Főmenü megnyitása

Sánta Annamária

magyar színésznő

Sánta Annamária (Baja, 1980. augusztus 21.) magyar színésznő. Szinkronszínészként több sorozatban is szerepelt. Tanulmányait a Hild József Általános Iskolában, majd a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban végezte.Már gyerekkorában érdeklődött a színészet iránt, általános iskolában és gimnáziumban is színjátszó szakkörre járt, majd elvégezte a Goór-Nagy Mária Színitanodát. Három évet játszott a Nemzeti Kamaraszínházban, majd egy évet a Szolnoki Szigligeti Színházban. Öt éve a szinkronizálás tölti ki a mindennapjait.

Sánta Annamária
Életrajzi adatok
Született 1980. augusztus 21. (38 éves)
Baja
Származás magyar magyar
Pályafutása
Aktív évek 2004–napjainkig

Tartalomjegyzék

PályafutásSzerkesztés

A színitanoda elvégzése után a Nemzeti Kamara Színházban játszott kisebb-nagyobb szerepeket három évadon át. Fellépett a Szkéné Színházban, a Klebelsberg Művelődési Házban és Szentendrén is. Valamint a 2007/2008-as évadban a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja volt, ahol a "Két úr szolgája" című darabban az egyik női főszerepet, Claricet; az "Oliver!" című musicalben pedig Beatricet játszotta. Azóta jobbára gyerekdarabokban tűnik fel, és a szinkron tölti ki mindennapjait.

SzerepekSzerkesztés

SzinkronSzerkesztés

Filmek, sorozatok:

Rajzfilmek, animék:

ForrásokSzerkesztés