Ankara montázs 2020-ban
Ankara montázs 2020-ban

Ankara (régiesen Angora) 1923 óta Törökország fővárosa, második legnagyobb városa Isztambul után, valamint az ország egyik legnagyobb egyetemi városa. Népessége 4 466 756 fő (2007), tengerszint feletti magassága átlagosan 900 m. A város egyben Ankara tartomány székhelye is. Itt székel a parlament és itt, a város Yenişehir negyedében vannak a fontosabb minisztériumok, nagykövetségek is.

Ankarában nyugszik monumentális mauzóleumában, az Anıtkabirban Mustafa Kemal Atatürk, a köztársaság alapítója. Ankara egészen a köztársaság alapításáig jelentéktelen kisváros volt, azután kezdett rohamosan fejlődni, hogy Atatürk 1923-ban fővárossá tette, mivel a hegyek közt sokkal jobban védhető helyen fekszik, mint Isztambul. A Közép-anatóliai régió fontos gazdasági és kereskedelmi csomópontja.

A mai Ankara helyén az első olyan települést, melynek nevét is ismerjük, i. e. 1200-ban a hettiták alapították Ankuwash néven. A frígek Ancyrának nevezték, a klasszikus és hellenisztikus korszakokban pedig Ἄγκυρα, Áŋkyra volt a neve. A bizánciak Unguriyének nevezték el, ami az angórakecske tenyésztésének hatására fokozatosan Angorára változott. Az Ankara nevet 1930 óta viseli.