Reform Klub

londoni brit férfiklub

A Reform Klub magánszemélyek klubja a Pall Mal déli oldalán London központjában, Angliában. Mint minden úriember klub, évtizedeken keresztül csak férfitagokból állt, de ők voltak az elsők, akik megváltoztatták a szabályaikat 1981-ben annak érdekében, hogy a nőket egyenlő jogokkal be tudják fogadni. Az 1836-os alapítása óta a Reform Klub otthont adott mindazoknak, akik progresszív politikai nézeteket vallottak, hisz a kezdetekben a tagok főként radikálisok és a Whigpárt tagjai voltak. Most már semmilyen politikai párthoz nem kapcsolódik, csupán társadalmi célokat tölt be.

Reform Klub
Reform Club 02.JPG

Elhelyezkedése
Reform Klub (City of Westminster)
Reform Klub
Reform Klub
Pozíció City of Westminster térképén
é. sz. 51° 30′ 24″, ny. h. 0° 08′ 00″Koordináták: é. sz. 51° 30′ 24″, ny. h. 0° 08′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz Reform Klub témájú médiaállományokat.

A „Reform” (ahogy köznéven ismert) jelenleg kiterjedt viszonosságot élvez több hozzá hasonló klubbal, szerte a világon. Számos külföldi taggal rendelkezik, többek között a Szent James bíróság diplomatáival. A jelenlegi kb. 2700 tagból kb. 500 külföldi és több mint 400 nő.[1]

TörténelemSzerkesztés

A klubot Edward Ellice(wd) alapította 1836. február 2-án,[2] ő a Coventry parlamenti képviselője és Whig Whip tag volt. Gazdagsága a Hudson's Bay Companytől(wd) származott, célja egyedül az 1832-es reformtörvény elfogadtatása volt. Ez az új klub, ami a Parlament mindkét házának tagjai számára jött létre, az Első Reform Törvényjavaslat által képviselt radikális ötletek kinyilvánításának színtere volt: egy liberális és progresszív gondolkodás bástyája, amely szorosan kötődött a Liberális Párthoz, akik a 19. század második felében a Whig Párt utódjává váltak.

A Brooks's Club(wd), a régi Whig arisztokrácia központja sem képes, sem kellően felkészült nem volt a rengeteg új tag befogadására, ezért Ellice otthonában megbeszélésekre került sor, egy sokkal nagyobb klub megtervezése céljából, mely az Egyesült Királyság reformereinek társadalmi kapcsolattartását segítené. A 19. században minden olyan liberális párttag, akinek akár csak eszébe jutott, hogy csatlakozzon egy másik párthoz, le kellett mondjon a tagságáról.

1890 és 1914 között a klubtagok 8%-ának volt valamilyen kapcsolata a banki szektorral, néhányan még igazgatósági tisztséggel is rendelkeztek. Néhány klubtag, mint például Bram Stoker és Henry Irving(wd) szoros kapcsolatban voltak olyan kiemelkedő családok liberális bankárjaival, mint a Rothschildok és a Goldschmidtek(wd).[3]

A Reform Klub épületét a híres építész, Sir Charles Barry(wd)[4] tervezte, akinek terveit a Grissell(wd) & Peto(wd) építő cég kivitelezte. Az építkezés 1837-ben kezdődött és 1841-ben fejeződött be. A klub új épületét a római Palazzo Farnese alapján építették, szalonját a londoni klubok legszebbének tekintik. A Reform volt az első londoni klub, ami hálószobákat is tartalmazott, a könyvtára több mint 75,000 könyvnek ad otthont, aminek legnagyobb része politikai, történelmi és biológiai (természetről szóló) írás; az a szokás, hogy a klub tagjai adományoznak a könyvtárnak egy másolatot bármelyik könyvükből amit írtak, ezzel folyamatosan növelve a könyvtár tartalmát.

A Reform ismert volt kiváló konyhájáról. A klub első séfje Alexis Soyer(wd) volt, az első sztárséf. A klub mai napig kínál lehetőséget étkezésre az éttermében, amit „Coffee Room”-nak neveznek.

Egészen a 20. század elejéig (a Liberális Párt hanyatlásának kezdetéig) a Liberális Párt tagjainak és képviselőinek kötelező volt a Reform Klub tagjainak lenni, amit a nem hivatalos pártközpontnak tekintettek. 1882-ben azonban William Gladstone elnökletével létrehozták a Nemzeti Liberális Klubot, melynek célja az volt, hogy befogadóbbak legyenek a liberális eszmék támogatóival (nagyköveteivel) és az aktivistákkal szemben az Egyesült Királyságban.

20. századSzerkesztés

 
Ez az 1840-es rajz a klub szalon feletti galériát ábrázolja az első emeleten.
 
A Reform Klub szalonja (a Galéria felé vezető lépcsők)

A második világháború után tovább hanyatlott a Liberális Párt, a klub új tagjai egyre inkább köztisztviselők voltak,[5] akik többek között a Kincstár és a Külügyminisztérium tisztviselői közül kerültek ki, akik szintén gyakran látogatták a szomszédos Travellers Clubot(wd) is.

A klub az év szinte minden napján vendégül lát előadókat és zenei együtteseket – a meghívottak voltak például: Nick Clegg és Theresa May (2011) kormányminiszterek, John Sentamu(wd) érsek (2012), Liu Xiaoming(wd) nagykövet (2013), valamint Alekszandr Vlagyimirovics Jakovenko(wd) és Sylvie Bermann(wd) (2014).

Manapság a Reform Klub (aminek Charles herceg és Kamilla hercegnő is tiszteletbeli tagjai), már nem képvisel semmilyen különleges politikai nézetet, csupán társadalmi célokat tölt be.

Irodalmi egyesületekSzerkesztés

Amellett, hogy számos kiváló tagja volt az irodalmi világból, köztük William Makepeace Thackeray és Arnold Bennett(wd), a Reform szerepet játszott néhány jelentős eseményben is. Ilyen volt a Robbie Ross(wd) (Oscar Wilde barátja és irodalmi szerkesztője) és Lord Alfred Douglas(wd) (Wilde ex-szeretője) közötti viszály. 1913-ban, miután felfedezte, hogy Lord Alfred ugyanabban a házban szállt meg mint ő, s célja az, hogy ellopja írásait, Ross a klubban keresett menedéket.[6] Ross 1899-ben lett taggá avatva. Ebben a klubban vacsorázott együtt Wilde fiával Cyrillel(wd), pár évvel azelőtt, hogy az elesett az első világháborúban.

Harold Owen(wd), Wilfred Owen(wd) testvére, Wilfred halála után a Reformban találkozott Siegfried Sassoon-al,[7] aki megírta a „Lines written in the Reform Club” című versét, amit 1920 karácsonyán nyomtattak ki a klubtagoknak.[8] Wilfred Owen, aki ugyan személy szerint nem volt a klub tagja, rendszeresen ebédelt a Reformban Sassoon és Sir Roderick Meiklejohn társaságában.

Megjelenések a népi kultúrában és az irodalombanSzerkesztés

A Reform Klub megjelenik Anthony Trollope(wd), Phineas Finn(wd) című regényében (1867). A könyv főszereplője a klub tagjává válik, ahol megismeri az Alsóház liberális tagjait, akik elintézik, hogy beválasszák őt az ír parlament tagjai közé. A könyv a politikai tartalmú Palliser sorozat(wd) egyik regénye. A regényben leírt politikai események a második reformtörvény felépítésének kitalált beszámolói, amit 1867-ben fogadtak el és tartalma már kiterjedt a munkásosztályra is.

A klub megjelenik Verne Gyula80 nap alatt a Föld körül” című regényében is. A főszereplő, Phileas Fogg a Reform Klub tagja, aki fogadásból Föld körüli útra indul, s a történet kiinduló és végpontja is a klub.

Michael Palin, Verne Gyula ötletét követve, szintén a Reform Klubban kezdte és fejezte be 80 napos föld körüli televíziós útját. Akkoriban a Reform Klub már kötelezte tagjait, mint minden másik londoni klub is az 50-es évek óta, hogy a férfiak öltönyt és nyakkendőt viseljenek. Palin nem pakolt magának nyakkendőt az útra, ezért amikor visszaérkezett a klubhoz, nem engedték be őt az épületbe, így 80 napos utazása a Reform Klub küszöbén ért véget.

A Reform Klub volt a Paula Yates-t(wd) ábrázoló fotózás helyszíne a Penthouse(wd) 1979. évi nyári számában.[9]

A 2006-os Miss Potter(wd) filmben a viktoriánus kiadót, Norman Warne-t(wd) a Reform Klubban tett látogatásával elevenítették meg.

