Főmenü megnyitása
Jóslócsont a Sanghaji Múzeum anyagából
Jóslócsont a Sanghaji Múzeum anyagából

A kínai jóslócsontok vagy jóscsontok a kínai ókor történetének meghatározó jelentőségű régészeti leletei, a kínai írás első emlékei. Nevük kínaiul 甲骨 (csiaku). Túlnyomórészt szarvasmarha lapockacsontjából vagy teknőspáncélból készültek, főleg a Sang-dinasztia idején.

Szerepük a jóslás volt, a cleromantia vagy scapulomantia néven ismert csontjóslás kínai változatában. A jósok az isteneknek szánt kérdéseiket bronztűvel a csontra karcolták a korabeli kínai írásjegyekkel (jóscsont-írás, 甲骨文, csiakuven) főleg a várható időjárásról és termésről, a dinasztikus fejleményekről, a katonai szerencse alakulásáról. Ezután a csontot addig hevítették, amíg az a hőtágulás következtében meg nem repedt. A jós az írás és a repedések viszonylagos helyzetéből vonta le következtetéseit, amiket gyakran ugyancsak a csonton rögzített. A Csou-dinasztia idején a cinóbertinta és az ecset vált kedveltebb eszközzé, ezért kevesebb csontokba karcolt szöveg maradt fenn, de felirat nélküli jóscsontok még egy ideig előkerülnek a leletekből.

A jóslócsontok a kínai írás régészeti leleteinek legkorábbi, nagyobb terjedelmű csoportja. A mintegy 100 000 eddig megtalált jóslócsont 4–5000 különböző írásjellel, összesen az írásjelek millióival utolérhetetlen jelentőségű adathalmaz.

A jóscsontok információinak együttese tartalmazza a Sang-dinasztia egész genealógiáját. Ugyanazok a királynevek fordulnak elő rajtuk, mint amiket a kínai hagyomány is megőrzött, és ezzel megerősítették e dinasztia létezését, amit a 20. század elején még sok tudós kétségbe vont. A leletek egyúttal az i. e. 18–13. századra tolták ki a kínai írásbeliség kezdetét.