Főmenü megnyitása

Robert John le Mesurier MacClure (Wexford, 1807. január 28.London, 1873. október 17.) angol tengerész, sarkkutató. Családnevének másik írásmódja M'Clure.

Robert MacClure
(Robert John Le Mesurier McClure)
S. G. Cresswell illusztrációja MacClure emlékirataihoz
S. G. Cresswell illusztrációja MacClure emlékirataihoz
Született Robert McClure
1807. január 28.[1][2][3]
Wexford
Elhunyt 1873. október 17. (66 évesen)[1][2][3]
Portsmouth
Állampolgársága brit
Foglalkozása felfedező
Kitüntetései
  • Patron’s Medal (1854)[4]
  • Grande Médaille d'Or des Explorations (1855)
  • Companion of the Order of the Bath (1859)
Sírhely Kensal Green Cemetery
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert MacClure témájú médiaállományokat.
Emlékiratainak címlapja

ÉletpályájaSzerkesztés

Apja, Robert McClure, a brit hadseregszázadosa öt hónappal fia születése előtt meghalt. Ezután anyját, Jane Elgee-t és a gyermeket apja régi bajtársa, John Le Mesurier vette védőszárnyai alá. Az ifjú Robert a középiskolát Etonban, a katonai akadémiát Sandhurstben végezte el, és 1824-től a tengerészetnél szolgált.

Először 1836-ban vett részt sarkvidéki expedíción, mint George Back első tisztje a Terror hajón. A Foxe-medencében a hajó befagyott és súlyosan megrongálódott, de sikerült vele visszafelé is átszelni az Atlanti-óceán, és eljutottak Írország nyugati partjaira. Ezután kerek tizenkét évig nem hajózott a sarkvidéken.

1838-ban, a felső-kanadai felkelés alatt a Niagara, Williams Sandom a Nagy tavakon hajózó flottillája zászlóshajójának kapitánya volt, majd Nyugat-Indiába vezényelték. 1842-től 1846-ig a havannai bázisú Romney parancsnoka volt, majd két évig a parti őrségnél szolgált.

1848–1849-ben Franklin-expedíció felkutatására indított első, sir James Clark Ross vezette sarkvidéki expedícióban az Investigatoron hajózott, mint főhadnagy. Hajójuk a Lancaster-szorosban fagyott a jégbe. Ezután a legénység szánokon indult Franklinék keresésére, de ezeken az utakon MacClure, aki több mint egy hónapig betegeskedett, nem vett részt. A jéggel visszasodródtak a Baffin-öbölbe, ahol a hajó kiolvadt, és visszahajóztak Angliába anélkül, hogy az eltűnt expedícióról bármit is megtudtak volna.

1850-ben többek között őt is felkérték a Franklin-expedíció felkutatására. Eredetileg két hajóval indultak volna útnak úgy, hogy a parancsnok Richard Collinson, az Enterprise kapitánya lett volna, és őt kísérte volna MacClure az Investigatoron. A többségtől eltérően, Alaszkából, kelet felé kívántak útnak indulni úgy, hogy Honoluluban találkoznak, és a Bering-szoroson hajóznak be az Északi Jeges-tengerre. MacClure öt napot késett a találkozóról: aznap futott be, amikor Collinson elunta a várakozást, és pár órával MacClure érkezése előtt maga indult útnak. MacClure be akarta hozni a lemaradást, és az Aleut-szigetek között vezető, kockázatos utat választotta. A rövidítés olyan jól sikerült, hogy Collinson előtt ért a Lisburne-fokhoz, ahol találkozott Henry Kellett Herald nevű hajójával. Kellett, aki MacClure feljebbvalója volt, valószínűtlennek tartotta, hogy az Enterprise még mindig az Investigator előtt legyen, de nem adta parancsba MacClure-nak, hogy várja meg a Collinsont, ő pedig továbbhajózott. Egy rövid időre befagyott hajójával, de kiszabadult, és továbbhaladt északkelet felé. Elérte a Banks-szigetet, és fölfedezte az ezt a Victoria-szigettől elválasztó Prince of Wales-szorost.

A sziget partja mellett addig haladt északnak, amíg hajója a téli időszakra be nem fagyott. Ezután szánokon folytatta a környék felderítését. Franklinék nyomát ugyan ezúttal sem találta, de egyik ilyen útján észrevette azt a jellegzetes sziklát, amit Parry írt le a Melville-sziget déli partján még 1820-ban. Ezzel igazolta, hogy az Északnyugati átjáró létezik, Amerika északról vízen megkerülhető. Ezért a felfedezéséért lovaggá ütötték, később róla nevezték el a M'Clure-szorost.

Az Investigator fedélzetén 1850–1854 között megtett útjairól szóló emlékiratait Északnyugati átjáró címmel Londonban adta ki, 1857-ben.

ForrásokSzerkesztés

  1. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Dictionary of Canadian Biography (angol és francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Brit Királyi Földrajzi Társaság: Gold Medal Recipients (angol nyelven). Brit Királyi Földrajzi Társaság, 2018