Proletariátus

a kapitalizmus egyik alapvető társadalmi osztálya
(Proletárok szócikkből átirányítva)

A proletariátus (a latin proles, am. „utód” szóból) a kapitalizmus egyik alapvető társadalmi osztálya. Tagjai a proletárok, vagy rövid, gyakran dehonesztáló megnevezéssel „prolik”. Eredeti meghatározás szerint a proletárok azok az emberek, akik nem rendelkeznek termelési eszközzel, így munkaerejük eladásából, bérmunkából élnek. A bérmunkásként végzett fizikai, azaz kétkezi munka ezen osztály egyik elsőrendű megkülönböztető jegye.[1] Kezdetben lekicsinylő felhanggal társult, később Karl Marx a munkásosztály szociológiai meghatározására alkalmazta.[2]

„A kapitalizmus piramisa” Legalul a városi ipari proletárok (munkások) és a vidéki agrárproletárok. ("Mi dolgozunk mindenkiért, és mi etetünk mindenkit") Felettük a polgári középosztály, vállalkozók és az értelmiség, akik csak „fogyasztanak”, felette a hadsereg és annak tisztjei, „akik lőnek ránk”, felette az egyházak akik „megtévesztenek”, felettük a nagytőkés bankár alakja, a másik oldalon az arisztokrácia alakja, középen az uralkodó, felettük pedig egy pénzeszsák reprezentálja a tőkét, ami a rendszert működteti

A latin elnevezés ókori eredete szerkesztés

Proletár (proletarii) a legalsó szabad társadalmi osztály az ókori Rómában, amely nevét a proles (gyermek) szótól vette, mivel a proletárok csakis gyermekeik számával és szavazatukkal lehettek az állam hasznára. A Servius Tullius-féle cenzus szerint azok voltak a proletárok (ritkábban accensi velati), akik az általa megállapított öt osztály egyikébe sem tartoztak, de legalább 1500 ast birtokoltak, míg azok, akik még ennyivel sem rendelkeztek, voltak a capite censi. A Kr. e. 201-ben lezajlott második pun háborút követően a Jugurtha elleni háború, valamint a különböző macedóniai és ázsiai konfliktusokat Róma ugyan megnyerte, azonban a római győzelmeknek nagyon magas ára volt: az elhúzódó harcok jelentősen megtizedelték a római kisparasztok létszámát, így a köztársaság hadserege egyre inkább hiányt szenvedett a tradicionálisan latin kisparaszti rétegekből toborzott közlegényekből.[3]Caius Marius megoldást talált[4] a városi nincstelen rétegek növekvő létszámából adódó korabeli társadalmi és megélhetési problémákra, valamint a hadsereg toborzási problémáiból adódó létszámhiányra: Marius hadseregreformjai után a fogyatkozó földbirtokos kisparaszti rétegek helyett a proletárokból toborozták a római légiók legénységének zömét. A reformokkal gyorsan orvosolhatóvá vált a terjeszkedő birodalom hadseregének növekvő létszámhiánya, és egyúttal a városi szegény rétegek jövedelemhez, megélhetéshez juttatása.

Modern értelmezése szerkesztés

Rövid videó: Budapesti proletárok (segéd és betanított munkások) tipikus életviszonyai a huszadik század elején
 
Adolph Menzel: Vashengermű
 
Jean-François Millet: Kalászszedők
 
Munkások a Láng Gépgyárban (1910)

