Wikipédia

Prenk Bibë Doda

albán politikus, Mirdita kapitánya

Prenk Bibë Doda (nevének ejtése pɾɛnk bib dɔda; Orosh, Oszmán Birodalom, 1858/1860 ?[1] – Milot közelében, 1919. március 22. vagy 25.[2]) albán politikus, Mirdita vidékének örökletes kapitánya, Albánia 1900-as–1910-es évekbeli politikai színterének egyik meghatározó alakja volt. Gyermek- és kamaszkorát Konstantinápolyban töltötte a Porta túszaként. 1876-ban hazatért, és – apjától megörökölve a tisztséget – a Mirdita-vidék kapitánya lett. 1878-ban bekapcsolódott az albánok függetlenségéért küzdő Prizreni Liga tevékenységébe, amiért 1881-ben Kis-Ázsiába deportálták. Három évtizedet töltött száműzetésben, amikor 1908-ban amnesztiában részesült, és újra elfoglalhatta a mirditák kapitányi tisztségét. Albánia függetlenné válása után, 1913 márciusától a Qemali-kormány miniszterelnök-helyettese lett, majd politikailag és katonailag egyaránt támogatta az 1914 márciusa és szeptembere között uralkodó Vilmos fejedelmet. 1916 januárjában üdvözölte Észak-Albánia osztrák–magyar annexióját, 1918 decemberében pedig az olasz megszállók gyámkodásával létrejött Përmeti-kormány miniszterelnök-helyettese lett. Vérbosszú áldozataként vesztette életét.

Prenk Bibë Doda
Doda 1914 májusában
Doda 1914 májusában
SzületettBibë Doda
1858/1860 ?
Orosh, Oszmán Birodalom
Elhunyt1919. március 22/25. (58-61 évesen)
Milot közelében, Albán Fejedelemség
Állampolgárságaalbán
Nemzetiségealbán
Foglalkozásapolitikus, Mirdita kapitánya
TisztségeAlbánia külügyminisztere
Halál okaemberölés
Albánia 3. közmunkaügyi minisztere
Hivatali idő
1914. március 14. – 1914. május 20.
miniszterelnökTurhan Përmeti
ElődPandeli Cale
UtódMidhat Frashëri
Albánia külügyminisztere
Hivatali idő
1914. május 20. – 1914. szeptember 3.
miniszterelnökTurhan Përmeti
ElődTurhan Përmeti
UtódMehmet Konica
A Wikimédia Commons tartalmaz Prenk Bibë Doda témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja szerkesztés

Apja Bibë Doda pasa, négy évtizeden át a Mirdita-vidék római katolikus törzseinek kapitánya (kapedan), a Gjonmarkaj nemzetség feje, második felesége és Doda anyja egy Lura-vidéki muszlim nő volt. Noha birtokaik mérete nem volt összehasonlítható a közép- és dél-albániai bégekével, észak-albániai viszonylatban kiterjedt erdőterületekkel rendelkeztek. Mirdita központjában, Oroshban született, ahol taníttatását apja titkára, az arberes papköltő, Leonardo Di Martino gondjaira bízták. Apját 1868-ban meggyilkolták, a gyermek Doda pedig egy évvel később túszként Konstantinápolyba került, és az Oszmán Birodalom székvárosában érett felnőtté.[3]

Részvétele a Prizreni Liga harcaiban (1876–1881) szerkesztés

1876-ban tért vissza Mirditába, és vette át az apja után őt megillető kapitányi tisztséget. Még Konstantinápolyban ismeretséget kötött orosz és osztrák–magyar diplomatákkal, s tanácsukat követve tárgyalások útján igyekezett elnyerni Montenegró katonai támogatását Mirdita függetlenségének kivívására. Az erőszakos katonaállítás intézménye miatt csakhamar lázongás tört ki a régióban, amelynek Doda az élére állt. A korábban megígért montenegrói segítség azonban elmaradt, és miután 1876 decemberétől az oszmán sereg egyre nagyobb erővel támadta a mirditákat, 1877 márciusában Doda taktikusan felfüggesztette a felkelés támogatását, amely így össze is omlott.[4]

A herczeg csinos, férfias alak, folyvást a miriditák festői öltönyét viseli s csak igen ritkán látni franczia ruhában. Aránylag mivelt fiatal embernek mondható s nemzete saját nyelvén kívül folyékonyan beszél francziául, olaszul, angolul és törökül.[5]

Amikor egy évvel később, 1878 júniusában a függetlenségükért harcoló albánok megalakították az ellenállást szervező Prizreni Ligát, Doda csatlakozott a mozgalomhoz. Valójában azonban nem annyira az albánság közös ügye motiválta, mint inkább saját ambíciói. Azon fáradozott, hogy Mirdita tágabb régiójában egy római katolikus fejedelemséget alakítson ki, amelynek fővárosa Shkodra lett volna. Nevébe ebben az időszakban vette fel a Preng (geg ’fejedelem’) előtagot. 1880. április 3-án a Shkodrában megalakított Hegyvidéki Védelmi Liga (Lidhja Mbrojtëse e Malësisë) alelnöke lett. A szervezet azért jött létre, hogy ha kell, fegyverrel akadályozza meg az 1878-as San Stefanó-i béke végrehajtását, albán lakta oszmán területek Montenegróhoz kerülését. 1880 nyarán Doda hatezer mirdita harcos élén részt vett a fegyveres küzdelemben, és Tuzt (ma Tuzi) védte a montenegrói csapatok ellen. Idővel a vidék védelmét feladta, és visszavonult Mirditába, 1880 novemberében pedig már tétlenül szemlélte, ahogy Ülgün (ma Ulcinj) is Montenegróhoz került. A Prizreni Liga leverését követően, 1881-ben a szultán iránti hűség vádjával letartóztatták, és Kis-Ázsiába deportálták.[6]

Ezekben az években a vad albán vidék római katolikus, díszes öltözetű ifjú mirdita kapitányának alakja a romantikára hajlamos nyugati újságolvasó közönség egyik kedvence lett. Főként a mirditák között tartózkodó Zubovics Fedornak köszönhetően gyakran jelentek meg róla cikkek magyarországi lapokban is, a Vasárnapi Ujság 1880. augusztus 15-ei száma pedig Törs Kálmán Bibë Dodáról írt vezércikke mellett a címlapján hozta a róla készült metszetet.[7]

Száműzetésben (1881–1908) szerkesztés

 
Doda az 1890-es években

Doda csaknem három évtizedet töltött kis-ázsiai, konstantinápolyi száműzetésében. Bár törzsétől kényszerűen távol volt, az otthonmaradottak nem választottak maguknak új kapitányt, vezetőjükként továbbra is őt tisztelték és visszavárták. A mirditák apátja, Preng Doçi 1896 körül felmelegítette a római katolikus mirdita fejedelemségről szőtt korábbi terveket abban a reményben, hogy megvalósításához elnyeri az Osztrák–Magyar Monarchia tetszését, s a nagyhatalom sikeresen közbenjárhat Doda szabadon engedéséért is. 1903-ban a mirditák felkeltek és megtámadták a lesi (ma Lezha) helyőrséget is, hogy így kényszerítsék ki kapitányuk szabadon engedését, de nem jártak sikerrel.[8] Doda sora eközben jobbra fordult: tiszti rendfokozattal II. Abdul-Hamid oszmán szultán albán testőrségének tagja lett.[9]

