Főmenü megnyitása

Robert Graves-díj

Robert Graves angol költő által alapított magyar költészeti díj

A Robert Graves-díjat (vagy egyszerűen csak Graves-díjat) Robert Graves angol költő anyagi támogatásával alapították 1968-ban,[1] évente egy magyar vers, vagy verseskötet elismerésére. A díjat először 1970-ben, utoljára 1999-ben adták át.

A díj létrejötteSzerkesztés

Robert Graves angol költő - aki több ízben járt is Magyarországon - jó kapcsolatokat ápolt magyar irodalmárokkal, mások mellett Devecseri Gáborral, sőt állítólag még magával Aczél György kultúrpolitikussal is.[2] Graves 1968-ban szembesült azzal, hogy Magyarországon kapott jogdíjai átválthatatlanok konvertibilis valutára, ezért Vajda Miklós javaslatára ebből az összegből, illetve a későbbi bevételekből egy díjat alapított.[3] A díj egy-egy év legszebb versének elismerésére született, amit később "különleges, szép, ám betarthatatlan klauzulának" tartottak, így nem költői indulásra, és nem is életműre adták, hanem "hanem egy-egy kiválasztott versre irányzott fénysugárnak" tekintették a díjat a kuratóriumi tagok.[4] Robert Graves egy autóút során fogalmazta meg - versben -, hogy az évente díjazandó vers milyen legyen:

„Tömör, magyar, büszke, önálló,
csak önmagával szembeszálló,
nem kapzsi, nem,
könnyen tud szállni fenn.[3]

Az 1972-ben Zelk Zoltánnak odaítélt díj után döntött úgy a kuratórium, hogy a jövőben elsősorban olyan fiatal költők elismerésére fordítják a díjat, akik esztétikai vagy politikai okból mellőzöttek.[5] A díj odaítéléséről a Magyar Írószövetség tagjaiból alakult háromtagú kuratórium döntött. Az első grémium tagjai Devecseri Gábor, Nemes Nagy Ágnes és Vajda Miklós voltak,[6] az utolsó kuratóriumé: Lakatos István, Lator László, Vajda Miklós, Somlyó György.[4]

A díj jelentőségét nem csak az adta, hogy egy világhírű külföldi író magyar költői díjként alapította - ami világirodalmi viszonylatban is ritkaság -,[4] hanem az is, hogy fennállása alatt mindvégig szakmai díjként tartották számon, mivel a kultúrpolitika nem szólt - nem szólhatott - bele az odaítélésébe.[7]

A díj anyagi hátterét Graves halála után az örökösök már nem tartották fontosnak biztosítani, ezért 1993-tól Csepei Tibor zeneművész-író és a Magyar Írószövetség gondoskodott a díj fennmaradásáról.[8]

A díjat utoljára 1999-ben adták át.

DíjazottakSzerkesztés

A díjat jellemzően Robert Graves születésnapján (vagy egy ahhoz közeli időpontban), július 24-én adták át. A kitüntetett verset a díj átadását megelőző év terméséből válogatták. Ezért előfordul, hogy például egy 1988-ban megjelent versért 1989-ben átadott díjat hol 1988-as, hol 1989-es dátummal láttak el.

ForrásokSzerkesztés

  1. Világirodalmi lexikon IV. (Grog–Ilv). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1975. 730. o.  
  2. Albioni levelek XLIX. Albioni levelek blog (2009. márc. 26.) (Hozzáférés: 2019. jan. 1.)
  3. a b Sziklay Andor: Magyar lábnyomok...: Búcsú, másodszor. Szabadság, XCVI. évf. 22. sz. (1986. máj. 30.) 10. o.
  4. a b c d Somlyó György: Robert Graves-díj. Somlyó György digitalizált művei (1994) (Hozzáférés: 2019. jan. 1.)
  5. a b A Graves-dij s idei birtokosa. Magyar Nemzet, LIII. évf. 176. sz. (1990. júl. 28.) 5. o.
  6. Feitl István: A nyilvánosság és feltételrendszere - 1968. Múltunk, LIII. évf. 3. sz. (2008. márc.) 155. o.
  7. László György: A tartás öröme. Népszava, CXXX. évf. 63. sz. (2002. márc. 16.) 3. o.
  8. a b c d Mihalicz Csilla: A legszemélyesebb műfaj. 168 Óra, IX. évf. 32. sz. (1997. aug. 12.) 28–29. o.
  9. Kosztolányi húga és Feketerigó: Baránszky László és Imreh András Graves-díjas. Magyar Nemzet, LXII. évf. 175. sz. (1999. júl. 29.) 11. o.
  10. Édes-fájdalmas dalok: Tóth Krisztina kapta az idei Graves-díjat. Magyar Nemzet, LIX. évf. 172. sz. (1996. júl. 24.) 11. o.
  11. A legszebb vers és a történelem: Kemény István kapta a Graves-díjat. Magyar Nemzet, LVIII. évf. 181. sz. (1995. aug. 4.) 11. o.
  12. Deák László: Az új Graves-díjas: Nádasdy Adám. Magyar Nemzet, LVI. évf. 176. sz. (1993. júl. 30.) 11. o.
  13. Személyiségek. Köztársaság, II. évf. 14. sz. (1993. ápr. 9.) 97. o.
  14. Lászlóffy Aladár és Bertók László díját valamennyi forrás 1988-ra teszi. Mivel évente csak egy vers elismeréséről dönthetett a zsüre, valamelyikük bizonyosab 1989-ben kapta meg a díjat.
  15. Gállos Orsolya: Aki győzhetne és aki veszít: Bertók László Graves·dijáról. Magyar Nemzet, LII. évf. 202. sz. (1989. aug. 29.) 10. o.
  16. Mesterházi Mónika: Szerepek, hazatérések. Beszélő (2008) (Hozzáférés: 2019. jan. 2.)
  17. Tűz Tamás: Döbling: Baka István könyvéről. Katolikus Magyarok Vasárnapja, XCII. évf. 48. sz. (1985. dec. 15.) 7. o.
  18. (cím nélkül) . Jelenkor, XXVI. évf. 3. sz. (1983. márc.) 289. o.
  19. Roberl Graves-dij Várady Szabolcsnak. Magyar Nemzet, XXXVII. évf. 188. sz. (1981. aug. 12.) 4. o.
  20. A Móra Kiadó újdonságai. Magyar Ifjúság, XXV. évf. 42. sz. (1981. okt. 16.) 5. o.
  21. ELHUNYT PARANCS JÁNOS. Népszabadság, LVII. évf. 249. sz. (1999. okt. 26.) 25. o.
  22. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  23. Találkozás Palasovszky Ödönnel. Film Színház Muzsika, XXII. évf. 12. sz. (1978. márc. 25.) 8. o.
  24. a b c d e f Kada Júlia: Graves és Magyarország. Kortárs, XXI. évf. 9. sz. (1977. szept.) 1448. o.
  25. Székely Magda a Graves-díj idei kitüntetettje. Népszabadság, XXXI. évf. 172. sz. (1973. júl. 25.) 7. o.