Robbie Williams-diszkográfia

diszkográfia

Robbie Williams brit énekes-dalszerző diszkográfiája 8 stúdióalbumot, 1 koncertalbumot, 2 válogatásalbumot, 35 kislemezt, 35 videóklipet, 8 video albumot és az énekes közreműködéseit tartalmazza egyéb albumokon.

Robbie Williams-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok
9
Koncertalbumok
2
Válogatásalbumok
3
Kislemezek
41
Videók
9
Videóklipek
35

1995-ben, miután otthagyta a Take That együttest, Robbie Williams George Michael Freedom című dalának feldolgozásával indította el szólókarrierjét, a kislemez a második helyen végzett a brit kislemez listán. Ezután, 1997 áprilisában megjelent az Old Before I Die című single, amely debütáló albumának (Life thru a Lens) első kislemeze lett és szintén a brit kislemez lista 2. helyére került, bár a nemzetközi slágerlisták túlzottan nem vettek róla tudomást. A második kislemez, a Lazy Days 1997 júliusában jelent meg, a 8. helyre került a brit kislemez listán és nehezen jutott be az európai Top 40 listára. Debütáló albuma, a Life thru a Lens, 1997 szeptemberében jelent meg, a 11. helyre került a brit album listán. A lemez harmadik kislemeze, a South of the Border a 14. lett a listán. Az Angels című kislemezt adták ki negyedikként az albumról, ez a kislemez bestseller lett az Egyesült Királyságban, a BPI kétszeres platinalemezzé nyilvánította.(hivatkozás) A kislemez, azon kívül, hogy Európa-szerte hatalmas sikere lett, az album eladási statisztikáját is nagyban növelte. A Life Thru a Lens 40 hétig maradt a brit top 10-ben és csak Európában több, mint 3 millió darabot adtak el belőle.[1] Az album ötödik és egyben utolsó kislemeze a Let Me Entertain You, amely az énekes legtöbb koncertjének nyitó dala, a brit kislemez lista 3. helyén végzett.

A második nagylemezről, az I've Been Expecting You-ról a Millennium jelent meg kislemezként elsőnek, amelynek zenei alapját John Barry zeneszerző James Bond Csak kétszer élsz című filmhez készült főcímzenéje adta. A Millennium lett Williams első szóló number 1 kislemeze az Egyesült Királyságban 1998 szeptemberében, a BPI aranylemezzé nyilvánította. Európa több országában és Ausztráliában bekerült a legjobb 20 kislemez közé. Az I've Been Expecting You 1998. október végén jelent meg és az Egyesült Királyságban a lista élén debütált. Az album második kislemezét, a No Regrets-t az énekes a Pet Shop Boys énekesével, Neil Tennanttal és a The Divine Comedy-ből, Neil Hannonnal együtt készítette. Ez a kislemez a 4. helyre került az Egyesült Királyság kislemez listáján és ezüstlemez lett. A harmadik kislemez, a Strong szintén a brit lista 4. helyén végzett. A lemez 5. kislemeze, a She’s the One a második lett az Egyesült Királyság kislemez listáján és a BPI aranylemezzé nyilvánította 2000 elején. Az I've Been Expecting You óriási siker lett, a BPI-től 10-szeres platinalemez minősítést kapott.

A következő nagylemez első kislemeze a Rock DJ azonnali sikerlemez lett, 1. helyre került a brit listán, ezzel Williams harmadik number one kislemeze lett. Első helyezett lett Új-Zélandon és több országban bekerült a legjobb 10 dal közé. A Rock DJ platinalemez lett. Amikor a Sing When You're Winning 2000 augusztusában megjelent, az egész világon a slágerlisták élére ugrott: Németországban, Új-Zélandon, és Hollandiában, bekerült a legjobb 10 album közé Olaszországban, Ausztriában, Ausztráliában, és Svédországban, többek közt. Az Egyesült Királyságban a slágerlista élén végzett, a BPI 8-szoros platinalemez minősítést adott neki. Az album második kislemeze, a Kids az ausztrál pop-ikonnal, Kylie Minogue-val közösen készült. A Kids is azonnali sikert hozott, az Egyesült Királyságban a 2. lett, és az egész világon a legjobb 20 dal között volt a listákon. A két következő kislemez, a Supreme és a Better Man szintén sikeres lett, számos országban a legjobb 10 dal közé került be. Az Eternity című dal végül nem került fel a nagylemezre, a Eternity/The Road To Mandalay című kislemezen jelent meg 2001 júliusában és a 4. number one kislemeze lett az énekesnek az Egyesült Királyságban és számos országban (Németországban, Svájcban, Ausztriában és Olaszországban) bekerült a top 10-be.

Robbie Williams világszerte több, mint 55 millió lemezt adott el.[2] Csak Ausztráliában, több, mint 2,5 millió lemezt adott el.[3]

Albumok szerkesztés

Robbie Williams összes megjelent albuma és helyezései az alábbi országokban: Egyesült Királyság (UK),[4] Németország (GER),[5] Hollandia(NLD)[6]Svájc (SWI),[7] Ausztria (AUT),[8] Svédország (SVE)[9] Franciaország (FRA),[10]Olaszország (ITA),[11]Ausztrália (AUS),[12] Új-Zéland (NZ),[13] Mexikó (MEX),[14] Argentína (ARG), Amerikai Egyesült Államok (USA).[15] Kanada (CAN),[16]

Stúdióalbumok szerkesztés

Év Album címe Legmagasabb helyezés Minősítés
UK[17] GER[18] NLD[19] SWI
[20]
AUT[21] SWE[22] FRA[23] ITA[24] AUS[25] NZ[26] USA
[27]
CAN
[28]
1997 Life thru a Lens 1 42 59 39 33 39 34
1998 I've Been Expecting You 1 16 35 19 24 21 31 20 4
  • UK: 10× platina[29]
  • EU: 4× platina[32]
2000 Sing When You're Winning 1 1 3 2 4 4 19 5 7 1 110 17
  • UK: 8× platina[29]
  • AUS: 3× platina[30]
  • EU: 4× platina[31]
2001 Swing When You're Winning 1 1 2 1 1 4 21 6 3 1
  • UK: 7× platina[29]
  • AUS: 4× platina[30]
  • EU: 6× platina[33]
2002 Escapology 1 1 1 1 1 1 3 2 3 3 43
  • UK: 6× platina[29]
  • AUS: 5× platina[30]
  • EU: 5× platina[34]
2005 Intensive Care
  • Megjelent: 2005. október 24.
  • Kiadó: Chrysalis
  • Formátum: CD, CD+DVD, digitális letöltés, vinyl
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
2006 Rudebox
  • Megjelent: 2006. október 23.
  • Kiadó: Chrysalis
  • Formátum: CD, CD+DVD, digitális letöltés, vinyl
1 1 2 1 1 2 3 1 1 14
  • UK: 2× platina[29]
  • AUS: 2× platina[30]
  • EU: 2× platina[36]
2009 Reality Killed the Video Star
  • Megjelent: 2009. november 9.
  • Kiadó: Virgin
  • Formátum: CD, CD+DVD, digitális letöltés, vinyl
2 1 1 1 1 2 2 2 2 7 160 57
2012 Take the Crown
  • Megjelent: 2012. november 5.
  • Kiadó: Universal
  • Formátum: CD, digitális letöltés
1 1 1 1 1 7 9 - 4 12 - -
A "—" jel azt jelenti, hogy az adott országban nem volt helyezése az albumnak, vagy nem is jelent meg.

Koncertalbumok szerkesztés

Év Album címe Legmagasabb helyezés Minősítés
UK[41] GER[42] NLD[43] SWI
[20]
AUT SWE FRA ITA AUS NZ USA
[27]
CAN
[28]
2003 Live at Knebworth 2 1 3 2 1 7 12 4 3 6
  • UK: 2x platinalemez[29]
  • IFPI: 2x platinalemez[44]
2012 Robbie Williams Live: Take the Crown - - - - - - - - - -
A "—" jel azt jelenti, hogy az adott országban nem volt helyezése az albumnak, vagy nem is jelent meg.

Válogatásalbumok szerkesztés

Év Album címe Legmagasabb helyezés Minősítés
UK[41] GER NLD[43] SWI
[20]
AUT[21] SWE FRA ITA AUS NZ USA
[27]
CAN
[28]
1999 The Ego Has Landed 20 1 63 17
2004 Greatest Hits (Robbie Williams-album) 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1
  • UK: 6x platinalemez[29]
  • EU: 5x platinalemez
  • IFPI: 5x platinalemez[46]
2010 In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990–2010 1 3 6
  • UK: platinalemez[47]
  • EU:
  • IFPI:
A "—" jel azt jelenti, hogy az adott országban nem volt helyezése az albumnak, vagy nem is jelent meg.

Filmzenék szerkesztés

Év Dal Film címe
1998 Man Machine A Ravasz az Agy és a két füstölgő puskacső[48]
1999 I Wouldn't Normally Do This Kind Of Thing Jóbarátok[49]
2001 We Are the Champions Lovagregény[50]
Summertime England Manager
2002 Have You Met Miss Jones? megjelent a Swing When You're Winning című albumon Bridget Jones naplója[51][52]
2003 Beyond the Sea Némó nyomában[53][54]
A Man For All Seasons Johnny English[55]
2004 It's De-Lovely De-Lovely[56][57]
Misunderstood Bridget Jones: Mindjárt megőrülök[58]
2005 A bűvös körhinta (The Magic Roundabout)[59][60]

Album eladások és eredmények szerkesztés

Robbie Williams több albumot adott el az Egyesült Királyságban, mint bármelyik másik brit szólóénekes.[61] Világszerte 53 millió nagylemezt és 15 millió kislemezt adott el.[62][63][64]

Egyesült Államok

Egyesült Királyság Robbie Williams több albumot adott el az Egyesült Királyságban, mint bármely más szólóénekes a zenetörténelem során

Greatest Hits, Intensive Care és a Rudebox.

Rock DJ, Eternity, Somethin' Stupid és a Radio.

Németország:

Latin-Amerika:

  • Jelenleg a legkelendőbb nem-latin előadó Dél-Amerikában.
  • Minden albuma bekerült a itt a Top 10-be, valamint a mexikói és a brazíliai Top 40-be
  • Több, mint 3 milliót adott el Dél-Amerikában[65]
  • 2005-tel bezárólag a mexikói eladások meghaladták az 1 milliót (nem számolva az Intensive Care-t és a Rudeboxot)[66]

Ausztrália és Új-Zéland:

  • A XIX. század legkelendőbb külföldi művésze Ausztráliában
  • Több, mint 2 millió albumot adott el Ausztráliában és további fél milliót Új-Zélandon
  • 3 első helyezett albuma volt az országban

Album minősítések szerkesztés

Egyesült Királyság - minősítés: 8x platina (2,400,000)[67]
Hollandia - minősítés: aranylemez (40,000)[68]
Ausztrália - minősítés: aranylemez (35,000)[69]
Svájc - minősítés: aranylemez (25,000)[70]
Argentína - minősítés: aranylemez (20,000)
Egyesült Királyság - minősítés: 10x platina (3,000,000)[71]
Németország - minősítés: aranylemez (150,000)[72]
Hollandia - minősítés: aranylemez (40,000)[73]
Svájc - minősítés: platina (40,000)[74]
Argentína - minősítés: aranylemez (20,000)
Norvégia - minősítés: aranylemez (20,000)
Svédország - minősítés: aranylemez (20,000)
Franciaország - minősítés: 2x aranylemez (200,000) [75]
Amerikai Egyesült Államok - minősítés: aranylemez (500,000)[76]
Új-Zéland - minősítés: 9x platina (135,000)
Kanada - minősítés: platina (100,000)[77]
Mexikó - minősítés: aranylemez (75,000)
Ausztrália - minősítés: aranylemez (35,000)[78]
Argentína - minősítés: aranylemez (20,000)
Egyesült Királyság - minősítés: 8x platina (2,400,000)[79]
Németország - minősítés: 3x aranylemez (300,000)[72]
Ausztrália - minősítés: 3x platina (210,000)
Franciaország - minősítés: 2x aranylemez (170,000)
Mexikó - minősítés: platina (150,000)
Argentína - minősítés: 2x platina (80,000)
Hollandia - minősítés: platina (80,000)
Svájc - minősítés: aranylemez (25,000)
Norvégia - minősítés: aranylemez (20,000)
Svédország - minősítés: platina (40,000)
Egyesült Királyság - minősítés: 8x platina (2,400,000)[79]
Németország - minősítés: 5x platina (1,000,000)[72]
Ausztrália - minősítés: 4x platina (280,000)
Franciaország - minősítés: platina (200,000)
Hollandia - minősítés: 2x platina (160,000)
Ausztria - minősítés: 4x platina (120,000)
Svájc - minősítés: 3x platina (120,000)
Mexikó - minősítés: aranylemez (75,000)
Argentína - minősítés: 3x platina (120,000)
Svédország - minősítés: platina (40,000)
Magyarország - minősítés: aranylemez (40,000)[80]
Egyesült Királyság - minősítés: 6x platina (1,800,000)
Németország - minősítés: 7x aranylemez (700,000)
Franciaország - minősítés: 2x platina (400,000)
Ausztrália - minősítés: 5x platina (350,000)
Svájc - minősítés: 5x platina (200,000)
Hollandia - minősítés: 2x platina (160,000)
Mexikó - minősítés: platina (150,000)
Ausztria - minősítés: 4x platina (120,000)
Argentína - minősítés: 2x platina (80,000)
Belgium - minősítés: platina (50,000)
Svédország - minősítés: platina (40,000)
Magyarország - minősítés: aranylemez (3,000)
Egyesült Királyság - minősítés: 6x platina (1,800,000)
Németország - minősítés: 9x aranylemez (900,000)
Ausztrália - minősítés: 8x platina (560,000)
Mexikó - minősítés: 2x platina (200,000)
Ausztria - minősítés: 4x platina (120,000)
Svájc - minősítés: 3x platina (120,000)
Argentína - minősítés: 7x platina (280,000)
Hollandia - minősítés: platina (80,000)
Belgium - minősítés: platina (50,000)
Finnország - minősítés: platina (40,367)
Svédország - minősítés: aranylemez (20,000)
Egyesült Királyság - minősítés: 5x platina (1,500,000)
Németország - minősítés: 11x aranylemez (1,100,000)
Franciaország - minősítés: 2x platina (553,000)
Hollandia - minősítés: 2x platina (160,000)
Mexikó - minősítés: 2x gyémánt (800,000)[81]
Svájc - minősítés: 3x platina (120,000)
Belgium - minősítés: 2x platina (100,000)
Ausztria - minősítés: 3x platina (90,000)
Argentína - minősítés: 3x platina (120,000)
Ausztrália - minősítés: platina (70,000)
Finnország - minősítés: 2x platina (62,501)
Görögország - minősítés: aranylemez (10,000)
Svédország - minősítés: platina (40,000)
Egyesült Királyság - minősítés: 2x platina (600,000)
Németország - minősítés: 3x platina (600,000)
Ausztrália - minősítés: 2x platina (140,000)
Olaszország - minősítés: platina (100,000)
Mexikó - minősítés: platina (100,000)
Franciaország - minősítés: aranylemez (100,000)
Hollandia - minősítés: platina (70,000)
Svájc - minősítés: 2x platina (60,000)
Belgium - minősítés: platina (50,000)
Argentína - minősítés: 2 x platina (80,000)
Ausztria - minősítés: 2x platina (40,000)
Spanyolország - minősítés: aranylemez (40,000)
Dánia - minősítés: platina (30,000)
Finnország - minősítés: platina (35,000)
Svédország - minősítés: aranylemez (30,000)
Észtország - minősítés: aranylemez (5,000)
Argentína - minősítés: aranylemez (20,000)
Ausztrália - minősítés: platina (70,000)
Ausztria - minősítés: platina (20,000)
Belgium - minősítés: aranylemez (15,000)
Dánia - minősítés: aranylemez (15,000)
Finnország - minősítés: aranylemez (14,000)
Németország - minősítés: 2x platina (400,000)
Mexikó - minősítés: aranylemez (50,000)
Új-Zéland - minősítés: aranylemez (7,500)
Lengyelország - minősítés: aranylemez (10,000)
Egyesült Királyság - minősítés: 2x platina (600,000)
Ausztrália - minősítés: aranylemez (35,000)
Ausztria - minősítés: aranylemez (10,000)
Belgium - minősítés: aranylemez (15,000)
Dánia - minősítés: aranylemez (15,000)
Franciaország - minősítés: aranylemez (100,000)
Németország - minősítés: aranylemez (100,000)
Írország - minősítés: aranylemez (....)
Olaszország - minősítés: platina (100,000)
Portugália - minősítés: aranylemez (....)
Egyesült Királyság - minősítés: 2x platina (600,000)

Kislemezek szerkesztés

Év Kislemez Legmagasabb helyezés Minősítés Album
UK
[17]
AUS
[25]
FRA
[23]
GER
[82]
IRE
[83][84]
ITA
[24]
NL
[85]
NZ
[26]
SWE
[22]
SWI
[86]
US
[87]
1996 Freedom 2 6 10 6 8 10 39 24 8 nem jelent meg nagylemezen
1997 Old Before I Die 2 37 11 6 32 30 Life thru a Lens
Lazy Days 8 90 14
South of the Border 14
Angels 4 40 7 9 2 12 14 23 13 4 41
1998 Let Me Entertain You 3 46 13 33
Millennium 1 24 16 41 1 6 29 3 12 18 72 I've Been Expecting You
No Regrets 4 67 60 15 29 43
1999 Strong 4 99 68 12 9
She’s the One/It's Only Us 1 74 27 4 8 29 3 42 20
2000 Win Some Lose Some 7
Rock DJ 1 4 40 9 1 3 6 1 18 9 Sing When You're Winning
Kids (közreműködik: Kylie Minogue) 2 14 47 9 11 5 31 35
Supreme 4 14 12 14 10 4 8 3 14 4
2001 Let Love Be Your Energy 10 53[90] 68 26 21 11 56
Eternity/The Road to Mandalay 1 45 7 2 4 17 1 34 10
Better Man 6 4
Somethin' Stupid (közreműködik: Nicole Kidman) 1 8 16 2 2 2 9 1 17 3 Swing When You're Winning
2002 Mr. Bojangles/I Will Talk and Hollywood Will Listen 77 68
Feel 4 10 6 3 4 1 1 7 3 4 Escapology
2003 Come Undone 4 27 49 16 14 11 8 25 46 45
Something Beautiful 3 24 70 46 6 8 7 52
Sexed Up 10 17 53 18 8 12 25 59
2004 Radio 1 12 48 2 6 2 9 22 14 Greatest Hits
Misunderstood 8 39 20 27 7 8 35 26
2005 Tripping 2 7 9 1 4 1 1 20 2 2 Intensive Care
Make Me Pure 15
Advertising Space 8 17 14 10 20 4 5 32 11 9
2006 Sin Sin Sin 22 26 46 18 23 9 9 45 16
Rudebox 4 13 31 1 17 1 4 16 1 Rudebox
"Kiss Me" 56
Lovelight 8 25 21 28 4 8 23 25
2007 Bongo Bong and Je Ne T'Aime Plus (közreműködik: Lily Allen) 77
She's Madonna (közreműködik: a Pet Shop Boys) 16 4 38 3 2 20 8
2009 Bodies 2 4 8 1 3 1 1 30 4 1 Reality Killed The Video Star
You Know Me 6 33 26 22 12 10 35 51
2010 Morning Sun 45 32 19
Shame (közreműködik: Gary Barlow) 2 62 11 8 7 4 19 19 In and Out of Consciousness
2012 Candy 1 59 14 3 2 2 1 42 8
  • ITA: platinalemez[95]
Different
2013 Be a Boy Take the Crown
A "—" jel azt jelenti, hogy az adott országban nem volt helyezése az albumnak, vagy nem is jelent meg.