Miután 1908-ban nyert az ifjútörök forradalom és az 1877-ben felfüggesztett alkotmányt újból életbe léptették, az Oszmán Birodalom albán területei is csatlakoztak az ifjútörök kormányt támogatók sorához és felesküdtek az alkotmányra. A mirditák azonban távol tartották magukat az eseményektől, arra hivatkozva, hogy kapitányuk fogságban van, és nélküle ilyen nagy horderejű dologban nem dönthetnek. Több sem kellett a konstantinápolyi kormánynak, Doda amnesztiában részesült, és 1908. szeptember 30-án újra albán földre lépett.[10]

Harc a független Albániáért (1908–1914) szerkesztés

A mirditák – török hadsegédi uniformisban – hazatérő kapitányukat kitörő lelkesedéssel, uralkodónak kijáró ünnepléssel fogadták. A hazatérését követő időszak azonban csalódottsággal töltötte el a mirditákat: Doda huszonhét évet töltött száműzetésben, és jóformán idegenként, megtörve tért vissza saját hazájába.[11] Kapitányi mivoltát, az általa betöltött tisztséget továbbra is mélységesen tisztelték. Az országban tartózkodó Edith Durham jegyezte le a Doda körüli ambivalens érzésekről: „A mirditák nem tehetik meg ezt vagy azt, mert Prenk nem fog hozzájárulni. Persze szeretnék megtenni. De mit tehetnének? Hiszen vezérnek született. Az Isten küldte őt. Azt kell tenniük, amit ő mond.”[12]

Doda azonban hamarosan ismét teljhatalommal kormányozta Mirditát, és 1911-től a konstantinápolyi parlament képviselője lett. Az albán függetlenség kikiáltásának előestéjén, 1912-ben már az albánok lakta területek egyik megkerülhetetlen hatalmi tényezője lett a Közép-Albániát maga mögött tudó Esat Toptani és a Dél-Albániában tevékenykedő Ismail Qemali mellett.[13] Két évvel később maga Doda a következőket mondta Vilmos fejedelemnek: „Ha Albánia egységét akarod, meg kell öletned Ismail Qemalit, Esat pasát [ti. Esat Toptanit] és engem is. Engem ki ne felejts!”[14] Jóllehet, ideiglenesen ismét feltámadtak fejedelmi ambíciói, végül a függetlenséget kikiáltó Qemali mellé állt, és 1913 márciusában a Qemali-kormány miniszterelnök-helyettese lett.[15] Nagypolitikai szerepvállalása ugyanakkor regionális nimbuszának csökkenésével járt: amikor 1913. szeptember 2-án Lezhában találkozott a mirditák és más északalbán törzsek vezetőivel, hogy a Qemali-kormány támogatására kérje őket, dolgavégezetlen kellett távoznia.[16]

Miután 1913. július 29-én a londoni konferencián részt vevő nagyhatalmak létrehozták az Albán Fejedelemséget, Qemalié és Toptanié mellett Doda neve is felmerült mint lehetséges albán fejedelemé. Végül azonban 1914. március 7-én a német hercegi családból származó Vilmos fejedelem került a trónra, akit Doda politikailag és katonailag egyaránt támogatott. Az 1914. március 14-én megalakult Përmeti-kormányban Doda kapta meg a közmunkaügyi tárcát, de feladatát ténylegesen nem látta el.[17] Miután Esat Toptani megakadályozott puccskísérlete után, 1914. május 20-án a Përmeti-kormány újjáalakult, Doda megbízást kapott a külügyi tárca vezetésére. Másnap, 1914. május 21-én kitört a főváros, Durrës köré ostromgyűrűt vonó közép-albániai felkelés, amelynek céljait vezetőik Vilmos fejedelem ellenében, egy muszlim uralkodó trónra kerülésében és az oszmán fennhatóság visszatérésében fogalmazták meg. Doda csatlakozott a fejedelmet védő erőkhöz, és június 1-jén hétszáz mirdita és más hegyvidéki harcos élén Lezhából Durrësba hajózott. Fegyveresei száma a következő hetekben tovább gyarapodott, de emberei például a június 15-ei durrësi ütközetben leginkább fegyelmezetlenségükkel tűntek ki. Június 17-én Doda a felkelők krujai csoportjával tárgyalt, de a megbeszélések sikertelensége után, június 19-én ismét harcba bocsátkozott ellenük. Az elkövetkező napokban, bár a lázadók főbb shijaki bázisának megtámadására nem szánta el magát, az Ishëm völgyében több magaslatot megtisztított az inszurgens csapatoktól. Időközben a fővárosban elterjedt a szóbeszéd, hogy Doda lepaktált a felkelőkkel, így június 22-én menesztették a Përmeti-kormányból. Eközben ő tovább harcolt, és bár június 23-án a felkelők rövid időre foglyul ejtették, június 27-én elfoglalta Prezát, majd sikeresen meggyőzte a Mat-vidék nemzetségfőjét, Ahmet Zogollit, hogy kétezer embere élén a felkelők krujai és tiranai bázisa ellen vonuljon. Maga Doda azonban július első harmadában felfüggesztett minden harci cselekményt, Shijak vonalánál tovább nem nyomult, sőt, visszahúzódott Lezha környékére és harcoló alakulatait feloszlatta. Vilmos fejedelem a továbbiakban árulónak tekintette Dodát.[18]

