Post-bop

A post-bop elnevezés alatt jazz-zenét játszó kiszenekarokat értünk. A stílus a hatvanas évek elején nyerte el végleges formáját olyan zenészek és zenekarvezetők által, mint John Coltrane, Miles Davis, Bill Evans, Charles Mingus, Wayne Shorter és Herbie Hancock. A post-bopra egyaránt hatással volt a hard bop, a modális jazz, az avant-garde jazz és a free jazz, de nem mondható el, hogy ezek közül bármelyikkel is azonosulna, vagy ellenkezne. A post-bop viszonylag újabb fogalom, így (a northern soullal egyetemben) saját időszakában nem használták.

Post-bop

StíluseredetJazz, bebop, hard bop, modális jazz, avant-garde jazz, free jazz, impresszionizmus
Kulturális eredet1960-as évek eleje
New York City
Hangszerekdob, szaxofon, trombita, harsona, klarinét, zongora, nagybőgő
NépszerűségMérsékelt

A legtöbb "post-bop" lemez a Blue Note Records nevű kiadónál készült. A műfaj kulcsalbumai: Speak No Evil (Wayne Shorter), The Real McCoy (McCoy Tyner), Out to Lunch (Eric Dolphy), Miles Smiles (Miles Davis), Maiden Voyage (Herbie Hancock), Search for the New Land (Lee Morgan). Sok post-bop zenész dolgozott egyéb műfajokban is, főleg kései hard bopban.

A hetvenes évek elején számos vezető post-bop egyéniség a fúziós jazz irányába indult.

Post-bop művészek részleges listája

szerkesztés

Külső hivatkozások

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Post-bop című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.