Főmenü megnyitása

Révész Mihály, (Kemenesmihályfa, 1884. december 16.Budapest, 1977. május 18.) magyar újságíró, szerkesztő, történész, szociáldemokrata politikus.

Révész Mihály

Született 1884. december 16.
Kemenesmihályfa
Elhunyt1977. május 18. (92 évesen)
Budapest

Foglalkozás
  • újságíró
  • politikus

TanulmányaiSzerkesztés

Nyolcgyermekes szabómester fiaként lett első generációs értelmiségi. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Kolozsvárott végezte, s ott szerzett államtudományi doktorátust. Az MSZDP-nek 1903-ban lett tagja, s részt vett a szocialista diákok első csoportjának munkájában, amelynek szellemi vezetője Szabó Ervin volt. Bekapcsolódott a Jövő Munkásképző Egylet tevékenységébe, ahol társaival együtt segítette az érdeklődő munkásfiatalok oktatását. Ezt a tevékenységet más és más keretekben még hosszú évtizedeken át végezte. Újságírói pályáját Makón kezdte meg, majd 1906-ban lett a Népszava munkatársa. Végigjárta a szerkesztőségi hierarchia grádicsait, előbb szerkesztőségi titkár, utóbb éjszakai szerkesztő, majd rovatvezető lett. Kiváló gyorsíróként ő jegyezte a pártkongresszusok vitáit, s ő rendezte sajtó alá a pártgyűlési jegyzőkönyveket.

Tudományos és közéleti pályafutásaSzerkesztés

A történeti tárgyak, s témák iránti fogékonysága hamar megmutatkozott. Először az 1871/72-es úgynevezett hűtlenségi per politikai és jogi környezetét vizsgálta meg önálló publikáció formájában, majd megírta A magyarországi munkásmozgalom története 1867 -1913 című kismonográfiáját. A munka úttörő jelentőségét Szabó Ervin is elismerő sorokkal méltatta. A háborús években – amikor a szerkesztőségek élete általában, s széles körben elnehezedett – sikerült kiadnia az 1890-es pártalakító kongresszus jegyzőkönyvét. Közvetlenül az őszirózsás forradalmat követően megírta az eseményeket summázó tanulmányát, A győzelmes magyar forradalom című brosúráját.

A polgári demokratikus forradalom idején lehetőséget kapott a belügyminisztérium és a rendőrség irattárában való kutatásokra. Akkori gyűjtőmunkája tette lehetővé a későbbi korok kutatói számára az 1914 és 1918 közötti történések részleges rekonstruálását. A Tanácsköztársaság kikiáltása után másfél hónapig vállalta a Kormányzótanács ülései jegyzőkönyvezését. Az „első kommün” bukása után Pozsonyba, majd Bécsbe emigrált. Ott a Garami Ernő által alapított Jövő címen megjelenő orgánumot szerkesztette, s egyidejűleg a Népszava bécsi tudósítójaként is tevékenykedett. A XX. század húszas éveiben tanulmányokat és esszéket írt a kolozsvári Erdélyi Munkásba és annak Naptárába. Remekbe szabott összefoglalókat készített egy-egy év külpolitikai eseményeiről. Budapestre 1924-ben tért haza, s helyét azonnal el is foglalta az MSZDP napilapjának szerkesztőségében. Egy esztendő múltával tagja lett a főváros Törvényhatósági Bizottságának, 1927 és 1933 között ő szerkesztette a párt elmélet folyóiratát, a Szocializmust. Szakmai munkája, s közéleti szerepvállalása mellett folytatta a munkásmozgalom mindennapjait láttató dokumentumok gyűjtését és történetírói munkásságát és összekötő kapocsként működött a párt hivatalos vezetői, s a vele vitázó szocialista emigráció képviselői között. Számos rövidebb lélegzetű írása mellett megjelentette a szociáldemokrata párt történetét az 1890-es megalakulásától 1940-ig láttató, Fél évszázad című monográfiáját, amely azután két alkalommal, legutóbb 1995-ben újabb kiadásokat is megélt. Jelentőséggel bírt a Táncsics Mihály élete és kora című kötete is, amelyet 1942-ben a cenzúra alaposan megcsonkított, míg a munka 1948-as újabb kiadását a nyomdából egyenesen a zúzdába vitték.

Az ellenforradalmi rendszer bukása után, 1945-ben az MTI, illetve a szociáldemokrácia délutáni lapjának, a Világosságnak főszerkesztője. 1945 és 1947 között nemzetgyűlési képviselő. A sajtó világában elfoglalt hangsúlyos pozíciói mellett Klió munkásaként is termékeny éveket tudhatott maga mögött. Ugyancsak ezekben az években készítette elő a párt archívumának felállítását. 1949/50-ben a Munkásmozgalmi Intézet kutatójaként állították félre, majd röviddel ezután nyugdíjba kényszerítették, s „egyúttal brutálisan és szakszerűtlenül” – ÁVH-s asszisztencia igénybevételével – megfosztották gyűjteményének nagy részétől. Az irat- és könyvanyag nála maradt része az 1956-os forradalom idején a harcok tüzében esett martalékul. Révész Mihály élete alkonyáig szakadatlanul folytatta gyűjtőmunkáját. Emlékeit kéttucat kéziratos kötetben foglalta csokorban. Élete utolsó esztendeiben terjedelmes biográfiai interjúsorozat készült vele, amelyben felidézte pályáját, s számos kor- és harcostársának alakját.

ForrásokSzerkesztés