Főmenü megnyitása

Az SMS Hela a Német Császári Haditengerészet egyik aviso-hajója volt. Az egyedi építésű hajót 1895. március 28-án bocsátották vízre Brémában. Nevét a Danzig előtti Hela-félsziget után kapta. 1899-ben átminősítették kiscirkálóvá (könnyűcirkálóvá), habár 8,8 cm-es űrméretű legnagyobb ágyúi nem feleltek meg az ilyen típusú egységek fegyverzetével szemben támasztott kritériumoknak.

SMS Hela
a Hela egy 1902-ben készült festményen
a Hela egy 1902-ben készült festményen
Hajótípus aviso-hajó, ellátóhajó
könnyűcirkáló (kiscirkáló)
Névadó Hela-félsziget (Danzig előtt)
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
Hajóosztály egyedi építés
Pályafutása
Építő AG Weser, Bréma
Ára 2.703.000 aranymárka
Építés kezdete 1893. december 5.
Vízre bocsátás 1895. március 28.
Szolgálatba állítás 1896. május 3.
Szolgálat vége 1914. szeptember 13.
Honi kikötő Wilhelmshaven, majd Kiel
Sorsa elsüllyedt tengeralattjáró torpedótalálata következtében
(1914. 09. 13.)
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 2027 t (konstrukciós), 2082 t (max.)
Hossz 105,0 m (teljes)
104,6 m (vízvonalon)
Szélesség 11,0 m
Merülés 4,64 m (max.)
Hajtómű 6 lokomotívkazán, 2 hármas expanziójú gőzgép – 2 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 3,25 m)
Üzemanyag szén (370 t, 1906-tól 412 t)
Teljesítmény 6000 le
Sebesség 20,5 csomó (38 km/h)
Hatótávolság 5600 km 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet 4 db Sk 8,8 cm L/30 löveg (800 lövedék)
6 db Sk 5,0 cm L/40 löveg (1500)
3 db 45 cm-es torpedóvető cső (8 torpedó)
Páncélzat fedélzet: 20-25 mm
lejáratok: 40 mm
parancsnoki torony: 30-100 mm

Legénység 178 fő (köztük 18 tiszt)
194 fő ( közte19 tiszt; felújítás után)
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Hela témájú médiaállományokat.

1900-1901-ben Kínába irányították át a bokszerlázadás leverésének segítésére. 1902-ben részt vett a nagyszabású flottaszintű hadgyakorlaton, majd 1903 és 1906 között jelentősen átépítették. 1910 után ellátóhajónak használták. Az első világháború kitörésekor ismét hadihajóként alkalmazták és a Helgolandnál állomásozó rombolóflottillákat kellett támogatnia. 1914. szeptember 13-án a brit E9 tengeralattjáró megtorpedózta és elsüllyedt. Legénységének két tagja veszett oda.

TervezésSzerkesztés

A Hela képezte az aviso-hajók fejlesztésének a csúcsát a Császári Haditengerészetnél. A német avisókat a korábbi torpedónaszádokból fejlesztették ki és a hazai vizeken szándékoztak támogatni velük a flottát. Az első avisót, a Zietent egy brit hajóépítőtől vásárolták 1875-ben és további hét épült meg német hajógyárakban mielőtt a Hela építéséhez hozzákezdtek. Az aviso hajókból fejlődtek ki a későbbi könnyűcirkálók (kiscirkálók). A Hela után megépített Gazelle-osztály hajói voltak az első igazi ilyen egységek.

Általános jellemzők, meghajtásSzerkesztés

A Hela vízvonal menti hosszúsága 104,6 m, teljes hosszúsága 105 m volt. Szélessége 11 m, merülése elől 4,64 m, hátul 4,64 m, tervezett vízkiszorítása 2027 t volt, ami harckész állapotban 2082 t-ra nőtt. A hajótestét hosszanti és keresztirányú acélból készült bordázattal látták el, ami a páncélfedélzet feletti részt 22, az az alatti részt 10 vízzáró rekeszre osztotta. A hajó alját hosszának 35%-ában kettős fenék védte. A hajón 7 tiszt és 171 főnyi legénység teljesített szolgálatot.[1]

Meghajtásáról két darab három hengeres, hármas expanziójú gőzgép gondoskodott. Mindkét gőzgép egy-egy 3,25 m átmérőjű hajócsavart forgatott meg. A gőzgépek külön géptermekben voltak elhelyezve. A hajtóműveket hat lokomotívkazán látta el gőzzel, melyeket szintén két külön kazánteremre osztottak. A hajtóművek teljesítményét 6000 lóerőben adták meg, amivel az előzetes kalkulációk szerint 20 csomós (37 km/h) csúcssebességet lehetett elérni, azonban a menetpróbákon fél csomóval nagyobb sebesség elérésére is képes volt. Három elektromos generátorral rendelkezett, melyek 36 kW (67 volt) teljesítményűek voltak. Irányítását egy darab kormánylapáttal oldották meg.

Fegyverzet és páncélzatSzerkesztés

Fő fegyverzetét négy darab 8,8 cm-es, 30 kaliberhosszúságú, külön forgótalpakon elhelyezett gyorstüzelőágyú alkotta. Lövedékeik 7 kg-osak voltak és 590 m/s torkolati sebességgel lőtték ki őket. Tűzgyorsaságuk 15 lövés/perc volt. 30°-os legnagyobb emelkedés mellett 10.500 méterre lévő célpontokat is elérhettek. A lőszerkészlet 800 darabos volt, így minden ágyúra 200 lövedék jutott. Rendelkeztek hat 5 cm-es, 40 kaliberhosszúságú ágyúval is, melyek 1,75 kg-os lövedékeket lőttek ki 10 lövés/perc tűzgyorsasággal. Legnagyobb lőtávolságuk 6200 méter volt. Az 1500 darabos lőszerkészlet révén minden ágyúra jutott 250 gránát. Az ágyúkon kívül ellátták még egy erőteljes döfőorral és három 45 cm-es torpedóvető csővel is, melyek közül kettő a fedélzeten kétoldalt, egy pedig a hajó orrában a víz alatt kapott helyet.

A Hela gyenge páncélzattal rendelkezett. A fedélzetét 20 mm-es acéllemezekkel védték és az enyhén döntött oldalpáncélzatának 25 mm-es vastagsága is csak kis mértékben volt erősebb. A parancsnoki tornyot 30 mm-es acéllemezekkel látták el.

SzolgálataSzerkesztés

A Helát 1896. május 3-án állították szolgálatba. A gépeinél fellépő problémák miatt 1896. szeptember 19-én a javítások idejére kivonták a szolgálatból. 1898. március 10-én ismét szolgálatba állt és az I. csatahajóraj I. divíziójához (I. Division des I. Geschwaders) osztották be, majd az ez évi hadgyakorlat során futárhajóként alkalmazták. Június 14. és július 31. között a Hohenzollern császári yacht mellé lett beosztva kísérő cirkálónak és ekként vett részt a császár éves Skandináviába tett útján, mely a Hardangerfjordba vezetett. Szeptember 17. és december 8. között a Herthával elkísérte a császárt a Palesztinába. 1899-ben részt vett a rajának Atlanti-óceánra tett cirkálóútján valamint a Doverbe, Hollandiába és Svédországba tett látogatásokon. A hajótípusok megnevezésének változtatásakor kiscirkálóvá (kleiner Kreuzer; könnyűcirkáló) minősítették át.

BokszerlázadásSzerkesztés

Az 1900-ban Kínában kitört bokszerlázadás során a felkelők ostrom alá vették a Pekingben lévő külföldi követségeket és meggyilkolták Clemens von Ketteler bárót, a német követet. A nyugatiak elleni erőszakhullám Németország és hét másik nagyhatalom, az Egyesült Királyság, Olaszország, Oroszország, Ausztria-Magyarország, az Egyesült Államok, Franciaország és Japán összefogásához vezetett a felkelés leverésére. A Pekingben tartózkodó csapataik azonban csak 400 főt tettek ki és ez nem volt elég a bokszerek ellen. Ekkor Németország fő katonai erejét a Kelet-ázsiai Hajóraj képezte, melyhez a Kaiserin Augusta, a Hansa és a Hertha védett cirkálók, az Irene és Gefion könnyűcirkálók valamint a Jaguar és az Iltis ágyúnaszádok tartoztak. A Taku-erődökben volt még egy 500 fős német különítmény, mellyel együtt a nagyhatalmak katonai ereje összesen 2100 főt tett ki. Ez a 2100 ember a brit Edward Seymour tengernagy vezetésével megpróbált eljutni Pekingbe, de a heves ellenállás következtében Tiencsinnél elakadtak. A császár a Kelet-ázsiai Hajóraj megerősítésére egy expedíciós haderő Kínába küldése mellett döntött. Az öt Brandenburg-osztályú csatahajóra támaszkodó tengeri expedíció része volt a Hela is. Tirpitz tengernagy ellenezte ezt a tervet, mivel szükségtelennek és túl költségesnek találta. Ellenvetései ellenére útnak indították az expedíciót.[2]

 
a Hela az írországi Kingston (Dún Laoghaire) kikötőjében még az eredeti, egykéményes kialakítással 1900 körül

A divízió 1900. július 9-én illetve 11-én hagyta el Kielt és Wilhelmshavent, július 17-18-án Gibraltárban szenet vételezett, majd a 26-27-én áthaladt a Szuezi-csatornán, ahol csatlakozott a divízióhoz a Luchs ágyúnaszád. Perimnél és Ádenben ismét szenet vételeztek, majd a Luchsot hátrahagyva augusztus 2-án az Indiai-óceánt átszelve elindultak Colombo felé. Innen a Malaka-szoroson áthaladva érkeztek meg Szingapúrba, ahol augusztus 19. és 23. között megtartották az első nagyobb pihenőt. A divízió augusztus 28-án érkezett meg Hongkongba, majd 30-án a Sanghaj melletti Wusongba értek. Innen tevékenykedve részt vettek a kínai haditengerészet elleni blokádban, mely a Jangcén felhajózva nem kívánt szembeszállni a nemzetközi haderővel. A négy német mellett két brit kapitális hadihajó is részt vett a folyótorkolat lezárásában. Rajtuk kívül a nemzetközi erők nagyszámú cirkálója, ágyúnaszádja és rombolója is részt vett a blokádban.

A Hela a távol-keleti küldetés nagy része alatt a csatahajók mellett maradt és 1901 márciusa és májusa között - időnként a cirkálóraj későbbi parancsnokának, Maximilian von Spee korvettkapitánynak a parancsnoksága alatt – Csingtaóban állomásozott, ahova a Hongkongban vagy Japánban elvégzett karbantartások után a divízió csatahajói mind befutottak és itt közös gyakorlatokat tartottak. 1901. június 1-én a Kurfürst Friedrich Wilhelm, a Brandenburg, a Weißenburg és a Wörth csatahajókból valamint a Helából álló kötelék visszaindult Németországba, ahova augusztus 11-én érkezett meg. A visszaúton a monszun miatt biztonságból a Seychelle-szigeteken lévő Mahén vettek fel szenet. A divízió augusztus 1-én Cádizban találkozott a Henrik herceg vezette I. csatahajóraj új I. divíziójával. A két divízió innen együtt tért vissza Németországba. A küldetés rendkívül költséges volt, mivel az oda- és visszaúton idegen szenet kellett vételezzenek, emellett ezekre a hajókra nem volt szükség a felkelés leveréséhez. A 100 millió márkát felemésztő küldetés[3] demonstratív jellege azonban nyilvánvaló volt. Egyik más nagyhatalom sem mozgósította erőit ilyen mértékben.

A Hela megérkezése után nem sokkal (augusztus 26. és szeptember 16. között) részt vett a Norvégiába tett cirkálóúton, melynek során többek között Christianiát is felkereste.

Az 1902-es flottamanőverSzerkesztés

1902. augusztus 31-én kezdődtek meg az éves flottaszintű hadgyakorlatok. A hadgyakorlat első részében azt imitálták, hogy Németország háborúba keveredik egy nála erősebb tengeri hatalommal az Északi- és a Balti-tengeren. Ennek során a Hagen, Heimdall és Hildebrand partvédő páncélosokból álló rajt és egy rombolódivíziót egy nagyobb ellenséges egység csapdába csal a Kattegatban. A német hajóraj feladata az volt, hogy térjen vissza Kielbe és Balti-tengerről hajózzon át az Északi-tenger partján lévő Wilhelmshavenbe a Vilmos császár-csatornán keresztül, ahol csatlakozhat a flotta többi részéhez. A Hela három Brandenburg-osztályú csatahajóval valamint a Nymphe és az Amazone cirkálókkal a Kattegatból Kielbe vezető három nagy szoros egyikében foglalt állást az ellenséges erőket imitálva. Két másik hajórajt is az elszigetelt német hajóraj előretörésének megállítására állítottak fel.[4]

Szeptember 2-ának reggelén induló hadgyakorlat során a Helának a raja által ellenőrzött terület számos kisebb csatornáját kellett átfésülnie. Reggel 06:00-kor a raj parancsnoka úgy döntött, hogy azon a szoroson át vezeti a hajóit, melyet a Hela felügyelt. Az „ellenség” rombolókból (großes Torpedoboot - nagy torpedónaszádokból) álló elővédje észlelte a német hajórajt, de a sűrű köd miatt a csatahajók nem vehették őket üldözőbe. Mindenesetre a Helát és a két cirkálót a német rombolók elleni támadásra rendelték. A Hela és a többi hajó hamar semlegesített több német rombolót, ami miatt a német raj északi irányba vonult vissza, a Hela a társaival pedig üldözte őket egészen addig, míg a gyakorlatot le nem fújták. Szeptember 3-án az egész flotta Læsø szigeténél vetett horgonyt és a hajók legénysége kipihenhette magát.

Másnap, szeptember 4-én a hadgyakorlat folytatódott. A német rajt számos csatahajóval (sorhajóval) és a Prinz Heinrich páncélos cirkálóval erősítették meg, a Hela pedig ismét az ellenséges erőkhöz került beosztásra. A német flottilla ezúttal azt a feladatot kapta, hogy az Északi-tengerre kihajózva próbáljon meg eljutni Helgolandra. A Helát a német raj lokalizálásával megbízott egyik előőrshöz osztották be. Rövid „tűzharcra” került sor a Prinz Heinrich és az ellenséges erők között, melynek során a páncélos cirkáló megrongálta a Freya és a Victoria Louise védett cirkálókat. Szeptember 5-ének korai óráiban torpedótámadást imitáltak a német raj ellen. Végül az ellenséges kötelék nem tudta feltartóztatni a német hajórajt mely így 12:00-ra elérte Helgolandot.

A Hela a flottával szeptember 8-11. között Helgoland előtt horgonyzott és a kazánfelfűtési taktikákat gyakorolta. Szeptember 11-én a hajók visszatértek Wilhelmshavenbe, ahol a következő két nap során feltöltötték a szénkészleteiket. Szeptember 14-én kezdődtek meg az éves flottagyakorlatok, melyek során azt imitálták, hogy a tengeri háború rosszul halad Németország számára és már csak négy csatahajó, a Hela és a Freya valamint egy divíziónyi romboló van bevetésre alkalmas állapotban. A hajók az Elba torkolatában állomásoztak, hogy innen védelmezzék a Vilmos császár-csatornát és Hamburgot. Szeptember 15-én az ellenséges haderő blokád alá vette a folyótorkolatot az Északi-tenger több más folyótorkolatával és kikötőjével egyetemben. A korábbi összecsapás folyamán szétszóródott rombolókat az ellenség felkutatta és elpusztította. Az ellenség csatahajóraja az Elba torkolatához hajózott, ahol a Hela, a Freya és a megmaradt rombolók teljesítettek őrszolgálatot. Szeptember 16-a eseménytelenül telt, de az éjszaka folyamán számos német rombolónak sikerült elsüllyesztenie a blokádban részt vevő egyik cirkálót és súlyosan megrongálni egy másikat. Másnap a támadólag fellépő Prinz Heinrich rövid tűzpárbajt vívott a Helával és a Freyával visszavonulásra kényszerítve őket. A viharossá váló időjárás miatt a hadműveletet elhalasztották másnapra. Azon a reggelen az ellenséges flotta a folyótorkolatban kiépített erődítmények mellett benyomult az Elbára. A német flottilla elkeseredett támadást intézett ellene és két csatahajót sikerült elsüllyesztenie. A túlerőben lévő ellenséges erők azonban végül felülkerekedtek a német hajókon és a hadgyakorlat az ő győzelmüket hozta.[5]

ÁtépítésSzerkesztés

 
a Hela átépítése után már két kéménnyel a norvég partoknál Kristiansand közelében (1910)

1902 telén kisebb mértékben átépítették, így 1903 januárjának végén a könnyű tüzérség iskolahajójaként lehetett alkalmazni. A kazánjainak rossz állapota miatt 1903. április 25-én kivonták a szolgálatból és a Kaiserliche Werft Danzigban lévő hajógyárának szárazdokkjába került átfogó modernizálás elvégzése végett. A felépítményét átépítették és a két hátsó 8,8 cm-es ágyúját eltávolították, az eddig meglévő egy kéménye mellé kapott egy másodikat is. Növelték a szénkészletét is 370-ről 412 tonnára. A páncélfedélzet feletti vízhatlan rekeszek számát 22-ről 30-ra növelték és a dupla feneket úgy bővítették, hogy az hosszának 39%-át fedje. Az eredeti hat kazán helyett nyolc Marine-típusút kapott. A munkálatok egészen 1906-ig eltartottak és ekkor ismét szolgálatba állhatott a hazai vizeken. A személyzetét egy tiszttel és 16 főnyi legénységgel növelték meg. 1910-ben kivonták az aktív szolgálatból és október 1-től ellátóhajójaként alkalmazták.[1] E minőségben gyakran szállított magas rangú megfigyelőket a flottagyakorlatokra, tengerészeti parádékra és egyéb hasonló alkalmakkor. 1912-ben honi kikötője Wilhelmshaven helyett Kiel lett.

Első világháborúSzerkesztés

A világháború kitörésekor a Hela ismét harci egységként állt aktív szolgálatba a IV. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe IV) kötelékében, mely egység az Északi-tenger német partjai előtt őrjáratozást végző rombolók külső védelmi vonalát biztosította. A Hela Helgoland szigetétől északkeletre állomásozott horgonyt vetve a Stettin könnyűcirkálóval együtt.[6] 1918. augusztus 28-án erős brit rombolóflottillák és cirkálórajok rajtaütést hajtottak végre az őrjáratozó rombolók ellen. Miután az ellenséges könnyű erőkkel vívott harcokról szóló jelentéseket vételezte, a Hela nyugatnak fordult, hogy csatlakozhasson a harcolókhoz. A hírre, hogy a britek délnyugati irányba, a szigettől távolodva visszavonulóban vannak, visszatért a kijelölt helyére és a későbbiek folyamán sem avatkozott bele a kiújuló küzdelembe. Az éjszaka folyamán a Kolberg és München cirkálókkal újrarendeződtek a rombolóflottillák védelméhez és a Helgolandi-öböl védelmi vonalainak újbóli felállítására.[7]

Két héttel később, 1914. szeptember 13-án Helgolandról Wilhelmshavenbe tartott gyakorlatokat végezve a brit tengeralattjáróktól mentesnek vélt vizeken,[8] mikor a szigettől 6 mérföldre dél-délnyugatra a Max Horton parancsnoksága alatti E9 tengeralattjáró támadást intézett ellene. A felszínre emelkedő E9-ről észlelték a német cirkálót és azonnal ismét alámerültek, majd két torpedót lőttek ki rá. Az egyik a közepénél találta el a hajót és az 25 perc alatt elsüllyedt. Annak ellenére, hogy gyorsan elsüllyedt, két matrózt leszámítva a teljes legénységét sikerült kimenekítenie az U 18 tengeralattjárónak és az egyik őrhajónak. Az E9-re ezt követően egész nap vadásztak a német hajók, de sikerült visszatérnie Harwichba. A kikötőbe való befutáskor Horton a Jolly Rogert vonta fel, hagyományt teremtve ezzel a sikeres bevetésről visszatérő brit tengeralattjárók számára. Az E9 legénysége 1050 angol fontos jutalmat kapott a Hela elsüllyesztéséért.[9]

A Hela volt az első német hajó, melyet brit tengeralattjáró süllyesztett el.[10] Elvesztésének hatására a németek nem végeztettek innentől gyakorlatozásokat az Északi-tengeren, hanem ennek elvégzésére a biztonságosabb Balti-tengerre vezényelték át a hajóikat.[8] Egyik 8,8 cm-es ágyúját kiemelték és ma a cuxhaveni Kugelbake erődben van kiállítva.[11]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Gröner 99. o.
  2. Bodin 1-12. o.
  3. Herwig, 103. o.
  4. R.U.S.I. Journal, 91. o.
  5. R.U.S.I. Journal, 96. o.
  6. Osborne, 56. o.
  7. Osborne, 102. o.
  8. a b Gunton, 28. o.
  9. Proceedings, 1338. o.
  10. Thomas, 130. o.
  11. Mehl, 79. o.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Hela című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Hela (1895) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Hela témájú médiaállományokat.
  • Bodin, Lynn E.. The Boxer Rebellion. London: Osprey Publishing (1979). ISBN 978-0-85045-335-5 
  • Brassey, Thomas Allnutt. Brassey's Annual: The Armed Forces Yearbook. London: W. Clowes (1901) 
  • Conway's All the World's Fighting Ships: 1860–1905. London: Conway Maritime Press (1979). ISBN 0-85177-133-5 
  • Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis: Naval Institute Press (1990). ISBN 0-87021-790-9. OCLC 22101769 
  • Friedman, N.. Naval weapons of World War One. Yorkshire: Seaforth Publishing (2011). ISBN 978-1-84832-100-7 
  • Gunton, Michael. Submarines at War: A History of Undersea Warfare from the American Revolution to the Cold War. New York City: Carroll & Graf Publishers (2005). ISBN 978-0-7867-1455-1 
  • Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis: Naval Institute Press (1995). ISBN 1-55750-352-4. OCLC 57447525 
  • Harrington, Peter. Peking 1900: The Boxer Rebellion. London: Osprey (2001). ISBN 978-1-84176-181-7 
  • Herwig, Holger. "Luxury" Fleet: The Imperial German Navy 1888–1918. Amherst, New York: Humanity Books (1980). ISBN 978-1-57392-286-9 
  • Die deutschen Kriegsschiffe: Biographien–ein Spiegel der Marinegeschichte von 1815 bis zur Gegenwart. Herford: Koehlers Verlagsgesellschaft mbH (1981). ISBN 3-7822-0497-2 
  • Holborn, Hajo. A History of Modern Germany: 1840–1945. Princeton, New Jersey: Princeton University Press (1982). ISBN 978-0-691-00797-7 
  • Mehl, Hans. Naval Guns: 500 Years of Ship and Coastal Artillery. Annapolis: Naval Institute Press (2002). ISBN 978-1-59114-557-8 
  • (1898) „Naval Notes”. Journal of the Royal United Service Institution, London XLII, 467–487. o, Kiadó: J. J. Keliher & Co.. DOI:10.1080/03071849809417364.  
  • Osborne, Eric W.. The Battle of Heligoland Bight. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34742-8 
  • Sondhaus, Lawrence. Naval warfare, 1815–1914. London: Routledge (2001). ISBN 978-0-415-21478-0 
  • Thomas, Lowell. Raiders of the Deep. Garden City, New York: Periscope Publishing Ltd. (2002). ISBN 978-1-904381-03-7 
  • (1914) „The Story of the Week”. The Independent, New York 90, 7–11. o, Kiadó: Independent Publications, Inc..  
  • (1917) „Naval War Notes”. Proceedings, Annapolis 43, 1313–1349. o, Kiadó: United States Naval Institute.  
  • (1903) „German Naval Manoeuvres”. R.U.S.I. Journal, London 47, 90–97. o, Kiadó: Royal United Services Institute for Defence Studies.  
  • Terrell D. Gottschall: By order of the Kaiser: Otto von Diederichs and the rise of the Imperial German Navy, 1865–1902, Naval Institute Press, 2003 Annapolis ISBN 1-55750-309-5

Link

  • SMS Hela (képek a DeutscheSchutzgebiete.de oldalon)