A 19. század elején – jóval Karl Marx születése előtt – társadalomtudományokkal foglalkozó nyugat-európai értelmiségiek hasonlóságokat fedeztek fel a római kori szegény alsóbb néprétegek és a kapitalizmus hőskorában kialakuló és gyorsan felduzzadó ipari munkásosztály társadalmi helyzete között. A fogalom újrafelhasználásának egyik legkiemelkedőbb alakja Hughes Felicité Robert de Lamennais francia katolikus teológus és filozófus volt, aki 1807-ben írt művében (angolra 1840-ben fordították "Modern Slavery" címmel) – rámutatott számos hasonlóságra, ettől kezdve az értelmiség szélesebb köreiben is elterjedt a proletár / proletariátus terminus mint az egyik társadalmi osztály fogalma / kategóriája.[5] Jean Charles Léonard de Sismondi svájci liberális közgazdász és történész is az elsők között volt, aki a proletár terminust használta a bérmunkások megjelölésére. Karl Marx közvetlenül az ő műveinek hatására kezdte használni később munkáiban a proletariátus fogalmat.[6][7][8][9]


A túlnyomó többséget kitevő "barna gallérosok" (pl: betanított vagy segédmunkások) a legalacsonyabban kereső rétegek voltak. Fontos felhívni a figyelmet azonban arra a gyakori sztereotípiára és tévedésre, miszerint a proletárok minden rétege automatikusan szegénynek számított volna. A XX. század közepéig a proletariátus akkoriban még jóval vékonyabb rétegét, a magasabban képzett un. "kékgallérosokat", tehát a szakmunkásokat és különösen az un. "munkáselit" rétegnek számító érettségizett technikusokat már nem tekinthették szegénynek, mivel gyakran hozzájuk képest még a kispolgári/kisvállalkozói azaz tulajdonosi rétegek egyes tagjai sem számítottak igazán gazdagabbnak[10]

A marxista ideológiában szerkesztés

 
Éljen a proletárdiktatúra (Budapest, 1919. május 1.)

A Karl Marx és Friedrich Engels által írt, és 1848-ban megjelent Kommunista kiáltvány szerint a kapitalista társadalom burzsoáziából és a proletariátusból áll – e kettő küzdelme az úgynevezett osztályharc. A proletárok vagyonnal, termelőeszközzel nem rendelkeznek, munkaerejüket eladják a termelőeszközöket birtokló tőkéseknek, akik a kizsákmányolás révén a munka eredményének nagy részét elsajátítják, a proletároknak pedig csak a létfenntartásukhoz elegendő jövedelmet nyújtanak.[11] Marx a proletárokat sújtó gazdasági és diszkriminatív társadalmi problémákra a megoldást a proletárok kapitalizmust megdöntő forradalmában, majd az ennek sikeréből kibontakozó proletárdiktatúra bevezetésében látta, amely szerinte elvezetheti a társadalmat a kommunizmusba.[12][13]

Városi és vidéki proletariátus szerkesztés

A proletariátus két főbb nagy csoportra osztható: Első csoportjuk a városi proletárok, azaz ipari (kis- és nagyipari) vagy szolgáltató szektorban tevékenykedő munkások és a háztartásbeli cselédek, másik nagy csoportjuk a falusi, vidéki ún. agrárproletárok akik lehetnek béresek, napszámosok, uradalmi cselédek.

Napjainkban a proletár szót néha alacsony társadalmi státuszú vagy a „munkásosztályhoz” tartozó személyekre alkalmazzák.[14]


Ha azt hallom, vagy olvasom, hogy az „egyszerű emberek milliói” így, meg úgy – mindannyiszor visszacsengnek a fülembe annak a másik [szerk: azaz kapitalista] világnak „büdös paraszt” és „buta proli” kiszólásai. Lehet, hogy az illetékesek nem így gondolják, de a fontoskodva kimondott szavaknak megvan a kellemetlen mellékzöngéjük.
Kassák Lajos: Szénaboglya, 1955. Szépirodalmi, Budapest, 1988 ISBN 963 15 3691 2[15]

