Raymond Poincaré (Bar-le-Duc, 1860. augusztus 20.Párizs, 1934. október 15.) francia államfő és a Harmadik Köztársaság 44., 57. és 63. miniszterelnöke. 1912-ben miniszterelnökként jelentősen meghatározta azt a politikai irányvonalat, amit a későbbiekben Franciaország követett. Az első világháború alatt ő töltötte be az elnöki tisztséget.

Raymond Poincaré
Franciaország elnöke
Andorra társhercege
Hivatali idő
1913. január 16–17.[1][2] – 1920. január 16.[1]
Előd Armand Fallières
Utód Paul Deschanel
Franciaország 44., 57. és 63. miniszterelnöke

Született 1860. augusztus 20.
Bar-le-Duc
Elhunyt1934. október 15. (74 évesen)
Párizs
Sírhely Nubécourt
Párt ARD

Szülei Nanine Marie Ficatier
Antoni Poincaré
Házastársa Henriette Poincaré
Foglalkozás
Iskolái Párizsi Egyetem jogi kara
Halál oka tüdőembólia
Vallás római katolikus egyház

Díjak
  • Aranygyapjas rend lovagja
  • Szent András-rend
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagymestere
  • Order of the Star of Anjouan
  • Grand Cross of the Order of Nichan el Anouar
  • Order of the Most Holy Annunciation
  • Knight Grand Cross of the Order of Saints Maurice and Lazarus
  • Knight grand cross of the order of the crown of Italy
  • Order of the Royal House of Chakri
  • Grand cross of the Order of the Dragon of Annam
  • Grand Cross of the Royal Order of Cambodia
  • Fehér Sas-rend
  • Cross of Valour
  • Royal Order of the Seraphim (1913. április 16.)
  • Knight of the Order of the Elephant (1914)
  • Grand Cross with Collar of the Order of the White Rose of Finland (1920. április 19.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Raymond Poincaré témájú médiaállományokat.

Élete szerkesztés

Származása, tanulmányai és korai pályafutása szerkesztés

Raymond Poincaré 1860. augusztus 20-án született Bar-le-Duc-ben egy mérnök gyermekeként. Egyik unokafivére Henri Poincaré matematikus, fizikus, filozófus volt. Tanulmányait a párizsi École Polytechnique-ben folytatta, majd a Párizsi Egyetemen jogot tanult.

1882-ben az ügyvédi kamara tagja lett. 1887-ben megválasztották képviselőnek, hat évvel később pedig a Francia Köztársaság addigi legfiatalabb minisztere lett (az oktatásügyi tárca ellátásával bízták meg). 1894-ben pénzügyminiszterré nevezték ki, majd 1895-ben ismét oktatásügyi miniszter lett. A Dreyfus-pert illetően azt nyilatkozta, hogy az új bizonyítékokra való tekintettel az ügy újratárgyalása szükséges. A ragyogó politikai karrier ígérete ellenére 1903-ban feladta képviselői tisztségét és 1912-ig a Francia Szenátus tagjaként tevékenykedett, ami politikailag kevésbé fontosnak számított. Ideje nagy részét jogi pályájának szentelte és ebben az időszakban csak egyszer volt a kormány tagja (1906-ban pénzügyminiszterként).[2]

Miniszterelnökként és elnökként szerkesztés

1912 januárjában kinevezték miniszterelnöknek és ezzel egy időben a külügyminiszteri pozíciót is ellátta 1913 januárjáig. A Német Birodalommal szemben határozott politikát folytatott. 1912 augusztusában biztosította az Orosz Birodalom kormányát a francia-orosz szövetség melletti elkötelezettségéről. Novemberben egyezményt kötött a Brit Birodalommal, hogy nemzetközi válság esetén és a közös katonai terveket illetően egyeztetésekre kerül sor. Bár az oroszok balkáni politikájának támogatása és a németekkel szembeni kompromisszumképtelen politikája miatt bírálói revansista háborús uszítónak tartották, Poincaré hitt abban, hogy az európai helyzet szükségszerűen háborúhoz fog vezetni és csakis egy erős szövetség garantálhatja országa biztonságát. Legnagyobb félelme az volt, hogy Franciaország elszigetelődik, mint 1870-ben és áldozatul esik a katonai fölényben lévő Német Birodalomnak.[2]

Poincaré indult az elnökválasztáson és a baloldali ellenzék ellenében (amelyet ellensége Georges Clemenceau vezetett) 1913. január 17-én elnyerte a kívánt államfői tisztséget. Bár az elnöki jogkör meglehetősen kevés hatalmat biztosított számára, bízott abban, hogy megerősíti az államfői tisztséget és azt egyszerre a jobboldal, a baloldal, valamint a centrum bázisává is teszi. Az első világháború alatt végig megpróbálta megőrizni a nemzeti egységet. Ezt olyannyira komolyan vette, hogy ellenségére, Clemenceau-ra bízta a kormány vezetését, mivel őt ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy Franciaországot győzelemre vezesse.[2]

Az első világháború után szerkesztés

1920-ban, az elnöki megbízatás lejárta után visszatért a szenátusba és egy ideig a háborús jóvátételi bizottság elnökeként tevékenykedett. Azt az álláspontot képviselte, hogy a német fél háborús bűnös. Ennek szellemében amikor ismét miniszterelnök és külügyminiszter lett (1922-től 1924-ig), megtagadta a haladékot a német jóvátétel fizetését illetően és ennek következtében 1923 januárjában francia csapatokat rendelt a Ruhr-vidék megszállására. 1926 júliusában tért vissza a miniszterelnöki tisztségbe és jelentős szerepet tulajdonítanak neki a francia pénzügyi válság felszámolásában. Rendkívül sikeres gazdaságpolitikája jelentősen hozzájárult az ország jólétéhez. 1929 júliusában betegsége miatt lemondásra kényszerült. Ezt követően emlékiratai (Au service de la France) írásával foglalkozott.[2]

Miniszterelnökségei szerkesztés

Hivatali idő[3] Előd Utód
1912.01.14. – 1913.01.21. Joseph Caillaux Aristide Briand
1922.01.15. – 1924.06.01. Aristide Briand Frédéric François-Marsal
1926.07.23. – 1929.07.29. Édouard Herriot Aristide Briand

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b E-Chronologie.org:Les présidents de la République française (francia nyelven). (Hozzáférés: 2009. november 20.)
  2. a b c d e Encyclopedia Britannica:Raymond Poincaré (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. március 25.)
  3. E-Chronologie.org:Les premiers ministres et présidents du Conseil (francia nyelven). (Hozzáférés: 2009. november 20.)

Források szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés


Elődje:
Joseph Caillaux
Franciaország
kormányfője

1912. január 14. – 1913. január 29.
 
Utódja:
Aristide Briand
Elődje:
Armand Fallières
A Francia Köztársaság elnöke
1913. február 18. – 1920. február 18.
 
Utódja:
Paul Deschanel
Elődje:
Aristide Briand
Franciaország
kormányfője

1922. január 15. – 1924. június 1.
 
Utódja:
Frédéric François-Marsal
Elődje:
Édouard Herriot
Franciaország
kormányfője

1926. július 23. – 1929. július 6.
 
Utódja:
Aristide Briand