Főmenü megnyitása

A posadai csata (románul: Bătălia de la Posada, Măcelul de la Posada) Károly Róbert magyar király 1330. évi havasalföldi hadjárata alatt november 9-étől négy napon keresztül folyó ádáz csata volt, amely során a magyar király serege vereséget szenvedett I. Basarab havasalföldi fejedelem[2] seregétől. Annak dacára, hogy ez a hadjárat nem tartozik a magyar hadtörténelem legfényesebb eseményei közé, a korabeli krónikás részletes leírását adta az eseményeknek. A magyar történeti ősforrás, a Képes krónika szerzője[3] I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt örökítette meg részletesen az történteket. Kálti Márk 1358. május 15-én kezdte el írni krónikáját „egybeszedegettem azt többféle régi krónikákból, kiírtam onnan, ami igaz”. A kódex azonban csonka maradt és befejezetlen, a havasalföldi hadjárat leírásának befejezésénél a sor a mondat közepén megszakad…[4][5] Hertul fia Miklós a feltételezett miniátor három miniatúrája is illusztrálja a tőrbe csalt magyarok vereségét leíró latin nyelvű krónikaszöveget, bár két, közel azonos kép elkészítését a scriptorok technikai kényszere szülhette.[6]

Posadai csata
Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért (1855), Magyar Nemzeti Galéria[1]
Molnár József: Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért (1855),
Magyar Nemzeti Galéria[1]

Konfliktus magyar-havasalföldi háború
Időpont 1330. november 9.12.
Helyszín a mai Románia területe, a Magyar Királyság és Havasalföld határán
Eredmény döntő havasalföldi győzelem
Szemben álló felek
Armoiries Charles Robert Hongrie.svg
Magyar Királyság
Icone Valachie.gif
Havasalföldi Fejedelemség
Parancsnokok
Charles I (Chronica Hungarorum).jpg
Károly Róbert
BasarabI.jpg
I. Basarab
Szemben álló erők
[forrás?][forrás?]
Veszteségek
[forrás?][forrás?]
A Wikimédia Commons tartalmaz Posadai csata témájú médiaállományokat.

Olasz iskolára valló, finom rajzolatú képeit csak olyan művész miniátor festhette, aki saját szemeivel látta és jól ismerte a korának magyar, kun és oláh viseleteit.[7]

Tartalomjegyzék

A csata helyszíneSzerkesztés

A csata a mai Románia területén lehetett, a Magyar Királyság és Havasalföld határán a Déli-Kárpátok egyik hágóján. Az ütközetet a romániai szakirodalom nevezte el „posadai csata” néven. A „posada” szláv átvétel; szorost, átkelőt, átjárót, hágót jelent.[8] A csata elnevezése Nicolae Iorga román történésztől származik, aki a hadiesemény konkrét földrajzi helyét a Törcsvári-szoros területére tette, ahol Podu Dâmboviței mellett valóban létezik egy Posada nevű hely. A magyar és román történeti rekonstrukció szakirodalma a „posadai csata” elnevezést használja. A magyar szakirodalomban a pontos csatahely másodlagos jelentőségű maradt.[6]

A magyar történészek szerint a mészárlással végződő csata helyszíne[Hol? 1] valószínűleg a Vöröstoronyi-szorosnál volt, amelyben az Olt folyó fut Erdélyből dél felé, Havasalföld irányába, Nagyszebentől mintegy 30 kilométerre, déli irányban.[6] Egy oklevél, amelyet István mesternek állítottak ki 1345. január 21-én (DL 3604) hasonló helynevet említ egy másik hadieseményről beszámolva „Visszatérvén... Magyarország tájai felé, amikor szűk csapásokon és rendkívül keskeny ösvényeken felkapaszkodtunk a Kárpátok (Alpibus) azon ormára, amelyet a nép Pozatának nevez, és ott az oláhok tömege lesben állt, és az erdők sűrűjéből dögletes fegyverekkel, pusztulást hozó, méregbe mártott nyilakkal (dárdákkal) lövöldözött kíméletlenül követőinkre és alattvalóinkra”[6]

