetten Schaffhausen | 27–27, 23–22 | |||
1/8 | BM Valladolid | 25–25, 24–25 | |||
2007–08 | BL | cs 1 | RK Gorenje Velenje | 29–17, 30–23 | |
cs 1 | HC Bosna Sarajevo | 39–24, 37–24 | |||
cs 1 | Brest HC Meshkov | 24–22, 33–24 | |||
cs 2 | Celje Pivovarna Laško | 30–35, 20–19 | |||
cs 2 | GOG Svendborg TGI Gudme | 34–33, 25–28 | |||
cs 2 | FC Barcelona | 28–33, 32–28 | |||
2008–09 | BL | cs 1 | Croatia Zagreb | 30–36, 25–29 | |
cs 1 | HC Wisła Płock | 26–16, 26–17 | |||
cs 1 | Rhein-Neckar Löwen | 24–28, 28–35 | |||
2008–09 | KEK | 1/8 | Dunaferr SE | 29–33, 28–19 | |
1/4 | HSG Nordhorn | 25–34, 31–26 | |||
2009–10 | BL | cs | Chehovski Medvedi | 32–32, 30–39 | |
cs | Montpellier HB | 23–30, 26–33 | |||
cs | BM Valladolid | 23–30, 35–35 | |||
cs | HCM Constanța | 30–32, 35–25 | |||
cs | PAOK HC | 27–24, 26–27 | |||
2010–11 | BL | cs | Chehovski Medvedi | 22–29, 26–25 | |
cs | AaB Håndbold | 37–28, ??-?? | |||
cs | BM Valladolid | 30-25, 23–26 | |||
cs | Kadetten Schaffhausen | 29–26, 27-31 | |||
cs | Dinamo Minsk | 37–34, 29–33 | |||
1/8 | SG Flensburg-Handewitt | 26-27, 20-33 | |||
2011–12 | BL | cs | THW Kiel | 26-38, 24-34 | |
cs | AB Köbenhavn | 24-36, 31-34 | |||
cs | Ademar León | 31-35, 25-31 | |||
cs | RK Partizan Beograd | 29-23, 31-21 | |||
cs | Montpellier AG | 38-33, 26-29 | |||
2012–13 | BL | cs | FC Barcelona (kézilabda) | 28-33, 24-33 | |
cs | Füsche Berlin | 22-29, 24-29 | |||
cs | CO Zagreb | 26-24, 27-30 | |||
cs | Kadetten Schaffhausen | 30-29, 29-36 | |||
cs | Dinamo Minszk | 26-21, 24-29 | |||
1/8 | TV Kielce | 26-25, 27-32 | |||
2013-14 | BL | s | Metalurg Szkopje | 16-26, 23-19 | |
EHF | 3. forduló | Benfica | 25-24, 31-25 | ||
cs | Nantes | 28-27, 23-31 | |||
cs | Kristianstad | 26-23, 29-18 | |||
cs | Tatran Presov | 31-29, 37-31 | |||
1/4 | Sporting | 27-29, 28-22 | |||
1/2 | Füchse Berlin | 24-22 | |||
D | Montpellier | 29-28 | |||
2014-15 | BL | cs | Motor Zaporizzsja | 27-26, 29-24 | |
cs | Kielce | 32-37, 26-27 | |||
cs | Aalborg | 28-25, 23-23 | |||
cs | Schaffhausen | 34-24, 29-32 | |||
cs | Dunkerque | 23-21, 25-24 | |||
1/8 | Rhein-Neckar Löwen | 34-31, 31-29 | |||
1/4 | THW Kiel | 31-29, 23-31 | |||
2015-16 | BL | cs | Kielce | 31-30, 27-26 | |
cs | Vardar Szkopje | 23-27, 29-31 | |||
cs | Barcelona | 28-30, 25-30 | |||
cs | Kolding-Köbenhavn | 27-22, 34-23 | |||
cs | Löwen | 25-30, 30-24 | |||
cs | Montpellier | 28-27, 29-29 | |||
cs | Kristianstad | 35-28, 34-32 | |||
1/8 | THW Kiel | 33-29, 29-36 |
Összesen:
- 3x EHF-Bajnokok Ligája-negyeddöntős (1997, 2004, 2015)
- 3x EHF Kupagyőztesek Európa Kupája-elődöntős (1982, 1984, 1994)
- 1x EHF-kupa-győztes (2014)
- 2x EHF-kupa negyeddöntős (1995, 2001)
- 1x EHF City-kupa elődöntős (1996)
Jelenlegi keret szerkesztés
A 2023–2024-es szezon játékoskerete[51]
|
|
Jelenlegi stáb szerkesztés
Igazgatóság | ||
---|---|---|
Igazgatóság elnöke | Szűcs Ernő Péter | |
Igazgatósági tagok | Fülöp Attila Fasimon Sándor | |
Munkatársak - felnőtt csapat | ||
Cégvezető | Kiss Bence | |
Szakmai igazgató | Juan Carlos Pastor | |
Klubmenedzser | Ollár Ádám | |
Technikai vezető | Dobozi Iván | |
Sajtófőnök | Süli Róbert | |
