Hasfelmetsző Jack (Jack the Ripper) néven vált ismertté az a londoni sorozatgyilkos, aki 1888-ban öt nőt – négy korosodó prostituáltat és egy fiatal nőt – ölt meg a Whitechapel nyomornegyedben (bár ennél több gyilkossággal gyanúsították). Neve a média által elterjesztett úgynevezett „Kedves Főnök”-levélből származik, melynek írója saját magát jelölte meg elkövetőként, és így írta azt alá.

A gyilkos tetteit ritka kegyetlenséggel követte el, sebészi pontossággal vágta ki az áldozatok szerveit (veséjüket, szívüket). A gyilkosságokat úgy követte el, hogy a bűntettek színhelyei egy keresztet formáljanak a térképen. A híresztelések szerint a gyilkosságok száma 1888 szeptemberében és októberében volt a legintenzívebb, és a média, valamint a Scotland Yard is több nyugtalanító levelet kapott ebben az időszakban, amelyek íróját vagy íróit vélték az elkövetőnek. Az úgynevezett „Pokolból”-levél, melyet George Lusk, a Whitechapel negyed polgárőrségének elnöke kapott, egy fél emberi vesét tartalmazott, vélhetően az egyik áldozatét. A gyilkosságok különösen brutális mivolta és a média információi miatt az emberek egyre inkább hittek egyetlen sorozatgyilkos, Hasfelmetsző Jack létezésében. Teljes címlapok foglalkoztak az üggyel és gerjesztettek nemzetközi figyelmet a Hasfelmetsző iránt. A vizsgálatok nem tudták hitelt érdemlően az 1891-ig folyó gyilkosságok mindegyikét az 1888-as eseményekhez kötni, ennek ellenére Hasfelmetsző Jack legendája megszilárdult. Bár számos elmélet született Hasfelmetsző Jack kilétét illetően, nem nyert egyik sem bizonyítást.