Főmenü megnyitása

Robert Kurz (Nürnberg, 1943. december 24. – Nürnberg, 2012. július 18.) német filozófus, közgazdász, publicista, újságszerkesztő. Az értékkritikai iskola (Wertkritik) egyik legjelentősebb tagja, a Schwarzbuch Kapitalismus (A kapitalizmus fekete könyve) szerzője. Műveit számos nyelvre lefordították, magyarul 2017-ig csupán pár esszéje olvasható.

Robert Kurz
RobertKurz.jpg
Született 1943. december 24.[1][2]
Nürnberg
Elhunyt 2012. július 18. (68 évesen)[1][2][3]
Nürnberg
Állampolgársága német
Foglalkozása
  • újságíró
  • filozófus
  • író

Tartalomjegyzék

Élete és munkásságaSzerkesztés

Robert Kurz egy nürnbergi munkáscsaládban nevelkedett. Az Erlangeni Egyetemen filozófiát, történelmet és pedagógiát tanult, fokozatot azonban nem szerzett. Részt vett az 1968-as németországi diáktüntetéseken, 1970-től pedig tagja volt a Németországi Kommunista Munkásszövetségnek (Kommunistischer Arbeiterbund Deutschlands, KABD). Robert Kurz több folyóiratnak is az alapító-szerkesztője volt, így a Marxistische Kritik-nek, a Krisis-nek és az Exit!-nek.

MűveiSzerkesztés

  • Der Kollaps der Modernisierung. Vom Zusammenbruch des Kasernensozialismus zur Krise der Weltökonomie. Eichborn Verlag, 1991.
  • Honeckers Rache. Zur politischen Ökonomie des wiedervereinigten Deutschlands. Edition Tiamat, 1991.
  • Potemkins Rückkehr. Attrappen-Kapitalismus und Verteilungskrieg in Deutschland. Edition Tiamat, 1993.
  • Der Letzte macht das Licht aus. Zur Krise von Demokratie und Marktwirtschaft. Edition Tiamat, 1993.
  • Die Welt als Wille und Design. Postmoderne, Lifestyle-Linke und die Ästhetisierung der Krise. Edition Tiamat, 1999.
  • Schwarzbuch Kapitalismus. Ein Abgesang auf die Marktwirtschaft. Eichborn Verlag, 1999.
  • Marx lesen. Die wichtigsten Texte von Karl Marx für das 21. Jahrhundert. Eichborn Verlag, 2000.
  • Weltordnungskrieg. Das Ende der Souveränität und die Wandlungen des Imperialismus im Zeitalter der Globalisierung. Horlemann Verlag, 2003.
  • Die antideutsche Ideologie. Vom Antifaschismus zum Krisenimperialismus: Kritik des neuesten linksdeutschen Sektenwesens in seinen theoretischen Propheten. Unrast Verlag,2003.
  • Blutige Vernunft. Essays zur emanzipatorischen Kritik der kapitalistischen Moderne und ihrer westlichen Werte. Horlemann Verlag, 2004.
  • Das Weltkapital. Globalisierung und innere Schranken des modernen warenproduzierenden Systems. Edition Tiamat, 2005.
  • Geld ohne Wert. Grundrisse zu einer Transformation der Kritik der politischen Ökonomie. Horlemann Verlag, 2012.
  • Weltkrise und Ignoranz. Kapitalismus im Niedergang. Ausgewählte Schriften. Edition Tiamat, 2013.
  • Der Tod des Kapitalismus. Marxsche Theorie, Krise und Überwindung des Kapitalismus (Ausgewählte Schriften), Laika-Verlag, 2013.
  • Manifesto against labour

Magyarul olvasható esszéiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. "Erneuerer des Marxismus: Robert Kurz ist tot"

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Robert Kurz című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További forrásokSzerkesztés