Főmenü megnyitása

Wikipédia β

SMS Friedrich der Große (1911)

Az SMS Friedrich der Große csatahajó volt a Császári Haditengerészet Kaiser-osztályú hajóinak második egysége. A gerincét 1910. január 26-án fektették le Hamburgban, a vízrebocsátására 1911. június 10-én került sor és 1912. október 15-én állították szolgálatba. A hajó fő fegyverzetét tíz darab 30,5 cm-es (12 hüvelykes) ágyú képezte, melyeket öt lövegtoronyban helyeztek el. A csúcssebessége 23,4 csomó (43,3 km/h) volt. A Friedrich der Große a háború nagy része során a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) III. csatahajórajához volt beosztva, és az átadásától fogva 1917-ig a flotta zászlóshajójaként szolgált.

SMS Friedrich der Große
SMS Friedrich der Große egy korabeli képeslapon
SMS Friedrich der Große egy korabeli képeslapon
Hajótípus csatahajó, (Großlinienschiff)
Névadó Nagy Frigyes
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlajaNémet Császári Haditengerészet
Hajóosztály Kaiser-osztály
Pályafutása
Építő Vulcan AG
Ára 45 802 000 márka
Építés kezdete 1910. január 26.
Vízre bocsátás 1911. június 10.
Szolgálatba állítás 1912. október 15.
Szolgálat vége 1919. június 21.
Sorsa Scapa Flow-ban önelsüllyesztést hajtott végre
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 24 724 t
Hossz 172,4 m; vízvonalon: 171,8 m
Szélesség 29 m
Merülés 9,1 m
Hajtómű 16 gőzkazán, 3 gőzturbina – 3 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 3,75 m)
Üzemanyag szén
Teljesítmény 42 181 le
Sebesség 22,4 csomó (41,5 km/h)
Hatótávolság 14 600 km 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet 10 db 30,5 cm-es löveg (L/50) (860 lövedék)
14 db 15 cm-es löveg (L/45) (2240 lövedék)
12 db 8,8 cm-es löveg (ebből 4 Flak) (2800 lövedék)
5 db 50 cm-es torpedóvető cső (19 torpedó)
Páncélzat vízvonal: 120-350 mm
fedélzet: 60-100 mm
lövegtornyok: 110-300 mm
kazamaták: 170 mm
torpedórekesz: 40 mm
parancsnoki híd: 150-400 mm
hátsó híd: 50-200 mm

Legénység 1084-1178 fő (ebből 41 tiszt)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Friedrich der Große témájú médiaállományokat.

Négy testvérhajójával (Kaiser, Kaiserin, König Albert, Prinzregent Luitpold) részt vett az első világháború összes nagy tengeri hadműveletében, így a skagerraki csatában is (1916. május 31. – június 1.). A csata során a Friedrich der Große a flotta közepén hajózva nem volt annyira a harcok sűrűjében, mint az előtte haladó König és Großer Kurfürst csatahajók vagy az I. felderítőcsoport csatacirkálói, így a csatát is karcolások nélkül úszta meg. 1917-ben az új Baden csatahajó váltotta a flotta zászlóshajójaként.

Az 1918 novemberi fegyverszünet aláírása után a Friedrich der Großét a Hochseeflotte legtöbb nagy egységével együtt Scapa Flow-ban internálták. A hajókat lefegyverezték, és legénységüket a minimálisan szükségesre csökkentették, míg az antant-hatalmak a versailles-i békeszerződés végső formáját vitatták meg. 1919. június 21-én, napokkal a szerződés aláírása előtt Ludwig von Reuter ellentengernagy, az internált flotta parancsnoka a hajók elsüllyesztésére adott parancsot, hogy azok ne kerülhessenek a britek kezére. A Friedrich der Großét 1936-ban kiemelték, és építőanyagát értékesítették. Harangját 1965-ben visszaszolgáltatták Németországnak, jelenleg a flotta glücksburgi főhadiszállásán őrzik.

Tartalomjegyzék

ÉpítéseSzerkesztés

 
A csatahajó egyszerű vázlati rajza

Ersatz Heimdall néven rendelték meg az elavult Heimdall partvédő páncélos pótlására, és gerincét 1910. január 26-án fektette le Hamburgban a Vulcan AG. Vízrebocsátására 1911. június 10-én került sor.[1] A vízrebocsátási ünnepségén a hajó keresztelését Alexandra Viktória hercegnő végezte el és báró Colmar von der Goltz tábornagy mondott beszédet.[2] Ezt követően átkerült Wilhelmshavenbe, ahol 1912. október 15-én szolgálatba állították. A próbajáratait a Balti-tengeren végezte, majd Kielben szerelték fel. 1913. január 22-én a hajó aktív szolgálatba lépett.[3] Az építési költsége 45 802 000 márka volt.[4]

A Friedrich der Große teljes hossza 172,40 m, szélessége 29 m, merülése elől 9,10 m, hátul pedig 8,80 m volt. A maximális vízkiszorítása 27 000 tonna volt. Meghajtásáról három AEG Curtis gőzturbina és 16 széntüzelésű kazán gondoskodott. A próbákon a hajó 22,4 csomós (41,5 km/h) csúcssebességet ért el 3600 tonnányi szénkészlettel ellátva, mellyel a hatótávolsága 14 600 km (7900 tmf; 9100 mf) volt 12 csomós sebesség mellett. A Friedrich der Großét a Krupp által gyártott cementált páncélzat védte, ami a páncélövön 350 mm, a parancsnoki torony oldalán 400 mm vastag volt. A lövegtornyok páncélzata oldalt 300 mm vastag volt. Osztályának másik négy tagjához hasonlóan a skagerraki csata utánig torpedók elleni védőhálókkal is ellátták.[5]

A hajó fő fegyverzetét tíz darab 30,5 cm-es, 50 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (30,5 cm SK L/50) képezte, melyeket öt ikerlövegtoronyban helyeztek el.[6] A korábbi német csatahajóknál alkalmazott kevésbé hatékony hexagonális toronyelrendezés helyett a Kaiser-osztály esetében az öt lövegtoronyból hármat a középvonal mentén helyeztek el, kettőt közülük a tatrészen. A maradék két torony a hajó közepén átlósan foglalt helyet, így mindkettő tudott oldalazó sortüzet lőni mindkét irányban. A hajó másodlagos tüzérségét tizennégy 15 cm-es (L/45) ágyú alkotta, melyeket a hajó középső részén lévő oldalsó kazamatákban helyeztek el, továbbá rendelkezett nyolc szintén kazamatákban elhelyezett 8,8 cm-es (L/45) ágyúval valamint négy 8,8 cm-es (L/45) légvédelmi ágyúval. Öt hajótestbe épített 50 cm-es torpedóvetőcsöve is volt.

A háború előttSzerkesztés

Az 1913 januári átadást követő próbák után, 1913. március 2-án a Deutschlandot váltva a hajó a flotta zászlóshajója lett. Első hadgyakorlatán 1913 februárjában vett részt a Kattegatban és az Északi-tengeren. A következő hónapban, március 12–14-én ismét hadgyakorlaton volt. Áprilisban időszaki karbantartásra dokkba került, és a hónap végén már ismét készen állt tüzérségi gyakorlatokra. Május 5. és 27. között átfogó flottagyakorlatokon vett részt az Északi-tengeren. Mint a flotta legújabb csatahajóját júniusban a Kieler Wochéra küldték. Ennek során az olasz király, III. Viktor Emánuel olasz király és felesége, Ilona olasz királyné is látogatást tett a hajó fedélzetén.[7] Július közepén a flotta évenkénti norvégiai útján vett részt, mely augusztus közepéig tartott. Ennek során a Friedrich der Große látogatást tett Balholmban. A flotta visszatérése után augusztus 31. és szeptember 9. között újabb gyakorlatokon volt. Csapatpróbákon vett részt és külön egyéni gyakorlatozásokat végeztek vele októberben és novemberben.[8]

1914 elején a Friedrich der Große további gyakorlatokon vett részt, köztük az éves tavaszi flottagyakorlaton, melyet az Északi-tengeren végeztek március végén, majd április-májusban újabbak következtek a Balti- és az Északi-tengeren. Ebben az évben is a Friedrich der Großét küldték el a Kieler Wochéra. A Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös meggyilkolása utáni feszült nemzetközi helyzet ellenére a német Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) július 13-án megkezdte szokásos évenkénti norvégiai útját. Az utolsó békeidőbeli út során a flotta Skagennél hadgyakorlatot tartott, mielőtt folytatta volna az útját Norvégiába július 25-én. Másnap a flotta visszafordult az Osztrák–Magyar Monarchia Szerb Királyságnak küldött ultimátuma miatt. Július 27-én az egész flotta a Stavangerhez közeli Skudenes-foknál gyülekezett magas készültségi fokon, mielőtt hazaindult volna.[9] A következő nap kitört a háború Ausztria-Magyarország és Szerbia között, majd a következő hét során az összes európai nagyhatalom belépett a konfliktusba.

Az első világháborúSzerkesztés

Rajtaütések az angol partokonSzerkesztés

A Hochseeflotte és benne a Friedrich der Große több előretörést hajtott végre az Északi-tengeren. Az elsőre 1914. november 2-3-án került sor, de ekkor nem találkoztak brit hadihajókkal. Friedrich von Ingenohl tengernagy, a Hochseeflotte parancsnoka felkarolta azt a stratégiai elképzelést, mely alappján Franz von Hipper I. felderítőcsoportja a keleti angol partok ellen intézett támadásaival próbál előcsalni kisebb brit kötelékeket, hogy a lesben álló főerőinek segítségével megsemmisítse azokat.[10] Az 1914. december 15-16-án Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés során a német főerők – 10 dreadnought és 8 pre-dreadnought csatahajó – a Friedrich der Große vezetésével 19 km-re kerültek egy hat brit csatahajóból álló kötelékhez, de csak a könnyű kísérő egységek csaptak össze egymással. Ingenohl attól tartva, hogy a Grand Fleet egésze a közelben tartózkodhat, a császár előzetes utasításainak megfelelően, a flotta megóvása érdekében visszafordult Németország felé.[11]

 
A Friedrich der Große

A Blücher páncélos cirkáló 1915 januári doggerbanki csatában való elveszítése után a császár menesztette Friedrich von Ingenohlt, és helyette Hugo von Pohl tengernagyot nevezte ki a flotta élére. Az új flottaparancsnok 1915-ben számos előretörést hajtott végre a Friedrich der Große részvételével. Március 29-30-án a Hochseeflotte Terschelling-szigettől északra lévő vizekig hajózott ki, de nem találkozott ellenséggel. Április 17-18-án újra kifutott a flotta, ekkor a II. felderítőcsoport aknatelepítési munkáját fedezte. Három nappal később, április 21-22-én a Dogger-pad irányába törtek előre, de ekkor sem találkoztak brit erőkkel.[12]

A II. felderítőcsoport május 17-18-án újabb aknatelepítési feladatot látott el, és ekkor is a Hochseeflotte biztosította őket. Nem egészen két héttel később, május 29-30-án ismét kifutottak ellenséges hajók után kutatva az Északi-tengerre, de a zord időjárás Pohlt a hadművelet leállítására kényszerítette 50 tengeri mérfölddel (93 km; 58 mf) Schiermonnikoog-sziget előtt. A flotta ezt követően augusztus 10-ig a kikötőben horgonyzott, amikor Helgolandhoz hajózott ki a Möwe segédcirkáló hazatérésének fedezésére. Egy hónappal később, szeptember 11-12-én a Hochseeflotte egy újabb aknatelepítési hadműveletet biztosított a Swarte-pad előtt. Az év utolsó, október 23-24-én a Horns Rev irányába végrehajtott hadművelet során sem találkoztak ellenséges hajókkal.[13]

1916. január 11-én a májrákban szenvedő Hugo von Pohlt Reinhard Scheer váltotta a flottaparancsnoki tisztségben. Egy héttel később Scheer felhúzta a lobogóját a Friedrich der Große fedélzetén. Scheer a britekkel való harc jóval agresszívebb módon való keresését javasolta, amihez a császár februárban hozzá is járult. Scheer első hadműveletét március 5-7. között hajtotta végre a Doveri-szoros irányába, de ellenségre nem akadtak.[14] Március 25-26-án Scheer megpróbált támadást intézni a Tondernen rajtaütő brit erőkön, de nem tudta meghatározni a helyzetüket, így nem járt sikerrel. A Horns Rev irányába tett újabb hadműveletre került sor április 21-22-én.[15]

Április 24-én Hipper I. felderítőcsoportjának csatacirkálói támadást hajtottak végre Yarmouth és Lowestoft ellen. A Friedrich der Große a Hochseeflotte többi részével távolból kísérte őket. A Seydlitz még a cél felé tartva aknára futott, és vissza kellett fordulnia.[16] A többi csatacirkáló zavartalanul támadta a lowestofti célpontokat, és Yarmouth felé továbbhaladva összetalálkoztak a Harwichból kiküldött cirkálókkal. Rövid tűzpárbajt követően a britek visszavonultak. Brit tengeralattjáróknak a körzetben való észleléséről érkező hírek hatására az I. felderítőcsoport visszavonult. Ugyanekkor Scheer, miután figyelmeztetést kapott a Grand Fleet Scapa Flow-ból való kifutásáról, szintén a biztonságosabb német vizek felé vette az irányt.[17]

Skagerraki csataSzerkesztés

 
A főerők haladási iránya a skagerraki csatába

Röviddel a Lowestoft elleni rajtaütés után Scheer már egy újabb Északi-tengeren végrehajtott akció terveit kezdte kidolgozni. Eredetileg május közepére tervezte a hadműveletet, mert a Seydlitz akna okozta sérüléseit eddigre tudták volna elvégezni, és Scheer egyik csatacirkálóját sem akarta nélkülözni egy nagyobb rajtaütés során. Május 9-én több csatahajónál hajtóműproblémák adódtak, ami miatt a hadművelet megkezdését áttették május 23-ra.[18] Május 22-re a Seydlitz sérüléseit még mindig nem sikerült kijavítani, és a hadműveletet ismét el kellett halasztani, május 29-re.[19] Május 29-én délben a Seydlitz javításával végeztek, így az visszatérhetett az I. felderítőcsoporthoz.[20] A terv szerint Hipper csatacirkálói északi irányban a Skandinávia és Brit-szigetek közti kereskedelmi útvonalon kutattak volna ellenséges cirkálókötelékek után, melyeket Scheer az őt követő erőivel megsemmisíthetett volna.[21]

A Friedrich der Große a nyolcadik volt a vonalban haladó hajók közül. A formációt a III. csatahajóraj V. divíziójának négy König-osztályú egysége vezette, őket követte a VI. divízió négy Kaiser-osztályú csatahajója. A Friedrich der Große volt az utolsó hajó a VI. divízión belül közvetlenül a Prinzregent Luitpold mögött és az Ehrhard Schmidt altengernagy vezette I. csatahajóraj I. divíziójának zászlóshajója, az Ostfriesland előtt haladva. Az I. csatahajóraj a Helgoland- és a Nassau-osztály négy-négy csatahajójából állt, ezeket a Franz Mauve ellentengernagy vezette II. csatahajóraj hat kiöregedett csatahajója (pre-dreadnoughtja) követte.[22] A flotta számára felderítést végző öt csatacirkáló Hipper vezetésével május 31-én 02:00-kor hagyta el a Jade-öblöt. Scheer másfél órával később követte őket.[23]

Az I. felderítőcsoport csatacirkálói röviddel 16:00 előtt összetalálkoztak a David Beatty altengernagy vezette brit 1. csatacirkálórajjal és a kibontakozó összecsapás során az Indefatigable csatacirkáló röviddel 17:00 után, majd fél órával később a Queen Mary csatacirkáló is elsüllyedt.[24] A német csatacirkálók délnek tartottak, hogy a brit hajókat az ebből az irányból Hochseeflotte elé vonják. 17:30-kor a König észlelte a közeledő, egymással harcoló csatacirkálórajokat. Scheer 17:45-kor két pontos (22,5°-os) balra fordulást rendelt el, hogy így közelebb kerülhessen az ellenséghez és a hozzájuk csatlakozott 5. csatahajóraj egységeihez. Egy perccel később tűzparancsot adott ki.[25]

A Friedrich der Große ekkor még lőtávon kívül volt a két brit köteléktől, ezért nem nyitott tüzet. 17:48 és 17:52 között tíz másik csatahajóval együtt tüzelt a britek 2. cirkálórajának egységeire, de csak a Nassau ért el ekkor egy találatot.[26] Röviddel ezután a németek csatavonala megközelítette a sérült Nestor és Nomad rombolókat. A Friedrich der Große és három testvérhajója a Nomadot vette célba, és rövid idő alatt elsüllyesztették. Az I. csatahajóraj egységei hasonlóan bántak el a Nestorral.[27] Röviddel 19:00 után a német csatavonal és a brit cirkálók között harc bontakozott ki, melynek középpontjában a sérült Wiesbaden volt, melyet az Invincible csatacirkáló egyik lövedéke mozgásképtelenné tett. Behncke ellentengernagy (König) a III. csatahajórajjal igyekezett úgy manőverezni, hogy fedezni tudja a sérült cirkálót.[28] Ugyanekkor a britek 3. és 4. könnyűcirkálóraja torpedótámadást intézett a német csatavonal ellen, és miközben lőtávolon belülre igyekeztek érni, tűz alá vették a Wiesbadent. A III. csatahajóraj nyolc egysége tüzet nyitott a brit cirkálókra, de a csatahajók tartós tüze sem tudta elűzni őket.[29] A Defence, a Warrior és a Black Prince páncélos cirkálók is rávetették magukat a sérült Wiesbadenre. Amíg a III. csatahajóraj egységeinek többsége ágyútüzet zúdított a páncélos cirkálókra, addig a Friedrich der Große az I. csatahajóraj egységeivel együtt a műszaki hiba miatt manőverezésben korlátozott Warspite-ot vette célba 8800-11400 méter távolságból, míg az 13 nagy kaliberű lövedéktől elszenvedett súlyos sérülései miatt ki nem vált a harcból.[30]

Miután kétszer is sikeresen kitért a lesben várakozó Grand Fleet elől, Scheer éjszakai haladási formációt vett fel a flottával. Scheer és az élen haladó Westfalen közötti kommunikációs hibák miatt ez a manőver valamelyest késett. A sötétségben végrehajtott manőverek során a flotta harcrendje összekuszálódott, de 23:30-ra sikerült felvenni a kívánt alakzatot. Az I. csatahajóraj vezette formációban a Friedrich der Große a huszonnégy hajó közül a kilencedik volt a sorban.[31] Röviddel 01:00 után az eltévedt Black Prince páncélos cirkáló tévedésből a német formációba akart besorolni. A Thüringen keresőfényeivel megvilágította azt és a Friedrich der Große, a Thüringen, a Nassau és az Ostfriesland csatahajók közelről leadott összpontosított tüzében a brit cirkáló felrobbant és pár perc alatt elsüllyedt teljes 857 főnyi legénységével együtt.[32]

Az I. csatahajóraj és a brit utóvédet képező könnyű erők közti összecsapássorozat végén a Hochseeflotte átverekedte magát a brit csatavonalon és 04:00-kor elért a Horns Rev homokzátonyhoz a dán partoknál,[33] majd néhány órával később megérkezett Wilhelmshavenbe. Az I. csatahajóraj öt egysége védelmi állást foglalt el a kikötő előterében, míg a Kaiser, Kaiserin, Prinzregent Luitpold valamint Kronprinz csatahajók közvetlenül a kikötő bejárata előtt álltak készenlétben.[34] A flotta többi még bevethető állapotban lévő része a Friedrich der Großéval együtt behajózott a kikötőbe, és feltöltötte a szén- és lőszerkészletét.[35] A csata során a Friedrich der Große elsődleges tüzérsége 72, másodlagos tüzérsége 151 lövedéket lőtt ki.[36] A csata során nem érte sérülés.

Újabb hadműveletek az Északi-tengerenSzerkesztés

A Friedrich der Große 1916. augusztus 18-19-én részt vett a Sunderland ellen tervezett rajtaütésben.[37] Scheer tengernagy ekkor a május 31-ei eredeti tervet akarta kivitelezni. A két még bevethető csatacirkáló, a Moltke és a Von der Tann mellé három gyorsabb csatahajót osztott be azzal a feladattal, hogy Sunderland bombázásával csalogassák ki Beatty csatacirkálóit. Scheer a Friedrich der Große fedélzetéről irányítva a Hochseeflottét a közelben várakozott. Scheer északnak fordult, miután egy felderítő léghajótól téves riasztást kapott egy ebben az irányban tartózkodó brit kötelékről.[38] Emiatt a rajtaütést nem hajtották végre, és miután 14:35-kor Scheert a Grand Fleet közeledtéről értesítették, ő flottájával visszafordult Németország irányába.[39]

1916. október 18-19-én újabb bevetésen volt a Hochseeflotte, de ekkor nem találkoztak egyetlen ellenséges egységgel sem. December 1-én a flottát átszervezték. A négy König-osztályú csatahajó a III. csatahajóraj kötelékében maradt kiegészülve az új Bayern csatahajóval, míg az öt Kaiser-osztályú csatahajót – köztük a Friedrich der Großét - a IV. csatahajórajhoz osztották be.[40] 1917 márciusában a szolgálatba lépett a Baden csatahajó, és a hónap 17-én Scheer ezt az egységet tette meg zászlóshajójának.[41] Július 4-5-én a Friedrich der Große fedélzetén a legénység tagjai éhségsztrájkot tartottak a rossz minőségű élelem miatt. A tisztek engedtek a követeléseiknek, és hozzájárultak egy Menagekomission felállításához, amely tanácsnak beleszólási joga volt a sorállományú legénység tagjai számára kiosztott ételadagok kiválasztásába és elkészítésébe.[42] Hasonló engedetlenségekre került sor július 11-én több más hajó fedélzetén is. A szervezőket őrizetbe vették, és bíróság elé állították. A Friedrich der Große fedélzetén szolgáló egyik fűtőt, Max Reichpietschet halálra ítélték, és szeptember 5-én kivégzőosztag elé állították Kölnben.[43]

Albion hadműveletSzerkesztés

 
Német csapatok szállnak partra Ösel szigetén

1917 szeptemberének elején Riga elfoglalása után a császári haditengerészet a még a Rigai-öbölben tartózkodó orosz haditengerészeti egységek felszámolása mellett döntött. Az Admiralstab (a haditengerészet parancsnoksága) Ösel elfoglalására dolgozott ki terveket, nagy figyelmet fordítva a Sworbe-félszigeten lévő partvédelmi ütegekre.[44] Az Admiralstab szeptember 18-án adta ki a parancsot Öselnek és Moonnak a hadsereg és a haditengerészet együttműködésében való elfoglalására. A hadműveletben részt vevő nagyobb haditengerészeti egységek a Moltke (mint zászlóshajó) valamint a Hochseeflotte III. és IV. csatahajórajai voltak. Kilenc könnyűcirkálóval, három rombolóflottillával és több tucat aknaszedő hajóval az egész tengeri haderő 300 hajót számlált, melyet a levegőből száz repülőgép és hat léghajó támogatott. Az inváziós haderő mintegy 24 600 főt számlált.[45] A németekkel szemben az oroszok a Szlava és Cezarevics régi csatahajókat (pre-dreadnoughtokat), a Bajan, Admiral Makarov és Diana páncélos cirkálókat, 26 rombolót valamint számos torpedónaszádot és ágyúnaszádot tudták felvonultatni. Ösel helyőrsége kb. 14 000 főből állt.[46]

Az Albion hadművelet október 12-én kezdődött, amikor a Moltke és a III. csatahajóraj egységei tüzet nyitottak a Tagga-öbölben lévő orosz állásokra, ezzel egyidőben a Friedrich der Große és a IV. csatahajóraj egységei a Sworbe-félsziget tüzérségi ütegeit vették tűz alá. A partvédelmi ütegeket mindkét helyen hamar elhallgattatták a csatahajók nagy ágyúi.[47] Október 14-én reggel a Friedrich der Großét, a Kaiserint és a König Albertet az Anseküll irányába előrenyomuló szárazföldi csapatok támogatására rendelték.[48] A három csatahajó egy órán át lőtte a Zerelnél lévő üteget, aminek hatására az ágyúk személyzetének nagy része menekülve hagyta el a posztját.[49]

Október 20-ára a harcok véget értek a Nyugat-észt-szigeteken. Moon, Ösel és Dagö német kézre került. A következő nap az Admiralstab elrendelte a haditengerészeti hadműveletek beszüntetését és a csatahajók Hochseeflottéhoz való mielőbbi visszatérését.[50] Október 27-én a Friedrich der Großét áthelyezték a Balti-tengerről az Északi-tengerre. A csatahajó fedélzetén a visszatérés során is fenntartották az őrszolgálatot. 1918. április 23-25-én részt vett a norvég vizek irányába tett eseménytelen előretörésben. Ezt követően szárazdokkba került átfogó karbantartási munkálatok elvégzésére, melyek július 26-tól szeptember 28-ig tartottak.[51]

További sorsaSzerkesztés

 
A német flotta Scapa Flow-ban, 1918 novemberében
 
Az elsüllyedt hajók helyzete Scapa Flow-ban, a Friedrich der Grosse 2-es számmal jelölve

A Friedrich der Große és a négy testvérhajója a tervek szerint részt vett volna az október 24-én bejelentett támadó hadműveletben. A Hochseeflotte nagy része a tervek szerint kihajózott volna Wilhelmshavenből, hogy csatára hívja a Grand Fleetet. Scheer, ekkor már mint a flotta főtengernagya (Großadmiral) olyan nagy veszteségeket akart okozni a briteknek, amekkorát csak lehet, hogy így érjen el kedvezőbb tárgyalási pozíciót a tárgyalóasztalnál Németország számára, tekintet nélkül a várható saját veszteségekre. Azonban a háborúba belefáradt tengerészek nagy része úgy érezte, hogy a hadművelet megszakítaná a folyamatban lévő fegyverszüneti tárgyalásokat, és csak meghosszabbítaná a háborút.[52] 1918. október 29-én reggel kiadták a parancsot a másnapi indulásra. Október 29-én éjjel a Thüringen majd több más csatahajó matrózai is zendülésbe kezdtek.[53] Október 30-án a Friedrich der Große legénysége a passzív ellenállást választotta.[54] A nyugtalanság végül a hadművelet lefújására kényszerítette Hippert és Scheert.[55] Amikor a császárt értesítették a történtekről, így szólt: „Nincs már többé flottám.”[56]

Németország 1918 novemberi kapitulációját követően a Hochseeflotte nagy részét Ludwig von Reuter ellentengernagy parancsnoksága alatt Scapa Flow-ba internálták.[57] Az indulás előtt Adolf von Trotha tengernagy világossá tette előtte, hogy a hajók semmilyen körülmények között nem kerülhet az antant kezére.[58] A flotta a brit Cardiff könnyűcirkálóval találkozott az Északi-tengeren, mely egység az antant erők flottájához vezette őket, és annak kíséretében hajóztak Scapa Flow-ba. Ez az antant flotta 370 brit, amerikai és francia hadihajót számlált.[59] Miután a hajókat internálták, az ágyúikat használhatatlanná tették a zártömb eltávolításával, és legénységüket 200 főre csökkentették.[60]

Az ezt követő tárgyalások idejére a flotta fogságban maradt. Von Reuter ellentengernagy úgy gondolta, hogy a britek június 21-én birtokukba kívánják venni a hajókat, miután ez a nap lett megszabva határidőnek a békeszerződés aláírására. Arról nem volt tudomása, hogy ezt a határidőt június 23-ig meghosszabbították. Így június 21-én reggel közölte a hajókkal, hogy az első kínálkozó alkalommal önelsüllyesztést kell végrehajtaniuk. Június 21-én a brit flotta kifutott Scapa Flow-ból gyakorlatozni, és ezt követően 11:20-kor Reuter kiadta a parancsot a hajóknak az önelsüllyesztés végrehajtására.[61] A Friedrich der Große 12:16-kor felborult és elsüllyedt. A hajót 1936-ban kiemelték, 1937. április 29-ig szétbontották, és alapanyagát értékesítették. 1965. augusztus 30-án Nagy-Britannia visszaszolgáltatta a hajó harangját Németországnak, melyet a Scheer fregatt szállított haza.[62] Jelenleg a Német Haditengerészet főparancsnokságán található Glücksburgban.[63]

ParancsnokaiSzerkesztés

Időszak Név Rang
1912. október 15. – 1917. június 10. Theodor Fuchs sorhajókapitány
1917. július 25. – 1917. augusztus 16. Theodor Fuchs sorhajókapitány
1917. augusztus 17. – 1918. december 15. Johann von Lessel sorhajókapitány
1918. december 16. – 1919. június 21. Ottmar von Wachter korvettkapitány

JegyzetekSzerkesztés

  1. Gary Staff 14. o.
  2. Gerhard Koop 86. o.
  3. Gary Staff 14. o.
  4. Erich Gröner 26. o.
  5. Erich Gröner 26. o.
  6. Erich Gröner 26. o.
  7. Gerhard Koop 86. o.
  8. Gary Staff 14. o.
  9. Gary Staff 14. o.
  10. Holger Herwig 149–150. o.
  11. V. E. Tarrant 31–33. o.
  12. Gary Staff 15. o.
  13. Gary Staff 15. o.
  14. Gary Staff 32., 35. o.
  15. Gary Staff 15. o.
  16. V. E. Tarrant 53. o.
  17. V. E. Tarrant 54. o.
  18. V. E. Tarrant 55-56. o.
  19. V. E. Tarrant 58. o.
  20. V. E. Tarrant 62. o.
  21. V. E. Tarrant 61. o.
  22. V. E. Tarrant 286. o.
  23. V. E. Tarrant 62. o.
  24. V. E. Tarrant 94-95., 101. o.
  25. V. E. Tarrant 110. o.
  26. John Campbell 54. o.
  27. John Campbell 101. o.
  28. V. E. Tarrant 137. o.
  29. V. E. Tarrant 138. o.
  30. John Campbell 154. o.
  31. John Campbell 275. o.
  32. John Campbell 290. o.
  33. V. E. Tarrant 246-247. o.
  34. John Campbell 320. o.
  35. V. E. Tarrant 263. o.
  36. V. E. Tarrant 292. o
  37. Gary Staff 15. o.
  38. Gary Staff 15. o.
  39. Robert K. Massie 683. o.
  40. Paul G. Halpern 214. o.
  41. Gary Staff 15. o
  42. Hartwig 231-232. o..
  43. Gary Staff 16. o. David Woodward 77. o.
  44. Paul G. Halpern 213. o.
  45. Paul G. Halpern 214-215. o.
  46. Paul G. Halpern 215. o.
  47. Paul G. Halpern Halpern 215. o.
  48. Michael B. Barrett 146. o.
  49. Staff 2 71–72. o.
  50. Paul G. Halpern Halpern 219. o.
  51. Gary Staff 16. o.
  52. V. E. Tarrant 280–282. o.
  53. V. E. Tarrant 281–282. o.
  54. Gary Staff 16. o.
  55. V. E. Tarrant 282. o.
  56. Holger Herwig 252. o.
  57. V. E. Tarrant 282. o.
  58. Holger Herwig 256. o.
  59. Holger Herwig 254–255. o.
  60. Holger Herwig 255. o.
  61. Holger Herwig 256. o.
  62. Gerhard Koop 89. o.
  63. Erich Gröner 26. o.

ForrásokSzerkesztés

FordításokSzerkesztés

További információkSzerkesztés