ElőzményekSzerkesztés

Károly Róbert 1330-ra megszilárdította a saját hatalmát, és letörte az oligarchák uralmát. 1330 végén a király egyszerre két háborút is indított. A lengyelek megsegítésére küldte az egyik seregét, a másikat pedig maga vezette Havasalföldre. A tatár Arany Horda nomád birodalmának területéből a 14. század folyamán vált ki és szerveződött önálló fejedelemséggé a két román vajdaság a Magyar Királyság keleti és déli határán. A tatárjárást követően kis államok, az úgynevezett oláh[10] kenézségek szerveződtek. A kis államocskák két nagyobb formációba Havasalföld és Moldva területén szerveződtek. Vezető csoportjuk valószínűleg a kun katonai réteg volt, azonban átvehették a vlahok nyelvét és a bizánci kereszténységet. A differenciált és hierarchikusan szervezett vlach és moldáv társadalmak alkalmassá váltak a saját feudális államaik megszervezésére.[11]

Károly Róbert és a Magyar Királyságtól többé-kevésbé vazallusi függőségben álló I. Basarab havasalföldi fejedelem konfliktusa 1324-ben kezdődött, amikor a magyar területeket fosztogató Basarab, a Havasalföldi Fejedelemség és a Basarab-dinasztia[12] alapítója, elfoglalta a Duna partján álló Szörényvárt. Károly elégedetlen volt vazallusának engedetlenségével. Basarab fel akarta számolni a hűbéri függést, és ennek érdekében szövetséget kötött a tirnovói Iván Sándor bolgár cárral.

 
Károly Róbert fogadja a vlahok tisztességes követét és átveszi Bazarád hétezer ezüstmárka kártérítését, miniatúra a bécsi Képes krónika 144. lapján [4]

Szécsényi Tamás erdélyi vajda és Széchy Dénes szörényi bán javaslatára a magyar király személyesen kelt hadra Havasalföld vajdája ellen, seregét megverte, visszaállította a magyar fennhatóságot és kikényszerítette a vajda hűségesküjét. 1330-ban Basarab ismét elérkezettnek látta az időt a magyar függőség felszámolására és ismét magyar területeket foglalt el.

„S elindult a hatalmas sereg, fölkeresni a vajdát hegyei között.”[13] Károly Róbert az év őszén jelentékeny[14] sereggel indult ellene, a visszafoglalt bánság élére Szécsi Dénest nevezte ki,[15] és a hadjárat folytatására készült. A kétszínű vajda azonban kelepcét állított hűbérurának[16]

Az eseményekről részletes beszámolót tartalmaz a Képes krónikaaz Úr 1330-ik évében, a király számos sereget gyűjtött össze……”.[4] E szerint Basarab vajda „tisztességes követeket küldött a királyhoz”, akik a Szörényi bánság visszafoglalása után felkeresték a királyt és a vajda nevében hétezer márka ezüstpénzt és rendszeres évi adó fizetését ígérték. Azt is felajánlották, hogy a magyar király Szörényt a jövőben békésen birtokolhatja, és az ígéretek biztosítékául felajánlották, hogy a vajda egyik fiát – túszként – Károly Róbert kezére adja. A király azonban engesztelhetetlen volt, főemberei tanácsa ellenére nem fogadta el az ajánlatot: „Mondjátok meg Bazarádnak: ő az én juhaim pásztora; szakállánál fogva húzom ki búvóhelyéről!”[4] A magyar sereg benyomult Havasalföld területére, azonban késő őszre járván az erdős, hegyes, sziklás, kopár vidéken hamarosan élelemhiány lépett fel a seregben. Ekkor Károly Róbert „fegyvernyugvást kötött Bazaráddal: amaz megesküdött, hogy engedelmeskedik a királynak, és biztonságosan hagyja visszatérni embereivel együtt, a helyes utat is megmutatja…”.[4]

A csataSzerkesztés

Basarab útbaigazítói a király seregét egy hegyhasadékba vezették. A színleg meghódolt vajda őszinteségében bízó királyt és hadseregét „Posadánál” egy magas hegyektől körülvett szűk völgyben lesből megtámadták.[6] A szűk, keskeny sziklafalak között kevésbé védhették magukat támadóik ellenében, de el sem menekülhettek előlük. A meredek sziklafalak tetején nagy létszámú oláh sereg elrejtőzve várta a nehéz páncéljaikban vonuló magyar hadoszlopot. A szűk hágó mélyén beszorult seregre két oldalról köveket zúdítottak le és nyilak záporát lőtték rájuk, ami miatt számtalan főúr lelte ott halálát.

 
Kucsmát és subát viselő vlachok kő és nyílzáport zúdítanak a csapdába csalt páncélos magyarokra és a díszes csöbörsisakot viselő királyra. Csór Tamás átadja lovát Károly Róbert királynak. A posadai csata ábrázolása, miniatúra a Képes krónika 146. lapján[4][17]
Seregével együtt olyan útra jutott, amely körös-körül, mindkét felől meredek sziklákkal volt elrekesztve; elöl pedig, ahol az út tágasabb volt, a vlachok több helyen erősen körülsáncolták gyepűkkel. A királynak és embereinek eszébe se jutott az efféle; fenn a meredeken mindenfelől számlálhatatlan sok vlach futkosott és nyilazott a királyi seregre, mely összeszorult az út mélyén; nem is út volt az, valóságos hajófenék; a tolongás miatt összevissza hullottak a legerősebb paripák a vitézekkel együtt, mert az út egyik oldalán sem tudtak fölkapaszkodni a meredek partra a vlachok ellen, előbbre sem jutottak, mert az elébük rakott gyepűk miatt el nem menekülhettek; beszorultak, mint a halak a varsába,[18] a hálóba.
Képes krónika[4]
1330. dec 9 …amikor az ígéreteknek hitelt adó magyarok visszafordultak, s a mindkét oldalról magasan tornyosuló sziklák között vezető úton haladtak, a Bozorad népéhez tartozó vlach harcosok sokasága több ponton eltorlaszolva a kivezető utat, elfoglalt állásaiból minden irányból dühödt támadást intézett a királyi sereg ellen, amelyre ekként paritytyák lövedékei és más fegyverek csapásai zúdultak, ill. kardok csapásai sújtottak, s a vlach nyilak és lándzsák a levágottak vérében részegedtek le, minthogy az elébük emelt akadályba ütköző magyarok sem továbbhaladni nem tudtak, sem menekülésre nem nyílt módjuk, hanem csak - mint a varsában v. hálóban megfogott halak - tehetetlenül vergődtek … (a király) csaknem 25 nemes familiaris-át is elveszítette, ám a küzdőknek a harc csillapodtával sikerült a torlaszfaltól jobb oldali irányban kisiklaniuk, majd gyalogosan szökve hátuk mögött hagyni a kárhozatos csatahelyet
– Almási Tibor–Kőfalvi Tamás: Anjou–kori Oklevéltár. XIV. 1330.[19]
 
Sisakdíszes lovagok harca. A posadai csata illusztrálása a Thuróczi-krónikában
 
A véres csata jelenete miniatúra a bécsi Képes krónika 143. lapján”[4][17]
 
A holtak között az átöltözött Dezső vitéz fején Anjou sisakdísz, páncélos holtteteme a lovával együtt fekszik a sziklagödörben„…kiitták a kegyetlen halál poharát, minthogy nyomorultul sújtották őket főbe, miniatúra részlete a bécsi Képes krónika 143. lapján”[4][17]

November 9-étől négy napon keresztül tartott a csata a völgykatlanban, amelyben számos magyar világi és egyházi méltóság elesett. De mint a krónika írja „a magyarok által ott megölt vlachok számát csak a furfangos pokolbeli számvető állapíthatta meg”.[4]

Maga a király is csak egy alattvalójának önfeláldozása árán menekülhetett meg. A lovagkorban a páncélsisak ormára címer díszeket tűztek, hogy a lovag felismerhető legyen a csatában. A Képes krónika leírása szerint: „A király pedig elcserélte címeres[Anjou címer 1] fegyverzetét, amit azután Dezső, Dénes fia öltött magára…[4]. Így a havasalföldiek Hédervári Dezsőt hitték a királynak és őt ölték meg. Károly Róbert így is csak nehezen menekült meg néhány híve védelme alatt: Csór Tamás, Csór Péter fia a menekülő királynak, "kinek lova a fáradtságtól már makacskodni kezdett"[4] átadta saját lovát, hogy a király életét megmentse.

A jelentősen megfogyatkozott sereg maradéka és az életben maradt Károly Róbert végül hazajutott Visegrádra. Uralkodása alatt ez volt az egyetlen súlyos veresége. A krónika szerzője szerint „Vitéz és kemény csatákat vívtak a magyarok, mégis megesett ez velük, hogy a folytonos diadalok miatt el ne gőgösödjenek, vagy ha már elkevélyedtek, fenyítést kapjanak, hogy alázatosságot tanuljanak”[4] Károly egy későbbi levelében így elemzi a havasalföldi hadjáratán történteket: „Midőn az úr 1330. évében havaselvi tartományunk látogatására hadaink egy részével megindultunk, s azt békességesen megjártuk, onnét való visszajövetelünkben Bazarába havaselvi vajdánk felségáruló gonosz szándékkal ravaszul békességes indulatot mutatván, erdős, barlangos vidéken titkos leseiből ellenségesen megtámadta seregünk egy részét.[17] A posadai csatavesztés eredményezhette, hogy azt követően a magyar királyok csak ritkán viseltek hadat a Kárpátokon túl.

KövetkezményekSzerkesztés

Havasalföld (Țara Românească) megalakulásában és megszületésében döntő szerepet játszott, hogy a kövekkel, dárdákkal és íjakkal felfegyverzett havasalföldi sereg súlyos vereséget mért a magyar király lovagi hadseregére a posadai csatában. A magyar király katonai kudarca következményeként Havasalföld függése a Magyar Királyságtól rövid időre megszűnt, a Szörényi bánság azonban magyar kézen maradt. Basarab fia, Miklós Sándor havasalföldi fejedelem 1344-ben hűbérurának ismerte el Károly Róbert fiát, Nagy Lajost a lovagkirályt.[21]

A csata ismert résztvevőiSzerkesztés

Magyar seregSzerkesztés

Magyar oldalon a csata név szerint 32 ismert résztvevőjéből 13 meghalt, 2 fogságba esett és 1 eltűnt.[6][22]

  • Fogságba esett vagy eltűntnek mondott
    • Bátori János[6][22]
    • András székesfehérvári prépost, alkancellár – vele együtt elveszett a királyi pecsétnyomó[24]
    • Dema, Lukács fia[6]
    • Nagymártoni Simon fia Lőrincz, Pál országbiró öcscse, zarándi főispán[17]

Havasalföldi seregSzerkesztés

A csata emlékezeteSzerkesztés

MagyarSzerkesztés

A magyar katonai hagyomány az alapvető katonai erényeket, a bátorságot, az önfeláldozást a középkori lovagi és természetes bátorságként tartja számon. Kétféle bátorságot különböztet meg a hadtudomány, a veszélyhelyzetben fizikai kihívással megküzdő, és ezért bizonyos értelemben ösztönös vagy begyakorolt fizikai erőfeszítéssel is járó bátorságot és a veszélyhelyzetben valamilyen erkölcsi vagy morális cél érdekében a (mentális) félelmet mentálisan uraló, és fizikai erőfeszítéssel sok esetben nem járó bátorságot.[28] Hasonló volt ehhez a posadai szorosban Csór Tamás bátor és áldozatkész tette is, amikor átadta lovát a csatából menekülő Károly Róbert királynak. »Dezső vitéz« tette és alakja is erősíti ezt a hagyományt, a címeres sisakjának, páncéljának és fegyverének önzetlen kicserélése Károly királlyal, hogy a vlachok azt higgyék, ő a király. Ezt a jelenetet örökítette meg a 19. században a történelmi tárgyú festményeivel ismertté vált Molnár József festőművész a Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért című festményén.[29] Hédervári Dezsőnek, Sopron vármegye főispánjának önfeláldozása, a hazafias hősiesség és nemeslelkűség szimbolikus példaképévé vált.[30]

RománSzerkesztés

A csata helyszínének a román történettudomány a mai napig Nicolae Iorga történész által kitalált Posada nevű helyet tartja, ami számtalan vita forrása a mai napig a román történészek között.[31] A csatát Romániában egyesek Havasalföld (Tara Romaneasca) létrejöttének tartják.,[32][33] ahol egy fiatal államnak, fegyveres parasztokkal, lándzsákkal és kövekkel, sikerült legyőznie a magyar nemesek páncélba öltözött hadseregét.[34]

