Főmenü megnyitása

Sárgaúszójú tonhal

csontos halfaj

A sárgaúszójú tonhal (Thunnus albacares) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe, ezen belül a makrélafélék (Scombridae) családjába tartozó faj.

Infobox info icon.svg
Sárgaúszójú tonhal
A természetes élőhelyén
A természetes élőhelyén
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Tüskésúszójúak (Acanthopterygii)
Csoport: Percomorpha
Rend: Sügéralakúak (Perciformes)
Alrend: Scombroidei
Család: Makrélafélék (Scombridae)
Alcsalád: Scombrinae
Nemzetség: Thunnini
Nem: Thunnus
South, 1845
Alnem: Neothunnus
Faj: T. albacares
Tudományos név
Thunnus albacares
(Bonnaterre, 1788)
Szinonimák
Szinonimák
  • Germo albacares (Bonnaterre, 1788)
  • Germo albacora (Lowe, 1839)
  • Germo allisoni (Mowbray, 1920)
  • Germo argentivittatus (Cuvier, 1832)
  • Germo itosibi (Jordan & Evermann, 1926)
  • Germo macropterus (Temminck & Schlegel, 1844)
  • Kishincella zacalles Jordan & Evermann, 1926
  • Kishinoella zacalles Jordan & Evermann, 1926
  • Neothunnus albacares (Bonnaterre, 1788)
  • Neothunnus albacora (Lowe, 1839)
  • Neothunnus albacora f. brevipinna Bellón & Bardán de Bellón, 1949
  • Neothunnus albacora f. longipinna Bellón & Bardán de Bellón, 1949
  • Neothunnus albacora macropterus (Temminck & Schlegel, 1844)
  • Neothunnus albacores (Bonnaterre, 1788)
  • Neothunnus allisoni (Mowbray, 1920)
  • Neothunnus argentivittatus (Cuvier, 1832)
  • Neothunnus brevipinna Bellón & Bàrdan de Bellón, 1949
  • Neothunnus catalinae Jordan & Evermann, 1926
  • Neothunnus itosibi Jordan & Evermann, 1926
  • Neothunnus macropterus (Temminck & Schlegel, 1844)
  • Neothunnus macropterus itosibi Jordan & Evermann, 1926
  • Neothunnus macropterus macropterus (Temminck & Schlegel, 1844)
  • Orcynus albacora (Lowe, 1839)
  • Orcynus macropterus (Temminck & Schlegel, 1844)
  • Orcynus subulatus Poey, 1875
  • Scomber albacares Bonnaterre, 1788
  • Scomber albacorus Lacepède, 1800
  • Scomber sloanei Cuvier, 1832
  • Semathunnus guildi Fowler, 1933
  • Semathunnus itosibi (Jordan & Evermann, 1926)
  • Thunnus abacares (Bonnaterre, 1788)
  • Thunnus albacares macropterus (Temminck & Schlegel, 1844)
  • Thunnus albacarres (Bonnaterre, 1788)
  • Thunnus albacora (Lowe, 1839)
  • Thunnus albacores (Bonnaterre, 1788)
  • Thunnus allisoni Mowbray, 1920
  • Thunnus argentivittatus (Cuvier, 1832)
  • Thunnus catalinae (Jordan & Evermann, 1926)
  • Thunnus itosibi (Jordan & Evermann, 1926)
  • Thunnus macropterus (Temminck & Schlegel, 1844)
  • Thunnus zacalles (Jordan & Evermann, 1926)
  • Thunus albacares (Bonnaterre, 1788)
  • Thynnus albacora Lowe, 1839
  • Thynnus argentivittatus Cuvier, 1832
  • Thynnus macropterus Temminck & Schlegel, 1844
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Sárgaúszójú tonhal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Sárgaúszójú tonhal témájú kategóriát.

Tartalomjegyzék

ElőfordulásaSzerkesztés

A sárgaúszójú tonhal az összes óceán trópusi és szubtrópusi részén megtalálható. A Földközi-tengerből hiányzik.

MegjelenéseSzerkesztés

A kifejlett állat testhossza átlagosan 150 centiméter, de 239 centiméteres példányt is fogtak már. A felnőttkort 78-158 centiméteresen éri el. Az eddigi legnehezebb példány 200 kilogrammot nyomott. A hátúszóján 11-14 tüske és 12-16 sugár, míg a farok alatti úszóján 11-16 sugár ül. 39 csigolyája van. A mellúszói közepesen hosszúak. A hal színezete fémesen fekete vagy sötétkék, a hasa felé indulva előbb sárga, utána pedig ezüstös. A hason körülbelül 20 darab függőleges, de szaggatott csík van. A hátúszók és a farok alatti úszó sárga színűek.

ÉletmódjaSzerkesztés

Főleg nyílt vízi halfaj, de néha a brakkvízbe is beúszik. A felszíntől egészen 250 méter mélységig található meg, de általában 100 méter mélyen tartózkodik. A 15-31 Celsius-fok között érzi jól magát. Tápláléka apró halakból, rákokból és kalmárokból tevődik össze. A rajokat azonos korú fajtársaival, vagy azonos méretű rokon fajokkal alkotja. A kifejlett példányok disznódelfinfélékkel (Phocoenidae) is társulnak.

Legfeljebb 9 évig él.

SzaporodásaSzerkesztés

Az ívási időszakban a nőstény többször is rakhat ikrákat. Általában nyáron ívik. Az ikrák szabadon lebegnek a nyílt vízen.

Veszélyeztetettsége, felhasználásaSzerkesztés

A sárgaúszójú tonhal rajta van a vándorló tengeri halakat védelmező, úgynevezett Annex I of the 1982 Convention on the Law of the Sea határozat listáján; ennek ellenére ipari méretben halásszák. A sporthorgászok is kedvelik. Tenyésztése érdekében kísérletek folynak. Fagyasztva, konzervbe tárolva, vagy füstölve árusítják. Igen keresett halfaj.

KépekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés