Portál:Pécs/Kiemelt szócikk
Útmutató szerkesztés
Ezek a „Kiemelt szócikk” allapok véletlenszerű módon jelennek meg a Pécs-portál megfelelő részében a {{Random portál tartalom}} sablon segítségével.
- A vázát ezeknek az allapoknak a Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/Váz oldal adja.
- Egy újabb „Kiemelt szócikk”-et tartalmazó részt a következő szabad allapon tudsz hozzáadni.
- A „Kiemelt szócikk” részben szereplő bevezető szövege lehetőség szerint 10 soros legyen, a portál főoldalán található írásoknak megfelelően formázva.
- A „Kiemelt szócikk” részre vonatkozó maximum értéket a sablonban a portál főoldalán állítsd eggyel nagyobbra!
- A lap alján található „Jelölések” résznél gyűjthetsz ki újabb, a „Kiemelt szócikk” részbe tartozó cikkeket, ha bizonytalan vagy az allapok használatát illetően.
Kiválasztott szócikkek listája szerkesztés
Pécs Magyarország egyik legrégibb, műemlékekben gazdag települése, a dél-dunántúli régió közigazgatási és szellemi központja. A város kulturális élete mind a zene-, mind a képzőművészet területén országos szempontból is kiemelkedő. Gyűjteményei (Modern Magyar Képtár, Csontváry Múzeum, Martyn Ferenc Múzeum, Victor Vasarely Múzeum, Amerigo Tot Múzeum, Schaár Erzsébet: „Utca”), városi és magán galériái a 20. századi magyar művészet egyedülállóan teljes bemutatását kínálják. A városban operatársulat és szimfonikus zenekar (Pannon Filharmonikusok) működik, hangversenyélete ugyancsak országosan is jelentős. A város tradicionálisan pezsgő szellemi életét jellemzi, hogy otthont ad többek között a Pécsi Egyetemi Napok, a Pécsi Napok és a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) rendezvényeinek is. Itt működik az ország harmadik legnagyobb hallgatói létszámú egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem 24 ezer hallgatóval (2013) (az első a Debreceni Egyetem, második az ELTE).
2010-ben Isztambul és Essen városával egyetemben Pécs Európa egyik kulturális fővárosa volt. A cím elnyerésével számos beruházásra nyílt lehetőség az Európai Unió támogatásával. A Pécs2010 Kulturális Főváros projekt négy kulturális beruházásra épült: Kodály Központ, Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Múzeumok utcája és a Zsolnay Kulturális Negyed. Számos közteret és parkot újítottak fel.
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/2
A Pécs2010 Kulturális Főváros projekt (EKF projekt) Pécs városának az Európa kulturális fővárosa cím elhódítása köré csoportosuló fejlesztési projektje volt. A város 2010-ben Essennel és Isztambullal együtt Európa egyik kulturális fővárosa volt. A 2005-ben elfogadott és győztesnek hirdetett pályázat döntő részét a civilek írták, így a Pécs2010 Kulturális Főváros projekt valóban Pécs programja volt. A program 4 kulturális beruházásra épült: Kodály Központ, Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Múzeumok utcája és a Zsolnay Kulturális Negyed. Ezeket még kiegészítették a Közterek és parkok újjáélesztésével. Mindegyik projektet az Európai Unió társfinanszírozásában valósították meg. A Múzeumok utcája 2010. áprilisára, a Regionális Könyvtár és Tudásközpont júniusra, a Kodály Központ (akkori nevén Pécsi Konferencia és Koncertközpont) pedig októberre készült el.
Pécs gazdag kulturális élete az új intézményekkel jelentős mértékben színesedett. Magyarországon rengeteg kritikát kapott a projekt, hogy késtek egyes átadások. A projekt vezetői viszont azt nehezményezték, hogy a média a kelleténél többet foglalkozott a beruházásokkal és kevesebbet a kulturális programokkal.
2004. február 12-én az Európai Unió kulturális miniszteri értekezlete úgy döntött, hogy 2010-ben az Európa kulturális fővárosa címet Magyarország és Németország egy-egy városa kaphatja meg. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által felállított szakmai zsűri Pécs, Eger, Miskolc, Budapest, Debrecen, Győr és Sopron városaira gondolt első körben. 2005. október 19-én született meg a döntés, hogy Magyarországot Pécs városa képviselje. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata december 15-én elfogadta a Brüsszel számára benyújtandó EKF-pályázatot, melynek címe a „Határtalan város” lett. 2006. december közepére fogadták el a kulturális fővárosi projekt nagyberuházásainak terveit, melyek közül egyet (Nagy Kiállítótér) 2007. január végére elvetettek.
A Pécsi székesegyház (Pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház, nevezik vártemplomnak, székesegyháznak, bazilikának is), melyet Szent István király idejében alapítottak, több évszázad stílusjegyeit hordozza magán. Legjelentősebb átalakítása Pollack Mihály nevéhez fűződik. A dóm külseje néhány vonásban klasszicista lett, de zömében a gót stílusjegyek uralkodnak. Az 1882-1891 közti újabb átépítés során nyerte el a mai formáját. Az építész Schmidt Frigyes volt, akinek az volt az elképzelése, hogy a templomot neoromán stílusúvá alakítsák vissza. A dóm az UNESCO által világörökségnek nyilvánított ókeresztény sírkamrák közvetlen közelében helyezkedik el. A pécsi székesegyház az első templom az országban, amely a további romlás megakadályozására légkondicionáló berendezést is kapott. A székesegyház „basilica minor” rangra emelkedett, amikor 1990-ben II. János Pál pápa pécsi látogatása során ellátogatott az épületbe.
Kézai Simon krónikájában Péter királynak tulajdonítja a székesegyház alapítását. A krónikaírók azonban a templom alapításával kapcsolatban tévednek. Biztosra vehető, hogy a 11. század első felében már volt temploma a pécsi püspökségnek. Ott azután húsvét napján Géza herceg tisztességgel, a maga kezével tette fel a koronát Salamon király fejére. A dómban ezután tűzvész ütött ki, majd később, jóval a trónviszályok elmúltával, valószínűleg László király uralkodásának első éveiben kezdődött el az új székesegyház építése. A tatárjárás idején, majd 1299-ben a várat tűz pusztította, és a dóm tetőzete ill. mennyezete megsemmisült. Végül a 14. század első harmadában beboltozták a mellékhajókat és két új kápolna is épült (az egyik az északnyugati toronyhoz kapcsolt Fájdalmas Szűz kápolnája, a másik a délnyugati toronyhoz kapcsolódó Corpus Christi kápolna). Az újabb építkezések 1345-ben fejeződtek be, ekkor gótikus falképekkel borították a falakat. Humanista püspökök, a 15. század végén Janus Pannonius és Hampó Zsigmond, majd a 16. század elején Szatmáry György, Bakócz Tamás bizalmasa, a reneszánsz kultúra fellegvárává formálják Pécset, ennek nyomai megfigyelhetők a püspöki templomon. 1543-ban a támadó török sereg könnyedén elfoglalta a várost és a székesegyház nyugati részét is templomnak használták, többi részében élelmiszert, hadianyagot raktároztak. 1686-ban a felszabadító hadak gyorsan visszafoglalták Pécset, de az elhanyagolt épületeket megviselte a rövid ostrom. Nesselrode püspök idején, 1703-1732 között javították ki a háborúk okozta sérüléseket. Később, az 1831-ig tartó helyreállítás során a homlokzatok elé egységes, klasszicista és romantikus elemekből álló kulisszafalakat emeltek Pollack Mihály tervei alapján. 1877-ben Dulánszky Nándor püspök megbízta Friedrich von Schmidt osztrák építész-restaurátort a székesegyház stílszerű megújításával. Nagyjából a múlt század végi állapotot tükrözi a székesegyház mai képe.
A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi székesegyház környékén található, a 4. századból fennmaradt nekropolisz, ahová a város ókeresztény lakói temetkeztek. A leletegyüttes egyetemes jelentőségénél fogva különleges helyet foglal el Magyarország régészeti emlékei között. 2000. november 30-án az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. 2004-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérmét bocsátott ki Pécsi ókeresztény sírkamrák felirattal.
A világörökségi listára nevezett emlékanyag olyan eszmékhez kötődik, amelyek történelmi jelentősége kiemelkedően fontos. A viszonylag kis területen feltárt, dokumentált építmények műemlékegyüttese a késő római temető hangulatát idézi. Az ókeresztény emlékcsoport különleges, egyedi bizonyítékát jelenti egy sajátos történelmi kontinuitásnak, amely átível a Kr. u. 4. századtól a népvándorláskor mozgalmas évszázadain egészen a magyar honfoglalásig. Pécs, mint folyamatos keresztény kegyhely – és mint ez a püspökség megalapításában is kifejeződik – szorosan kapcsolódik a keresztény gondolatisághoz és az államalapításhoz. A római ókeresztény épületegyüttes szellemi üzenetének különös ritkaságú diszkontinuus fennmaradása és meghatározó szerepe a magyarság Kr. u. 10. századi európai integrációját jelentő kereszténység egyházszervezetének kiépítésében kiemelkedő jelentőségű. Olyan hagyomány, amely a magyarságnak a keresztény Európa államai közé, a középkori európai kultúrába való beilleszkedését segítette elő. Az ókeresztény temetők épületegyüttesében megtestesülő spirituális kontinuitásnak köszönhetően a középkori alapítású, ma is élő egyházmegyei központ nem az antik város, hanem a hozzá tartozó temető területén fejlődött ki és erősödött meg. A pécsi ókeresztény emlékek egyetemes és helyi, de mindenképpen kiemelkedő értékű tanúi az első évezred keresztény halotti kultuszának, egy új vallás ébredésének és a változó körülmények közötti utóéletének. Ilyen nagyszámú és változatos arculatú ókeresztény emlék – amelynek nagyobb része ma is látogatható – az európai provinciákban máshol nem került elő. A bibliai és más vallási tárgyú jelenetekkel, ókeresztény szimbólumokkal ékes falfestmények a késő római ókeresztény művészet kiemelkedő alkotásai.
A pécsi Zsolnay porcelángyár a magyar ipar történetének kiemelkedő, egykor külföldön is jó hírű szereplője. Fénykorát a századfordulón élte, amikor a Kárpát-medence teljes területére szállított építészeti kerámiát, dísztárgyait és porcelánkészleteit pedig (részben a saját fejlesztésű eozinnak köszönhetően) sorra díjazták a világkiállításokon. A gyár jelenleg is Pécsett működik; területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa évad részeként új városrészt alakítottak ki Zsolnay Kulturális Negyed néven.
