Wikipédia

Redős papsapkagomba

gombafaj

A redős papsapkagomba (Gyromitra esculenta) Európában és Észak-Amerikában elforduló mérgező gombafaj. Elsősorban homokos talajú fenyő- és lomberdőkben, március-május között terem. Méreganyaga a giromitrin, ami forrázás hatására lebomlik, ennek ellenére fogyasztása nem ajánlott. Súlyos esetekben halált is okozhat.

Redős papsapkagomba
Rendszertani besorolás
Ország: Gombák (Fungi)
Törzs: Ascomycota
Osztály: Pezizomycetes
Rend: Pezizales
Család: Discinaceae
Nemzetség: Gyromitra
Tudományos név
Gyromitra esculenta
(Pers. ex Pers.) Fr. (1849)
Szinonimák
  • Helvella esculenta Pers. (1800)
  • Physomitra esculenta (Pers.) Boud. (1907)
Hivatkozások
Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Redős papsapkagomba témájú médiaállományokat és Redős papsapkagomba témájú kategóriát.

A redős papsapkagomba
mikológiai jellemzői
Étkezési érték:
mérgező
Életmód
Tráma
Spórapor

szaprotróf

sima
vagy ráncos

fehér
Kalap
Lemezek
Tönk

domború

nincsenek

csupasz

Megjelenése szerkesztés

 
Fiatal, kevéssé redőzött példány

A redős papsapkagomba süvege egy kis barna agyvelőre hasonlít, felülete sűrűn tekervényes, kanyargósan ráncos. A süveg maximum 10 cm magas 4–15 cm átmérőjű. Alakja szabálytalan, fekvő tojásdad, kissé szögletes. Ha átvágjuk, a süvegben több kisebb, egymástól elkülönült üreg figyelhető meg, amelyek belseje szürkésfehéren molyhos. Fiatalon sima, és ahogyan idősödik, felszíne egyre inkább redősödik. Színe a barna különböző árnyalatait veheti fel: lehet vöröses-, gesztenye-, lilás-, arany-, vagy sötétbarna. Szaga és íze kellemes.

Tönkje rövid, csak 3–6 cm magas és 1–3 cm széles. Felülete mély hosszanti barázdáktól szabálytalan. Színe fehér, szürkésfehér esetleg kissé vöröses. A fiatal gomba tönkje tömör, később kiodvasodik, egymástól válaszfalakkal elkülönített üregek alakulnak ki benne.

Spórapora fehéres. Áttetsző spórái 17-22 mikrométer hosszúak, oválisak.[1]

Hasonló fajok szerkesztés

A redős papsapkagomba a kucsmagombákkal téveszthető össze, de a kucsmagombák süvege nem tekervényesen ráncos, hanem inkább hosszában bordázott-gödrös. Süvegük belsejét egyetlen üreg foglalja el, tönkjük pedig fiatalon üreges. A papsapkagomba általában nagyobb és sötétebb barna. Magyarországon is előfordul hasonló, közeli rokona, a szintén mérgező óriás papsapkagomba (Gyromitra gigas).

Elterjedése és élőhelye szerkesztés

 
Idősebb papsapkagomba

Európában (főleg a kontinens középső részén, de a Brit-szigetektől Kelet-Európáig), Kisázsiában és Észak-Amerikában (délen egészen Mexikóig) honos. Magyarországon ritka.

Elsősorban a homokos talajú, mérsékelt övi fenyőerdőkben, kisebb mértékben lombos erdőkben fordul elő, fenyőfák vagy nyárfák alatt.[2] Márciustól júniusig terem; néha közvetlenül a hóolvadás után. Mennyisége évente változhat. Gyakoribb ott, ahol a talajt megbolygatták, vagyis patakmedrek, vízmosások, tisztások, tarvágások környékén vagy utak mentén.[3] Finnországban leírták, hogy a spórákkal megszórt újságpapírt ősszel elásták és a következő tavasszal már szedhették a gombákat.[4]

Toxikussága szerkesztés

A redős papsapkagomba mérgező, giromitrint tartalmaz. Méreganyagtartalma változó lehet: Skandináviában és Kelet-Európában jellemzően magasabb, mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában.[5] Egy francia vizsgálat szerint a magasabb tengerszint fölötti magasságon szedett gombák toxintartalma kisebb, mint a síkságiaké.[6] A gombamérgezés ritkán halálos is lehet, pl. 1971-ben Lengyelországban a halállal végződő gombamérgezések 23%-áért ez a faj volt a felelős.[7] A halálos dózis kb. 10–30 mg/testtömegkg a gyerekek és 20–50 mg/kg a felnőttek esetében; ez 0,2-0,6 kg (illetve 0,4–1 kg) nyers gombának felel meg.[8] Az egyedi érzékenységnek azonban igen nagy szerepe van, ugyanakkora mennyiség elfogyasztása után valaki tünetmentes, míg más súlyos mérgezést szenvedhet.[9] A tapasztalatok szerint a gyerekek hajlamosabbak a mérgeződésre; ennek oka a kisebb testsúly, vagy az anyagcsere különbsége lehet.[6] Forrázás vagy előfőzés jelentősen csökkenti a gomba méregtartalmát.

A giromitrin szerkesztés

 
Giromitrin

A giromitrint (N-etilidén-N-metilformohidrazid) 1968-ban izolálták.[10] Az anyag egy illékony és vízoldékony hidrazinvegyület ami a szervezetben monometil-hidrazinná (MMH) alakul át. A gomba kisebb mennyiségben más, nagyon hasonló anyagokat is tartalmaz, amelyek szintén monometil-hidrazinná bomlanak le.[11]

A méreg a glutaminsav-dekarboxiláz enzim gátlásával csökkenti a fontos neurotranszmitter GABA termelését,[12] ez okozza az idegrendszeri tüneteket. Az MMH koncentrációjának növekedése oxidatív stresszel és az oxigént nem szállító methemoglobin felszaporodásával jár.[8] Ezenkívül gátolja a diamin-oxidázt (a hisztaminbontó enzimet), így megnő a hisztamin mennyisége aminek tünetei fejfájás, hányinger, hányás, hasi fájdalom.[13]

Az MMH,[14] a giromitrin[15] és a nyers papsapkagomba[16] egyaránt rákkeltőnek bizonyult a kísérleti egerekben. Emberek esetében ilyen kísérleteket még nem sikerült lefolytatni,[17] elképzelhető, hogy növeli a tumorok kialakulásának kockázatát a gombát gyakran fogyasztó személyek körében, ami annál magasabb lehet, minél hosszabb ideig ették a papsapkagombát.[9] Nem tudni, hogy a forrázás megbízhatóan eltávolítja-e a karcinogén vegyületeket.

Tünetek szerkesztés

 
Redős papsapkagomba

A papsapkagomba-mérgezés emésztőrendszeri és idegrendszeri tünetekkel jár.[18] A fogyasztás után mintegy 6-12 órával (súlyos mérgezés esetén akár már két órával) hirtelen hányinger, hányás és híg, vizes hasmenés (ami véres is lehet) lép fel. Súlyos hányás és hasmenés esetén fellép a kiszáradás veszélye. Az emésztőszervi tüneteket szédülés, gyengeség, izomrángások, szemrángások, fejfájás követheti.[18] A tüneteket gyakran láz is kíséri, ami más gombamérgezésre nem jellemző.[19] A legtöbb mérgezés ennél nem súlyosabb és a betegek 2-6 nap alatt rendbejönnek.[7]

A súlyosabb esetekben a kezdeti tünetek után egy tünetmentes szakasz következik, majd vese- és májkárosodás,[20] valamint idegrendszeri problémák lépnek fel, amik görcsös rohamokig vagy kómáig is súlyosbodhatnak.[8] Ezek a mérgezés után 1-3 nappal figyelhetők meg.[18] A májkárosodást sárgaság mutatja, a máj és a lép megnagyobbodik; néha a vércukorszint megnő, majd hirtelen leesik. Az erekben a vörösvértestek szétesnek és a szabad hemoglobin károsítja a veséket. Megnőhet a methemoglobin koncentrációja a vérben, amitől oxigénhiány lép fel, azaz a beteg nem kap levegőt és elkékül (cianózis).[21] A legsúlyosabb esetekben a beteg delíriumba esik, izmai ránganak, pupillái kitágulnak, kómába esik, légzése és vérkeringése leáll.[22] A halál a gombafogyasztás után 5-7 nappal következik be.[23]

