Puhafaligetek

A puhafaligetek (Salicion albae) Soó, 1930 em. T. Müller Görs a folyóparti füzesek (Salicetea purpureae Moor 1958) növénytársulástani osztályának egyik, Magyarországon is gyakori társuláscsoportja három növénytársulással:

• fehérnyárliget (Senecioni sarracenici-Populetum albae) Kevey in Borhidi & Kevey, 1996;
• feketenyárliget (Carduo crispi-Populetum nigrae) Kevey in Borhidi & Kevey, 1996 és
• fűzliget (Leucojo aestivi-Salicetum albae) Kevey in Borhidi & Kevey, 1996.

fehér fűz (Salix alba)

törékeny fűz (Salix fragilis)

fehér nyár (Populus alba)

fekete nyár (Populus nigra)

A csoportot korábban fűz-nyár ligeterdő (Saliceto-Populetum) néven egyetlen növénytársulásnak tekintették.

Fajösszetételük

A puhafaligetek laza erdők. Koronaszintjük magas (30 m-ig), és mivel benne különböző fák váltogatják egymást, a felszíne gyakran erősen hullámos. Többnyire meglehetősen magas második koronaszintjük is kifejlődik. Cserjeszintjük változóan fejlett. Fontos szerepet játszanak bennük a folyondárok.

Uralkodó fajai:

• fehér fűz (Salix alba),
• törékeny fűz (Salix fragilis),
• fehér nyár (Populus alba),
• fekete nyár (Populus nigra).

Fontos elemeik a koronába kúszó liánok:

• komló (Humulus lupulus),
• iszalag (Clematis vitalba),
• erdei szőlő (Vitis sylvestris).

A gyepszintre jellemző magas növények:

• mocsári nőszirom (Iris pseudacorus),
• nyári tőzike (Leucojum aestivum),

továbbá több, általában a nádasokban növő, amfibikus növény:

• vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica),
• vízi kányafű (Rorippa amphibia),
• patakparti aggófű (Senecio fluviatilis = sarracenicus),
• mocsári gólyahír (Caltha palustris),
• vízi peszérce (Lycopus europaeus) és

a magassásosok növényei közül különféle sások (Carex sp.):

• mocsári sás (Carex acutiformis),
• éles sás (Carex gracilis),
• parti sás (Carex riparia).

A kiszáradó területeken tömegesen elszaporodik:

• a nagy csalán (Urtica dioica) és
• a hamvas szeder (Rubus caesius).

Előfordulásuk

Magyarország valamennyi sík- és dombvidéki folyója mentén elterjedtek.

Ezek az azonális, higrofil szálerdők a folyók és folyamok partvidékén második övezetként, a bokorfüzesek mögött alakulnak ki. A nyárligeteket régebben a keményfaligetek helyén kialakult, másodlagos előerdőnek tekintették, de ez csak a magas ártéren növő állományaikra lehet igaz. Az alacsony ártereken a nyárligetek a szubmediterrán klíma hatását jelzik.

A puhafaligetek az alacsony ártér mélyebb részein, a fiatal öntéstalajon élnek, ezért lábuk nem ritkán 3–4 hónapig is vízben áll. Talajukban csak nyers humusz keletkezik, és ezt a nagyobb árvizek könnyen magukkal ragadhatják. Mivel azonban a kisebb árhullámok felhalmozzák az ártéren a hordalékot, a talajban akár több, eltemetett nyershumusz szint is kialakulhat, rétegzett öntéstalajt hozva létre.

Források

• 12. XII. Lomblevelű erdők – 12.1.1.1.2. 28.1.2. Csoport: Salicion albae Soó 1930 em. T. Müller & Görs (Puhafaligetek). In Borhidi Attila: Magyarország növénytársulásai. (magyarul) Budapest: Akadémiai Kiadó. 2003. ISBN 963-05-7983-9 Hozzáférés: 2020. május 15. (pdf) tankonyvtar.hu