Marketing és kommunikációs vezető | H. Nagy Máté | |
Titkárságvezető | Szilágyi Julianna | |
Munkatársak - utánpótlás | ||
Utánpótlás-vezető | Kárpáti Krisztián | |
Szakmai stáb | ||
Vezetőedző | Juan Carlos Pastor | |
Kapusedző | Nenad Damjanovics | |
Gyúró | Molnár Tamás | |
Csapatorvos | Dr. Szabó István | |
Masszázs-terapeuta | Đorđe Ignatović |
A csapat eddigi edzői szerkesztés
- 1974–1980: Kővári Árpád
- 1980–1981: Buday Ferenc
- 1981–1983: Boros Gy. László
- 1983–1984: Ludányi Márton
- 1985–1987: Lesti István
- 1987–1989: Kővári Árpád
- 1989–1991: Barabás Zsolt
- 1991: Giricz Sándor
- 1991–1995: Kővári Árpád
- 1995–1998: Skaliczki László
- 1998–1999: Buday Ferenc
- 1999–2000: Koleszár György
- 2000: Kővári Árpád
- 2000: Tamás Sándor
- 2001–2003: Dragan Đukić
- 2003–2006: Kovács Péter
- 2006–2007: Zoran Kurteš
- 2007-2009 október: Vladan Matić
- 2009. november 1.- 2010. május 31.: Dragan Đukić
- 2010. június 1.- 2013. június 30.: Skaliczki László
- 2013. július 1.- Juan Carlos Pastor
Ismertebb játékosok szerkesztés
Az 1996-os magyar bajnok csapat névsora szerkesztés
Edző: Skaliczki László |
A 2007-es magyar bajnok csapat névsora szerkesztés
Edző: Zoran Kurteš, majd Vladan Matić
A Pick Szeged játékoskeretei 2004-től szerkesztés
Utánpótlás szerkesztés
Az utánpótlás vezetője Kárpáti Krisztián.[55]
A korcsoportok edzői:
- PICK Kézilabda Akadémia U23: Kárpáti Krisztián
- PICK Kézilabda Akadémia ifjúsági: Szabó Levente
- PICK Kézilabda Akadémia serdülő:
- PICK Kézilabda Akadémia U16: Jámbor-Kardos Viktor
Híres szegedi nevelésű játékosok szerkesztés
A szegedi műhelyből több híres játékos kerül ki, akik közül többen a nemzetközi porondon is megállták a helyüket.
- Lele Ambrus
- Szabó László
- Tóth Géza
- Nagy László
- Buday Dániel
- Laluska Balázs
- Vadkerti Attila
- Herbert Gábor
- Berta Róbert
- Fekete Róbert
- Oszlánczi András
Szurkolók és szponzorok szerkesztés
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata Szeged egyik legnagyobb múltú, legismertebb, legnépszerűbb és legsikeresebb sportegyesülete.
Szurkolói csoportok szerkesztés
- CSAK ELŐRE A Szegedi Kézilabdáért Egyesület
- Szeged Kézilabda Fan Club
- Szegedi Funok
- Majestic Ultrák
Támogatók szerkesztés
A Pick Szeged gyémánt fokozatú főtámogatói:
- Pick SZEGED Zrt
- OTP Bank Nyrt.
- OTP Lakástakarék
- Szerencsejáték Zrt.
Az egyesület továbbá arany, ezüst és bronz fokozatú támogatókkal, illetve törzstámogatókkal és pártolókkal is rendelkezik.
További információk szerkesztés
- Cím: Szeged, Deák Ferenc utca 28-30.[56]
- Elérhetőség: Tel.: +36 62 467 468, Fax: + 36 62 467-568
- Honlap: http://www.pickhandball.hu
- E-mail: pickinfo@pickhandball.hu
Irodalom szerkesztés
- Vitos György: A Szegedi Előrétől Tisza Volánon keresztül a Pick Szegedig, 1996.
- Vitos György: A Pick Szeged európai kupatörténete, 2004.
- Vitos György: A Tisza Volán és Pick Szeged európai kupatörténete, 2005.
- Vitos György: Tisza Volán és PICK Szeged európai kupa-trilógia, 2006.
- Vitos György: Pick kézilabda - BL-varázs Szegeden, 2007.
- Vitos György: Pick kézilabda: Ötödször is BL Szegeden!, 2008.
- Vitos György: Pick kézilabda: A BL-bűvöletében I. rész, 2009.