Kezelése szerkesztés

A gombamérgezettek elsősorban tüneti kezelést kaphatnak. Röviddel a gomba fogyasztása után aktív szén adásával csökkenteni lehet a tüneteket, de a legtöbb esetben a betegek ekkor még nincsenek tudatában a mérgezésnek és nem keresnek orvosi segítséget; később pedig a szén már kevésbé hatékony.[24] A hányó és hasmenéses páciensek intravénásan rehidrálhatóak.[7] Fontos a methemoglobinszint, az elektrolitok, a máj- és vesefunkciók monitorozása, a vizelet és a vér analízise. Vesekárosodás esetén dialízisre lehet szükség. A hemolízis során kieső vörös vértesteket vérátömlesztéssel lehet pótolni, a magas methemoglobinszint pedig intravénásan adott metilénkékkel kezelhető.[25]

Piridoxin (B6-vitamin) adásával kivédhető a GABA-szintézis gátlása és enyhíthetők a neurológiai tünetek.[26] A görcsös rohamok ellen benzodiazepinek adhatók, amik a GABA-receptorok modulációjával a B6-vitamin hatását is növelik.

Fogyasztása szerkesztés

 
Papsapkagomba a helsinki piacon

Bár a papsapkagombáról régóta ismert, hogy mérgező, mégis több országban rendszeresen fogyasztják vagy fogyasztották. Németország régebben jelentős mennyiséget importált Lengyelországból; újabban azonban mind a német, mind a svájci hatóságok megtiltották a forgalmazását.[1][17] Svédországban a friss papsapkagombát csak éttermek vásárolhatják.[27] Bulgáriában ízletes gombának tartják, rendszeresen szedik, piacokon árulják és exportálják is.[28] Spanyolországban (főleg a Kelet-Pireneusokban) hagyományosan ínyencségnek számít és a helyi lakosok állítása szerint régóta gond nélkül fogyasztják;[29] ennek ellenére árusítása tilos.[30] Észak-Amerikában a Nagy-tavak környékén és az USA egyes nyugati államaiban is rendszeresen eszik.[31]

Finnországban a papsapkagomba forgalmazása engedélyezett, amennyiben figyelmeztetnek mérgező mivoltára és a vásárlót ellátják az elkészítéshez szükséges tudnivalókkal. .[32]

Németországban történtek erőfeszítések a papsapkagomba alacsony giromitrin-tartalmú változatainak termesztésére.[33]

Elkészítése szerkesztés

 
Papsapkagomba tejszínes mártásban

A papsapkagomba giromitrintartalma forrázással biztonságos szintre csökkenthető. Ehhez a gombát kis darabokra kell vágni és legalább kétszer le kell forrázni minimum háromszoros mennyiségű vízzel, öt percig. Forrázás után a vizet le kell önteni róla (a méreganyag kimosódik a vízbe), le kell öblíteni, és újból leforrázni. Minden forrázás kb. tizedére csökkenti a giromitrintartalmat.[34]

Az giromitrin és bomlástermékei a leforrázott gombából kipárolognak,[35] ezért javasolt jól szellőző helyiségben végezni az előkészítést. Kis mennyiségű giromitrin a forrázások után is megmarad a gombában, így nagyobb mennyiség fogyasztása még ekkor sem ajánlott.[36]

Osztályozása szerkesztés

A redős papsapkagombát először a dél-afrikai születésű Christian Hendrik Persoon írta le 1800-ban Helvella esculenta néven.[37] Mai nevét 1849-ben nyerte el, amikor a svéd Elias Magnus Fries áthelyezte a Gyromitra nemzetségbe.[38] A nemzetség neve a görög girosz/γυρος "kerek" és mitra/μιτρα "sapka" szavakból származik.[39] Fajneve, a latin esculentus ehetőt jelent.[40]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Zeitlmayr, Linus. Wild Mushrooms:An Illustrated Handbook. Hertfordshire: Garden City Press, 112. o. (1976). ISBN 0-584-10324-7 
  2. ↑ H.V. Smith, A.H. Smith. How to Know the Non-Gilled Fleshy Fungi. Dubuque, Il: Wm. C. Brown Co. (1973). ISBN 0-697-04866-7 
  3. ↑ Nilsson S, Persson O.(1977) Fungi of Northern Europe 1: Larger Fungi (Excluding Gill Fungi). pp. 34–35. Penguin Books. ISBN 0-14-063005-8
  4. ↑ M. Kuo: 'Gyromitra esculenta'. MushroomExpert.Com Web site. self, 2005. január 1. (Hozzáférés: 2008. május 11.)
  5. ↑ J.H. Diaz (2005). „Syndromic diagnosis and management of confirmed mushroom poisonings”. Critical Care Medicine 33 (2), 427–36. o. DOI:10.1097/01.CCM.0000153531.69448.49. PMID 15699849.  
  6. ↑ a b Benjamin, p. 272
  7. ↑ a b c K.F. Lampe (1979). „Toxic fungi”. Annual Review of Pharmacology and Toxicology 19 (1), 85–104. o. DOI:10.1146/annurev.pa.19.040179.000505. PMID 378111.  
  8. ↑ a b c D. Michelot, B. Toth (1991). „Poisoning by Gyromitra esculenta—a review”. Journal of applied toxicology 11 (4), 235–43. o. DOI:10.1002/jat.2550110403. PMID 1939997.  
  9. ↑ a b M. Coulet, J. Guillot (1982). „Poisoning by Gyromitra : a possible mechanism”. Medical Hypotheses 8 (4), 325–34. o. DOI:10.1016/0306-9877(82)90024-X. PMID 7099057.  
  10. ↑ P.H. List, P. Luft (1968). „[Gyromitrin, the poison of Gyromitra esculenta. 16. On the fungi contents]” (german nyelven). Archiv der Pharmazie und Berichte der Deutschen Pharmazeutischen Gesellschaft 301 (4), 294–305. o. DOI:10.1002/ardp.19683010410. PMID 5244383.  
  11. ↑ H. Pyysalo (1975). „Some new toxic compounds in false morels, Gyromitra esculenta”. Naturwissenschaften 62 (8), 395. o. DOI:10.1007/BF00625355. PMID 1238907.  
  12. ↑ H.H. Cornish (1969). „The role of vitamin B6 in the toxicity of hydrazines”. Annals of the New York Academy of Sciences 166 (1), 136–45. o. DOI:10.1111/j.1749-6632.1969.tb54264.x. PMID 5262010.  
  13. ↑ T. Biegański, R. Braun, J. Kusche (1984). „N-methyl-N-formylhydrazine: a toxic and mutagenic inhibitor of the intestinal diamine oxidase”. Agents and Actions 14 (3-4), 351–5. o. DOI:10.1007/BF01973825. PMID 6428190.  
  14. ↑ B. Toth, H. Shimizu (1973). „Methylhydrazine tumorigenesis in Syrian golden hamsters and the morphology of malignant histiocytomas”. Cancer Research 33 (11), 2744–53. o. PMID 4355982.  
  15. ↑ B. Toth, J.W. Smith, K.D. Patil (1981). „Cancer induction in mice with acetaldehyde methylformylhydrazone of the false morel mushroom”. Journal of the National Cancer Institute 67 (4), 881–87. o. PMID 6944556.  
  16. ↑ B. Toth, K. Patil, H. Pyysalo, C. Stessman, P. Gannett (1992). „Cancer induction in mice by feeding the raw false morel mushroom Gyromitra esculenta”. Cancer Research 52 (8), 2279–84. o. PMID 1559231.  
  17. ↑ a b A. Bresinsky, H. Besl. A Colour Atlas of Poisonous Fungi. Wolfe Publishing, 62–68. o. (1990). ISBN 0-7234-1576-5 
  18. ↑ a b c C. Karlson-Stiber, H. Persson (2003). „Cytotoxic fungi—an overview”. Toxicon 42 (4), 339–49. o. DOI:10.1016/S0041-0101(03)00238-1. PMID 14505933.  