MegjegyzésekSzerkesztés

 
A csata elnevezése Nicolae Iorga román történésztől származik, aki a csata konkrét helyét Hosszúmező (Câmpulung) és Törcsvár (Bran) közé tette, ahol létezik egy Posada(wd) nevű helység[6]
  1. A magyar Anjouk teljes címere a következő volt: hasított háromszögű pajzs jobb mezejében pólyák, bal mezejében liliomok, a pajzson takaróval, koronával díszített csöbörsisakon két strucctoll közül kinövő, csőrében patkót tartó struccfő.[20]
  1. Györffy György és Kristó Gyula szerint is a Törcsvári-szoros felé vezető útnál valószínűbb, hogy argyasi tartózkodásuk után a Vöröstoronyi-szoros (Turnu Roşu) irányába fordulhattak a Lovişta folyó medencéjében, majd az Olt völgyében vonultak, mivel közvetlen céljuk Temesvár, Károly Róbert hagyományos magyarországi központjának az elérése lehetett.[9][6]

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Dezső vitéz önfeláldozása Károly Róbertért | Gyüjtemény | MNG. [2018. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 8.)
  2. A Pallas nagy lexikona B Bazarád Mihály, oláhországi vajda
  3. Titokzatos szerző alkotta a Képes Krónikát
  4. a b c d e f g h i j k l m Képes krónika (Geréb László fordítása), Magyar Hírlap és Maecenas kiadó, 1993
  5. Csákó Judit: Kancellária és történetírás a 14. századi Magyarországon
  6. a b c d e f g h i j k Veszprémy László – Somogyi Gréta: Károly Róbert magyar király 1330. évi havasalföldi hadjárata és az ún. posadai csata historiográfiája
  7. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00185/pdf/382-393.pdf Nagy Lajos király oxfordi kódexe, a Bécsi Képes Krónika kora és illuminátora.]
  8. posada. DEX Online. (Hozzáférés: 2019. július 23.)
  9. Györffy 1964. 546. o.; Kristó Gyula: Az Anjou kor háborúi.Budapest, 1988. 84–85. o., számos román kutatóval összhangban erre lásd: Györffy 1964. Temesvárra SRH 1: 499. o.
  10. Románok (oláhok) · Írta: Tamás Lajos
  11. A magyar − román kapcsolatok alakulása Románia uniós csatlakozásáig − magyar szemmel
  12. Descendance sélective Basarab " Basarabii "
  13. Jókai Mór: Zách Klára
  14. SZALAY–BARÓTI A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE Károly Róbert magán-uralkodása. (1308–1342.)
  15. Szörényi bánság (lat. banatus Zewriniensis)
  16. Hóman–Szekfű: Magyar történet - A rendiség kialakulásának kora - Küzdelem a trónért és hatalomért, Budapest, 1928
  17. a b c d e Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története - Összeköttetés Szerbiával. Havasföldi hadjárat.
  18. Vesszőből font, hosszúkás kosárforma halfogó eszköz
  19. Almási Tibor–Kőfalvi Tamás: Anjou–kori Oklevéltár. XIV. 1330. (Budapest–Szeged, 2004.)
  20. Gárdonyi Albert: A magyar Anjouk címeresemlékei.. Turul. (Hozzáférés: 2018. szeptember 8.)
  21. I. (Nagy) Lajos, a lovagkirály
  22. a b c Szatmári kistérség – történet. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 3.)
  23. Hédervári (Széchy?) Dezső királyi vitéz (? – Vöröstoronyi-szoros, 1330)
  24. a b Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Budapest 1987. ISBN 963-281-776-1 
  25. Nagy Zoltán: Patkót harapó strucc Az Anjouk címerének patkót harapó struccfejet ábrázoló kiegészítő sisakdísze
  26. November 9. – A posadai csata
  27. Bassaraba family
  28. Boda Mihály: Az alapvető katonai erények mibenléte és helyük a hosszú 19. századi magyar hadtudományos gondolkodásban 2. rész – A bátorság
  29. Festészet és szobrászat a 19. század második felében
  30. November 9. – A posadai csata
  31. Kényes témában őszintén
  32. Batalia de la POSADA : 9 - 12 noiembrie 1330
  33. GR. P. POP, A. NIŢĂ: THE SZEKLERS AND HUNGARIANS FROM ROMANIA
  34. Intemeierea Tarii Romanesti

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés