Sándor Jolán

(1951) színésznő, színházi rendező

Sándor Jolán (1951. augusztus 8. –) színész, rendező.

Sándor Jolán
Életrajzi adatok
Született1951augusztus 8. (72 éves)
nem ismert

Sándor Jolán IMDb-adatlapja
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Pilisvörösvári bányászcsalád sarja. Nagyanyja egyik vezetője volt az 1928-as pilisvörösvári bányászsztrájknak, tagja volt a Bethlen István miniszterelnökkel tárgyaló küldöttségnek. Édesapja megjárta Rákosi börtönét.

A színészmesterséget a Budapesti Gyermekszínház Stúdiójában tanulta. 1979-ben a győri Kisfaludy Színház, 1983-tól a Népszínház tagja. Egyik legnagyobb sikerét Róza néni szerepében aratta Lengyel Menyhért azonos című darabjában. A Népszínház megszűnése után, 1993-tól a Nemzeti Színházban játszott, mint vendég.

2001-ben költözött Pilisvörösvárra, ahol megalakította a Moór Anna Amatőr Színjátszó Kört. A műkedvelő társulat bemutatóit ő rendezte.

Férje Szép Zsolt, a Magyar Színház (régi Nemzeti) ügyelője, fia, Szép Domán a Nemzeti Színház társulatának tagja.

Emlékezetesebb szerepei szerkesztés

Rendezései szerkesztés

Színészi méltatása szerkesztés

„Sándor Jolánra, aki néhány éve Győrből szerződött a Népszínházba, eddig nyilván kevesebben figyeltek fel, mint érdemelte volna. Vérbő, életes, sziporkázó humorú, csupa líra, csupa báj alakítás. Ritka telitalálat: elsöprő erejű természetesség. Csípőre tett kézzel, kültelki hanghordozással, ordenáré szöveggel hamisítatlan színpadi varázslatba von bennünket: kacagunk és könnyezünk, mintha a legmegindítóbb mesét látnánk. Sándor Jolán nemcsak azt bizonyítja be, hogy ennek a Rózának minden közönségessége ellenére áldott jó szíve van, hanem azt is, hogy olyan színésszel van dolgunk, aki méltó más hasonló szerepekre is. Szerencsés pillanat, mindketten jól vizsgáztak: a technikás író és az ismeretlen színész. Megérdemelték a találkozást.”[1]

Film és sorozatszerepei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Pályi András: Színházi előadások Budapesten. In: Jelenkor 1986. július-augusztus: http://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1986-7-8.pdf

Források szerkesztés

Kritikák szerkesztés