DVD-k szerkesztés

Év DVD címe Rendező Kiadó Hossz Helyezés
1998. november 16. Live in Your Living Room Geoff Wonfor EMI 93p 53[96]
1999. december 6. Angels Simon Hilton Chrysalis Records 18p 30 mp [97]
2000. szeptember 11. Rock DJ Vaughan Arnell Chrysalis Records 8[98]
2000. november 13. Where Egos Dare Simon Hilton Chrysalis Records [99]
2001. december 3. Live at the Albert Hamish Hamilton EMI 100p 1 (Ausztrália)
2002. július 1. Nobody Someday Brian Hill EMI 140p 34 (UK) 88[100]
2003. március 31. The Robbie Williams Show Hamish Hamilton EMI 120p 29 (Németország) 52 (UK)
2003. november 24. What We Did Last Summer: Live at Knebworth Hamish Hamilton EMI 162p 1 (Norvégia) 1 (Németország) 1 (UK) 4 (Ausztrália)
2006. november 13. And Through It All: Robbie Williams Live 1997-2006 EMI 5 (Németország) 14 (UK)

Közreműködései más albumokon szerkesztés

Év Dal címe Kinek az albumán Album címe
1998 I Started a Joke The Orb Gotta Get a Message to You (Bee Gees tribute album)
There Are Bad Times Just Around the Corner Noel Coward Twentieth-Century Blues: The Songs of Noel Coward (Noel Coward tribute album)
1999 Are You Gonna Go My Way Tom Jones Reload
2000 That Old Black Magic Jane Horrocks The Further Adventures of Little Voice
Kids Kylie Minogue Light Years / Sing When You're Winning
2001 Sweet Gene Vincent Ian Dury Brand New Boots and Panties (Ian Dury tribute album)
Somethin' Stupid Nicole Kidman Swing When You're Winning
It Was a Very Good Year Frank Sinatra
Well, Did You Evah! Jon Lovitz
Things Jane Horrocks
They Can't Take That Away from Me Rupert Everett
Me and My Shadow Jonathan Wilkes
2002 My Culture 1 Giant Leap és a Maxi Jazz 1 Giant Leap
You're The Why Ian Dury and the Blockheads Ten More Turnips from the Tip
(Ian Dury and the Blockheads posthumous album)
2006 Jealousy Pet Shop Boys Concrete
2007 The Only One I Know (The Charlatans-feldolgozás) Mark Ronson Version
Please Don't Talk About Me When I'm Gone Dean Martin Forever Cool
2009 Close My Eyes Sander van Doorn

Egyéb közreműködés szerkesztés

Év Kislemez Legmagasabb helyezés Album
UK
[101]
AUS
[25]
GER
[82]
IRE
[102]
ITA
[24]
NL
[85]
NZ
[26]
SWI
[103]
2010 Everybody Hurts 1 28 - 1 - - - - Helping Haiti Charity Single

Közreműködések más albumokon szerkesztés

  • Mike Bassett: England Manager (filmzene) – Summertime (a dal egy újabb változata később felkerült a Rudeboxra) (2001)

Videográfia szerkesztés

Videóklipek szerkesztés

Év Dal címe Rendező Album
1996 Freedom
1997 Old Before I Die David Mould Life thru a Lens
Lazy Days Thomas Q Napper[104]
South of the Border
Angels Vaughan Arnell[105]
1998 Let Me Entertain You
Millennium I've Been Expecting You
No Regrets Pedro Romhanyi
1999 Strong Simon Hilton
She’s the One Dom and Nic
It's Only Us
2000 Rock DJ Vaughan Arnell Sing When You're Winning
Kids Simon Hilton
Supreme Vaughan Arnell
2001 Let Love Be Your Energy Ed Bignell
Eternity Vaughan Arnell
The Road to Mandalay
Somethin' Stupid Swing When You're Winning
2002 Mr. Bojangles Hamish Hamilton
I Will Talk and Hollywood Will Listen"
Feel Vaughan Arnell Escapology
2003 Come Undone Jonas Åkerlund
Something Beautiful James Tonkin
Sexed Up Nicola Doring
2004 Radio Vaughan Arnell Greatest Hits
Misunderstood Julian Gibbs
2005 Tripping Johan Renck Intensive Care
Advertising Space David LaChapelle
2006 Sin Sin Sin Vaughan Arnell
Rudebox Seb Janiak Rudebox
Lovelight Jake Nava
2007 She's Madonna Johan Renck
2009 Bodies Vaughan Arnell Reality Killed The Video Star
You Know Me Phil & Olly
2010 Morning Sun Vaughan Arnell
Shame Vaughan Arnell
2012 Candy Joseph Kahn Take the Crown

