Ruszpolyána
Ruszpolyána, 1901 és 1919 között Havasmező, 1940 és 1944 között Ruszkirvával egyesítve Havaskő néven (románul: Poienile de sub Munte, korábban Ruspoiana, ukránul: Русь-Поляни vagy Поляни, jiddisül פּאליען-ריסקווה, németül: Reußenau) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban, az ukrán határ mellett. Máramaros megye legnagyobb területű községét alkotja.
Ruszpolyána (Poienile de sub Munte) | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Románia | ||
Történelmi régió | Máramaros | ||
Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió | ||
Megye | Máramaros | ||
Község | Ruszpolyána | ||
Rang | községközpont | ||
Irányítószám | 437220 | ||
SIRUTA-kód | 108482 | ||
Népesség | |||
Népesség | 9291 fő (2021. dec. 1.) | ||
Magyar lakosság | 36 (2011) | ||
Népsűrűség | 31,49 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Tszf. magasság | (átlagosan) 650 m | ||
Terület | 295 km² | ||
Időzóna | EET, UTC+2 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 47° 49′, k. h. 24° 26′47.816667°N 24.433333°EKoordináták: é. sz. 47° 49′, k. h. 24° 26′47.816667°N 24.433333°E | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Ruszpolyána témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Fekvése
szerkesztésKözpontja Máramarosszigettől 61 km-re kelet–délkeletre, a Máramarosi-havasokban, a Ruszkova mentén helyezkedik el. Tíz, kisebb-nagyobb házcsoportból és a hegyoldalakon szórtan épült portákból áll.
Nevének eredete
szerkesztésHagyományos nevének első tagja ruszin lakosságára utal, a második pedig a szláv poljana 'erdei tisztás' szóból származik. Újabb magyar nevét a helységnévrendezés idején alkották. Ezzel egyszerre született román neve is, szintén mesterséges névalkotással. Történeti névalakjai: Rwskapolanya és Polyna (1411), Ruszkuoapojana (1600), Rusz-Polyana (1715–1720) és Ruszko-Poiana (1827).
Története
szerkesztésHucul lakosságú település volt Máramaros vármegyében. A hagyományos, önellátó penduláris juhtartás mellett lakói között fegyverkovácsok, szűcsök és prémvadászok is voltak. A 17. században valószínűleg egy kompakt települést képezett és a tanyásodás csak a 19. század közepén, a fafeldolgozás konjunktúrájával kezdődött. 1956 után, amikor egy részét Ruszkirvához csatolták, még 17 házcsoport alkotta.
1566-ban lakosságát pestisjárvány tizedelte, amelynek emléke ma is él a helyi hagyományban és a pestistemető helyét határnév őrzi.
1845-ben éves (országos) vásár tartására kapott jogot.[1] Zsidó hitközségében 1875-től szolgált saját rabbi. A ruszpolyánai zsidók vallásilag a máramarosszigeti haszid Teitelbaum rabbikhoz kötődtek.[2]
A Szokoló községrész évszázadokon keresztül természetes határt képezett a Magyar Királyság és Galícia között.
1941 és 1944 között, az Árpád-vonal részeként a magyar hadsereg bunkereket épített a Ruszkova völgyének szűkebb szakaszain és főleg a Bardău-patak befolyásánál. A vonal bevetésére nem került sor. 1945 első felében, a szovjet megszállás idején a vidék Ivan Odovicsuk ukrán nacionalistáinak befolyása alatt állt. Ekkor több szovjetbarát, románellenes tüntetésre került sor. Az Odovicsuk-párti Banderov ukrán partizánjai még 1949-ig folytatták gerillaháborújukat a hegyekben. 1947-ben egy élelmiszert rekviráló ukrán partizáncsoport meggyilkolta a deportálás és a haláltábor 17 zsidó túlélőjét. 1952-ben itt állították föl az ortodox egyházba kényszerített romániai ukrán görögkatolikusok esperesi központját.
Mint hegyvidéki községet, nem kollektivizálták. A központi településrészen blokkházakat építettek.
Az 1960-as években megalakult pünkösdi gyülekezete mára a legnagyobb vidéki pünkösdi közösség Romániában.
A férfiak között régi hagyománya van a távoli vidékeken végzett famunkának. A 20. század utolsó harmadában lakói közül sokan áttelepültek a Bánságba, ahol korábban erdőkitermeléseken dolgoztak. Mára a tejbegyűjtés megszűnt, így lakói kizárólagosan az állattartásból nem tudnak megélni. A legtöbben Spanyolországban, Portugáliában vagy más nyugat-európai országban vállalnak munkát. Jellemző, hogy az elszórt házakból az emberek a műúthoz közel eső házakba települnek.
A ruszpolyánai ruszinok valószínűleg a nyelvcsere kezdeti fázisában járnak. A többség aktívan ruszin–román kétnyelvű úgy, hogy vannak idősebb emberek, akik nem értenek románul, a fiatalok egy része viszont nem beszéli a helyi ruszin nyelvjárást.
Népessége
szerkesztés- A 18. század közepén 159 család lakta.
- 1838-ban 2254 görögkatolikus, 46 zsidó és 36 római katolikus vallású lakosa volt.[3]
- 1864-ben 2618 görögkatolikus, 61 zsidó és 18 római katolikus vallású lakója volt.
- 1900-ban 4807 lakosából 3608 volt ruszin, 1082 német (jiddis), 90 magyar és 27 román anyanyelvű; 3671 görögkatolikus, 1044 zsidó és 90 római katolikus vallású.
- 2002-ben 10 033 lakosából 9696 volt ukrán, 256 román és 61 magyar nemzetiségű; 8176 ortodox, 1377 pünkösdi, 318 adventista, 77 görögkatolikus és 62 római katolikus vallású.
Látnivalók
szerkesztés- Ortodox fatemploma 1788-ban épült, tornya harang formájú. Múzeummá alakították át, szakrális célokra nem használják.
- Görögkatolikus fatemplom.
- Népi építészet, építmények. Archaikus vonás, hogy néhány udvaron ma is láthatók sírkeresztek, ugyanis az elhunytakat a házuk mellé temették.
- Az Árpád-vonal bunkerei
- Zsidó temető (nem messze a fatemplomtól).
- Az első világháborús hadi temetőben osztrák–magyar és német katonák nyugszanak, 93 sír még azonosítható. Kis kápolna is tartozik hozzá.
- A Vinderel- (Vércse-) tó a Mihailec és a Vár-kő közötti nyeregben, 1615 méteres magasságban található. Preglaciális eredetű. Felülete 0,9 hektár, legnagyobb mélysége 5,5 m (bár a falusiak feneketlennek hiszik). Ha hóolvadáskor vagy esőzések után túlfolyik, keleti peremén vizét vízesés vezeti le.
- Szénsavas források („borkutak”), tíz barlang.
Gazdasága
szerkesztésGazdaságának két meghatározó ágazata a fakitermelés és -feldolgozás és az állattartás. 29 515 hektáros területéből 19 500 erdő, 5100 legelő, 3700 rét és 800 szántó.
A nagy távolságok miatt a községben egy taxitársaság is működik.
Oktatás
szerkesztés- A község nagy kiterjedése miatt 4 nyolc osztályos, 9 négy osztályos iskola és 18 óvoda működik benne.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
- ↑ Mislovics Erzsébet: A hászidizmus megjelenése és terjedése. In Bányai Viktória – Fedinec Csilla – Komoróczy Szonja Ráhel szerk.: Zsidók Kárpátalján. Bp., 2013, 65. o.
- ↑ Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838[halott link]
Források
szerkesztés- Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007
- Kiss Dénes – Peti Lehel: Ukránok Romániában. Havasmezői mozaik. Pro Minoritate 2009/1, [161]–173. o.
- Vasile Timur Chiș – Vasile Popovici: Poienile de sub Munte. Repedea: Huțulii, 2022
- A község egykori stetljének honlapja (angolul)
- Andrea Mesaroș: Poenile de sub Munte: Prezentare generală (románul)
- Obcsina községrész honlapja (németül)
- Carmen Alina Brândușan: Poienile de sub Munte (románul)
- A Vár-kő a www.nagybanya.ro honlapon
- Kirándulás a Mihailecen és a Vár-kőn
További információk
szerkesztés- Ruszpolyána határának térképe 1864–65-ből (261 szelvény) [1]
- Ruszpolyánai ház a máramarosszigeti szabadtéri néprajzi múzeumban (románul)