Puchner Antal Szaniszló

osztrák politikus
(Puchner Antal szócikkből átirányítva)

Puchner Antal Szaniszló, (Anton Stanislaus Freiherr von Puchner), báró (Selmecbánya, 1779. november 11.Bécs, 1852. december 28.) magyar nemzetiségű császári-királyi lovassági tábornok (kaiserlich-königliche General der Kavallerie), az 1848–49-es szabadságharccal ellenséges erdélyi császári-királyi csapatok főhadparancsnoka, majd a Lombard-Velencei Királyság részét képező Velence tartomány tartomány kormányzója.

Puchner Antal Szaniszló
Anton.Puchner.jpg
Született 1779. november 11.[1][2]
Selmecbánya
Meghalt 1852. december 28. (73 évesen)[1][2]
Bécs[2]
Állampolgársága osztrák
Rendfokozata lovassági tábornok
Kitüntetései Katonai Mária Terézia-rend parancsnoka
A Wikimédia Commons tartalmaz Puchner Antal Szaniszló témájú médiaállományokat.

ÉletpályájaSzerkesztés

Pozsonyban végezett jogi tanulmányok után állt katonai szolgálatba. 1799 és 1801 között hadnagyként a nemesi testőrség tagja volt. Egy könnyűlovas ezred főhadnagyaként részt vett a napóleoni háborúkban. Azután Itáliában szolgált, 1824-től ezredesi, 1832-től császári-királyi vezérőrnagyi (k.k. Generalmajor) rangba léptették elő. 1834 és 1840 között ő volt a pápai államot megszálló osztrák csapatok parancsnoka. 1840-től császári-királyi altábornagyként (k.k. Feldmarschallleutnant) a bécsi Udvari Haditanácsnál szolgált, majd 1846-ban az erdélyi főhadparancsnokság (Generalkommando) főhadparancsnokává nevezték ki. E minőségében 1848. május 29-én ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta a Magyarországgal való uniót.

A Batthyány-kormány megalakulása után az erdélyi főhadparancsnokságot is a magyar hadügyminiszter alá rendelték, Puchner azonban magyar származása ellenére nem volt sem az unió, sem az alkotmány híve. A magyar minisztérium utasításait rendre figyelmen kívül hagyta és Latour bécsi hadügyminiszter – többnyire titkos csatornákon eljuttatott – utasításait követte. Az 1848. október 3-ai uralkodói manifesztum következményeként október 18-án nyíltan megtagadta az engedelmességet a magyar országgyűlésnek és ostromállapotot hirdetett ki. Nagyszebeni főhadiszállásáról irányította az erdélyi hadműveleteket, melyek következtében december közepéig – Háromszék kivételével – egész Erdély a császáriak kezére jutott.

Az erdélyi magyar csapatok élére december 8-án kinevezett Bem tábornok sikerei után Puchner maga állt az erdélyi császári hadsereg élére. Az erdélyi téli hadjárat kezdetben váltakozó sikerrel folyt. Puchner a január 17-i gálfalvi ütközetet elvesztette, de Bem Nagyszeben ellen indított január 21-ei támadását sikerült visszavernie, majd február 4-én, a vízaknai ütközetben csaknem döntő vereséget mért a magyar csapatokra. Az 1849. február 9-i piski ütközetben végül Bem csapatai győztek és rövidesen felszabadították Erdélyt. Puchner a megmaradt császári és cári csapatokkal Havasalföldre szorult ki. A szabadságharc elleni akciókban ezután már nem vett részt.

Rövidesen Bécsbe utazott, hogy vereségét igazolja. Mentségeit el is fogadták, mert Bem elleni január 21-ei nagyszebeni és február 4-ei vízaknai győzelmei jutalmául március 13-án császári-királyi lovassági tábornokká (k.k. General der Kavallerie) léptették elő, és megkapta a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. 1849 októberében az Osztrák Császárság egyik koronatartományát képező Lombard-Velencei Királyság (Königreich Lombardo-Venetien) Velence tartományának kormányzója lett, de rövidesen, 1850. július 22-én lemondott, betegsége miatt nyugalomba kellett vonulnia. Bikali birtokán temették el.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. a b c Puchner, Anton Freiherr von (BLKÖ)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés