S. Nagy Katalin

(1944–) magyar művészettörténész, szociológus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 29.

S. Nagy Katalin (Nagykanizsa, 1944. október 19. –) magyar művészettörténész, szociológus, egyetemi tanár. A szociológiai tudományok kandidátusa (1983), doktora (1997).

S. Nagy Katalin
Született1944. október 19. (79 éves)
Nagykanizsa, magyar
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaművészettörténész, szociológus, egyetemi tanár
KitüntetéseiEötvös József-díj (2010)
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Szülei Nagy József és Rosenheim Anna voltak. 1963—1973 között az ELTE hallgatója volt, ahol magyart, filozófiát, művészettörténetet és szociológiát tanult. 1965-ben kristálycsiszoló szakmunkás lett.

1968–1970 között az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztője volt. 1971–1972 között a Miskolci Képtár munkatársa volt. 1973–1979 között a Népművelési Intézetben dolgozott. 1980–1990 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem és az ELTE oktatója volt. 1980–1986 között a Tömegkommunikációs Kutatóközpont tudományos főmunkatársa volt. 1981 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára. 1986–1998 között az Iparművészeti Egyetemen művészetszociológiát és vizuális kommunikációt oktatott. 1992–1996 között a Miskolci Egyetemen tanított. 1994–1997 között a Kodolányi János Főiskola kommunikáció elmélet, vizuális kommunikáció tanára volt.

1996-ban habilitált. 1996–1998 között az Általános Vállalkozói Főiskola kultúraszociológia és kommunikáció tanára volt. 1997 óta a Kanizsa Felsőoktatásáért kuratórium elnöke. 1998 óta tanszékvezető egyetemi tanár. 2005–2009 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Társadalomismeret Intézet igazgatója volt. 2010 óta a Pannon Egyetem tanára.

Kutatási területe a kultúra- és művészetszociológia, a mindennapi élet szociológiája, a vizuális kommunikáció és a XX. századi művészettörténet.

1976 óta a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség tagja. 1989–1998 között a Mozgókép és befogadás Alapítvány Kuratóriumának tagja volt. 1989 óta a Magyar Szociológiai Társaság művészetszociológiai szakosztályának elnöke. 1996 óta a Magyar Szemiotikai Társaság, a Magyar Filozófiai Társaság és a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság tagja. 1999 óta a Farkas István kuratórium elnöke. 2005 óta a Magyar Kommunikáció Társaság tagja.

  • Anna Margit (1971)
  • Festmény és nézője (1975)
  • Deim Pál (1977)
  • Farkas István (nagymonográfia, 1979, 1994)
  • Péter Vladimir (1979)
  • Marc Chagall (1980)
  • Eredmények a lakáskultúra-vizsgálatból 1974–1978 (1980)
  • Lakásmód, lakáskultúra Telkibányán, 1975–1978 (1981)
  • A vizuális kultúráról (szerkesztette, 1982)
  • Divatszociológia (szerkesztette, 1982)
  • A viselkedéskultúráról (1984)
  • Lakberendezési szokások (1987)
  • Művészetszociológia (szerkesztette, 1990)
  • A látvány, amelyben élünk (1990)
  • Ország Lili (nagymonográfia, 1993)
  • Föld-hajó (1993)
  • Paul Hargittai (1995)
  • Németh Géza (1995)
  • Józsa Péter Emlékkönyv (szerkesztette, 1995)
  • Bolmányi Ferenc (2000)
  • Asszonysorsok a XX. században (szerkesztette, 2000)
  • Önarcképek. A művész szerepváltozásai (2001)
  • Gábor Marianne (monográfia, 2003)
  • A lakáskultúra története (2003)
  • Emlékkavicsok. Holocaust a magyar képzőművészetben 1938–1945 (2006)
  • Mű – művészek – befogadás (2007)
  • Szociológia közgazdászoknak (szerkesztette, 2007)
  • Szociológia mérnököknek (szerkesztette, 2008)
  • Más-kor. Festők, képek, kiállítások; Gondolat, Bp., 2009
  • Rajkó Andrea–S. Nagy Katalin: Művészettörténet, 1–2.; Typotex, Bp., 2009–2010 (Baccalaureus scientiae tankönyvek)
  • Képzőművészet és kommunikáció; BME GTK–Typotex, Bp., 2013 (Képfilozófiák)
  • Emlékkönyv; szerk. S. Nagy Katalin; Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány, Nagykanizsa, 2015
  • T. Horváth Éva; Alapos Kalapos Bt., Bp., 2016
  • Képekről… 21 esszé; Kaleidoscope, Bp., 2020 (Kaleidoscope könyvek)
  • Szirmai Imre; Medicina, Bp., 2021
  • Csak úgy... Önéletrajzi jegyzetek; Arnolfini Archívum, Szigetszentmiklós, 2021 (Arnolfini books)
  • Izsák Éva–S. Nagy Katalin: Látószögek...; Kaleidoscope–Létra Alapítvány, Bp., 2022 (Kaleidoscope könyvek)
  • Csak úgy... 2. Önéletrajzi jegyzetek; Arnolfini Archívum, Szigetszentmiklós, 2022 (Arnolfini books)
  • Csak úgy... 3. Önéletrajzi jegyzetek; Arnolfini Archívum, Szigetszentmiklós, 2023 (Arnolfini books)

Díjai, kitüntetései

szerkesztés

További információk

szerkesztés