Jegyzetek szerkesztés

  1. IFPI Platinum Europe Awards - 2002. IFPI, 2002. [2007. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  2. Amanda Andrews and Adam Sherwin: Shake-up starts at EMI with departure of UK chief. Times Online, 2008. január 9.
  3. Archivált másolat. [2012. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  4. UK Albums Chart
  5. German Albums Chart
  6. Robbie Williams Chart History Netherlands
  7. Swiss Albums Chart
  8. Austrian Albums Chart
  9. Swedish Albums Chart
  10. French Albums Chart
  11. Italian Albums Chart
  12. Australian Albums Chart
  13. New Zealand Albums Chart. [2008. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 11.)
  14. Mexican Albums Chart. [2007. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 11.)
  15. Billboard Top 200 Albums Chart - Robbie Williams Chart History
  16. Lwin, Nanda; Top Albums: The Essential Chart Guide, 2003
  17. a b UK Charts > Robbie Williams. chartstats.com. [2012. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 21.)
  18. Chartverfolgung/Robbie Williams/Longplay (német nyelven). musicline.de PhonoNet. [2010. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 23.)
  19. Dutch Album Charts > Robbie Williams (holland nyelven). dutchcharts.nl Hung Medien. (Hozzáférés: 2009. december 23.)
  20. a b c Verify Robbie Williams' European and Australasian Positions (Albums). swisscharts.com
  21. a b http://www.ifpi.at/?section=inhalt&inhaltid=9
  22. a b Swedish Charts > Robbie Williams. swedishcharts.com Hung Medien. (Hozzáférés: 2009. december 23.)
  23. a b French Charts > Robbie Williams (francia nyelven). lescharts.com Hung Medien. (Hozzáférés: 2009. december 23.)
  24. a b c Italian Charts > Robbie Williams. italiancharts.com Hung Medien. (Hozzáférés: 2009. december 23.)
  25. a b c Australian Charts > Robbie Williams. australian-charts.com Hung Medien. (Hozzáférés: 2009. december 23.)
  26. a b c New Zealand Charts > Robbie Williams. charts.org.nz Hung Medien. [2012. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 23.)
  27. a b c Artist Chart History - Robbie Williams (Albums). Billboard
  28. a b c Artist Chart History - Robbie Williams (Canadian Albums). Billboard
  29. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w BPI > Certified Awards Search. Brit Hanglemezgyártók Szövetsége. [2011. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 12.)
  30. a b c d e ARIA Charts > Accreditations > 2006 Albums. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  31. a b IFPI Platinum Europe Awards > 2002. International Federation of the Phonographic Industry. [2007. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. szeptember 1.)
  32. IFPI Platinum Europe Awards > 2001. International Federation of the Phonographic Industry. [2012. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. szeptember 1.)
  33. a b IFPI Platinum Europe Awards - Q4 2009. International Federation of the Phonographic Industry. [2013. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 2.)
  34. IFPI Platinum Europe Awards 2003 August. International Federation of the Phonographic Industry. [2010. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 6.)
  35. ARIA Charts > Accreditations > 2005 Albums. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  36. a b IFPI Platinum Europe Awards > 2006. International Federation of the Phonographic Industry. [2012. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. szeptember 1.)
  37. ARIA Charts > Accreditations > 2009 Albums. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  38. http://www.aria.com.au/pages/documents/echarts/chart_aria.pdf
  39. http://www.ifpi.at/?section=goldplatin
  40. Archivált másolat. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 2.)
  41. a b https://archive.today/20120722042301/http://www.chartstats.com/artistinfo.php?id=350
  42. Archivált másolat. [2010. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  43. a b http://dutchcharts.nl/search.asp?cat=a&cat2=s&search=robbie+williams
  44. IFPI. European sales certificate for 'Live at Knebworth' Archiválva 2010. február 11-i dátummal a Wayback Machine-ben. International Federation of the Phonographic Industry. Hozzáférés ideje: 01 September 2006.
  45. RIAA. American sales certificate database. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége. Hozzáférés ideje: 01 September 2006.
  46. IFPI. European sales certification for 'Greatest Hits' Archiválva 2012. május 7-i dátummal a Wayback Machine-ben. International Federation of the Phonographic Industry. Hozzáférés ideje: 01 September 2006.
  47. Archivált másolat. [2011. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 17.)
  48. http://www.imdb.com/title/tt0120735/
  49. http://www.imdb.com/title/tt0108778/
  50. http://www.imdb.com/title/tt0183790/
  51. Archivált másolat. [2010. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  52. http://www.imdb.com/title/tt0243155/
  53. Archivált másolat. [2010. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  54. http://www.imdb.com/title/tt0266543/
  55. Archivált másolat. [2010. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  56. Archivált másolat. [2010. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  57. http://www.imdb.com/title/tt0352277/
  58. http://www.imdb.com/title/tt0317198/
  59. Archivált másolat. [2010. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  60. http://www.imdb.com/title/tt0339334/
  61. [1][halott link]
  62. Robbie Williams album sales: The Sun. [2007. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 13.)
  63. The Robbie Williams Site. (Hozzáférés: 2006. december 17.)
  64. Ie Music. [2008. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 13.)
  65. FEATURE: U.S. success eludes superstar Williams[halott link]
  66. Williams gana un caso de libelo sobre su supuesta homosexualidad (Spanish). [2008. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 13.)
  67. BPI Certification of "Life Thru a Lens". BPI. [2008. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 11.)
  68. Dutch Certification of "Life Thru A Lens". NVPI[halott link]
  69. Australian Certification of "Life Thru A Lens". ARIA
  70. Swiss Certification of "Life Thru A Lens". Swisscharts
  71. BPI Certification of "I've Been Expecting You". BPI. [2007. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 11.)
  72. a b c German Certifications. IFPI Germany (Bundesverband der phonographischen Wirtschaft. [2009. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  73. Dutch Certification of "I've Been Expecting You". NVPI[halott link]
  74. Swiss Certification of "I've Been Expecting You". Swisscharts
  75. French Double-Gold Certifications on Albums in 2003. disqueenfrance.com. [2012. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 22.)
  76. U.S. Certification of "The Ego Has Landed". RIAA
  77. Canadian Certifications. CIRA. [2016. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 22.)
  78. Australian Certification of "The Ego Has Landed". ARIA
  79. a b BPI Certification of "Sing When You're Winning". BPI. [2009. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 11.)
  80. :Svédország - minősítés: platina (3,000)
  81. Mexican Certifications. AMPROFON. [2011. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 22.)
  82. a b Chartverfolgung/Robbie Williams/Single (német nyelven). musicline.de PhonoNet. [2010. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 26.)
  83. http://irish-charts.com/showinterpret.asp?interpret=Robbie+Williams
  84. Archivált másolat. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  85. a b Dutch Top 40 > Robbie Williams. Stichting Nederlands Top 40. (Hozzáférés: 2009. november 24.)
  86. http://www.swisscharts.com/artist/Robbie_Williams
  87. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) us nevű lábjegyzeteknek
  88. ARIA Charts > Accreditations > 2000 Singles. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  89. a b ARIA Charts > Accreditations > 2001 Singles. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  90. Pandora Archive. Pandora.nla.gov.au, 2006. augusztus 23. (Hozzáférés: 2010. február 17.)
  91. a b ARIA Charts > Accreditations > 2002 Singles. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  92. ARIA Charts > Accreditations > 2004 Singles. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  93. ARIA Charts > Accreditations > 2005 Singles. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  94. ARIA Charts > Accreditations > 2009 Singles. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
  95. http://www.fimi.it/temp/cert_GFK_download_452012.pdf Archiválva 2013. augusztus 13-i dátummal a Wayback Machine-ben FIMI Italian Singles Chart Certification.
  96. http://www.robbiewilliams.com/discography/dvd/live-in-your-living-room
  97. Archivált másolat. [2010. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  98. http://www.robbiewilliams.com/discography/dvd/rock-dj
  99. Archivált másolat. [2010. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  100. (Németország)
  101. Archivált másolat. [2012. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  102. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) ire nevű lábjegyzeteknek
  103. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) swi nevű lábjegyzeteknek
  104. 'South of the Border' Music Video. MTV.Viacom. (Hozzáférés: 2009. december 27.)
  105. 'Let Me Entertain You' Music Video. MTV.Viacom. (Hozzáférés: 2009. december 27.)