Puhafaligetek

A puhafaligetek (Salicion albae) Soó, 1930 em. T. Müller Görs a folyóparti füzesek (Salicetea purpureae Moor 1958) növénytársulástani osztályának egyik, Magyarországon is gyakori társuláscsoportja három növénytársulással:

fehérnyárliget (Senecioni sarracenici-Populetum albae) Kevey in Borhidi & Kevey, 1996;
feketenyárliget (Carduo crispi-Populetum nigrae) Kevey in Borhidi & Kevey, 1996 és
fűzliget (Leucojo aestivi-Salicetum albae) Kevey in Borhidi & Kevey, 1996.

A csoportot korábban fűz-nyár ligeterdő (Saliceto-Populetum) néven egyetlen növénytársulásnak tekintették.

Fajösszetételük

A puhafaligetek laza erdők. Koronaszintjük magas (30 m-ig), és mivel benne különböző fák váltogatják egymást, a felszíne gyakran erősen hullámos. Többnyire meglehetősen magas második koronaszintjük is kifejlődik. Cserjeszintjük változóan fejlett. Fontos szerepet játszanak bennük a folyondárok.

Uralkodó fajai:

fehér fűz (Salix alba),
törékeny fűz (Salix fragilis),
fehér nyár (Populus alba),
fekete nyár (Populus nigra).

Fontos elemeik a koronába kúszó liánok:

komló (Humulus lupulus),
iszalag (Clematis vitalba),
erdei szőlő (Vitis sylvestris).

A gyepszintre jellemző magas növények:

mocsári nőszirom (Iris pseudacorus),
nyári tőzike (Leucojum aestivum),

továbbá több, általában a nádasokban növő, amfibikus növény:

vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica),
vízi kányafű (Rorippa amphibia),
patakparti aggófű (Senecio fluviatilis = sarracenicus),
mocsári gólyahír (Caltha palustris),
vízi peszérce (Lycopus europaeus) és

a magassásosok növényei közül különféle sások (Carex sp.):

mocsári sás (Carex acutiformis),
éles sás (Carex gracilis),
parti sás (Carex riparia).

A kiszáradó területeken tömegesen elszaporodik:

a nagy csalán (Urtica dioica) és
a hamvas szeder (Rubus caesius).

Előfordulásuk

Magyarország valamennyi sík- és dombvidéki folyója mentén elterjedtek.

Ezek az azonális, higrofil szálerdők a folyók és folyamok partvidékén második övezetként, a bokorfüzesek mögött alakulnak ki. A nyárligeteket régebben a keményfaligetek helyén kialakult, másodlagos előerdőnek tekintették, de ez csak a magas ártéren növő állományaikra lehet igaz. Az alacsony ártereken a nyárligetek a szubmediterrán klíma hatását jelzik.

A puhafaligetek az alacsony ártér mélyebb részein, a fiatal öntéstalajon élnek, ezért lábuk nem ritkán 3–4 hónapig is vízben áll. Talajukban csak nyers humusz keletkezik, és ezt a nagyobb árvizek könnyen magukkal ragadhatják. Mivel azonban a kisebb árhullámok felhalmozzák az ártéren a hordalékot, a talajban akár több, eltemetett nyershumusz szint is kialakulhat, rétegzett öntéstalajt hozva létre.

Források

12. XII. Lomblevelű erdők – 12.1.1.1.2. 28.1.2. Csoport: Salicion albae Soó 1930 em. T. Müller & Görs (Puhafaligetek). In Borhidi Attila: Magyarország növénytársulásai. (magyarul) Budapest: Akadémiai Kiadó. 2003. ISBN 963-05-7983-9 Hozzáférés: 2020. május 15. (pdf) tankonyvtar.hu