Felnőtt házi macska
Felnőtt házi macska
Kiscica
Kiscica

A macska (házi macska, tudományos nevén Felis silvestris catus) a macskafélék (Felidae) családjában a Felis nembe tartozó kisebb, húsevő emlős, a hagyományos felfogás szerint a vadmacska (Felis silvestris) alfaja. A modern rendszertanok kezdik külön fajként kezelni, mivel nagyon sokban (külsejében, viselkedésében) eltér az ősének tekintett vadmacskától. Ügyes ragadozó, több mint 1000 fajt zsákmányol. Meglehetősen intelligens, így idomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére; kisebb feladatokat önállóan is betanulhat (lásd: A macska intelligenciája).

Számos fajtáját és színváltozatát tenyésztették ki, egyebek közt csupaszt és farok nélkülit is. A testbeszéden kívül több mint százféle hangjellel kommunikál, közülük ismertebb a nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, bújás, fújás, morgás, perregés. A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan vadon is képes fennmaradni; a kivadult macskák gyakran kisebb kolóniákba állnak össze. Az állatvédők szerint sokáig csak igen kevés marad életben gazdátlanul, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a nemcsak a macskák és más háziállatok bántalmazása büntetendő, de elhagyásuk is, illetve szándékos eltávolításuk otthonukból.

Tárgyi bizonyítékok szerint a macska körülbelül 10 000 éve kezdett az ember társaságában élni. Egy kb. 9500 éves európai sírból egy meghatározatlan nemű felnőtt maradványai mellett egy macska csontjai kerültek elő; a macskatetemet az emberrel egyezően nyugatnak fordították. Erre a környékre és korra utalnak a genetikai kutatások eredményei is — úgy tűnik, a macska az első emberi települések létrejöttének idején, a neolitikumban háziasult a Termékeny félholdként ismert területen. Jelentős szerepet játszik sok kultúra legendáiban és mítoszaiban, így az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is.