A klubot számos filmben használták helyszínként, például a tőrvívós jelenethez a James BondHalj meg máskor” (2002) filmben, de szerepelt a „A Quiller jelentés(wd)” (1966), „Lélekszakadt hajsza” (1970), Lindsay Anderson „A szerencse fia(wd)” (1973), „Bosszúállók” (1998), „Nicholas Nickleby(wd)” (2002), James Bond „A Quantum csendje” (2008) és „Sherlock Holmes” (2009) filmekben is. A Dolphin Hotel lobbijaként is használták, Stephen King novellájának, az „1408”-nak megfilmesítésekor.

John le Carré hidegháborús kémthrillere, a Csapda(wd) 1982-es BBC televíziós adaptációjában a főszereplő a harmadik epizód elején ellátogat a Reform Klubba, és hosszabb időt tölt a klub híres könyvtárában.

Graham GreeneThe Human Factor(wd)” című kémregényében a 3. rész, 1. fejezetének 38. oldalán a Reform Klubot az MI ügynökök találkozóhelyeként használták. A klub feltűnik a 2014-es „Paddington(wd)” című film egyik jelenetében is, amiben Hugh Bonneville játszik. Greene utolsó regényében a „The Captain and the Enemy(wd)”-ben is használja a klubot, ahol a főszereplő Jim Baxter itt ebédel meg biológiai apjával, aki a Reform Klub tagja.

A Reform Klub és a viktoriánus korszak sztárséfje, Alexis Soyer kulcsszerepet játszanak MJ Carter regényében, a „The Devil’s Feast”-ben (2016).

Figyelemre méltó tagokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. www.evolvingmedia.co.uk, Bob Twells – Evolving Media -: Reform Club. www.reformclub.com . (Hozzáférés: 2017. március 30.)
  2. Reform Club official website. (Hozzáférés: 2019. március 18.)
  3. The Edwardian Theatre: Essays on Performance and the Stage”, Cambridge University Press, 1996. február 21., 114. oldal (Hozzáférés ideje: 2019. július 23.) 
  4. Pall Mall; Clubland Old and New London: Volume 4 (pp. 140–164). british-history.ac.uk, 2003. június 22. (Hozzáférés: 2013. április 18.)
  5. Walker, Tim. „Polly Toynbee's man makes a meal of his expenses”, 2011. október 18. (Hozzáférés ideje: 2013. április 18.) 
  6. Maureen Borland, Wilde's Devoted Friend: a Life of Robert Ross (1990), p. 201.
  7. Christian Major, "Sassoon's London: the Reform Club", Siegfried's Journal, no 12 (July 2007), pp. 5–13.
  8. Russell Burlingham & Roger Billis, Reformed Characters: The Reform Club in History and Literature (2005), p. 34.
  9. The Milwaukee Journal – 23 July 1979.

ForrásokSzerkesztés

  • Burlingham, Russell. Reformed Characters. The Reform Club in History and Literature. An Anthology with Commentary. London: Reform Club (2005) 
  • Escott, T. H. S.. Club Makers and Club Members. London: T. Fisher Unwin (1914) 
  • Fagan, Louis. The Reform Club 1836–1886: Its Founders and its Architect. London: Reform Club (1887) 
  • Lejeune, Anthony. The Gentlemen's Clubs of London. London: Wh Smith Pub (1979). ISBN 0-8317-3800-6 
  • Lejeune, Anthony. The Gentlemen's Clubs of London. London: Stacey International (2012). ISBN 978-1-906768-20-1 
  • Mordaunt Crook, J.. The Reform Club. London: Reform Club (1973) 
  • Sharpe, Michael. The Political Committee of the Reform Club. London: Reform Club (1996). ISBN 0-9503053-2-4 
  • Thévoz, Seth Alexander. Club Government: How the Early Victorian World was Ruled from London Clubs. London: I.B. Tauris (2018). ISBN 978-1-78453-818-7 
  • Urbach, Peter. The Reform Club: Some Twentieth Century Members - A Photographic Collection. London: Reform Club (1999) 
  • Woodbridge, George. The Reform Club 1836–1978: A History from the Club's Records. London: Clearwater (1978). ISBN 0-9503053-1-6 

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Reform Club című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információkSzerkesztés