- Vitos György: Pick kézilabda: A BL-bűvöletében II. rész, 2010.
- Vitos György: Pick kézilabda: 50 év!, 2011.
Források szerkesztés
- ↑ http://webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=80652
- ↑ http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/20030530/kovacs_peter_szeged
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20030605kovacs1.html
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20031214hetgollal.html
- ↑ http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/20031221/a_pick_kiverte_a_cimvedot/
- ↑ http://www.pickhandball.hu/hirek/a-magdeburg-jutott-a-negy-koze/129/[halott link]
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20060325nyartol.html
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/2006052813ev.html
- ↑ http://archiv.promenad.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=26039[halott link]
- ↑ http://www.pickhandball.hu/hirek/harom-even-belul-bajnokcsapatot-akarnak-epiteni/226/[halott link]
- ↑ http://www.nemzetisport.hu/migralt_cikkek/20060331/zoran_kurtes_szegedre_tart
- ↑ http://www.varki.gportal.hu/gindex.php?pg=7776448&nid=1982289
- ↑ Archivált másolat. [2014. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20070216adunaferr.html
- ↑ Archivált másolat. [2014. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20070711-a-ferfikezilabdabajnoksag-atigazolasi-hirei.html
- ↑ Archivált másolat. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2009. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2010. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20091031-matictol-sem-vartunk-csodat-interju-lele-ambrussal.html
- ↑ Archivált másolat. [2013. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2014. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/99-szazalek-hogy-lekai-a-szegedben-folytatja-2033658
- ↑ Archivált másolat. [2011. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ http://www.pickhandball.hu/hirek/velky-mihaly-orommel-jovok-szegedre-/2070/[halott link]
- ↑ Archivált másolat. [2011. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2012. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2012. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2014. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 29.)
- ↑ http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20120226-kikapott-es-kiesett-a-szeged-a-kezis-blben.html
- ↑ Archivált másolat. [2012. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 21.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 29.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 29.)
- ↑ Magyarország kézilabda-hatalom lett. origo.hu, 2014. május 18. (Hozzáférés: 2014. május 20.)
- ↑ Dr. Szűcs Ernő Péter: érkezik a jövő csapata. delmagyar.hu. [2016. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
- ↑ Origo: A Szeged világválogatottal döntené meg a Veszprém trónját. http://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2016. június 11.)
- ↑ Sorozatban tizedszer Magyar Kupa-győztes a Veszprém. (Hozzáférés: 2018. április 17.)
- ↑ Győzött a Szeged, ám nem lesz magyar klub a BL negyeddöntőjében. (Hozzáférés: 2018. április 1.)
- ↑ Bodó-varázslat Veszprémben, 11 év után újra bajnok a Szeged!. (Hozzáférés: 2018. május 20.)
- ↑ Elképesztő hajrá – 11 év után ismét MK-győztes a Szeged. (Hozzáférés: 2019. április 7.)
- ↑ Trónfosztás a kupában, a Veszprém nagy csatában legyőzte a Szegedet. (Hozzáférés: 2021. április 14.)
- ↑ Kézilabda: átadták a vidék legnagyobb létesítményét, a Pick Arénát – fotók, videó, 2021. december 9.
- ↑ A Szeged Veszprémben is győzött, megnyerte a bajnokságot!. (Hozzáférés: 2021. június 5.)
- ↑ Kézilabda: átadták a vidék legnagyobb létesítményét, a Pick Arénát – fotók, videó. www.nemzetisport.hu (2021. december 9.) (Hozzáférés: 2021. december 11.)
- ↑ Kézilabda: az MKSZ véget vetett az idénynek, nem hirdetnek bajnokot. www.nemzetisport.hu (2020. április 9.) (Hozzáférés: 2020. április 9.)
- ↑ http://www.kezitortenelem.hu/index.php?page=EK-szeged-ferfi.htm
- ↑ Játékosaink, pickhandball.hu
- ↑ http://webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=80636
- ↑ http://webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=80637
- ↑ http://webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=80648
- ↑ Munkatársak (magyar nyelven). Pick Szeged Kézilabdacsapat Utánpótlás. (Hozzáférés: 2019. május 1.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 20.)
További információk szerkesztés
- A Pick Szeged hivatalos oldala
- A Pick Szeged legolvasottabb fóruma
- [./https://web.archive.org/web/20200508051856/http://csakelore.hu/ A Pick Szeged szurkolóinak kluboldala]
- Hajrá Pick Szeged! szurkolói fórum
- Online interjú Vladan Maticcsal Archiválva 2008. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Pick szeged.lap.hu - linkgyűjtemény
- Pick Szeged Szurkoló FUN-ok (a "B-közép") szurkolói oldala
- A Pick Szeged eredményei