Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-8-2
_-_La_Tosca_-_1887.jpg)
A Tosca Giacomo Puccini egyik háromfelvonásos operája. Szövegét Luigi Illica és Giuseppe Giacosa írta Victorien Sardou La Tosca című drámája (1887) alapján. Puccini — bár tetszett neki az ötlet — először elvetette a tervet, és csak akkor tért vissza hozzá, amikor megtudta, hogy a megzenésítés ötletével Giuseppe Verdi, majd Alberto Franchetti is foglalkozik. A szövegkönyvben Illica és Giacosa hűen követte a színmű cselekményét, a szükséges rövidítések még fokozták is a drámai feszültséget. A zenei szövet felépítése sokban emlékeztet a Bohéméletnél alkalmazott és kitűnően bevált módszerre. A kompozíció gerince kevés, nagyon pregnáns és könnyen megjegyezhető téma. A Tosca a romantikus melodráma hagyományait őrzi, hasonlóan A trubadúrhoz vagy a La Giocondához. Kevésbé érvényesülnek benne a verizmus jelei, mint például a Bajazzókban vagy a Parasztbecsületben. Ősbemutatóját a római Teatro Costanziban tartották 1900. január 14-én. Magyarországon először a Magyar Királyi Operaházban vitték színre 1903. december 1-jén. Az operairodalom legismertebb művei közé tartozik, címszerepe az egyik legkedveltebb szopránszerep.
Korábbi operáinak szövegkönyvírója, Ferdinando Fontana röviddel az Edgar bemutatója után javasolta először Puccininak, hogy írjon operát ebből a darabból is. 1889. május 7-én Puccini azt írta kiadójának, Giulio Ricordinak, hogy a témát vonzónak találja, mert az „se nem túlméretezett, se nem rafináltan látványos, s arra sem nyújt alkalmat, hogy szokás szerint túlzenésítsék”. Eután folyamatosan ösztökélte Ricordit, hogy szerezze meg a szerzői jogot, de Sardou eleinte nem volt hajlandó erről tárgyalni. Később Ricordi is más művekre összpontosított, ezért a Tosca megzenésítése tovább késett. Másfél év telt el, mire Ricordinak és Puccininek sikerült megszereznie a megzenésítés jogát. Ricordi ekkor megbízott egy szövegkönyvírót, hogy alakítsa a darabot az operaszínpad követelményeihez, ám a várakozásokkal ellentétben nem Fontanát nevezte ki librettistának, hanem Luigi Illicát. Fontana ezt rossz néven vette: arra hivatkozott, hogy a témát ő ajánlotta először, és neheztelt, mert úgy érezte, végérvényesen kisemmizték abból, hogy Puccini eljövendő műveiben közreműködhessen.