Radoskő

Ternye község része, egykor önálló falu Szlovákiában

Radoskő (szlovákul: Hradisko) Ternye község része, egykor önálló falu Szlovákiában, az Eperjesi kerület Eperjesi járásában.

Fekvése szerkesztés

Eperjestől 18 km-re északra, Ternye központjától 4 km-re északra fekszik.

Története szerkesztés

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már a 10. században település állt. Szlovák neve arra enged következtetni, hogy a korai szláv időszakban kisebb vár is állt itt.

A mai település valószínűleg a 14. század második felében keletkezett, első említése 1427-ből, az adóösszeírásból származik, amikor háztartásai 4 portával adóztak. A falu a sárosi váruradalomhoz tartozott. A 16. században vlach és ruszin pásztorokkal telepítették be. 1543-ban, 1567-ben és 1588-ban 4, illetve 3 és fél portával adózott. 1600-ban a soltész házán kívül 20 háza volt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „HRADISZKA. Tót falu Sáros Várm. földes Ura G. Aspermont Uraság, lakosai ó hitűek, fekszik a’ Zombori járásban, határjának egy része soványas, réttye jó, és tágas, legelője, és fája mind a’ két féle van.[1]

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Hradiszkó, orosz falu, Sáros vmegyében, Ternyéhez egy órányira: 47 romai, 384 görög kath., 14 zsidó lak. Gör. paroch. templom. Sok rét és erdő. F. u. többen. Ut. p. Eperjes.[2]

1910-ben 287, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. 1920 előtt Sáros vármegye Kisszebeni járásához tartozott.

Lásd még szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  2. Magyarország geográfiai szótára – Fényes Elek | Kézikönyvtár. www.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)