Rézlemez feliratok Indiában
| Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. (2022 szeptemberéből) |
Indiában a pálmalevelek mellett a rezet is használták íráshordozóként, a lemezekre leginkább történelmi és jogi feljegyzéseket véstek.
Előzmények szerkesztés
Az indiai rézlemez feliratok (tamarashasana) általában földterület-adományokat vagy a királyi pecsétet hordozó királyi leszármazottak listáját rögzítik, amelyeknek többségét Dél-Indiában találták. Eredetileg pálmalevelekre jegyezték fel a feliratokat, de amikor az iratok jogi írások, például tulajdoni lapok voltak, barlangba vagy templom falára, vagy gyakrabban rézlemezekre vésték, amelyeket aztán biztonságos helyen, például a falakon belül rejtettek el, vagy egy templom alá, vagy a mezők kőkamráiba rejtve. A táblákat többször is fel lehetett használni, mint amikor egy visszavont támogatást újra megkaptak egy új felirattal. Ezeket a feljegyzéseket valószínűleg az első évezredtől használták.
Az indiai szubkontinensen található legrégebbi feliratos rézlemezek némelyike az érett harappai korszakból származik, legfeljebb 34 írásjelből állhatnak, és úgy gondolják, hogy réznyomtatásra használják.
Az úgynevezett Sohgaura rézlemez-felirat, amely bráhmi írással íródott, és valószínűleg az ie 3. századi Maurja Birodalomból származik, a későbbi rézlemez-feliratok előfutára. Valójában azonban egy kis bronztáblára (rézötvözet) van ráírva. A Taxila és a Kalawan rézlemez-feliratok (kb. i.sz. 1. században vagy korábban) az indiai szubkontinensen a legkorábbi ismert példák közé tartoznak, amikor rézlemezeket használnak írásra. Ezek azonban nem megfelelő oklevelek, ellentétben a későbbi rézlemezes feliratokkal.
Az indiai szubkontinensről származó legrégebbi ismert rézlemezes oklevél a 3. századi Andhra Ikshvaku király, Ehuvala Chamtamula Patagandigudem felirata. A legrégebbi ismert rézlemezes oklevél Észak-Indiából valószínűleg az Ishvararata Kalachala adománya, amelyet paleográfiai alapon a negyedik század végén írtak.
A legkorábbi hitelesített rézlemezek egy részét a Pallava -dinasztia királyai adták ki a 4. században, és prakrit és szanszkrit nyelvűek. Példa a korai szanszkrit feliratokra, amelyekben kannada szavakat használnak a szárazföldi határok leírására, a Nyugati Ganga-dinasztia Tumbula feliratai, amelyeket egy 2004-es indiai újságjelentés szerint 444-ben kelteztek. A Gupta-korszakból származó ritka rézlemezeket találtak Észak-Indiában. A rézlemezes feliratok használata elterjedt, és évszázadokon át továbbra is a jogi iratok elsődleges forrása maradt.
A legtöbb rézlemezes felirat a brahmanáknak egyénileg vagy együttesen adott földadományok tulajdoni lapjait rögzíti. A feliratok a királyi adományozót és származását azonosító szabványos mintát követték, majd hosszas tiszteletadás követte történetét, hősi tetteit és rendkívüli személyes vonásait. Ezt követően következnek a támogatás részletei, ideértve az alkalmat, a kedvezményezettet és a rendelkezések figyelmen kívül hagyása vagy megsértése esetén járó büntetéseket. Bár a bővelkedő nyelvezet félrevezető lehet, a rézlemez feliratok felfedezése rengeteg anyagot biztosított a történészek számára.
A Tirumala Venkateswara templomban egyedülálló, mintegy 3000 rézlemezből álló gyűjtemény található, amelyekre Tallapaka Annamacharya telugu szankirtánjai és leszármazottai vannak felírva.
Tamil nyelvű feliratok szerkesztés
A tamil rézlemezes feliratok olyan feljegyzések, amelyek a különböző dél-indiai királyi dinasztiák tagjai által magánszemélyeknek vagy közintézményeknek adott falvak, termőföldek vagy más kiváltságok odaítéléséről szólnak. E feliratok tanulmányozása különösen fontos Tamilnádu történetének rekonstruálásában. A feliratok az i.sz. 10. századtól az i.sz. 19. század közepéig terjednek. Nagy részük a Pándja, a Csálukja, a Csola és a Vidzsajanagara királyokhoz köthető. Ezek a táblák epigráfiai szempontból értékesek, mivel betekintést engednek a középkori Dél-India társadalmi viszonyaiba; segítenek továbbá kitölteni az uralkodó dinasztiák összefüggő történetének időrendjét. Például I. Parántaka Csola (uralkodott: 907 – 955), és Madhurántaka Uttama Csola (uralkodott: 973 – 985) leideni gránit sztéléi (így nevezik őket, mivel Hollandiában, a Leideni múzeumban - régi magyar néven Lejda - találhatóak) a legfontosabbak közé tartoznak, bár az utóbbi táblák leghasznosabb része, azaz a genealógiai rész úgy tűnik, elveszett.
A feliratok többsége tamil nyelven íródott, de a 6. századtól kezdve mind a kő-, mind a rézlemez-feliratokat szanszkritul is írták, némelyik kétnyelvű volt. Indiai régészek több száz feliratot fedeztek fel az elmúlt 120 év során. Eugen (Eugén) Hultzsch, német indológus és epigráfus 1886 második felétől kezdte el rendszeresen gyűjteni a dél-indiai feliratokat, amikor kinevezték Maduráj kormányának epigráfusává.
Kerala szerkesztés
A nyolcadik és a tizedik század között a Malabár-part uralkodói különféle jogokkal és kiváltságokkal ruházták fel a Nazranie-kat (Szent Tamás-keresztények) rézlemezeken, amelyeket Sasanam néven ismertek.
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Indian copper plate inscriptions című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.