Főmenü megnyitása

Richard Belcredi

osztrák politikus, jogász

Richard Belcredi gróf (Jimramov, Csehország; 1823. február 12.Gmunden, Ausztria; 1902. december 2.) osztrák politikus, jogász, a Szent István-rend nagykeresztese.

Richard Belcredi
Richard Belcredi
Richard Belcredi
Született 1823. február 12.[1]
Jimramov
Elhunyt 1902. december 2. (79 évesen)[1]
Gmunden
Állampolgársága osztrák
Gyermekei Ludvík Egbert Belcredi
SzüleiEduard Belcredi
Foglalkozása
Munkáltató Szövetségi kormány
Tisztség
  • President of the Supreme Administrative Court
  • az osztrák Birodalmi Tanács képviselőházának tagja
Iskolái
Kitüntetései
  • Krakkó díszpolgára
  • Kladno díszpolgára
  • Klatovy díszpolgára
  • Pardubice díszpolgára
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Richard Belcredi témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Tanulmányait részben Prágában, részben Bécsben végezte, majd znaimi megyefőnök lett. 1860-ban a cseh tartományi gyűlés, majd a ausztriai birodalmi gyűlés képviselőjévé választották, ahol a klerikális és feudális pártot támogatta. Mindazonáltal Schmerling kinevezte őt Csehország helytartójává. Schmerling bukása után Belcredi lett a belügyminiszter, aki önállóság híjával, a papi és feudális párt fővezetőjének, Esterházy Móric grófnak puszta eszközéve vált: kezdetét vette a hírhedt alkotmány-felfüggesztési politika, amelynek fő célja az volt, hogy a magyarok befolyását és a szabadelvű német elemet elnyomja. E cél felé, valamint az abszolutizmus és konkordátum uralmára törekedett az a párt, amelynek Belcredi is híve volt, a hatalom és jezsuitizmus minden eszközeivel, de egyszersmind nagyúri könnyelműséggel, mint ez már az úgynevezett junkerek sajátja.

Az 1866-os porosz–osztrák háború alatt, melynek kitöréséhez Belcredi politikája is hozzájárult, a háború-szülte viszonyokat, nevezetesen az ostromi állapotot céljai elérésére akarta felhasználni. Miniszteri tárcájához a béke megkötése után, a közelégedetlenség dacára, annyira ragaszkodott, hogy még Beust kiegyezési politikája alatt is megmaradt miniszternek, míg végül a Magyarországgal való kiegyezés létrejöttével megbukott, és 1867 februárjában kénytelen volt visszalépni.

A klerikális-feudális párt újabb győzelme után Taaffe miniszterelnöksége alatt (1881) Belcredi a legfelsőbb bíróság (Verwaltungsgerichtshof) elnöke, egyszersmind a felsőház tagja lett, ahol 1881 óta pártja érdekében minden fontosabb kérdésben felszólalt. A dualizmusnak és mindennemű szabadelvű reformnak elszánt ellenfele volt.

Elismerései, kitüntetéseiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. október 15.)

ForrásokSzerkesztés