Zsolnay Miklós 1852-ben alapította meg a tönkrement lukafai keménycserép manufaktúrából a gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben idősebb fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetlegesen felszerelt, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, nyolc–tíz, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekast foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem bírta a piaci versenyt. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette a vezetést Ignác bátyjától. Ő fejlesztette az üzemet világhírű gyárrá. Zsolnay Vilmos addig kísérletezett különféle agyag- és mázfajtákkal (1866-ban megkezdett jegyzetfüzetében 80 helyi és környékbeli agyagfajtát sorol fel), amíg az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé nem fejlesztette az egykori kisüzemet. A gyár első elismerését az európai kerámia seregszemléjének tekintett 1873-as bécsi világkiállításon érte el. Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József-renddel tüntette ki, emellett bronzérmet és elismerő oklevelet nyert. A Zsolnay-porcelánokra szép számú külföldi megrendelés érkezett, például Angliából, Franciaországból, Oroszországból, Amerikából. 1870-es évek közepén a 15–20 munkást foglalkoztató gyár fejlődésében a külföldi szakembereken kívül a Zsolnay család tagjainak is része volt. Mind Vilmos, mind gyerekei: Teréz, Júlia, Miklós folyamatosan részt vettek a termékek minőségének javításában, a kínálat bővítésében, tartották a kapcsolatot vevőikkel. (Az üzem annyira a család életének részévé vált, hogy a gyár területén építették fel a lakóházaikat is – ezek ma raktárak, illetve műhelyek.) Zsolnay Vilmos szívós kitartásának eredményeként az elefántcsontszínű máz és a magastüzű díszítés tökéletes technikájával a gyár felzárkózott az európai kerámiagyártó üzemek élvonalához. 1874-től az 1880-as évek végéig a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények voltak a Zsolnay legjellegzetesebb mintái. Az 1878-as párizsi világkiállítás a tőkeszerzés mellett egyben a megméretés lehetőségét is kínálta. A siker hatalmas volt: a Zsolnay kerámiák elnyerték a kiállítás aranyérmét, a „Grand Prix”-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet. A kiállításnak köszönheti a gyár első, rendszeressé vált külföldi üzleti kapcsolatát. Itthon a korszak legkiválóbb építészeivel dolgoztak együtt: időtálló, olcsó és nemes anyagot az úgynevezett pirogránit kerámiát szállítottak a legjelentősebb építkezésekhez (mint például a budavári Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a kecskeméti Városháza, az Országház, az új Műcsarnok).
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécs főterén áll és a ciszterci rend működteti. A jezsuiták a törökök kiűzése után 1687-ben azonnal megnyitották iskolájukat és felépítették ma is álló kollégiumukat (rendház és iskola). Ez az iskola volt a Nagy Lajos Gimnázium elődje. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után 1815-től a ciszterci rend vette gondozásába az iskolát.
Pécs a középkori Magyarország egyik kulturális központjának tekinthető: a székesegyház mellett működő iskola már magasabb műveltséget adott. Nem véletlen, hogy Nagy Lajos király Pécset választotta hazánk első egyeteme székhelyének. Virágzó kulturális életét a város a reneszánszban is megőrizte, sőt fejlesztette. Az ekkor működő székesegyházi iskola a gimnázium egyik elődjének is tekinthető. 1526 illetve 1543, a város török uralom alá kerülése után új korszak kezdődött Pécs kulturális életében is. A török és protestáns iskolák mellett az 1610-es évektől jezsuita iskola is működött Pécsett, mely a gimnázium elődjének tekinthető. A már a török alatt itt működő jezsuiták 1687 novemberében új alapokon álló, valódi jezsuita rendszerű iskola fenntartóiként kezdték meg munkájukat. Jogelődjüknek nem a korábbi iskolájukat, hanem a középkori pécsi iskolákat tekintették. A következő években megszerezték az iskola jelenlegi helyén álló épületet, Gázi Kászim pasa dzsámiját és több más telket. A kollégium létesítéséhez Széchényi György esztergomi érsek 50 000 forintos adománya járult hozzá 1694-ben. A Rákóczi-szabadságharc küzdelmei és jogi bonyodalmak következtében az építkezés csak 1724-ben kezdődhetett. Itt működött az iskola a rend 1773-as eltörléséig. A diákság létszáma - a kezdeti 16-ról - előbb mintegy 100 főre, az 1720-as évek közepére pedig már 3-400 főre növekedett. Az oktatás rendszerét a jezsuita iskolák működését szabályozó, 1599-ben kiadott Ratio Studiorum határozta meg. A tanítási napok száma mintegy 170 volt, délelőtt és délután két-két órával. A hatosztályos gimnázium tananyagának gerincét a grammatikai és retorikai képzés jelentette. Az oktatás az alsóbb osztályokban anyanyelven – valószínűleg magyarul, németül és horvátul egyaránt –, a felső kettőben latinul folyt. Az oktatók közül ki kell emelni Faludi Ferenc költőt, Pray György, Pejacsevich Ferenc és Szalágyi (Salagius) István történészeket. A jezsuita iskolák egyik jellegzetessége a rendszeres időközönként zajló iskolai színielőadások, iskoladrámák, melyek közül az elsőről 1712-ből van adat: A megváltás titka és A Fiatal Sólyom című darab, melyet 1715-ben a Vinalia Quinqueecclesiensia (Pécsi szüret) című színielőadás követett.
A Pécsi Országos Színházi Találkozót (közismert rövidített nevén: POSZT) a „Magyar Színházi Társaság” Pécs városában szervezi 2001 óta. Ezt megelőzően a találkozó helyszínét folyamatosan váltogatták, ekkor azonban a helyszínt szakmai és politikai okokból rögzítették. Ez, a magyar színházi szakma legfontosabb eseménye, melyhez Pécs valódi fesztiváli hangulatot tud teremteni. A fesztiváligazgatók 2001-2010 között Jordán Tamás és Simon István voltak, 2013-tól pedig Kőhalmi Andrea és Stenczer Béla. Három csoportba sorolják a programokat: versenyprogramok, off-programok és folyamatos rendezvények. Külön díjat ad át a legjobb női és férfi alakításért a MASZK Országos Színészegyesület színészzsűri. Díjat ad át ezen kívül a közönségzsűri és a Baranya megyei önkormányzat is. A 2012-es fesztivál zsűritagjai Takács Katalin (színművész), Kerényi Imre (rendező), Lőkös Ildikó (dramaturg), Szlávik István (díszlettervező), Koltai Tamás (kritikus), Szakonyi Károly(drámaíró), Rimas Tuminas (rendező, a moszkvai Vahtangov Színház művészeti igazgatója). A színész zsűri tagjai: Margitai Ági, Pásztor Erzsi és Gáspár Sándor voltak. A közönségzsűribe Bruder Erzsébet dokumentum digitalizáló, Dr. Szolcsányi Jánosné pedagógus (nyugdíjas igazgató) és Nyíriné Kőhalmi Klára ügykezelő került kisorsolásra. A fesztivál díszvendége Cserhalmi György volt. A 2013-as fesztivál zsűritagjai Gyöngyössy Katalin (színésznő), Nagy Viktor (rendező), Dobák Lívia (dramaturg), Füzér Anni (tervező), Jászay Tamás (kritikus), Zalán Tibor (drámaíró), valamint Pawel Szkotak (színész, rendező, a Poznańi Polski Teatr igazgatója) voltak. A Színész zsűri tagjai Egri Márta, Haumann Péter és Tóth Auguszta voltak. A szakmai zsűri mellett kisorsoltak egy háromtagú közönségzsűrit is. A fesztivál díszvendége Bodrogi Gyula volt. A 2014-es fesztivál zsűritagjai Ráckevei Anna színművész Szűcs Gábor (rendező), Perczel Enikő (dramaturg), Rátkai Erzsébet (tervező), Karsai György (kritikus), Németh Ákos (drámaíró) és Jean-Pierre Thibaudat (Libération volt kritikusa, a kelet-európai színházak Passages Fesztiváljának művészeti igazgatója). A színész zsűri tagjai Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba voltak. A szakmai zsűri mellett kisorsoltak egy háromtagú közönségzsűrit is. A fesztivál díszvendége Huszti Péter volt.
A Kodály Központ (tervezéskori elnevezései: Pécsi Konferencia- és Koncertközpont, Opus.2010) egy 2010-ben épült központ a pécsi Balokány városrészben az Építész Stúdió Kft. tervezésében. Az intézmény a dél-dunántúli régió legnagyobb befogadóképességű, multifunkcionális hangversenyterme és konferenciaközpontja. Az intézmény otthont ad a Pannon Filharmonikusoknak és a Pécsi Kulturális Központnak. Nevét Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató és népzenekutatóról kapta. A konferencia- és koncertközpontra kiírt eredményes építészeti tervpályázaton 2007. áprilisában az Építész Stúdió Kft. pályaműve nyerte az I. díjat és ezzel a megbízást is az engedélyezési tervre és a tendertervre. A kiviteli tervet az Európai Unió pályázati szabályai miatt a Mérték Építészeti Stúdió készítette, a kivitelezés az Építész Stúdió szerzői felügyelete mellett zajlott. A közel ezer fő befogadására alkalmas központ alapkövét 2009. augusztus 25-én rakták le. Egy fémhengerbe olyan emléktárgyakat helyeztek el, mint például a Dunántúli Napló aznapi száma, fémérmék, az épület látványtervei, a Pécsi Kulturális Központ tájékoztatói, egy 19. században élt pécsi zeneszerzőről, Lickl Györgyről szóló tanulmány, valamint a Pannon Filharmonikusok története.és egy fénykép azokról akik az első kapavágásnál jelen voltak. Az építkezés során 6500 méter cölöpöt kellett az épület alá - annak biztonságos alapozása kiegyenlített süllyedése miatt - lefúrni valamint különleges eljárással kellett a vizet a munkagödörből eltávolítani. Az épület szerkezetébe közel 14 000 köbméter magas minőségű betont és 650 tonna betonvasat kellett beépíteni 4 toronydaru és 250 építő közreműködésével. Az épület szerkezete 2010. március 23-ra készült el, ekkor bokrétaavató ünnepséget tartottak a nagyközönség előtt. Ezután kezdődtek meg a szakipari munkák, amelyek során a Magyar Építő Zrt. irányításával mintegy 500 szakiparos adott végső külsőt az épületnek. Mindenütt kő és faburkolatok, különleges szerkezeti megoldások, magas szintű villamos és gépész installáció, egyedi tervezésű székek, dönthető nézőtér, mozgatható zenekari árok és még sok érdekesség került az épületbe beépítve. Az egész komplexum magyar mérnökök, tervezők és kivitelezők szellemi terméke és munkája.
A munkák átadása 2010. november 18-án történt, a birtokba adás 2010. november 23-án. Az első koncert 2010 december 2-án az építők tiszteletére. A létesítmény hivatalos megnyitása 2010. december 16-án történt, Kodály Zoltán (1882-1967) születésének 128. évfordulóján. A megnyitó során derült ki, hogy a központ két éven belül egy orgonával is gazdagodik Scheffer Ferenc vállalkozó felajánlásából. A pécsi család 2010-ben vesztette el a fiú gyermeküket, aki a vakbélműtéte után kialakult szövődményekbe halt bele. Az orgona építése kapcsán svájci gyártóval vették fel a kapcsolatot, és közben bevonják a pécsi Angster céget is. A munkákat Szamosi Szabolcs, a Pécsi Bazilika orgonaművésze koordinálja. Az adományozók cserébe annyit kérnek, hogy a hangversenyteremben, vagy az előterében helyezzenek el egy jól látható emléktáblát ezzel a felirattal: „Az orgonát Scheffer Ferenc és felesége, Scheffer Ferencné Krémer Zsuzsanna állíttatta fiuk, Scheffer Péter emlékére”.
