Főmenü megnyitása

Pigay-ház (Miskolc)

Széchenyi utca 49., Miskolc

A Pigay-ház Miskolcon, a Széchenyi utca 49. alatt áll, Pigay Imre vaskereskedő építtette 1928-ban.

Pigay-ház
Miskolc 49SzechenyiStreet 01.jpg
Település Miskolc
Elhelyezkedése
Pigay-ház (Miskolc)
Pigay-ház
Pigay-ház
Pozíció Miskolc térképén
é. sz. 48° 06′ 09″, k. h. 20° 47′ 11″Koordináták: é. sz. 48° 06′ 09″, k. h. 20° 47′ 11″
A Wikimédia Commons tartalmaz Pigay-ház témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Pigay Imre (1867–1941) Nagykárolyban született, Miskolc kereskedelemtörténetében fontos szerepet játszó vaskereskedő. Bécsben, Hamburgban, Berlinben és Lipcsében tanulta ki a szakmát, majd 1885-ben került Miskolcra, ahol a neves Merkl Gyula vaskereskedőnél dolgozott. Feleségül vette főnöke lányát, majd átvette Molnár Sándor jól menő vaskereskedését is. 1892 és 1909 között az Osztrák-Magyar Bank, 1922-től a Borsodmegyei Takarékpénztár igazgatósági tagja volt. A Kereskedelmi Testület és a Kereskedelmi és Iparkamara vezetőségében is tevékenykedett. A Mindszenti római katolikus temetőben nyugszik.

Pigay Imre két vasboltot működtetett Miskolcon. Az egyik az apósától, Merkl Gyulától átvett üzlet az akkor éppen Horváth Nagyszálloda néven regnáló Három Rózsa Szálló nyugati részén helyezkedett el (szomszédja a Szabó-házban helyiséget bérlő Fehér Kígyó Gyógyszertár volt). A másik vaskereskedést Molnár Sándortól vette át, ez is a közelben (mai Széchenyi utca 50. szám) volt. Mindkét bolt sikeresen működött évtizedeken át. Pigay az 1900-as évek első évtizedében megvásárolta a szemközti Bloch-ház (Széchenyi utca 43.) fele részét. Ez az épületrész azonban annyira tönkre ment az idők folyamán (részben még az 1878-as árvíz következményeként), hogy a helyi sajtó már esetleges összeomlásáról írt, ezért 1927-ben lebontották. Pigay a Miskolcon nívós referenciákkal rendelkező Árva Pált bízta meg a tervek elkészítésével, és az új, háromemeletes lakó- és üzletház 1928-ra el is készült. Az emeleteken a tulajdonos és más bérlők lakása volt, illetve irodák is működtek itt, a földszinti üzlethelyiségben pedig természetesen Pigay Imre vaskereskedése foglalt helyet. Az üzletben még a 20. század második felében is vas-edénybolt működött. Az üzlethelyiség „modernizált” portáljai mögött 2017-ben presszó működik.

LeírásaSzerkesztés

Az épület háromemeletes, emeletenként eltérő, de összhangot mutató kialakítással. Feltűnő az eltérő magasság; az első emeleten irodahelyiségek voltak, a második, nagyobb belmagasságú részben a Pigay család lakása volt, a harmadik emelet szintén lakások számára épült. Mindhárom emelet különböző homlokzati ritmusú: az első emelet négy-, a második és a harmadik háromaxisú kiképzést kapott. A földszint és az első emelet között három tükrös homloklapú, illetve az épület két szélén egy-egy sima pillér helyezkedik el. A középső pillér fejezetét törtívű pajzs díszíti, az első emeleti ablakok felső részénél pedig hosszúkás, akantuszos konzolok helyezkednek el. Az első emeleti ablakok díszei a míves kovácsoltvas neorokokó könyöklőrácsok. Hasonló kovácsoltvas hórácsok vannak a tető elülső részén. Az első és a második emeletet széles osztópárkány választja el, rajta kicsiny rozettadíszekkel. Az épület jellegzetes megjelenését a második-harmadik emelet középtengelyéből kiemelkedő, félköríves zárt erkély adja. A második emelet ablakai timpanonos keretelésűek, a harmadik emeletiek egyenes kereteléssel készültek. A harmadik emelet ablakai között kis kiülésű vakolattükröket helyeztek el, a középsőkön rozettákkal díszítve. A koronázópárkány alatt szögletes meander fut végig. A földszint jobb (keleti) oldalán van a kapubejáró, ebből nyílik a ház emeleti részeinek a bejárata.

KépekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Pigay Imre vaskereskedése. In Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Miskolc: Belvárosi Kulturális Menedzseriroda. 1995. 189–191. o. ISBN 9630297604  
  • A Pigay-féle lakó- és üzletház. In Barna György – Dobrossy István: Miskolc belvárosa: Házak, emberek, történetek. Miskolc: Lézerpont. 2010. 250–251. o. ISBN 9789638899101