Lumpenproletariátus szerkesztés

A lumpenproletariátus pejoratív szó, (rövidített alakban „lumpen” vagy „lumpi” ) a társadalom perifériájára került, deklasszálódott, lezüllött, részben tartósan munkanélküli, részben bűnözői életmódot folytató, osztálytudattal nem rendelkező egyénekből álló társadalmi réteget jelent, fontos jellemzője továbbá a megvesztegethetőség, az erkölcsi ingatagság. Engels meghatározta a lumpenproletariátus fogalmát is: „A lumpenproletariátus, ez az összes osztályok lezüllött tagjaiból álló üledék, amely főhadiszállását a nagyvárosokban üti fel valamennyi lehetséges szövetségestárs közül a legrosszabb”.[16]

A szó új jelentésváltozatai Magyarországon szerkesztés

Puzsér Róbert publicista szerint a „proli” kifejezés egy új jelentést kapott a magyarországi rendszerváltozást követően: az igénytelen, ízléstelen, kulturálatlan, de öntudatos és erőszakos ember jelzőjévé vált.[17] Szentesi Zöldi László újságíró szerint a „proli” lételeme a szabályok áthágása.[18] Tamás Gáspár Miklós publicista szerint pedig a „proli” (vö. „büdös proli”, „büdös paraszt”, lásd Derkovits Gyula Dózsa Györgyről készült fametszete) kifejezést abban az értelemben használják, mint ahogyan a fehérterror idején használták.[19]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Kövér György, Gyáni Gábor: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig (Osiris Kiadó, 2006))[1]
  2. Marx a proletariátust és a munkásosztályt szinonim fogalomként alkalmazta. R. J. Barry Jones: Routledge Encyclopedia of International Political Economy: Entries A-F 1. kötet/Routledge Encyclopedia of International Political Economy, R. J. Barry Jones, ISBN 9780415145329, 228. oldal. Link a könyvhöz: [2]
  3. Cf., Theodor Mommsen, Römisches Geschichte (1854–1856), 3 volumes; translated as History of Rome (1862–1866), 4 volumes; reprint (The Free Press 1957) at vol. III: 48–55 (Mommsen's Bk. III, ch. XI toward end).
  4. Henry White. Elements of Universal History, on a New and Systematic Plan: From the Earlist Times to the Treaty of Vienna. Lea & Blanchard, 110. o. (1844) 
  5. Félicité Robert de Lamennais: Modern Slavery (1840)
  6. Real Life Economics. Routledge, 91–93. o. (2006) 
  7. A History of Economic Theory and Method: Fifth Edition. Waveland Press, 226. o. (2006) 
  8. Lutz, Mark A.. Economics for the Common Good: Two Centuries of Economic Thought in the Humanist Tradition. Routledge, 55–57. o. (2002) 
  9. Saint-Simon and the Liberal origins of the Socialist critique of Political Economy, La France et l'Angleterre au XIXe siècle. Échanges, représentations, comparaisons. Créaphis, 21–47. o. (2006) 
  10. http://www.britannica.com/topic/proletariat
  11. „Burzsoázián a modern tőkések osztálya értendő, akik a társadalmi termelési eszközök tulajdonosai és bérmunkát alkalmaznak. Proletariátuson pedig a modern bérmunkások osztálya, akik, minthogy nincsenek saját termelési eszközeik, kénytelenek eladni munkaerejüket, hogy megélhessenek.” Engels jegyzete.
  12. Lásd a 4. fejezetet Karl Marx: A gothai program kritikája (1875) c. művében.
  13. Szabó Viktor. A kommunizmus bűvöletében. - A Magyarországi Tanácsköztársaság propagandája., 125-126. o. [2019.] 
  14. http://www.merriam-webster.com/dictionary/proletarian
  15. Kassák Lajos: Szénaboglya
  16. Friedrich Engels: A német parasztháború. Előzetes megjegyzés (1870 és 1875). MEM 7. köt. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1976. 550. old.
  17. Proli – egy tiltott szó a mérlegen Archiválva 2019. január 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, mno.hu
  18. Proli, demokrata.hu
  19. TGM: A köpködésről, merce.hu

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés