A portóbélyeg olyan postabélyeg, ami arra szolgál, hogy a hiányos bérmentesítéssel vagy bérmentesítés nélkül föladott postai küldeményeken jelezze a címzett által fizetendő összeget.

Egy 1928-as szovjet levélküldemény portóbélyeggel és Lenint ábrázoló postabélyeggel
IV. Károly magyar király arcmása egy 1918-as osztrák portóbélyegen
1918-19-es román portóbélyeg

Felhasználása szerkesztés

A postai küldeményeket nem csak a postán föladva lehet elküldeni, hanem postaládába bedobva is. A posták bizonyos időközönként begyűjtik a postaládákból a bedobott küldeményeket és kézbesítik azokat. Ilyenkor azonban előfordulhat, hogy a küldeményen nincs elég névértékű bélyeg. Mivel a cél a kézbesítés, illetve nem biztos, hogy a küldeményen szerepel a feladó, ezért a küldeményt a posta megpróbálja kézbesíteni, de a hiányzó díjat - az általában vele megegyező összegű pótdíjjal együtt - a címzettnek meg kell fizetnie. Ezt a kifizetendő összegnek megfelelő névértékű portóbélyegeknek a küldeményre ragasztásával szokták jelezni. Ezt már az indító postahivatalnak meg kell tennie, de ha ez elmaradt, akkor a továbbító vagy a kézbesítő hivatalnak a feladata. Természetesen a díjat kifizetni és így a küldeményt átvenni nem kötelező.

A portóbélyegeknek több másik kevésbé ismert fölhasználási módja is van. A hivatalból portóköteles küldemények díját is a segítségükkel szedték be. Az ilyen küldemények lehettek díjmentesek is, de ha portókötelesek voltak, akkor a hivatal helyett a címzettnek kellett megfizetnie a díjat. A cégek küldhettek egymásnak válaszlevelet, amit a cég ügyfele ingyenesen adhatott föl - a díjat a cégnek kellett megfizetnie. Ilyenkor a pótdíj jelentősen kevesebb volt, mint egyéb esetekben. A kézbesítő postahivatalok csak egy ideig tárolják díjmentesen a csomagokat. Sokáig a túl későn elvitt csomagok kiváltásakor fizetendő pótdíjat is portóbélyegek segítségével szedték be. A külföldre küldött küldemények hiányzó díját - pótdíj nélkül - a posta a feladón próbálta behajtani, ha volt rá utalás a küldeményen, miközben a küldeményeket portójelzés nélkül továbbküldte. Ilyenkor a portóbélyegek egy papírlapra kerültek rá. A külföldről érkező, vámkezelt küldemények vámközvetítési díját is portóbélyegekkel rótták le.

Története szerkesztés

A portóbélyegek bevezetése előtt a küldeményre írtak vagy pecsételtek egy P vagy T betűt vagy a "Porto" feliratot illetve a pótdíj összegét. Az első portóbélyegek Franciaországban jelentek meg 1859-ben, majd 1862-ben Baden, 1863-ban Olaszország és Törökország követte a franciák példáját.

A magyarországi portóbélyegek szerkesztés

Magyarországon az első portó sorozat az 1903-ban megjelent Zöldportó sorozat volt, aminek bélyegei Herr Rezső államnyomdai főtiszt tervei alapján készültek. Jól mutatja a bélyeghasználat és ezzel együtt a postaládán keresztül történő föladás visszaszorulását, hogy az utolsó portó sorozat - a Postatörténet - 1987-ben jelent meg, és a legnagyobb névértékű portóbélyeg mindössze 20 forintos, miközben jelenleg egy levél bérmentesítési díja ennek több, mint hétszerese, azaz egy bérmentesítés nélkül feladott levélre legalább 14 darab portóbélyeget kellene ragasztani.

Portóbélyegek gyűjtése szerkesztés

A portóbélyegeket - használatuk módja miatt - nem lehet a postán megvenni. A bélyeggyűjtők azonban hamar felfigyeltek az új gyűjtési területre, és - Magyarországon 1914-re - kiharcolták, hogy a portóbélyegeket megjelenésükkor megvehessék a postától. Így a portóbélyegek a gyűjtemények szerves részét képezik. Azonban egy-egy portóbélyegnek a különböző időben történő nyomás következtében előállt változatainak az összegyűjtése nehézségbe ütközik, hiszen a változatok eltérései - különösen az enyvezésnél - csak használatlan bélyegek esetén látszanak jól.

Irodalom szerkesztés

  • Surányi László és Visnyovszki Gábor: A magyar bélyegek kézikönyve
  • Magyar posta- és illetékbélyeg katalógus 2009.
  • Visnyovszki Gábor: Bélyegkönyv Klasszikus magyar bélyegek az Állami Nyomdából a kezdetektől az első világháborúig.

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Portóbélyeg témájú médiaállományokat.