Főmenü megnyitása

TörténeteSzerkesztés

 
Japán festmény Lin-csiről (japánul: Rinzai Gigen).

A rinzai a lin-csi iskola japán ága, amit a Tang-dinasztia korában alapított Kínában Lin-csi Ji-hszüan (Rinzai Gingen).

Kamakura (1185-1333)Szerkesztés

Kezdeti próbálkozások után végül Eiszai Mjoan szerzets fáradozásainak köszönhetően sikerült megszilárdítani a rinzai iskolát Japánban. Mjoan 1168-ban utazott Kínába, ahol húsz évig tanult tendait. 1187-ben egy újabb kínai látogatást követően munkához látott, hogy megszilárdítsa Japánban a lin-csi átadási vonalat, ami a szigetországban rinzai néven vált ismertté.[1] Évtizedekkel később, Sómjó Nanpo (1235-1308) szintén Lin-csi vallás-filozófiai rendszerét tanulmányozta Kínában, amelyet követően megalapította Japánban a ótókan hagyományvonalat, amely a rinzai iskola legbefolyásosabb, és egyedül fennmaradt ága.[2]

A rinzai megszilárdítása a szamurájok hatalomra törésével egy időre esett. A rinzai a kezdeti császári támogatás mellett az újonnan felemelkedett harcos réteg pártfogását is élvezte.

Muromacsi (vagy Asikaga) (1336-1573)Szerkesztés

A Muromacsi-korban a sógun támogatását élvező rinzai volt a legsikeresebb iskola. Ez az iskola felvirágzásának időszaka volt, amikor Mjócsó Súhó (Kokusi Daitó, 1283-1337) és Szoszeki Muszó (1275-1351) – akik sohasem jártak Kínában – zen mesterek közben járásával kialakult jellegzetes japán egyénisége.

Öt Hegy RendszerSzerkesztés

A Muromacsi-kor kezdetén már megfelelően működött az egyházi rendszer (öt hegység rendszer). A végső verzió öt templomot foglalt magában Kiotó és Kamakura területén, amelyek fő temploma a Nanzendzsi volt. A hierarchia következő lépcsőfokán tíz altemplom foglalt helyet. Ezt az egész Japánra kiterjedő rendszert a Hódzsó régensek vezették be, amellyel eredményesen a központi kormány kezében tarthatták az irányítást.[1] A papok, akik általában jól iskolázottak és tehetségesek voltak, a sógun irányítása alatt szolgáltak a közigazgatási ügyekben.[1]

Gozan rendszer
  Kiotó Kamakura
Első szint Tenryúdzsi Kencsódzsi
Második szint Sókokudzsi Engakudzsi
Harmadik szint Kennindzsi Dzsufukudzsi
Negyedik szint Tófukudzsi Dzsócsidzsi
Ötödik szint Mandzsudzsi Dzsómódzsi

Rinzai kolostorokSzerkesztés

Nem minden rinzai szervezet volt az állam szigorú felügyelete alatt. A vidéket előnyben részesítő rinzai kolostorok nagyobb szintű függetlenségben részesültek.[1] Az ótókan hagyományvonal, amit Sómjó Nanpo, Mjócsó Súhó és Egen Kazan alapított, a Daitokudzsi templom köré rendeződött, s úgyszintén nagyobb szabadsága volt[1] (a Daitokudzsi egyik ismert tanára volt például Ikkjú[3]).

A rinzai másik ága volt a hotto átadási vonal, amelynek legismertebb tanítója Tokusó Basszui.[1]

Tokugava (1600-1868)Szerkesztés

A 18. századra a rinzai iskola megrekedt, és hanyatlásnak indult. Ezt követően Ekaku Hakuin (1686-1769) szerzetes kitartó munkájával sikerült újraéleszteni az iskolát. Ma is Hakuin kóan tanítási rendszere adja a rinzai formai gyakorlatainak keretét.

HakuinSzerkesztés

A legtöbb rinzai átadási vonal a 18. századi reformer, Ekaku Hakuin személyén keresztül vezet, aki magát Sódzsu Rónin (Etan Dokjó, 1642–1721) örökösének vallotta. Jóllehet Sódzsu Rónin hivatalos dharma átadási vonala felvet pár megválaszolatlan kérdést.[4][5] 1718-ban megkapta a Sónindzsi templom főpapi (dai icsiza) címét.[6]

„Az állami szabályozás szerint a pappá avatottak között ez volt a legalacsonyabb rang, amely abból állt, hogy egy bizonyos összeg befizetése mellett bejegyezhetővé vált Hakuin a Sóindzsi plébánosaként.[7]

Minden mai Rinzai ág Ien Inzától (1750-1814) és Koszen Takudzsutól (1760-1833) származik,[1][8] mindkettő Dzsitó Gaszan (1727-1797) tanítványa volt. Dzsitó Hakuin dharma örökösének számít, habár „nem volt tagja a közeli tanítványi körnek, és valószínűleg nem tartozott Hakuin dharma örökösei közé.”[1] Hakuinon keresztül minden mai japán rinzai ág az Otokan része, 1267-ben meghonosítva, Dzsomjo Nanpo által, aki Kínából kapott dharma transzmissziót, 1265-ben.[9]

Meidzsi restauráció (1868-1912) és a Császári Nyitás (1912-1945)Szerkesztés

A Meidzsi-kor alatt (1868-1912), 1868 után Japán feladta saját feudalizmusát, és nyugati modernizáció felé nyitott. A Sintó állami vallás lett, A buddhizmus adaptálódott az új rendhez. A Buddhista szervezet a Nyugatot egyszerre látta veszélynek és kihívásnak, ami ellen fel kell lépni. A Rinzai egyetem 1872-ben lett alapítva, (Hanazono Egyetem), papneveldeként üzemelt, azok számára, akik a papságot választották.

A háború után (1945–napjainkig)Szerkesztés

...

Tanítás és gyakorlatSzerkesztés

 
A kiotói Rjóandzsi rinzai zen templom száraz kertje

A Rinzai Zen felismerhető a hangsúlyról, amit a kensóra („meglátni valaki igazi énjét") helyez, s ami átmenetként üzemel a hiteles Buddhista gyakorlatba. A bölcsesség mindennapi, szabad funkcióit igyekszik több éven át, fárasztó késői kensó gyakorlással megtestesíteni. Maga a gyakorlás a zazenre (ülő meditáció) és a szamu zenre (figyelmes fizikai munka) fókuszál.[10][11]

Zazenbe merülve a kóanok alkotják a meditáció tárgyát, míg a sikantanza (csak ülés) kevésbé hangsúlyos, de kihagyhatatlan. Ez képez kontrasztot a Szótó gyakorlattal, aminek a kóan nem szerves része (Szokucsú Gentó, cirka 1800 óta), a sikantanzát tartja fontosabbnak. De mindkettőre igaz, hogy a Rinzai iskola a szigorú és feszes, ami a gyakorlást illeti. A Rinzai stílusú Zen gyakorlatok talán harciasságról, pontosságról, Linji Yuxuan szellemének követéséről a legfelismerhetőbbek. Ezért a Rinzait gyakran ellentétbe állítják más, Japánba mélyen beépült Zen ágakkal, mint a Szótó, ami szelíd és falusi lélekben. Egy japán szólás is erre mutat rá: „Rinzai a sógunnak, szótó a parasztoknak.” (臨済将軍、曹洞土民, Rinzai Shōgun, Sōtō Domin).

Mai rinzai iskolákSzerkesztés

Ma Japánban a rinzai szerkezeti felépítése összetett. Tizenöt ágra van osztva (vagy 16-ra, mivel az óbaku különállónak is tekinthető), az ágak a főtemplomokról kapták nevüket. A legnagyobb és egyben a legbefolyásosabb ezek közül a Mjósindzsi ág, amelynek főtemplomát Egen Kanzai (1277-1360) alapította 1342-ben. A jelentősebb ágak közül szintén említésre méltó a Nanzendzsi, a Tenrjúdzsi (mindkettőt Szoszeki Muszó alapította), a Daitokudzsi (alapította: Mjócsó Súszó) és a Tófukudzsi (alapította: Ben’en Enni (1202-1280)). Az ágak pusztán szervezeti egységek, amelyek a templom múltjából és a tanár-diák hagyományvonalból maradtak fenn. A gyakorlatban nincs szektabeli vagy alapvető megkülönböztetés közöttük. Ennek ellenére kisebb különbségek előfordulnak, például abban, ahogy a kóanokat használják. Ezek a főtemplomok több hálózatot is irányítanak, amelyek összesen mintegy hatezer templomból, negyven kolostorból és egy apácazárdából állnak. A Mjósindzsi ág a legnagyobb, nagyjából akkora, mint a többi ág összesen – nagyjából 3500 templomot és tizenkilencezer kolostort tartalmaz.

Japán rinzai iskolákSzerkesztés

A rinzai tizenöt ága – főtemplomaikról elnevezve:[12][11]

Olykor ide számolják még:

A fő iskolák közé sorolható még (Kiotóban is):

  • Kósódzsi (興聖寺, Enni Koó/虚応円耳 alapította, 1603-ban, Sókokudzsi mellékága)[13]

Rokon zen iskolákSzerkesztés

ÓbakuSzerkesztés

A rinzai és a szótó mellett a japán zen harmadik legfőbb iskolája az óbaku. A Japánban a 17. században elterjedt iskolán érződik a Tiszta Föld iskola hatása. Tükrözi a harmonizálásra való hajlamot, amely a kínai buddhizmusban alakult ki az évszázadok alatt, a korai Rinzai vonalak Japánba való vetülése után. Az óbaku is a kínai lin-csi iskola leszármazottja, így gyakorlatilag a rinzai mozgalom részének is tekinthető. Az iskola apátjai ma már a rinzai ághoz hasonlóan az ótókan átadási vonal tagjai – habár eredetileg nem voltak azok (egy későbbi kínai vonalat követtek). Amíg a legfőbb óbaku templom, a Manpukudzsi a 15 rinzai ág egyikeként van számon tartva, az óbaku zen közigazgatásilag a többi ágtól elhatárolt, és igyekszik megtartani különálló identitását.

FukeSzerkesztés

A fuke volt az utolsó japán zen felekezet, ami magát a lin-csi iskolából származtatta. Ezt az iskolát a 19. században a Meidzsi-restauráció alatt elnyomták, így ma már nem létezik. A zenére gyakorolt hatása (sakuhacsi, bambusz furulya) azonban jelentős.

Icsibata jakusi kjódanSzerkesztés

Az icsibata jakusi kjódan (畑薬師教団) – bár előzőleg a Mjósindzsihoz tartozott (előtte a tendaihoz) – ma általában független buddhista iskolának tekintik, bár egyesek még mindig a rinzai aliskolájaként tekintenek rá, pedig a gyakorlatok és a hitvallás is jelentősen eltér a kettő között. A hit központjában Jakusi (gyógyító buddha) áll, akinek gyógyítóerőt tulajdonítanak.

Nyugati Rinzai iskolákSzerkesztés

Számos rinzai ág terjedt tovább Japánból Európába, Amerikába és Ausztráliába, ahol a nem japán diákokból is lettek tanárok, akik mind a rinzai átadási vonal tartóinak tekinthetők. Templomok és gyakorló közösségek szinte minden nemzetnél megtalálhatók. Az észak-amerikai rinzai-vonal központjai közé tartozik a kaliforniai rinzaidzsi, a New York-i dai boszacu zendo kongodzsi, a Hawaii-i Csozendzsi, az Illinois állambeli Daidzsuzendzsi, a Wiscounsin-i Korindzsi és a Seattle-i Csobadzsi. Európában van az Egely kolostor, amelyet Simano Eido egyik dharma örököse, Denko Mortensen alapította.

Kulturális befolyásaSzerkesztés

A rinzai és az uralkodó réteg korai kapcsolatának eredményeképpen a rinzai erős hatással volt az oktatásra, és a rinzai is közreműködött a kalligráfia, a festészet, az irodalom, a teaszertartás, a japánkert, a építészet és még a harcművészet felvirágoztatásában. A szótó templomok – kapcsolataik és a közemberekre ható vonzerejük révén – végül túlszárnyalták a rinzai templomokat.

Lásd mégSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g h Dumoulin (2005-B)
  2. Snelling 1987
  3. Snelling 1987
  4. Mohr 1999
  5. James Ford (2009), ''Teaching Credentials in Zen''. Patheos.com, 2009. február 4. (Hozzáférés: 2012. június 29.)
  6. Waddell 2010
  7. Waddell 2010
  8. Stevens 1999
  9. Rinzai–Obaku Zen – What is Zen? – History. Zen.rinnou.net. (Hozzáférés: 2012. június 29.)
  10. What is Zen?: What is the Rinzai School?. Zen.rinnou.net. (Hozzáférés: 2012. június 29.)
  11. a b Rinzai–Obaku Zen. Zen.rinnou.net. (Hozzáférés: 2012. június 29.)
  12. Head Temples. Zen.rinnou.net. (Hozzáférés: 2012. június 29.)
  13. 上京区の史蹟百選,区民誇りの木/興聖寺,ケヤキ (100 Selected Historic Sites of Kamigyō ward, Ward Citizen’s Pride Trees/ Kōshō-ji, Keyaki) Sablon:Ja-icon]. (Hozzáférés: 2017. március 8.)

ForrásokSzerkesztés

  • Borup: Borup, Jørn. Japanese Rinzai Zen Buddhism: Myōshinji, a Living Religion. Brill (2008) 
  • Dumoulin (2000): Dumonlin, Heinrich. A History of Zen Buddhism. Munshiram Manoharlal Publishers Pvt. Ltd. (2000) 
  • Dumoulin (2005-A): Dumoulin, Heinrich. Zen Buddhism: A History. Volume 1: India and China. World Wisdom Books (2005-A) 
  • Dumoulin (2005-B): Dumoulin, Heinrich. Zen Buddhism: A History. Volume 2: Japan. World Wisdom Books (2005-B) 
  • McMahan: McMahan, David L.. The Making of Buddhist Modernism. Oxford University Press (2008) 
  • Mohr: Mohr, Michel. Hakuin. In Buddhist Spirituality: Later China, Korea, Japan, and the Modern World, edited by Yoshinori Takeuchi et al.. A Herder & Herder Book, The Crossroad Publishing Company (1999) 
  • Snelling: Snelling, John. The Buddhist handbook. A Complete Guide to Buddhist Teaching and Practice. Century Paperbacks (1987) 
  • Stevens: Stevens, John. Zen Masters. A Maverick, a Master of Masters, and a Wandering Poet. Ikkyu, Hakuin, Ryokan. Kodansha International (1999) 
  • Waddel: Waddell, Norman. Wild Ivy: The Spiritual Autobiography of Zen Master Hakuin. Shambhala (2010) 
  • Williams: Williams, Paul. Mahayana Buddhism. Routledge (1994) 

További információkSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Rinzai School című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.