Az Albán Fejedelemség 1914. szeptember 6-ai összeomlását, majd Esat Toptani október 5-ei hatalomba kerülését követően a Toptani-kormánytól és az annak ellenében szerveződő Krujai Ligától egyaránt elhatárolódva Észak-Albánia igazgatását szervezte. 1914 novemberétől egyfajta kormányszervként működő shkodrai bizottságot elnökölt, amelynek fennhatósága a hegyvidéki területeken kívül a part menti Lezhára és Shëngjinre is kiterjedt.[19]

Kollaborálás a megszállókkal (1916–1919) szerkesztés

Az első világháborúban, 1916. január 28-án, amikor küszöbön állt Észak-Albánia osztrák–magyar annexiója, Aqif Elbasanival, Kara Seittel, Fejzi Alizotival és Luigj Gurakuqival közösen kiáltványt tettek közzé Shkodrában, amelyben az országba bevonuló Monarchia csapatait felszabadítókként üdvözölték, és felszólították a lakosságot a megszálló katonákkal való együttműködésre.[20]

A világháború lezárulását követően az Olaszország által megszállt területen, olasz gyámkodással létrejött, 1918. december 25-ei durrësi nemzetgyűlés egyik résztvevője volt, és a nemzetgyűlés által megbízott, a megszállókkal kollaboráló Përmeti-kormány miniszterelnök-helyettese lett.[21]