A Széchenyi tér a pécsi belváros közigazgatási, kereskedelmi és idegenforgalmi központja. A középkorban a város piactere volt, itt állt a városháza és a plébániatemplom. Széchenyi nevét 1864 óta viseli, előtte a legkülönbözőbb elnevezései voltak: Fórum, Városi piacz, Főtér. A tér a város egyik központi elhelyezkedésű, emlékművekben gazdag, észak felé fokozatosan emelkedő tere, ahová sugárszerűen tizenkét utca torkollik. A tér főbb látványosságai a Gázi Kászim pasa dzsámija, a Városháza, a Megyeháza, a Nádor szálló, a Zsolnay-kút, az Irgalmasrendi templom, a Szentháromság-szobor és Hunyadi János bronz lovas szobra. A teret a Pécs2010 Kulturális Főváros projekt keretein belül felújították. Itt tartják minden év szeptemberében a Pécsi napok alkalmával a Szőlő és Bor Ünnepét, kirakodóvásárral, szüreti felvonulással és a híres pécsi, villányi és siklósi borok kóstolójával és itt állítják fel karácsonykor a város karácsonyfáját. A tér Pécs belvárosának szívében a Mecsek déli oldalán helyezkedik el. Tizenkét utca fut bele a térbe. Délről kezdve, az óramutató járásával megegyező irányban: Irgalmasok utcája, Jókai tér, Ferencesek utcája, Ciszterci köz, Janus Pannonius utca, Szepesy Ignác utca, Hunyadi János utca, Megye utca, Mária utca, Király utca, Perczel Miklós utca és a Munkácsy Mihály utca.
A tér a római kori Sopianae északi peremén helyezkedett el. A 20. század közepén végzett csatornázási munkák emésztőgödröt, illetve egy harmadrendű utat tárt fel, valamint az északi részen egy római temetőt; ezek a leletek egyben azt is igazolják, hogy lakott hely volt ezen a területen. A 4. századtól feltételezések szerint táborozóhely volt a területen. A tér a magyarok letelepedése után kezdett funkcióval bírni, fontossága pedig a 13. században, a Szent Bertalan-templom építésével kezdődött. A keleti, budai városkapu és a nyugati, szigeti városkapu között kialakuló új út növelte a tér funkcióját, mely a jelenleginél nyugati irányban jóval nagyobb kiterjedésű volt: az 1367-ben megnyitott első magyarországi egyetem épületéig terjeszkedett, mely a püspöki vár szomszédságában állt. Ez a tér volt a középkori város egyetlen, nagyobb tömeg befogadására alkalmas tere. Mint ilyen, számos ünnepélyes esemény színhelyének tartják: Janus Pannonius itt gyülekezett háromszáz fős kíséretével, mielőtt Mátyás király követeként II. Pál pápa segítségét kérte volna; feltehetően az 1476. októberi pécsi országgyűlés is itt történt; II. Ulászló 1495. március 27-én Pécsett kötötte meg a török békét. A tér 2009-es felújításakor feltártak egy épületet, mely egy 1489-es adásvételi szerződés Drakwlyahaza néven említ, és – feltehetően tévesen – Drakula házának tartottak. A török I. Szulejmán vezetésével 1543. július 20-án vonult be a térre. Később, 1566. augusztus 4-én is bevonult, hogy másnap innen induljon Szigetvár felé. A teret ekkoriban Bazár térnek hívták, északi oldalán pedig a Szent Bertalan-templom köveiből megépült Gázi Kászim pasa dzsámija. A tér maga fontos kereskedőtér volt a török alatt. Evlija Cselebi leírása alapján két török kút is volt a téren: a templom alatt, illetve a mai Zsolnay-kút helyén. A tér az 1664-es hadjáratban súlyos károkat szenvedett. A város visszahódítása után a tér továbbra is katasztrofális állapotban volt: a dzsámi némileg megrongálódott, a minaret félig ledőlt, a török fürdő leégett, a környező házak romosak voltak. A következő évtizedek az újjáépítésről szóltak: 1698-ban épült az első városháza, 1713-ban megépült az első Szentháromság-szobor (amely a tér nevét is adta II. József uralkodásáig), melyet a pestisjárvány emlékére állítottak. 1714-ben a teret nyilvános piacnak jelölték, emellett a téren kivégzéseket is tartottak egészen a 19. század közepéig, amikor a kivégzések helyszíne a Ledina lett.
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/10
A pécsi középkori egyetem Magyarország legelső egyeteme (latin: studium generale), amelyet I. Lajos király alapított Pécsen 1367-ben. A mindössze néhány évtizeden át működő egyetem kapcsán nagyon kevés írásos dokumentum maradt fenn, működéséről alig tudunk valamit. Összesen négy tanár és hét diák neve ismert, akik bizonyíthatóan az egyetemen tanítottak, illetve tanultak. Az intézményben valószínűleg bölcseleti és jogi kar működött, azaz nem tanítottak az intézményben minden tárgyat. A pápa a teológia kar felállítását nem engedélyezte. A második magyar egyetem, az Óbudai Egyetem alapításakor (1395) a pécsi egyetem feltételezhetően már nem működött.
A pécsi középkori studium generale történetéről nagyon kevés ismerettel rendelkezünk, ugyanis a török uralom (1543-1686) és a két keresztény ostrom (1664, 1686) alatt a középkori dokumentumok többsége megsemmisült. Hét pécsi diák neve ismert, akik egy halálos kimenetelű összecsapás ügyén keletkezett írásból maradtak fenn (1400). A térség első három egyeteme - a prágai (1348), a krakkói (1364) és a bécsi (1365) - után a szentszéki eljárás részeként formálisan Nagy Lajos alapította a pécsi egyetemet 1367-ben. A magyar király kérésére az intézmény működéséhez Boldog V. Orbán pápa adott engedélyt pápai bullájában. Az egyetem igazi szellemi atyja a korabeli pécsi püspök, Koppenbachi Vilmos volt, aki egyházi hivatala (1361-1374) mellett királyi kápolnaispán és titkos kancellár volt, Nagy Lajos egyik fontos diplomatája és bizalmi embere. Az intézményt az egyházjog és a latin nyelv megfelelő tanítására szánták elsősorban, így a kor magyar diákjainak nem kellett ezután külföldre utazni az egyetemi szintű képzéshez.
A tanárok és a diákok létszámáról sincsenek pontos ismeretek. A tudósok a Pécsett oktató professzorok számát tíz főre becsülik, amelyből mindössze négynek ismert a személye. Közülük a legnevesebb a bolognai származású Galvano Bethini de Bononia volt, kora egyik jelentős kánonjogásza, aki 1372-1374 között tartózkodott Pécsett. Az egyetem második, és utolsó kancellárja Alsáni Bálint pécsi püspök (későbbi bíboros) volt (1374-1408). Az egyetem alapvetően kötődött Vilmos püspök személyéhez, halála után hanyatlani kezdett, majd megszűnt valamikor 1390 körül, szinte biztosan nem működött az Óbudai Egyetem alapításakor, 1395-ben. A modern Pécsi Tudományegyetem nem középkori egyetem jogutódja, csak szellemi örökségről beszélhetünk. A városban egyetemi szintű képzés ezután nem létezett a 20. század elejéig, a neves és színvonalas káptalani iskola azonban továbbra is fennmaradt.
A pécsi középkori egyetem feltételezett épületét 1978-1998 között tárta fel G. Sándor Mária és Gerő Győző régészek a püspökvárban, az Aranyos Mária kápolnától keletre, a pécsi székesegyház közvetlen közelében, annak északi oldalán. Az épület meghatározása vitatott, sok kutató nem ért egyet azzal, hogy az épületben működött volna a középkori studium generale. 2015-ben az helyreállított épületben állandó egyetemtörténeti kiállítást nyílt meg, jelentős középkori gótikus szobrászati emlékekkel.
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/11
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/11
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/12
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/12
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/13
Portál:Pécs/Kiemelt szócikk/13
Jelölések szerkesztés
- Szócikk hozzáadása
- A fenti listához további szócikkek adhatók.
- Ha nem vagy benne biztos, hogy hogyan adj hozzá szócikket a listához, bátran kérdezz vagy tégy javaslatot a portál vitalapján.