Pleisztocén

földtörténeti kor

A pleisztocén földtörténeti kor, a pliocént követő, a holocén („jelenkor”) előtti kora. Mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött, és nagyjából 11700 évvel ezelőtt ért véget. 2009-ig 1,806 millió évvel ezelőttre tették a kezdetét, ekkor sorolták hozzá az ún. gelasi korszakot, az első eljegesedést, mely a kor kezdete lett. A kor végének az utolsó eljegesedés befejeződését, illetve antropológiai szempontból az őskőkorszak végét tekintik. A kor neve két görög szó összetételéből, a pleisztosz (πλεῖστος) és a kainosz (καινός) szavakból keletkezett, jelentése kb. "legújabb új"[3].

Pleisztocén
(2,58 – 0,0117 millió évvel ezelőtt)
Előző kor
Következő kor
Pliocén
Holocén
Global sea levels during the last Ice Age.jpg
Környezeti jellemzők
(átlagos értékek az időegységen belül)
Idővonal
A kainozoikum idő eseményei
m • v • sz
-65 —
-60 —
-55 —
-50 —
-45 —
-40 —
-35 —
-30 —
-25 —
-20 —
-15 —
-10 —
-5 —
0 —
6
7
8
9
10
11
5,332 –
3,600 Ma
7,246 –
5,332 Ma
11,608 –
7,246 Ma
13,82 –
11,608 Ma
15,97 –
13,82 Ma
20,43 –
15,97 Ma
23,03 –
20,43 Ma
28,4 ± 0,1 –
23,03 Ma
33,9 ± 0,1 –
28,4 ± 0,1 Ma
37,2 ± 0,1 –
33,9 ± 0,1 Ma
40,4 ± 0,2 –
37,2 ± 0,1 Ma
48,6 ± 0,2 –
40,4 ± 0,2 Ma
55,8 ± 0,2 –
48,6 ± 0,2 Ma
58,7 ± 0,2 –
55,8 ± 0,2 Ma
~61,1 –
58,7 ± 0,2 Ma
~65,5 ± 0,3 – ~61,1 Ma
1
2
3
4
5
Kainozoikum
Mezozoikum
NNegyedidőszak
P.Pleisztocén
Plio.Pliocén
1K-T esemény
2Paleocén-eocén
hőmérsékleti maximum

3Az Antarktisz első
állandó jégtakarója[1]
4Messinai sókrízis[2]
5Az észak-amerikai préri
kiterjedése
6Piacenzai (3,600 – 2,588 Ma)
7Gelasi (2,588 – 1,806 Ma)
8Calabriai (1,806 – 0,781 Ma)
9Ioni (0,781 – 0,126 Ma)
10Felső (0,126 – 0,0117 Ma)
11Holocén (0,0117 Ma – )
A kainozoikum eseményeinek
hozzávetőleges idővonala.
A skálán az évmilliók láthatók.

A kor kezdetén már létrejött a panamai földszoros, aminek köszönhetően Észak- és Dél-Amerika állatvilága közt vándorlás zajlott, de ez együtt járt az óceáni áramlatok megváltozásával is, ami megágyazott az eljegesedésnek. A korai pleisztocénben (2,8-0,8 millió évvel ezelőtt) jelentek meg Afrikában a Homo nemzetség első tagjai, akik elhagyván a kontinenst szétterjedtek Eurázsiában is. A korai pleisztocén és a középső pleisztocén közt változás következett be a gleccserképződés ciklikusságában, ez 41 ezer év helyett már mintegy 100 ezer évre változott. A körülbelül 129 ezer évvel ezelőtt kezdődött késő pleisztocénben már megjelent a modern ember, a többi emberfaj pedig szép lassan kihalt. Ekkor érték el Ausztráliát és Amerikát is, amely egybeesett a nagytestű állatok többségének kihalásával.

A pleisztocénben folytatódott a száraz, hűvös klíma, mely változékony volt attól függően, hogy a gleccserképződés melyik fázisában tartott. Annak csúcsán ugyanis a világtengerek szintje akár 120 métert is csökkenhetett, ami együtt járt többek között az Ázsia és Amerika közti földhíd létrejöttével, valamint Észak-Amerika hatalmas területeinek jég alá kerülésével.

TagolásaSzerkesztés

A kort az alábbi négy korszakra tagolják (a korábbitól a későbbi felé haladva):

2009-től kezdve sorolják a pleisztocénhez a gelasi korszakot, mely azelőtt a pliocén része volt[4]. A pleisztocén végéhez sorolják a Dryas-hidegperiódust (Kr. e. 10900-9700 évvel[5]), ennek vége a holocén kezdete. Noha a holocént önálló korként kezeljük, ténylegesen nem különbözik jelentősen a pleisztocén interglaciálisaitól[6].

A kárpát-medencei faunakorszakok alapján Magyarországon a pleisztocént három fő részre osztjuk (alsó, középső és felső). Az alsó pleisztocén meleg, majd mérsékelt, fokozatosan száradó nedves éghajlattal jellemezhető. A középső pleisztocén váltakozó csapadékmennyiségű, folytonosan csökkenő hőmérsékletet mutat. A felső pleisztocén hideg és száraz. Ezek alapján az alábbi korszakolást is használják:

  • villányium (felső pliocén–alsó pleisztocén, 3,2–2,0 millió éve)
    • alsó villányium (pliocén, beremendium, 3,2–2,6 millió éve)
    • felső villányium (kislángium, 2,6–2,0 millió éve)
  • biharium (2,0–0,32 millió éve)
    • alsó biharium (1,7–0,72 millió éve)
    • felső biharium (0,72–0,32 millió éve)
  • pilisium (0,32–0,01 millió éve)
    • alsó pilisium (solymárium, 0,32–0,12 millió éve)
    • felső pilisium (szántóium, 0,12–0,01 millió éve)

Gyakran nevezik a pleisztocén egészét, téves terminológiával, jégkorszaknak.

Ősföldrajz és éghajlatSzerkesztés

A pleisztocénben a kontinensek gyakorlatilag már a mai helyükön voltak, legfeljebb 100 km eltéréssel jelenlegi helyzetükhöz képest. A gleccserképződések idején a vízszint jelentősen, akár 100 métert is csökkenhetett, ennek folyományaként hatalmas területek kerültek szárazföldre. Egybefüggő szárazulat volt ekkor többek között az Ausztráliát, Tasmaniát és Pápua Új-Guineát magában foglaló Szahul, India és Ceylon, a teljes délkelet-ázsiai szigetvilág (Szunda), Európa és a Brit-szigetek, valamint az Ázsiát és Amerikát összekötő Beringia. Az éghajlat nagyjából egy permanens El Niño-nak volt megfelelő,

Az egész pleisztocén legfőbb jellegzetessége a ciklikus gleccserképződés volt, amely a kontinenseken akár a 40. szélességi körökig is lehúzódhatott. Maximális kiterjedésekor a Föld szárazföldjeinek akár 30 százaléka is jég alá kerülhetett. A permafroszt több száz kilométert nyomult előre. Ezeken az éves átlaghőmérséklet fagypont körül alakulhatott. A gleccserek hatalmas, több kilométer vastag jégrétegeket hoztak létre, amelyek csökkentették a világtengerek szintjét. Az interglaciálisok idején ez a kiolvadt víz elárasztotta a partvidékeket.

A gleccserképződés jelensége globális volt. Az Antarktisz ebben az időben már rég teljesen jég alatt volt[7], az Andok Patagónián keresztül úgyszintén. Új-Zélandon és Tasmaniában is megjelentek a gleccserek, de Afrika magashegységeiben is intenzíven jelen voltak. Az északi félgömböt hatalmas, egybefüggő jégpáncélok borították, melyektől délre óriási tavak alakultak ki, főként Észak-Amerikában. Ennek az volt az oka, hogy a jég elállta a víz lefolyásának útját, a hűvös levegő pedig kevésbé párologtatta el azokat. A hatalmas Agassiz-tó és a ma sós sivatagként létező Bonneville-tó voltak a legnagyobbak. Európában a jég visszahúzódásakor kismillió tó alakult ki. A folyók nagyobbak, bővízűek voltak, a rengeteg hordalék miatt elfajult mederben haladtak. Afrikában a csekélyebb párolgás miatt nagyobbak voltak a tavak, a sivatagok viszont szintén hatalmasabbak és szárazabbak lettek. A csökkenő párolgás miatt a csapadék is kevesebb volt.

Összesen 11 különböző nagy gleccserképződést különböztetünk meg, ezekhez pedig további kisebbek kapcsolódnak. Ezeket glaciálisoknak nevezzük, az ezek közti időszakokat pedig interglaciálisoknak. A glaciálisok során is változékony volt a gleccserek kiterjedése, ezen változásokat is külön névvel szokás illetni. Mivel ezek fekvés és klíma szerint is különbözhetnek, ezért elnevezéseik is a legváltozatosabbak[8].

A pleisztocén éghajlatváltozásait a Milanković-elmélettel is összefüggésbe hozzák, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a Föld mozgásának ismétlődő változásai miatt az őt érő napsugárzás mértéke is ciklikusan változik. Kétségtelen, hogy vannak a ciklikusság és a gleccserképződés között átfedések, azonban ez önmagában kevés ahhoz, hogy az eljegesedés ciklusait megmagyarázza.

ÉlővilágSzerkesztés

A pleisztocén állat- és növényvilágában nem volt ugrásszerű változás: azok sokban hasonlítottak a jelenlegihez. Ez a korszak fénykora volt az ormányosoknak, a macska-, teve-, és lóféléknek valamint a madaraknak. Az akkori fajok közül sok ma is jelen van, kivéve néhány nagy testű emlős-, madár- és hüllőfajt (például gyapjas mamut, óriásszarvas, barlangi medve, barlangi oroszlán, erszényesoroszlán, kardfogú macskák, óriás tapírok, az elefántmadár-félék, moák és a megalánia). Ők alkották a pleisztocén megafaunát, amely kihalásának okai vitatottak.

A folyamatos éghajlatváltozások nagy kihívás elé állították a fajokat. Amikor előretört a jég, hatalmas területek váltak lakatlanná, az ott élő állatoknak pedig dél felé kellett vonulniuk. Ez együtt járt az életterek beszűkülésével és a csökkenő táplálékmennyiséggel. Egyes ma is élő állatfajoknál megfigyelhető, hogy a pleisztocén kori őseik más testfelépítéssel rendelkeztek, például a kanadai vadjuhok karcsúbbak és hosszabb lábúak voltak, feltehetően azért, mert az akkor élő ragadozókkal szemben az erő helyett a gyorsaságnak volt jelentősége[9].

2018-ban orosz tudósok a Princeton Egyetemmel együttműködve sikeresen keltettek életre két fonalférget, amelyek 42 ezer éve voltak a permafrosztba fagyva. Ezzel ők lettek a Földön élő legidősebb állatok.[10]

A pleisztocénben a legjelentősebb változások az emberi evolúcióban történtek, amelyek a mai modern ember kialakulásához vezettek. A korszak elején megjelent a homo erectus („felegyenesedett ember”), amely már nagyobb aggyal rendelkezett, használta a tüzet és alaposabban kidolgozott szerszámokat készített, mint elődje, a homo habilis („ügyes ember”). Ezek eredményeképp elterjedt Afrikán kívül Dél-Ázsiában és Európában[11].

Szintén a pleisztocénben élt a neandervölgyi ember, amely mintegy 200 000 éve jelent meg és 28 000 éve halt ki. A neandervölgyi ember után nem sokkal, kb. 100-150 000 évvel ezelőtt alakult ki a mai modern ember (homo sapiens), de nem a neandervölgyi ember, hanem a homo erectus afrikai változatának leszármazottjaként. A homo sapiens a pleisztocén során teljesen kifejlődött és az időszak végére pedig (az Antarktisz kivételével) minden kontinensre eljutott.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001.  
  2. Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4.  
  3. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :0 nevű lábjegyzeteknek
  4. http://www.stratigraphy.org/upload/IUGS%20Ratification_Q%20&%20Pleistocene.pdf
  5. Rasmussen, S. O., A. M. (2006. június 15.). „A new Greenland ice core chronology for the last glacial termination” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research 111 (D6), D06102. o. DOI:10.1029/2005JD006079. ISSN 0148-0227.  
  6. Harm J. De Blij: Why geography matters : more than ever. 2nd ed. 2012. ISBN 978-0-19-997685-0 Hozzáférés: 2022. ápr. 13.  
  7. Suganuma, Yusuke, Albert (2014. augusztus 1.). „East Antarctic deglaciation and the link to global cooling during the Quaternary: evidence from glacial geomorphology and 10Be surface exposure dating of the Sør Rondane Mountains, Dronning Maud Land” (angol nyelven). Quaternary Science Reviews 97, 102–120. o. DOI:10.1016/j.quascirev.2014.05.007. ISSN 0277-3791.  
  8. Redirecting”. DOI:10.1016/0277-3791(86)90184-8.  
  9. Mountain Sheep of North America 
  10. Shatilovich, A. V., T. V. (2018. május 1.). „Viable Nematodes from Late Pleistocene Permafrost of the Kolyma River Lowland” (angol nyelven). Doklady Biological Sciences 480 (1), 100–102. o. DOI:10.1134/S0012496618030079. ISSN 1608-3105.  
  11. Hublin, Jean-Jacques, Shara E. (2017. június 1.). „New fossils from Jebel Irhoud, Morocco and the pan-African origin of Homo sapiens” (angol nyelven). Nature 546 (7657), 289–292. o. DOI:10.1038/nature22336. ISSN 1476-4687.  

ForrásokSzerkesztés

  • Zdenek V. Spinar – Zdenek Burian: Élet az ember előtt; Gondolat, 1985.
  • Gyenis Gyula: Humánbiológia: a hominidák evolúciója; Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001.
  • Általános természetföldrajz; Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004.
  • Paleomap Projekt
  • Bradák Balázs, 2008: Rövid tudománytörténeti áttekintés… Földtani Közlöny 138/1, p. 85–96.