Három hónappal később, 1919 márciusában vérbosszú áldozata lett. A fővárosból, Durrësból Shëngjinbe tartott, amikor a Mat mocsaras partvidékét átszelő országúton agyonlőtték. Gyilkosa az a kelmendi törzsbeli Ded Coku (máshol Ded Soko) volt, aki így állt bosszút a mirditák kapitányán azért, mert az évekkel korábban, 1913 októberében parancsot adott fivére, Gjeto Coku meggyilkolására. Cokut letartóztatták és börtönbe vetették. Miután Doda utód nélkül halt meg, a mirditák új kapitánya Marka Gjoni(wd) lett.[22]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Születési éve bizonytalan; egyes források 1858-ban (Elsie 2010:114.; Elsie 2013:118.; Zavalani 2015:140.), mások 1860-ban (Csaplár 2010:157.) jelölik meg. Bár kevésbé megbízható adat, de a Vasárnapi Ujság egyik 1880-as számának cikke huszonnégy éves fiatalemberként említi, így akár korábbi évszámok sem kizárhatóak (Törs 1880:542.).
  2. ↑ Több forrás az 1920-as évet jelöli meg Prenk Bibë Doda halálának éveként (Gárdos 1990:41.; Elsie 2010:114.; Vickers 2014:98.; Zavalani 2015:140.), de ez annak fényében, hogy a The New York Times egy március 26-ai római hírre hivatkozva 1919. március 28-án tudósított Doda meggyilkolásáról, minden bizonnyal téves adat (lásd Advocate of independence shot down on the highway. The New York Times, LXVIII. évf. 22343. sz. (1919. március 28.) 7. o.) Más szerzők 1919. március 22-ét (Elsie 2013:118., 119.) vagy március 25-ét (Pearson 2004:127.) említik halála napjaként.
  3. ↑ Sámi 1877 :170.; Durham 2001 :241.; Csaplár 2010 :95.; Elsie 2010 :101., 114.; Elsie 2013 :118.
  4. ↑ Törs 1880 :542.; Elsie 2010 :114.; Elsie 2013 :118–119.
  5. ↑ Törs 1880 :542.
  6. ↑ Törs 1880 :542.; Elsie 2010 :114.; Elsie 2013 :119.; Zavalani 2015 :140., 145.
  7. ↑ Törs 1880 :541–542
  8. ↑ Durham 2001 :9.; Csaplár 2010 :157., 170–171.; Vickers 2014 :46–47.
  9. ↑ Pearson 2004 :2.
  10. ↑ Durham 2001 :9., 28., 240.; Pearson 2004 :2.; Csaplár 2010 :206.; Elsie 2010 :114.; Elsie 2013 :119.
  11. ↑ Durham 2001 :240–242.; Pearson 2004 :13.; Csaplár 2010 :206.
  12. ↑ Durham 2001 :28. „The Mirdites cannot do so and so, because Prenk will not allow them. They would like to of course. But what can they do? […] But he was born chief. He is sent by God. They have to do what he says.”
  13. ↑ Gárdos 1990 :26.; Pearson 2004 :13.; Csaplár 2010 :224., 371.
  14. ↑ Durham 2001 :89. „If you want to make a united Albania, you must kill Ismai Kemal, Essad Pasha, and me – don’t forget me!”
  15. ↑ Pearson 2004 :46.; Elsie 2010 :114.; Elsie 2013 :119.
  16. ↑ Pearson 2004 :13.
  17. ↑ Dervishi 2012 :7.
  18. ↑ Pearson 2004 :67–73.; Csaplár 2010 :304.; Elsie 2010 :114.; Elsie 2013 :119.
  19. ↑ Gárdos 1990 :33.; Réti 2000 :42.; Pearson 2004 :84.
  20. ↑ Gárdos 1990 :34.; Pearson 2004 :98.
  21. ↑ Pearson 2004 :117.; Elsie 2010 :114.; Elsie 2013 :119.
  22. ↑ Gárdos 1990 :41.; Pearson 2004 :127–128.; Elsie 2013 :119.; Zavalani 2015 :172.

Források szerkesztés

  • ↑ Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2  
  • ↑ Dervishi 2012: Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225  
  • ↑ Durham 2001: M. Edith Durham: Albania and the Albanians: Selected articles and letters 1903–1944. Ed. by Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2001. ISBN 1903616093  
  • ↑ Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • ↑ Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • ↑ Gárdos 1990: Gárdos Miklós: Magyar királyné a tiranai trónon. Budapest: Akadémiai. 1990. = Századunk Emlékezik, ISBN 9630556359  
  • ↑ Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • ↑ Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • ↑ Sámi 1877: S.[ámi] L.[ajos]: A miriditák népe Albániában. Vasárnapi Ujság, XXIV. évf. 11. sz. (1877) 169–170. o.
  • ↑ Törs 1880: —rs [= Törs Kálmán]: Bib Doda, a miridita fejedelem. Vasárnapi Ujság, XXVII. évf. 33. sz. (1880. augusztus 15.) 541–542. o.
  • ↑ Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. 4th revised edition. London;  New York: I.B. Tauris. 2014.  
  • ↑ Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671  
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Prenk_Bibë_Doda&oldid=25625031”