  19. ↑ Benjamin, p. 273
  20. ↑ R. Braun, J. Kremer, H. Rau (1979). „Renal functional response to the mushroom poison gyromitrin”. Toxicology 13 (2), 187–96. o. DOI:10.1016/s0300-483x(79)80022-0. PMID 42171.  
  21. ↑ Benjamin, p. 274
  22. ↑ G.V. Giusti, A. Carnevale A (1974). „A case of fatal poisoning by Gyromitra esculenta”. Archives of toxicology 33 (1), 49–54. o. PMID 4480349.  
  23. ↑ J.P. Hanrahan, M.A. Gordon MA (1984). „Mushroom poisoning. Case reports and a review of therapy”. JAMA 251 (8), 1057–61. o. DOI:10.1001/jama.251.8.1057. PMID 6420582.  
  24. ↑ C. Köppel (1993). „Clinical symptomatology and management of mushroom poisoning”. Toxicon 31 (12), 1513–40. o. DOI:10.1016/0041-0101(93)90337-I. PMID 8146866.  
  25. ↑ Benjamin, p. 276
  26. ↑ A.V. Wright, A. Niskanen, H. Pyysalo, H. Korpela (1981). „Amelioration of toxic effects of ethylidene gyromitrin (false morel poison) with pyridoxine chloride”. Journal of Food Safety 3 (3), 199–203. o. DOI:10.1111/j.1745-4565.1981.tb00422.x.  
  27. ↑ Andersson, Christer: Stenmurkla - frågor och svar (svéd nyelven). Livsmedelsverket (National Food Administration). Swedish National Food Administration, 2007. [2012. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 4.)
  28. ↑ M. Drumeva-Dimcheva, M. Gyosheva-Bogoeva: Section One: Bulgaria's Biological Diversity – The Macromycetes Fungi of Bulgaria. Bulgaria's Biological Diversity: Conservation Status and Needs Assessment. Biodiversity Support Program (WWF, The Nature Conservancy, and World Resources Institute Consortium), 1998. (Hozzáférés: 2008. március 6.)
  29. ↑ Bolets. Revista el cargol, 2008. [2007. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 8.)
  30. ↑ Ministerio de Sanidad y Consumo (2004. február 6.). „ORDEN SCO/190/2004, de 28 de enero, por la que se establece la lista de plantas cuya venta al público queda prohibida o restringida por razón de su toxicidad” (spanyol nyelven) (PDF). BOE (32), 5061–65. o. (Hozzáférés: 2008. június 8.)  
  31. ↑ Simons, D.M. (1971). „The Mushroom Toxins”. Delaware Medical Journal 43, 177–87. o.  
  32. ↑ False morels must be accompanied by warning and handling instructions. The Finnish Food Safety Authority Evira, 2006. május 11. [2007. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  33. ↑ P.H. List, G. Sundermann (1974). „Achtung! Frühjahrslorcheln”. Deutsche Apotheker Zeitung 114, 331–32. o.  
  34. ↑ H. Pyysalo, A. Niskanen (1977). „On the occurrence of N-methyl-N-formylhydrazones in fresh and processed false morel, Gyromitra esculenta”. Journal of Agricultural and Food Chemistry 25 (3), 644–47. o. DOI:10.1021/jf60211a006. PMID 558239.  
  35. ↑ A.M, Leathem , T.J. Dorran (2007). „Poisoning due to raw Gyromitra esculenta (false morels) west of the Rockies”. Canadian Journal of Emergency Medical Care 9 (2), 127–30. o. PMID 17391587.  
  36. ↑ Benjamin, p. 278
  37. ↑ Persoon CH (1800) Comm. Schaeff. Icon. Pict.: 64
  38. ↑ Fries EM (1849) Summa veg. Scand., Section Post. (Stockholm):p. 346
  39. ↑ Henry George Liddell, Robert Scott. A Greek–English Lexicon, Abridged, Oxford: Oxford University Press (1980). ISBN 0-19-910207-4 
  40. ↑ Simpson, D.P.. Cassell's Latin Dictionary, 5th, London: Cassell, 883. o. (1979). ISBN 0-304-52257-0 

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gyromitra esculenta című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

Kapcsolódó cikkek szerkesztés


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Redős_papsapkagomba&oldid=26694701”